Március 15-én a nemzeti ünneppel kapcsolatos, nagy tömegeket megmozgató ünnepségeket, megemlékezéseket biztonsági okok miatt a szervezők kénytelenek voltak lemondani, azonban hazai személyszállító vasúttársaságunk a szintén e napra tett ígéretét megtarthatta. Igazándiból ez már a második ígéret volt ugyanabban az ügyben, nevezetesen az új emeletes motorvonatok (KISS = Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug, azaz "komfortos, innovatív, vágtázni képes elővárosi vonat") utasforgalomba állításában. Az eredeti terv szerint erre a lépésre már februárban sort kellett volna keríteni, azonban - ahogy az sok esetben lenni szokott - a járművek szállítása késett. A gyártó, a Stalder a késést előre nem látható és rajtuk kívül álló okokkal magyarázta, ezek egyike például, hogy a vonatok ajtajainak beszállítóját árvíz sújtotta, melyben egy vonat már kiszállításra előkészített ajtókészlete tönkrement. A tájékoztató szerint az első körben megrendelt kilenc motorvonat szeptemberig, további nyolc egység az év végéig üzembe áll, a teljes, 40 vonatot számláló egység pedig a 2022-es év végére lesz készen. Egyelőre azonban csupán egy, számomra meglepő módon a 007-es "ügynök" (teljes nevén 94 55 1815 007-9) állt szolgálatba, ebben a hozzászólásban a velünk, vagyis a majdani használóival töltött első napjáról osztok meg néhány impressziót.

A múltkori poszt folytatásaként következzen két olyan gyártó, akik szintén frissek a makettpiacon, és hasonlóan színvonalas kiteket gyártanak, mint a Miniart. Ők a Thunder modell és a Sabre. Érdekességképpen megemlítendő, hogy mindkét cég viszonylag új, és igen nagy kedvvel nyúlnak vasúti témákhoz. Ennek hála, két éve majdnem egyszerre dobták a piacra a német G10-es tehervagon makettjét. Nem mintha a vasútmodelles világban nem ez lenne a trend: jópár éve történt meg, hogy H0-ban minden nagyobb gyártó egyszerre jelentette meg a Silberling modelljét. A vasútmodell-gyártók pár ilyen hiba után csődbe mennek, a makettvilágban pedig csak hajba kapnak azon, hogy ki, kitől lopott.

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy tanultam meg szórópisztollyal festeni. Egy titka van: gyakorlás. Erre általában jön a válasz, hogy "sajnálom a modellt elrontani". Egyrészt ne rontsd el, másrészt ha nem érzed magad biztosnak, akkor gyakorolj olyan munkadarabon, mit nem sajnálsz. Persze, egy N-es vasútmodellt nem egyszerű lefesteni, de meg lehet tanulni a dolgokat. A legutóbb belefogtam egy új nullás (1:45-ös méretarány) kocsi építésébe, amin egy újfajta festést szeretnék kipróbálni. Azonban én sem éreztem az erőt magamban, hogy egyből a nullás kasztnin kísérletezzek, hanem elhatároztam, hogy előbb a festési módot kipróbálom egy negyedannyiba kerülő, 1:35-ös tehervagon-maketten. Két előnye is van a dolognak: nagyban az ember begyakorolja a fogásokat, és amikor egy kisebb méretarányra vált, már nem olyan bénán áll a festés támasztotta kihívás elé. Másrészt, az 1:35-ös tehervagon összerakása, és festése is élmény.

Minden év február elején a vasútmodellezők lélegzetvisszafojtva figyelik a híreket. Ilyenkor rendezik meg ugyanis a Nürnbergi Játékvásárt, amely eseményre minden gyártó előrukkol az újdonságaival. Ez az esemény az, ahol a gyártók leülnek a kereskedőkkel megbeszélni az éves rendeléseket - már gondolva a karácsonyi időszakra is - és természetesen bemutatják az újdonságokat is. Na, ezeket az újdonságokat várja minden vasútmodellező. 

A vásár pár évvel ezelőttig zárt volt, csak a kereskedőknek, a gyártóknak és a sajtónak volt belépése. Így nem volt tenni, mint várni kellett a megjelenő katalógusokat, vagy a modellező-magazinokat, hogy értesüljünk az újdonságokról. Az internet korában azonban nem lehet megtenni - és nincs is rá érv - hogy a vásárlók elől rejtegessék a gyártók a portékát. Az új időkhöz alkalmazkodva már látogatóként is lehet menni a Nürnbergi Játékvásárra, és a gyártók pedig igyekeznek már az esemény előtt publikálni újdonságaikait. Van aki kiadja elektronikus formában a katalógusait, van aki galéria formájában publikálja a Facebookon a termékeit, és van, akinek lelkes amatőrök beszkennelik az éppen megjelent katalógusát - de a lényeg, hogy az vasútmodellezők számára szükséges információ összeszedhető. 

Valamikor 2011-ben már készítettem egy ilyen kocsit az 1967-es járműalbum alapján, azonban annak voltak bizonytalanságai. Ugyanis – mint azt egyszer Lovász György írta nekem azóta – ezek a kocsik sokféle alapra készültek. Volt olyan, ami egy CSD-s kocsiból került átalakításra, de akadt olyan is, ami eredetileg Nessesdorfban (ma: Kopřivnice) készült a KKStB részére. Természetesen készítettek régi magyar kocsiból is, pld. a VIIIe’ típusból.

Azt mondják, felnőtt korban azt próbáljuk gyermekeinknek, illetve unokáinknak megadni, amit mi a saját gyermekkorunkban nem kaphattunk meg. Talán ilyen indíttatásból döntöttünk mi is úgy, hogy kisunokánkat az idén egy Mikulásvonatos utazással lepjük meg. Elemezve a hazai választékot, végül a "Diósgyőrért" Közhasznú Alapítvány és az Északerdő Zrt. közös szervezésében meghirdetett lillafüredi programot választottuk, amely a vonatozáson túl komoly és érdekesnek ígérkező kísérőműsort is kínált. Jó előre lefoglaltuk a helyeinket és kifizettük a részvételi díjat, ami végül jó döntésnek bizonyult, mert az utolsó hétre már elfogytak a jegyek, így bajos lett volna jelentkeznünk az utazásra. Maga a Mikulásvonat a 760 mm-es nyomközű Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) vonalán zötyögött fel Lillafüredre, ahol beléphettünk a Mesebirodalomba, majd a vonattal visszaereszkedtünk Miskolcra. A programra immár közel két évtizede Advent első vasárnapjától három héten át minden nap két-három alkalommal is sor kerül, az egy szezon alatt induló csaknem száz vonatra általában minden jegy elkel. Mi december 9-ét, egy hétfői napot, s mivel viszonylag messze lakunk Miskolctól, a középső, 11,35-kor induló vonatot választottuk. Így nem kellett nagyon korán elindulnunk és nem is értünk későn haza. A Mesebirodalomban tett látogatásunk mellett módunkban állt megtekinteni a kisvasút legfrissebb fejlesztéseit is.

Hazánkban viszonylag sok kisvasút működik, melyek manapság elsősorban a szórakozni, kirándulni vágyók szolgálatában állnak. Van azonban néhány olyan keskeny nyomközű vasútüzem is, amelyek szigorúan gazdasági célból üzemelnek, s a nagyközönség előtt kevésbé, vagy egyáltalán nem ismertek, inkább csak a szakemberek és a vasutak rajongói tudnak róluk. Ebbe a csoportba tartoznak a mai napig tevékeny halgazdasági vasutak is. Egyikük a Hortobágy területén található, esetében az idegenforgalmi jelleg már elnyomta a korábbi gazdasági felhasználási módot. A Csongrád megyében található Tömörkény melletti Csaj-, valamint a Szegedhez közeli Fehér-tavi vasút azonban napjainkban is eredeti funkcióját látja el, vagyis trágyát, haltakarmányt, telepítési és lehalászási időszakokban halakat, illetve szükség szerint egyéb anyagokat szállít a tavak és a vonal végén elhelyezkedő telephelyek között. Ez utóbbi vasútüzemet, hivatalos nevén a a Fehér-tavi Halgazdasági Vasutat látogattam meg november 9-én, amikor a Kiskunsági Nemzeti Park szervezésében már nyolcadik alkalommal megtartott "Fehér-tavi darvadozás" elnevezésű rendezvény kísérőeseményeként bárkinek lehetősége nyílott a vonalon az utazásra. Érdekesség, hogy efféle vasútüzemet kizárólag a Kárpát-medencében találhatunk, hazánkon kívül csupán Horvátországban van tudomásunk halgazdasági iparvasútról.

Sorsát mégsem kerülheti el senki…

Címszereplőnket ugyan senki nem akarta megenni, de mégis megmenekült a feldarabolástól elég hosszú ideig, annak ellenére (vagy talán pont azért), hogy meglehetősen fiatalon balesetet szenvedett. De miért kellett volna egy balesetet szenvedett halat feldarabolni, és mégsem elfogyasztani - egy vérbeli horgász most bizonyosan értetlenül áll soraim előtt. Akkor jöjjön egy kis magyarázat. Vasutasoknál a „csuka” szó hallatán (legalábbis régebben) többnyire nem halak, vagy a lábbelik képe jelent meg lelki szemeik előtt, hanem egy kocsitípus, vagy inkább egy kocsiforma, ahol a peron oldalfalai a kocsi vége felé szűkültek – mint az azonos nevű halak pofája. Tehát jelen írásomban egy ilyen kocsi történetét vázolom fel, illetve egy ehhez hasonló átalakuláson átesett modellt mutatok be. Bár az eredeti vagon végül megégett, azért ezt már nem modelleztem le… Az, hogy a CFR-nek sok MÁV eredetű kocsija volt az I. vh. után, az a vasúttörténet iránt érdeklődők körében köztudott. Az már egy kicsit kevésbé, hogy a MÁV-nak is lett egy kocsija, ami a román vasutaknál kezdte a pályafutását AB^ALD 30470 pályaszámon (gyártó: Van der Zypen és Charlier (Deutz), 1925, a gyári szám feltehetőleg 144394. Persze ez a vagon nem egy ország kirablása kapcsán került hozzánk, hanem egy 1937-es baleset okán. A balesettel még az akkori filmhíradó is foglakozott, ahol feltűntek a járművek is. Az összetört kocsit a CFR selejtezte, nálunk meg 1942-re újjáépítették. A rendelkezésre álló fotó alapján megtartották a szegecselt vázú kivitelt, de módosították az ablakok méretét, a tető kialakítását, az ajtók formáját, és ABa 2701-es pályaszámon forgalomba helyezték.