Több, mint három és fél évtizeddel ezelőtt, kezdő vasútrajongó koromban az ország legrövidebb és legtitokzatosabb vasútvonala alighanem a Tiszakécskei Úttörővasút volt. Abban a ma már alig elképzelhető, internet nélküli világban e kisváros vasútja szinte teljesen ismeretlen volt számunkra, sokáig még a MÁV hivatalos menetrendkönyvében sem szerepelt. Szerencsére apám sokat tudott Magyarország vasútjairól, így nem volt előtte ismeretlen ez a keskeny nyomközű sínpálya sem. Vele jutottam el először a lakóhelyünktől nem messze található településre és együtt próbáltuk ki az akkor még szinte steril megjelenésű kisvasutat (a balra látható felvétel akkor készült). Később aztán néhány alkalommal már egyedül is meglátogattam a mind kopottasabb megjelenésű létesítményt, mígnem egy alkalommal már csak kocsiszínbe zárt járműveket és rozsdás síneket találtam ott. Aztán néhány évvel ezelőtt vettem hírét, hogy a város önkormányzata Csipkerózsika-álmát alvó kisvasútja felébresztését tervezi. Első nekifutásra ezt, ismerve a hazai viszonyokat, hittem is meg nem is, azonban egy idei szeptemberi híradás végképp eloszlatta a kételyeimet, amelyben az állt, hogy megkezdődött a vonal újjáépítése. Ennek örömére hosszabb kihagyás után ismét a népszerű üdülőhelyre utaztam, hogy saját szememmel bizonyosodjak meg a hír valódiságáról. E a hozzászólásban az október 19-én rögzített állapotokat mutatom be.

A 760 mm-es nyomközű vasút létesítését a városi tanács 1970-ben határozta el, majd a munkálatok is hamarosan megkezdődtek. Az építéshez szükséges anyagok, valamint a járművek Sarkadról, az akkoriban megszüntetett cukorgyári iparvasútról érkeztek. Az akkori rendszer kívánalmainak megfelelően úttörővasútként létrehozott létesítmény megnyitására 1971. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között került sor. Érdekességként megemlítendő, hogy az ünnepi beszédet tartó közlekedés- és postaügyi miniszter nevéhez fűződik annak a hírhedt 1968-as közlekedéspolitikai koncepciónak a létrehozása, melynek során a '70-es, '80-as években számos kis- és nagyvasút szűnt meg hazánkban. A vonal a sporttelep mellett kiképzett Sportliget állomástól 1200 méter hosszban az üdülőtelepen található Tiszapart nevű végállomásig húzódott. Eredetileg tervezték a sínpálya kivezetését a viszonylag messze, bő két kilométerre eső nagyvasúti állomásig, azonban a sínpár városon átvezetésének költségei - elsősorban a kötelezően kiépítendő fénysorompók miatt - olyan magasak lettek volna, hogy végül ennek megvalósításától eltekintettek. A Tiszakécskei Úttörővasút csak a nyári időszakban, májustól augusztusig közlekedett. A rendszerváltáskor az úttörő jelleg megszűnésével Gyermekvasút lett, később családi vállalkozásként sikerült életben tartani egészen 2009-ig, amikoris forgalmát a pályaállapotok romlása és pénzhiány le kellett állítani.

Amikor első ízben jártam Tiszakécskén, a szabadstrandhoz az ártéri erdőn átvezető keskeny ösvényen jutottunk ki, a fürdőzők akkoriban - emlékeim szerint - valóban a természet lágy ölén érezhették magukat. Manapság gondozott, kiépített strand várja a látogatókat, melynek peremén vendéglátóipari egységek sorakoznak. Október közepén természetesen már senki sem fürdőzött és sem fagylaltozásra, ilyenkor evésre-ivásra, de még egy kávé elfogyasztására sincs lehetőség. A homokos tengerpartra emlékeztető, szinte egyedülálló módon szépséges környezettel övezett strandot a következő év tavaszáig nyakig begombolkozott kirándulók, családok veszik birtokba.

A környék egyik legnépszerűbb üdülőhelyét, Tiszakécskét a szőke folyó mintegy 22 kilométer hosszban érinti, sokak szerint itt található a Tisza számos kanyarulatának legszebbike. A rohanó víz néha ágakat sodor magával, ennek, és a túlparton a fákra felkúszó növények látványának köszönhetően szinte egy őserdőben érezhetjük magunkat. A meleg hónapokban zajos, vidám életet az év többi szakára a csend és nyugalom váltja fel, ilyenkor a sétahajó sem jár már, de a vízi sportok kedvelői még megtalálhatják számításaikat. Én azonban nem a Tisza partját követtem, hanem a Fürdő utcán a város felé indultam.

A strandtól mintegy fél kilométeres séta után megérkeztem a Kisvonat büféhez. A létesítmény ősz lévén zárva volt, de szerencsére nem voltam szomjas, vagy éhes. Sokkal inkább érdekelt viszont a kerítése melletti terület, amely a kisvasút egyik végállomása volt, illetve lesz ismét hamarosan. A kerítés mellett, a padok előtt az állomáshoz vezető ösvény kissé beljebb néhány fok lépcsőn jutott fel a kavicsos peronra. A vágány az előtérben látható szegélyköveknél végződött, a mozdony körbejáratására szolgáló mellékvágány és maga a peron is kissé hátrább helyezkedett el. Korábbi látogatásaimkor a térséget uraló szomorúfűz még nem volt ott.

Ez pedig az egykori kétvágányos állomás helye, a felvétel bal szélén a régi peron néhány, még el nem távolított szegélyköve látható, míg jobbra a zsákutcaként végződő Pinty utca húzódik. A tervek szerint itt lesz majd felhúzva a járművek tárolására szolgáló kocsiszín, a hozzá csatlakozó felvételi épületben a jegyek mellett kisebb ajándéktárgyak vásárlására is lehetőség lesz, valamint egy Tiszakécskét és a kisvasutat bemutató kiállítás is megtekinthető lesz. Ottjártamkor a vasút ezen a ponton még meglehetősen kezdetleges állapotban volt, a munkások itt még csak a régi vágányzat elbontásával végeztek.

A nyomvonal az állomás után nem sokkal balra fordulva kertek alatt kanyarog. Ezen a rövid, de igen hangulatos szakaszon megfigyelhettem a vasútépítés több fázisát: míg az állomáson és bevezető szakaszán még épp hogy csak elkezdődtek a földmunkák, később már a vonal "alapozása" is a helyén volt, kicsivel tovább haladva már látható volt a majdani vágány kitűzése és a mellette lekupacolt, beépítésre előkészített vasbetonaljak is, később pedig már a helyükön sorakozó "talpfákat", végül pedig a majdnem kész vágányt is láthattam. Az összkép itt még meglehetősen kusza, de azóta minden bizonnyal sokat változott, ahogy a munkálatok mind előbbre haladtak.

Nagyjából 400 méter után a pálya kiér a házak közül és bár az egyik oldalon még kerítés mellett húzódik tovább, a másik oldalt már a Tisza-parti sétányt övező park, s a parkban elhelyezkedő játszótér terül el. Ott, a játszótér mellett lesz a tervek szerint a vonal első megállóhelye. Száz méter után a pálya egy éles ívvel elhagyja a régi vonalvezetést, ahonnan már vadonatúj nyomvonalon halad tovább. E kép előterében a régi kisvasút vágánya látszik, amely a Strand utca mellé sorolva a régi Sportliget végállomást veszi célba. A sínek még a helyükön vannak, a vágány látszólag akár használható lenne, de folyamatossága több helyen, a keresztező útvonalaknál megszakad.

A régi vonalon továbbhaladva nemsokára a volt Sportliget állomáshoz, pontosabban annak helyéhez értem. A vágányok és a peronok helye ma is felismerhető, bár a sínpárokat évekkel ezelőtt eltávolították. A kocsiszínt is eltakarították, mivel útban volt a Szabolcs Mihály és a Strand utca kereszteződéséhez tervezett körforgalomnak, amely azóta sem épült meg. Az egyébként nem túl mutatós megjelenésű remíz elbontásakor a gördülőállományt a nyílt vonalra, a játszótér közelébe vontatták, s kerítéssel körbevéve ott tárolták. Ez a kerítés a vandáloktól alig, az időjárástól pedig egyáltalán nem védte meg a mozdonyt és a kocsikat, melyeket végül idén tavasszal elszállították felújításra.

Visszatérve a régi és az új nyomvonal találkozásához, folytattam sétámat az épülő pálya mentén. Alig néhányat kellett lépnem, s megérkeztem egy fából ácsolt kilátóhoz. Régebbi látogatásaim alkalmával a nem túl magas építményről jó kilátás nyílt a "Tiszakanyarra", most azonban a folyó partján burjánzó növényzettől a vízfelületet alig lehet látni. Az önkormányzat egy turisztikai pályázaton elnyert pénzösszeg felhasználásával - ennek a pályázatnak része egyébként a kisvasút felújítása is - egy új, magasabb kilátó építését tervezi. Itt lesz a vonatok következő megállója.

A Tisza kanyarulatát a parttól néhány méterre követő Miskó István sétány mellett húzódó kisvasúti vágány a kilátó után egy ivókutat érint, majd a Sportliget Szabadidőpark kerítésének közelében halad tovább. A sporttelepen éppen a helyi és a tiszafüredi labdarúgócsapat mérkőzése zajlott, melynek eseményeit a lelátókon helyet foglaló kis számú nézősereg igen nagy zajjal figyelt (a focirajongók kedvéért utánanéztem: a meccs eredménye 2:1 lett a helyiek javára). A pályán túl, nagyjából a túlsó kerítés mögött helyezkedett el a régi végállomás. Az új vasút harmadik közbenső megállója a sporttelep mellett a sétányig húzódó Liget utcánál nyer elhelyezést.

Jól emlékszem, amikor a felcsúti kisvasút épült újjá, sok, főként politikai indíttatású támadás érte a terveket, átadásakor és még utána pedig magát a létesítményt is. Felcsúton például a vasút melletti házak lakói arról panaszkodtak, hogy az utasok a vonatablakból bebámulnak a kertjükbe és ezzel elveszik a magánéletüket. Hasonlóról Tiszakécske esetében nem hallottam, s remélem, ez így is marad. Természetesen abban biztos vagyok, hogy itt sem örül mindenki a kisvasút felélesztésének, sőt láttam is olyan egyént, aki tüntetően hátat fordított a még csak épülőfélben levő vasútvonalnak.

A Liget utcai majdani vasúti átjárótól nyugat felé pillantva szinte az egész hátralévő, a végállomásig terjedő vonalszakasz feltárul előttünk. Miközben a régi, részben felhagyott vaspálya teljes egészében beépített környezetben, illetve annak közvetlen közelében haladt, az új szakasz vonalvezetése sokkal természetközelibb. A sínpár továbbra is a Miskó István sétány mellett húzódik, amelytől egy kellemes hangulatú fasor választja el, a túlsó oldalon pedig egy széles mező terül el. Sajnos részben éppen a fasortól, részben pedig a parti növényzettől magát a folyót nem fogjuk látni a vonatablakból.

A kellemes időben tett "vonalbejárás" során azt tapasztaltam, hogy a helyiek is figyelemmel kísérik új játékszerük születését, sétáik folyamán többen is tanulmányozták az épülőfélben levő létesítményt, néhányan fényképezték is. A gyermekek pedig már birtokba is vették a vasútvonalat, hiszen itt is, ott is, szülői kísérettel vagy anélkül a talpfákon gyalogoltak, szaladoztak. Közben megérkeztem a végállomáshoz, amely, hasonlóan a másikhoz, csupán egy rövid mellékvágánnyal rendelkezik, lehetővé téve a mozdony átállítását vonata túlvégére.

A végállomást a Miskó István sétány végénél képezték ki, itt végződik a csalitos partszakasz is. A vasútépítést - pontosabban mondva újjáépítést - ugyan a pálya ezen pontján kezdték el, de még itt is bőven van tennivaló. A vonal végét lezárni hivatott ütközőbak már megérkezett, de még nincs beépítve és az állomás környezete is rendezésre vár. A sétánynak a nevét adó Miskó István egyébként Tiszakécske tanácselnöke volt, akinek tulajdonképpen a kisvasutat is köszönhetjük, hiszen a város turizmusának felvirágoztatására ő álmodta meg többek között az úttörővasutat is.

A végállomás közvetlen közelében magasodik a Találkozások háza, más néven Lübbecke-ház. Az építmény erősen hajaz a Németországra jellemző favázas házakra, és ez nem véletlen, a falán elhelyezett emléktáblán ugyanis ez olvasható: "Építtette a Tiszakécske városért Közalapítvány 2002-ben a németországi Lübbecke város polgárainak és önkormányzatának adományaiból, Tiszakécske Város Önkormányzatának hozzájárulásával". Az épületben konferencia tartására is alkalmas nagyterem, valamint vendégszobák találhatók, a város meghívására érkezett vendégeket itt szállásolják el.
Közel egy hónappal e felvételek elkészítése után, visszatérőben a szarvasi Mini Magyarországból kis kitérőt tetem a kécskei szabadstrandra. Egyúttal vetettem egy pillantást a kisvasút Tisza-parti végállomására is, amelyen addigra már lefektették a vágányokat. Vagyis úgy tűnik, a munkák a kedvezőtlen körülmények - gondolok itt a mind jobban elmélyülő járványhelyzetre - ellenére haladnak. Egy korábbi sajtónyilatkozatban a város polgármestere azt ígérte, hogy jövő nyáron a kisvasút újra fog indulni. Bízom benne, hogy igaza lesz, ez a hangulatos és különleges vasútvonal addigra tényleg felébred Csipkerózsika-álmából - és majd tudósíthatok a megnyitó ünnepségről.