Meggyőződésem, hogy a bejegyzés címét alkotó kifejezés a saját találmányom. Persze lehet, hogy tévedek, hiszen a lentebb bemutatásra kerülő helybenországjárást nem csak jómagam, hanem meglehetősen sokan műveltük. Az akció azonban nem helyben volt, el kellett utaznunk Szarvasra, ahol a Mini Magyarország elnevezésű interaktív szabadtéri kiállítást látogattuk meg. November 7-ére, korábbi pirosbetűs ünnepünkre az időjósok szép időt ígértek, s bár a nap ködösen indult, mikor félúton jártunk, valóban kisütött a nap is. Velünk volt a kisunokánk is, bíztunk benne, hogy ő is élvezni fogja a kirándulást. Úgy gondolom, a Mini Magyarországot nem kell bemutatnom, de ha valaki mégsem tudná, miről is van szó, nos ez egy szabadtéren, parkosított környezetben elkészített bemutató, ahol nevezetes épületek és egyéb objektumok kicsinyített másai láthatók. Jónéhány esztendővel ezelőtt, akkor még unoka nélkül, már megtekintettük ezt a különleges kiállítást, az 2013. április 10-én megnyílt létesítményre azonban szinte rá sem ismertünk. A területen akkor viszonylag kevés kiállított tárgyat láthattunk meglehetősen szellős elhelyezésben, most viszont jóval több épület sorakozik a sétautak mentén. A bemutatót - jó idő esetén - működő hajók, vonatok teszik még érdekesebbé, ezen hozzászólásban elsősorban ez utóbbiak bemutatására szorítkozok.
Utolsó kommentek