A magyar vasúti járműgyártás nem ismeretlen az egyiptomiak számára, hiszen a Ganz és a Ganz-Mávag többször is szállított mozdonyokat, motorvonatokat, illetve villamosokat a piramisok országába. Elsőként 1934-ben került ki a Ganz egy, a Kairó - Szuez vasútvonalra szánt motorvonat megépítésére kiírt ki versenytárgyaláson induló 14 gyár közül nyertesként. A leszállított járművekkel a gazdája meg volt elégedve, így eztán az egyiptomi vasút hosszú ideig a budapesti járműgyár állandó megrendelője lett. Egy példa: külön az afrikai ország részére lett kifejlesztve az ENR 4301-es sorozatú, nálunk M31-esként ismert dízel tolatómozdony. 1986-ban villamosokat küldtünk Alexandriába, majd ezután szünet állt be a kapcsolatban, egészen mostanáig. 2021 február 10-én ugyanis járműszállítmány indult Dunakesziből Egyiptomba, amelyet egy nagy darabszámú megrendelés első négy példánya alkotta. Bár az időjósok arra a napra nem sok jót ígértek - és sajnos előrejelzésük ezúttal be is vált -, ezen a napon magam is megjelentem a Budapest északi peremén elhelyezkedő város állomásán.

A Brawa jó tíz évvel ezelőtt adta ki az Oppeln kocsit nullás - 1:45 - méretben. Rendkívül szép, és részletes modell. Már akkor olyan céllal vásároltam, hogy majd magyarítani fogom. Abban biztos voltam, hogy a PFT (Pályafenntartás) zárt teherkocsiparkjának egy időben ezek adták a gerincét, de azt is tudtam, hogy bizony egészen a negyedik korszak végéig a MÁV vonalain használatban voltak.

A bejegyzés írása közben arra gondoltam, hogy van-e ennek a kocsinak valami szebb neve? Ez úgy jutott eszembe, hogy az ünnepek alatt lehetőségem volt egy kicsit modellezni. Az első a sorban, ami elkészült, az a csapófedeles kocsi volt. Az eredeti neve sem szebb: klappdeckelwagen. Egyik barátommal beszélgettem, de ő sem tudott semmi más nevet felhozni. Egy viszont biztos a kocsikkal kapcsolatban: ezek az elődei a Tcs kocsiknak, amelyekből korábban készítettem két példányt.

A csóré, meztelen, csupasz, pőre szavak ugyanazt jelentik. Legalábbis az értelmező szótár szerint. Autó, kocsi – szintén egymás szinonimái.  Vagy mégsem? Gyerekkoromban Tímár Györgynek volt egy kabarétréfája, ahol Brachfeld Siegfried megkérdezte partnerét, hogy

- Mi a különbség a húzni és a vonni között?
- Semmi. - volt a válasz.
- És a rejteni, meg a dugni között?
- Semmi.
- Na, akkor add ide a rejtővonót!
- A MICSODÁT?!
- Rejtővonót…
- Ja, hogy a DUGÓHÚZÓT!  

Ezen rövid bevezető után már kitalálta a Kedves Olvasó, hogy jelen írásomban PŐREKOCSIKRÓL lesz szó. 

Több, mint három és fél évtizeddel ezelőtt, kezdő vasútrajongó koromban az ország legrövidebb és legtitokzatosabb vasútvonala alighanem a Tiszakécskei Úttörővasút volt. Abban a ma már alig elképzelhető, internet nélküli világban e kisváros vasútja szinte teljesen ismeretlen volt számunkra, sokáig még a MÁV hivatalos menetrendkönyvében sem szerepelt. Szerencsére apám sokat tudott Magyarország vasútjairól, így nem volt előtte ismeretlen ez a keskeny nyomközű sínpálya sem. Vele jutottam el először a lakóhelyünktől nem messze található településre és együtt próbáltuk ki az akkor még szinte steril megjelenésű kisvasutat (a balra látható felvétel akkor készült). Később aztán néhány alkalommal már egyedül is meglátogattam a mind kopottasabb megjelenésű létesítményt, mígnem egy alkalommal már csak kocsiszínbe zárt járműveket és rozsdás síneket találtam ott. Aztán néhány évvel ezelőtt vettem hírét, hogy a város önkormányzata Csipkerózsika-álmát alvó kisvasútja felébresztését tervezi. Első nekifutásra ezt, ismerve a hazai viszonyokat, hittem is meg nem is, azonban egy idei szeptemberi híradás végképp eloszlatta a kételyeimet, amelyben az állt, hogy megkezdődött a vonal újjáépítése. Ennek örömére hosszabb kihagyás után ismét a népszerű üdülőhelyre utaztam, hogy saját szememmel bizonyosodjak meg a hír valódiságáról. E a hozzászólásban az október 19-én rögzített állapotokat mutatom be.

Meggyőződésem, hogy a bejegyzés címét alkotó kifejezés a saját találmányom. Persze lehet, hogy tévedek, hiszen a lentebb bemutatásra kerülő helybenországjárást nem csak jómagam, hanem meglehetősen sokan műveltük. Az akció azonban nem helyben volt, el kellett utaznunk Szarvasra, ahol a Mini Magyarország elnevezésű interaktív szabadtéri kiállítást látogattuk meg. November 7-ére, korábbi pirosbetűs ünnepünkre az időjósok szép időt ígértek, s bár a nap ködösen indult, mikor félúton jártunk, valóban kisütött a nap is. Velünk volt a kisunokánk is, bíztunk benne, hogy ő is élvezni fogja a kirándulást. Úgy gondolom, a Mini Magyarországot nem kell bemutatnom, de ha valaki mégsem tudná, miről is van szó, nos ez egy szabadtéren, parkosított környezetben elkészített bemutató, ahol nevezetes épületek és egyéb objektumok kicsinyített másai láthatók. Jónéhány esztendővel ezelőtt, akkor még unoka nélkül, már megtekintettük ezt a különleges kiállítást, az 2013. április 10-én megnyílt létesítményre azonban szinte rá sem ismertünk. A területen akkor viszonylag kevés kiállított tárgyat láthattunk meglehetősen szellős elhelyezésben, most viszont jóval több épület sorakozik a sétautak mentén. A bemutatót - jó idő esetén - működő hajók, vonatok teszik még érdekesebbé, ezen hozzászólásban elsősorban ez utóbbiak bemutatására szorítkozok.

Nem hagyományos túrázásra indultunk azon az október végi kissé ködös reggelen, hanem egy "félhalott" állapotban lévő vasútvonal emlékére indított vonatozásra. Ha egy harmadik alkalommal megrendezett rendezvény esetében beszélhetünk hagyományról, akkor október 24-én a hagyományoknak megfelelően ismét elindult Somogyország vicinálisának emlékvonata. Ez a mellékvonal a MÁV menetrendjében 37-es számmal jelölt, Balatonszentgyörgyöt Somogyszobbal összekötő vaspálya, amelyet az egykori Somogyvármegyei Egyesült HÉV részeként 1893. október 24-én vehette birtokba a nagyközönség. A vaspálya napjainkban kizárólag a teherforgalmat szolgálja, utasszállító vonat csak nagyon ritkán, külön megrendelés alapján közlekedik errefelé. A menetrend szerinti személyforgalom a 2009/2010 évi menetrend életbe léptetésétől, 2009. december 13-tól szünetel, bár ez a hivatalos megnevezés nagy valószínűséggel egyenlő a megszüntetés kifejezéssel. Az emlékvonatok szervezői a vasútvonal fontosságára, a személyszállításban rejlő kiaknázatlan lehetőségekre próbálták felhívni a figyelmet, az első két alkalommal a vonatok helybeliek ünneplése közepette szinte diadalmenetben vonultak végig az 59 kilométer hosszú vonalon. Sajnos mindez már csak múlt időben mondható el, a pályatest az idén ősszel sérülései miatt már csak egy szakaszán járható.

2017. szeptember 2-án, szombaton a Nosztalgia kft gőzvontatású különvonat közlekedését hirdette meg a (Buda)Pest - Cegléd - Szolnok vasútvonal 170 éves jubileuma alkalmából, a program szerint a szerelvény a Szolnokon megtartott ünnepi aktus után tovább közlekedett az akkor éppen az első születésnapját ünneplő Reptár repülőmúzeumba. Az már csak a hab volt a tortán, hogy éppen ugyanarra a napra esett a Szolnok város napja elnevezésű eseménysorozat, így a vonat utasai számos szórakozási lehetőség közül választhattak a Tisza és a Zagyva összefolyásánál elterülő városban. A különvonatra annyian jelentkeztek, hogy az utazásszervező cég végül egy másik vonat indítását is megszervezte, így a jeles évforduló megünneplése igazán méltóra sikeredett. A parádés eseményen magam is megjelentem, élményeimről pedig be is számoltan ezen az oldalon. Azt hiszem, nyugodt szívvel állíthatom, hogy aki vette a fáradságot és akár csak a vonatok mozgását kísérte figyelemmel, akár csak a vidám forgatagok egyikét kereste fel, kiválóan érezte magát. Akkoriban úgy gondoltam, ez egy egyedi, megismételhetetlen esemény volt, azonban a Nosztalgia kft-nél - szerencsére - másként vélekedtek, és a következő esztendők szeptemberének első szombatjain újra indítottak különvonatos utakat Szolnokra. Nem volt ez másként az idén sem, ráadásul a szervezők ez évre igazi csemegével rukkoltak elő: a vonat továbbítását ugyanis két 424-es gőzmozdonyra bízta. Ezekhez csatlakozott Szolnokon, igaz, csak néma szemlélőként a nevezetes mozdonysorozat egy harmadik képviselője.