„A kevesebb néha több" - nagyanyám sűrűn idézte ezt a régi nagy igazságot, miközben igyekezett engem is a legtakarékosabb elvek mentén nevelni. A nagy szegénységből jött, sokat megért asszony ugyanis jól tudta, hogy nem mindég a legolcsóbb, s egyúttal a legócskább dolgok megvásárlása az igazán takarékos megoldás. De nem kell megijedni, ebben a hozzászólásban nem spórolási tanácsokat fogok osztogatni, hiszen az idézett mondás más helyzetekre is alkalmazható. Például akár a vasútfotózásra is, vagy éppen, a több vonalat magába foglaló, nagy területet lefedő retró hétvégékre is. Az idei retró vasúti események szervezői ugyanis - bár valószínűleg nem a címben említett elv alapján, de - kissé visszafogottabb keretek közé szorították a rendezvényeket, amelyek ettől nem lettek rosszabbak, sőt még hangulatosabbakká váltak. Ehhez az a tény is hozzájárul, hogy törekedtek az adott helyszín múltját idéző vonatok közlekedtetésére. Az utolsó idei retró hétvégére szeptember 12-13-án került sor, ám ezúttal formabontó módon az események két, egymáshoz közvetlenül nem kapcsolódó vonalszakaszon zajlottak. Így a retró vonatokkal szombaton Vác és Diósjenő, majd vasárnap Aszód és Balassagyarmat között találkozhatott a nagyérdemű, utóbbi napon összevonva az aszódi vonal megnyitójának 130 éves évfordulóját megünneplő rendezvénnyel. Az előzetes szerint izgalmas napoknak nézhettünk elébe. Mindkét alkalommal ugyanazon járművek részvételére számíthattunk, nevezetesen két M44-es „Bobó", két M43-as „Dácsia", egy-egy Bhv és BDbh kocsikból összeállított telikék szerelvény, valamint egy Bz motorvonat szerepelt a programban. Nos, ez volt a terv, ami aztán teljes ellentétben állt a megvalósulással. Hogy ismét egy közmondást idézzek: ember tervez, Isten végez.

Amikor a MÁV megalakulásának 150. évfordulójának évében, vagyis 2018 nyarán az akkori MÁV-Start megrendezte az észak-balatoni vonalon a honi vasút első retró hétvégéjét, valószínűleg csak kevesen gondolták, hogy néhány esztendő múlva az évente újra és újra megtartott eseményt már nemzetközi szinten is jegyezni fogják. 2026-ban a Mávcsoport retró naptárában már jóval több rendezvény szerepelt, de ha csak a hagyományos vasúti retró hétvégéket nézzük, abból is négy alkalom lett tervbe véve. Az elsőn, amely a Szentes környéki vaspályákon zajlott, sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam részt venni. A következőt tudatosan hagytam ki, mivel a szokásos balatoni „party“ ezúttal nem tudott számomra újat mutatni. De aztán elérkezett a harmadik, amelyre Kaposvár állomásán és az onnan kiinduló vasútvonalakon került sor. Nos, erről már nem maradhattam távol, már csak azért sem, mert az ország ezen régiójába csak meglehetősen ritkán jutok el. Bár ezúttal az előző évekhez képest a „kínálat“, vagyis a felbukkanó retró járművek száma meglehetősen szerény volt, igyekeztem utamat úgy szervezni, hogy az összes régimódi vonatot láthassam. Bár ezt végül nem sikerült maradéktalanul végrehajtanom, panaszra mégsincs okom, mivel estére egy vidám napot tudhattam magam mögött. Lássuk hát, mi is történt azon a bizonyos forró nyári napon!

A Železničný klub Tatran egyesület, ahogy a weboldalán is olvasható, „egy polgári szervezet, amelynek fő célja történelmi értékű vasúti járművek megmentése, restaurálása, üzemeltetése és karbantartása, valamint a vasúttörténet népszerűsítése“. Figyelmük a háború utáni időszakra összpontosul, különösen a legnehezebb szlovákiai fővonalon, az úgynevezett „csorbai rámpán“ közlekedő villanymozdonyokra. Mindezek tudatában nm is kérdéses, hogy miért ez a csapat vállalta magára a mai Szlovákia (és egyszersmint az egykori Csehszlovákia) területén elsőként üzembe helyezett fővonali villamosítás hetvenedik évfordulójának megünneplését. A valódi évforduló ugyan a téli időszakra esik, de az egyesület vezetősége úgy döntött, hogy a megemlékezés látványos részét, amelyet tulajdonképpen felfoghatjuk egy retró hétvégének is, a várhatóan kedvezőbb időjárás miatt 2026 júliusának első hétvégéjén tartják meg. Az időjárás azonban június végén Európa-szerte trópusira fordult, aminek következtében a legtöbb országban, így Szlovákiában is korlátozásokat kellett bevezetni a vasúti közlekedésben. Szerencsére a rendezvény idejére a hőség enyhült, így nem kellett azt lemondani. A két nap programja nagyjából azonos volt: reggel Ruttkából (Vrútky) egy retró emlékvonat indult Iglóba (Spišská Nová Ves), majd délután vissza, Liptószentmiklós (Liptovský Mikuláš) és Igló állomások között és vissza egy szintén retró összeállítású tehervonat közlekedett, de még egy mozdonyvonat is bekerült a menetrendbe. A két nap közti különbség az volt, hogy míg a szombati vonatok az 50-es, 60-as évek hangulatát idézték, a vasárnap a 70-ésa a 80-as évek jegyében telt. Ehhez jött még előző napon, azaz pénteken késő délután mintegy bemelegítésnek egy szintén retró tehervonat. Felmerült a gondolat, hogy már pénteken a helyszínre utaznánk, azonban arra a napra időpontunk volt a fodrászunknál. Az időpont megváltoztatása az aktuális körülmények miatt problémás lett volna, ezért július 4-én, szombaton kora reggel frissen igazított frizurával indultunk útnak Csorba irányába.

A Csángó Polgári Társulás (Csángó PT) a mátyusföldi Pereden (szlovák neve Tešedíkovo) működő civil szervezet, amely a falu kulturális és közösségi életének fellendítésére összpontosít. A társulás célja a helyi magyar közösség összefogása, kulturális értékeinek megőrzése és rendezvények szervezése. Tagjai aktívan részt vesznek Pered életében, közösségi oldalukon és a falu hivatalos honlapján is tájékoztatják a nagyközönséget a programjaikról. Ezek egyike a „gőzfelhős gyermeknap“, amelyet 2026-ban immár nyolcadik alkalommal szerveztek meg, így már hagyománynak számít a térségben. No de hogy jön ide a „csángó“ megnevezés, hiszen ennek hallatán a legtöbben a mai Románia területén élő magyar nyelvű kisebbségi népcsoportra gondolunk, Mátyusföld pedig a Kisalföld északi részén, a Csallóköztől északra, a Kis-Kárpátok és a Vág folyó között, a mai Szlovákia területén fekszik. Nos, a szájhagyomány azt tartja, hogy a helyiek által csak Csángó vasútként emlegetett Vágsellye (Šaľa) - Negyed (Neded) szárnyvonalat csángó munkások építették, habár ezen a teóriárát jelenleg semmilyen írásos bizonyíték nem igazolja.

Nem kisebb személyiség, mint maga Károly akkori brit koronaherceg javasolta még 2007-ben a Szeben megyei Kulturális Igazgatóságnak a tíz évvel korábban leállított, Nagyszebenből (mai neve Sibiu Romániában) Szentágotára (Agnita), valamint a már jóval korábban megszüntetett, Segesvárra (Sighişoara) továbbvezető keskeny nyomközű vasút újjáépítését. Azt nem tudom, Károly mennyire rajong a vasutakért, az azonban nem titok, hogy a brit királyi család rokoni szálakkal kötődik Erdélyhez. A néhai II. Erzsébet királynő egyik üknagyanyja, a tragikusan fiatalon elhunyt, az erdélyi Erdőszentgyörgyön (Sângeorgiu de Pădure) született Rhédey Klaudia grófnő egyik unokája ugyanis György yorki herceghez ment feleségül, aki később V. György néven lépett trónra, kettejük frigyéből pedig megszületett Erzsébet. E rokoni szál hatására látogatott Károly herceg 1988-ban először Erdélybe, és rögtön beleszeretett a tájba. Hamarosant vásárolt is egy birtokot Zalánpatakon (Valea Zălanului), majd nem sokkal később még egyet Szászfehéregyházán (Viscri). Ettől fogva évről évre odalátogatott, hogy megpihenjen a festői környezetben található „nyaralói” egyikében. Minden bizonnyal egy ilyen kiruccanása alkalmával jutott el Nagyszebenbe és szerzett tudomást a Művelődési Minisztérium által időközben történelmi műemlékké minősített egykori vasútvonalról. És bár az erdélyi falvak felzárkóztatását segítő Mihai Eminescu Trust Alapítvány közvetítésével 10 ezer eurót ajánlott fel a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, jelenleg a több, mint 100 km hosszban kígyózó vasútvonalon mindössze egy 7 km-es távon van lehetőség vonatforgalom lebonyolítására, ott is nagyrészt egy lelkes, önkéntes csapatnak köszönhetően. E rövidke vonalrész megismerése céljából látogattunk el 2025 nyarán a térségbe, de még több érdekességet is felkerestünk.

Nem tartjuk magunkat napimádónak, strandra sem sűrűn járunk, a tengerhez pedig még ritkábban, ezért nem is csoda, hogy a sokaknak etalonnak számító isztriai tengerpartra először csak 2019 szeptemberében jutottunk el. Teljesen gyanútlanul indultunk útnak, hiszen a térképre pillantva azt láttuk, hogy a tengerparthoz közeli régiók szinte teljesen vasútmentesek, de magán a félszigeten, annak is a belsejében mindössze egy vaspálya húzódik végig. Tehát úgy gondoltuk, átadhatjuk magunkat a pihenésnek az óra állandó figyelése nélkül, mert úgysem jön vonat. Ez végül így is lett, azonban teljesen véletlenül, egyik kirándulásunk alkalmával egy furcsa, mozdonyt formázó fémalkalmatosságba botlottunk. Később kiderült, hogy az „1:1 méretarányú mozdony-makett” egy rég megszüntetett keskeny nyomközű vasútra hivatott emlékeztetni, de akkor nem folytattam a kutakodást. Aztán 2025-ben, amikor ismét Isztriába készültünk, jobban beleástam magam a témába és lassanként egy hihetetlenül gazdag és érdekes helyi vasúttörténelem kezdett el kibontakozni előttem. Így aztán az ott töltött időnk során tett kirándulásainkat már eleve úgy terveztük, hogy lehetőség szerint ezen vasúthistória mind több megmaradt emlékét is útba ejthessük. Ebben a hozzászólásban a helyszínen szerzett, nemcsak a vasúttal kapcsolatos benyomásainkat fogom elmesélni.

Mindjárt az elején be kell ismernem, hogy jómagam nem tartozom a kerti vasutak nagy rajongói közé. Unokánk azonban igen, legalábbis utazni nagyon szeret velük, így igyekszünk sorra látogatni a hazánkban fellelhető és látogatható, liliputi méretű vaspályákat. Az ebben a hozzászólásban tárgyalt kiruccanásunk alkalmával a Velencei-tó déli partjának közelében elterülő, közigazgatásilag Gárdonyhoz tartozó Dinnyést kerestük fel. Bár a velencei tavi üdülőhelyek árnyékában elhelyezkedő település talán kevéssé ismert, igen sokféle látnivalóval és kikapcsolódási lehetőséggel rendelkezik, mint például a közelében található Dinnyési Fertő Természetvédelmi terület, illetve a Velencei-tavi Madárrezervátum. Az elmúlt évtizedben azonban egy újabb látványossággal gazdagodott az 1100 lakosú falu, amikor 2014-ben megnyitotta kapuit a Várpark. Hogy visszakanyarodjunk fő témánkhoz, ezen szabadtéri kiállítás legfrissebb attrakciója egy kerti vasút, amely 2025 márciusa óta szállítja a létesítmény látogatóit. Korábban már mi is tettünk egy látogatást a Várparkban, ahol megcsodáltuk az akkor mindössze 18 magyarországi vár kicsinyített mását bemutató szabadtéri kiállítást, amely azóta folyamatosan fejlődik, így hamarosan országos, majd nyugodtan kijelenthetem, hogy nemzetközi hírnévre tett szert. A látogatók a tavalyi esztendő tavasza óta már 46 várat tekinthetnek meg, és ehhez csatlakozott a kisvasút, melynek léte valószínűleg még több érdeklődőt vonz az időközben skanzenné növekedett létesítménybe. 2026. április 19-én, vasárnap Dinnyésen kerti vasúti találkozóra került sor, mégpedig már a második alkalommal, amely eseményen magunk is megjelentünk.

Az öregedésre gyakran próbálnak olyan tapintatos(nak gondolt) kifejezésekkel utalni, mint például az alkonyi évek, az őszi élet, az aranykor vagy a második gyermekkor. Bár én magam is már elég közel vagyok ehhez az életszakaszhoz, nem ezért szálltunk fel 2025. december 6-án a MÁV Rail Tours (MRT) vasútvállalat által forgalomba helyezett különleges, Mikulás Expressz névre keresztelt különvonatra, mert már tényleg a második gyermekkoromat élem. Egyszerűen csak egy tartalmas és felejthetetlen Mikulás-élményt szerettünk volna szerezni az unokánknak, ami talán többet jelent majd neki, mint az a csoki-Mikulás, meg a kívánságlistáján szereplő néhány játék, amit reggel az előző este az ablakba kitett cipőjében talált. Tehát úgy döntöttünk, kerül amibe kerül, ez alkalommal elutazunk a Mikuláshoz, mégpedig a Mikulás Expresszel. Ez a különleges vonat a budapesti Nyugati pályaudvarról indult, végállomása pedig a Vasúttörténeti Park, vagy röviden mondva „Füsti” volt, ahol egy Mikulás-napi eseménysor megtartására került sor. A rendezvény után aztán értelemszerűen a különvonat vissza is szállította utasait a Nyugatiba. Bár az idő nagyon borongósan indult, útközben készítettem néhány fotót, és ezeket a képeket, valamint a róluk alkotott gondolataimat osztom meg ebben a bejegyzésben.