A 29-es számú (Szabadbattyán - Tapolca) vasút már régóta a vasútrajongók egyik kedvencének számít. Korábban, még a múlt század nyolcvanas éveiben a vonalon megforduló sokszínű vontatójármű-állomány, valamint a nyári időszakban közlekedő gőzvontatású nosztalgiavonatok csábították a fotósokat, később a Nohabok miatt utaztak sokan, még külföldiek is a magyar tenger északi partjára. Aztán az ezredforduló környékén ez is megszűnt, azonban a nyári szezon erős forgalma a mai napig kiváló fotólehetőségeket kínál a dízelek rajongóinak a sok tájképi szépséggel megáldott vonalon. Mostanára már szinte csak ez az egy nem villamosított fővonal maradt az országban, és bár a vonatok meglehetősen egysíkú összeállításban közlekednek, sokan kattogtatják fényíró masinákat a sínek mentén. A MÁV az utóbbi időszakban minden nyáron készül valami különlegességgel, mint például a hétvégi Nohab-vontatta menetrend szerinti múltidéző gyorsvonatok beállítása. Ilyen az idén nem volt, annál sokkal érdekesebb akciót szervezett az állami vasúttársaság: egy Retró hétvégét, amikor eredeti színtervükben pompázó mozdonyok továbbítottak néhány sebes- és gyorsvonatot.

Az akcióra hivatalosan a jubileumi évvel, vagyis a MÁV fennállásának 150. évfordulójával kapcsolatban került sor. De ne várjunk itt világraszóló eseményt leíró híradást, mindössze arról van szó, hogy azon a két napon, július 28-29-én három, manapág már némileg formabontónak számító megjelenésű mozdony továbbított néhány vonatot a 29-es vonalon. Normál esetben a vonalat végig bejáró távolsági szerelvényeket M41-es (az újabb jelölés szerint 418-as) mozdonyok továbbítják, míg a főváros és Balatonfüred között ingázó betétjáratok Desiro motorkocsikból vannak kiállítva. Legalábbis a nyári szezonban, hiszen ősztől tavaszuig más menetrendi struktúra van érvényben, akkor a sokszor csak mellékvonali utasszámot produkáló relációban a Bz-motorvonatok is feltűnnek. De térjünk vissza a 2018-as retró hétvégéhez! A három kijelölt mozdony a MÁV-Start állományában lévő M62 001 és M62 194, valamint a Nosztalgia Kft M61 001-ese volt. A gépek fordulóját a MÁV-csoport honlapján tették közzé, vagyis aki e hétvégén utazni, vagy fotózni akart, meg tudta tervezni az útját. Jómagam az első napon, július 28-án, szombaton indultam útnak. Aznap még nemzetközi vonat is közlekedett a vonalon, mégpedig vágányzár miatti elterelésnek köszönhetően a Budapest - Graz viszonylatú Citadella-expressz. Sajnos erről én nem tudtam, csak menet közben szembesültem vele, amikor az egyik állomáson félreállítva várta a vonatunkat.

Székesfehérvárig két átszállással jutottam el. Itt még nem állt szándékomban fotózni, azonban még a beérkező FLIRT ablakából megláttam egy olyan mozdonyt, amelyikről még nem sikerült képet készítenem. Volt kb. 10 percem a füredi személyvonat indulásáig, így hátratrappoltam megörökíteni az LTE Romania vasúttársaság 480 029-es pályaszámú villanygépét, mely oldalán Kármán Tódor (Theodore von Kármán) gépészmérnök, matematikus, fizikus arcképét viseli. Láttam már másik hasonló, román cégjelű reklámmozdonyt is, talán egyszer azok is lencsevégre kerülnek. A háttérben ott kukucskál a nap egyik sztárja, a szolnoki vontatási telep büszkerége, az M62 001 is.

A Balatonfüredre tartó személyvonat (márkaneve Katica) Balatonalmádi állomásig szállított, itt terveztem elkezdeni a fotózást. Még volt időm, amit az állomás körüli sétára használtam fel. Eközben akadtam a sínek közelében egy emlékműre, amelyet korábban még nem láttam. Nem is láthattam, hiszen - mint már itthon megtudtam, amikor az interneten utána néztem - tavaly avatták fel. A múlt század hetvenes éveiben három katonai helikopter zuhant a Balatonba, egyik gép személyzete sem élte túl a balesetet. A baleset dátuma, valamint az áldozatok nevei és fényképei az emlékmű oldalán láthatók, melyet az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület 1977. augusztus 5-én avatott fel.

Ezután visszaslattyogtam az állomásra, mivel időszerű volt az első Retró-vonat érkezése, ráadásul az általam azelőtt még a régi-új fényezésében nem látott M62 194-essel. A gép az utolsó teljes felújítása alkalmával kapta vissza klasszikus fényezését. A munkával a dombóvári vontatási telepen ez év elejére készültek el, azóta a mozdony általában Székesfehérvár környékén dolgozik tehervonati fordulóban. A hozzám eljutott hírek szerint a nyár elején hosszabb ideig javításon volt, azonban a retró hétvégére sikerült újra üzemképes állapotba varázsolni. Egy ún. villamos fűtőkocsit is kellett továbbítania (ez a képen nem látszik,mert a vonat végén volt), amire nem a kissé hűvös idő okán volt szükség, hanem a vonatba sorozott IC-kocsi energiaellátási igénye miatt.

Miután a kb. 15 percet késő 19707-es számú sebesvonat (Kék Hullám) az M62 194-essel eltávozott Almádiból, megvártam a nyomában vágtázó személyvonatot, amellyel visszafelé a szomszéd állomásig, Balatonfűzfőiig utaztam. Ugyanaz a Desiro-garnitúra jött, amivel ide érkeztem, a vonaton nem voltak sokan. A menetrendben ebben az időintervallumban volt egy kisebb "lyuk", amikor semmilyen vonat nem jött, ezért nem kellett attól félnem, hogy elszalasztok valamit. Az csak ráadás volt, hogy mentesültem egy kb. 8 kilométeres gyaloglástól is. Fűzfő ívben fekvő, hangulatos állomásán tehát leszálltam és egy gyors fotózás után elindultam. Semmiképpen nem akartam egy helyen fényképezni az összes vonatot, mint általában, most is megterveztem a napomat. Csakhogy ember tervez, Isten végez...

Sajnálatos módon ezúttal úgy alakult, hogy nem sokkal azután, hogy Fűzfőn leszálltam, elkezdett cseperegni az eső. Az időjósok ugyan nem ezt ígérték, de odafönn másként látták, és bizony az eső annyira felerősödött, hogy ernyőt kellett nyitnom. Közben időszerű lett a második retró vonat, a 1972-es számú, Budapest - Tapolca viszonylatban közlekedő Tekergő gyorsvonat, melynek élére a székesfehérvári mozdonycsere alkalmából az egyes Nohab került. Végül az indóházzal szemközt húzódó kerékpárútról örökítettem meg a vonat indulását, a régies hatást csak fokozza a mozdony mögött guruló egykori poggyász-, ma kerékpárszállító vagon.

Még szerencse, hogy bizalmatlan vagyok a meteorológiai előrejelzésekkel kapcsolatban és magammal cipeltem az esernyőt, amelyet aztán elég sokáig kénytelen voltam nyitva is tartani. Vonat híján végül az eredeti tervet követve gyalog indultam a vasút mentén, azonban a továbbindulás előtti hezitálással elég sok időt elvesztegettem. Az eső intenzitása közben lassanként ugyan, de csökkent, s mire Kenese határába érkeztem, elállt, sőt a nap is erőlködött. Elhaladtam az egykori vasutasüdülő mögött, ahol gyermekként tán két alkalommal vendégeskedtem - rossz volt nézni az egykor élettel teli udvart, ahogyan felveri az embermagasságú dudva. A képen állomás bejáratához érkező Katica személyvonat Desiro-trojkája látható, a háttérben a Balaton és a Tihanyi félsziget sejlik fel.

A 29-es vonat arról hírhedt, hogy alig telik el nap anélkül, hogy járműmeghibásodás miatt komolyabb késés ne legyen. Általában a Desirókkal szokott nem egyszer szoftveres eredetű baj lenni, de a 418-asok is nehezen bírják a Balaton-parti erőltetett üzemmódot. Ez alól a retró nap sem volt kivétel, csak ez esetben a mozdonydöglés még a Balaton-parti vonalszakasz előtt bekövetkezett. Az áldozat egy Szombathelyről érkező és a fővárosba tartó gyorsvonat volt, amely nagyjából egyórás késéssel érkezett a fotómasinám lencséje elé. Mint később megtudtam, a vonat már Tapolcáig felszedett a 418 108 hajtóműhibája miatt jelentősebb késést, végül segélygépet kellett rátenni.

A fenti, az Altelki úti sorompónál készített felvétel elkészítése után megvásároltam és legott el is költöttem egyszerű ebédemet. Ideje is volt már, hiszen az eső miatt késésben voltam, de ugyanaz miatt az eredeti, gondosan kidolgozott útitervemet is meg kellett változtatnom. Nehéz szívvel, de kihagytam a vasútvonal legattraktívabb részét, az alagutat, és egyből Balatonakarattya felé vettem az irányt. Közben érintettem Csittényihegy (a volt Balatonkenese-üdülőtelep) megállóhelyet, ahol sikeresen elszalasztottam a Tapolca felé robogó M62 194-est. Azonban már úton volt a 001-es Szergej is, amelyet nem sokkal később már az akarattyai megálló elhagyása közben sikerült megörökítenem.

A nem sokkal később érkező Desiro-hármast már az előző fotón is látható felüljáróról fényképeztem. A kép hamarosan - kis túlzással - történelmi értékű lesz, hiszen a legfrissebb értesülések szerint még az idén megkezdődhet a villamosítás. Az elmúlt években újra és újra szárnyra kapott a 29-es vonal villamosításáról szóló hír, azokat azonban eddig rendre megcáfolták. Most csak a Szabadbattyán - Balatonfüred közti szakasz fölé kerül drót, ám ez is átformálja a vasút megjelenését. A dízelvontatás valószínűleg nem szűnik meg teljesen a villamosított szakaszon sem, főleg a nyári forgalomban, mégis talán kicsit gyorsabbá és színvonalasabbá válhat az utazás.

Viszonylag korai hazaindulás mellett döntöttem, az Akarattyát 14,20-kor érintő, 16906 vonatszámban Záhonyig közlekedő Tekergő sebesvonatot néztem ki utazásomhoz. Hogy mért pont ezt? Egyrészt lustaságom okán, ugyanis így átszállás nélkül hazajuthattam, másrészt praktikus okok miatt, mivel a retró mozdonyokat már sikerült megörökítenem, ezután pedig sokat kellett volna várnom a következő felbukkanásukra. De választásom során az sem volt egy utolsó szempont, hogy ezt a vonatot az egyes Nohab cibálta Székesfehérvárig. Így hát a maradék időmet megállóhely peronján töltöttem, míg végre mintegy 10 perc késéssel berobogott a szerelvény.

Miután felkapaszkodtam az utolsó előtti kocsira, elhelyezkedtem a folyosón. A mozdonyok szerelmesei általában az első kocsiban ültek, ahol élvezhették kedvencük motorjának muzsikáját, esetleg még a mozdonyfüst illatát is magukba szívhatták. Én inkább az ablakon bámulok ki menet közben, figyelem az elúszó tájat, nézem az előttem kanyargó vonat csíkját - így tettem ez alkalommal is. Sok látnivaló most nem akadt, Akarattya az utolsó Balaton-parti stáció, és bár még áthaladtunk Balatonfőkajár felsőn, a tópart oda igencsak messze esik. De előbb még megálltunk az egykori elágazóállomáson, Csajágon, hogy megvárjunk egy szemből érkező vonatot. Ebben a szerelvényben utazott haza a föntebb említett, üzemképtelen 418 108-as Csörgő.

Csajág elhagyása után kellemesen hullámos dombvidéken haladt a vonatunk, majd kisvártatva Szabadbattyán állomásra érkezett. Innen épül majd ki a felsővezeték, de ezen a nyáron még oszlopok zavarása nélkül gyönyörködhettem a tájban. Száztíz éve, amikor a tapolcai vasutat építették, a kiindulópont Pusztaszabolcs volt. A vonalat ugyanis a MÁV építette, a fővárosból Székesfehérváron át a Balaton déli partján vezető vaspályát - amelyre vonatunk Szabadbáttyánnál rátért - pedig a Déli Vasút üzemeltette. Jelenleg az eredeti vonal kezdő, Pusztaszabolcs és Börgönd közötti szakasza is a vasútfotósok egyik kiemelt úticélja, a 40-es vasútvonal teljes kizárás mellett folyó felújítása miatt ugyanis élénk teherforgalom zajlik arrafelé. Már odaútban láttam a Pusztaszabolcs hátsó vágányán álló tehervonatot, amely szerencsére még délután is ott volt, így sikerült megörökítenem az SŽDS vasútvállalat 740 843-as pályaszámú Kandúrját.

A Székesfehérvárra beérkező vonat ablakából még sikerült egy éppen ott várakozó Szergejt lőnöm, ezzel aznapi dízelvadászatom véget is ért. Bár a következő nap folytatódott az északi parti retrózás, számomra befejeződött, legalábbis a 2018-as évre. Szép gesztusnak értékelem az államvasút részéről, hogy megszervezte ezt az eseményt, azonban még lehetett volna fokozni a hatást. Nem volt ott egy ikonikus mozdonysorozatunk eredeti színterves példánya, az M41 2143, valamint a Púpos is hiányzott a sorból. Előbbi talán éppen javításon volt, nem tudom, bizonyára megvan az oka, mért nem vetették be. A Nosztalgia Kft retró festésű M40-ei pedig esnek-kelnek, de teljesítményük is nagyon harmatos ahhoz, hogy a feszített hétvégi menetrendben meg tudták volna állni a helyüket. Pedig mindkét sorozat hozzátartozik a Balaton vasútjának közelmúltjához.
Székesfehérvártól már nem az ablaknál álltam, hanem beültem egy fülkébe és magamban meghánytam-vetettem a nap eseményeit. A fentebb elmondottakkal együtt jónak értékelem az akciót. Hangulatos, a délelőtti eső ellenére vidám napot tudhattam magam mögött. Másnapra igazi kánikula lett és nem maradt el a vonal aznapi, szinte már kötelező mozdony-meghibásodása sem. A hírek szerint az M62 194 az utolsó útját már nem tudta végigcsinálni, Zánka-Köveskálon üzemképtelenné vált. Bízom benne, hogy jövőre is lesz valamilyen érdekes esemény a vonalon, az ehhez hasonló különlegességek talán egy-két napra elhomályosítják azt a sok bosszúságot, amit a vasút a vele rendszeresen - vagy akár csak ritkán - utazóknak esetről esetre nyújt.