Az előző hozzászólás szerzőjéhez, crash-hoz hasonlóan én sem szívesen hozom szóba a koronavírust, azonban mivel jelenleg ha tetszik, ha nem, egyelőre mindennapjaink - de remélhetően hamarosan már csak történelmünk - részét képezi, úgy gondolom, a téma megkerülhetetlen. Jómagam szerencsére nem itthonról dolgozom, ezért a mozgásigényem a kijárási korlátozás alatt is valamennyire kielégítésre került. A munkába járás is egyfajta utazásélmény, azonban mégsem az igazi, tehát a kisebb-nagyobb kirándulások az időjárás javultával párhuzamosan egyre jobban hiányoztak. Ezért aztán a korlátozás Pest megyei feloldását követően hamarosan be is terveztük az első kiruccanásunkat. Az index fórumán többen is szuperlatívuszokban emlegették a Gyöngyösről kiinduló keskeny nyomközű vasút járműparkjának kinézetét, és mert valamiféle vaspályához szerettük volna ezt az utat megtenni, ezért úgy döntöttünk, a mátraaljai város lesz az úticél. Időpontnak az első "szabad" hétvége szombatját választottuk, azonban erről bizonyos kényszerítő körülmény miatt le kellett tennünk. Szerencsére a Mátravasút egyike azon hazai kisvasutaknak, amely naponta közlekedik, így túránkat egy nappal előrehozva már pénteken nekivágtunk az útnak. Persze a dolognak hátulütője is volt, mégpedig az, hogy napi forgalom csak a Mátraházára vezető fővonalon van, a Szalajkaházig húzódó mellékvonalon ilyenkor még csak csak hétvégeken járnak a vonatok. Így meg kellett elégednünk azzal, hogy csak egy szerelvényt láthatunk. Mindezeket egybevéve végül kiderült, hogy jó döntést hoztunk és végül nem csak egy szerelvénnyel találkoztunk.

Az elmúlt években a kormány a idegenforgalom fejlesztésével összhangban nagy pénzeket adott a turisztikai kisvasutak felújítására, az ezen összegekből elvégzett munkálatok egyik leglátványosabb eredménye a gyöngyösi székhelyű 760 mm-es nyombőségű Mátravasúton figyelhető meg. A mögöttünk levő néhány esztendőben ennek úgy a fő-, mint a szárnyvonalán pályafelújításokra, illetve vonalhosszabbításra került sor, ezen kívül megújult a vasút majd' teljes gördülőállománya, vagyis 3 dízelmozdony, 3 nyitott- és 5 zárt személyvagon. Szintén helyrepofozták a 490 2005-ös pályaszámú, Gyöngyi nevű gőzmozdonyt és egy Ba-sorozatú személykocsit. E két járművel nosztalgiavonatok indítását tervezik, futópróbájukra néhány nappal a kijárási korlátozás életbe léptetése előtt sor is került. A projektzáró ünnepséget a vasutat fenntartó erdészet március 19-én tervezte megtartani, azonban az ismert események miatt erre nem kerülhetett sor, mint ahogy a közlekedési szezon kezdetét is későbbre kellett halasztani. A vonatforgalom végül május közepén kezdődhetett meg az eredetileg meghirdetett menetrend szerint.

Amikor a Mátravasút állomásához megérkeztünk, az aznapi első vonat szerelvénye éppen kiállt a vontatási telepről. Bár nem volt túlzottan meleg az időjárás, az Mk48 412 mögé két nyitott személyvagon volt kapcsolva. Ezt a járványügyi intézkedések indokolták, kerülni kellett ugyanis az utasok zárt helyen történő összezsúfolását. A kocsiszín az állomástól száz méterre, az utca túloldalán - a képen a fotós háta mögött - helyezkedik el. Korábban egyszerű drótkerítés vette körül, amely helyett most egy meglehetősen otromba zöld lemezborítás takarja el a kíváncsi szemek elől az ott kiállított D 74-es pályaszámú, ismeretlen eredetű poggyászkocsit, melynek most az utca felől csak a teteje látható.

A kétvágányos állomás Mátra Múzeum (az egykori Orczy-kastély) szomszédságában található. Modern felvételi épületét az 1920-as évek második felében épített csinos kis indóház lebontása után emelték, benne a váróterem és a jegypénztár mellett a forgalmi iroda és egyéb szolgálati helyiségek, valamint a kisvasút múzeuma is helyet kapott. Ez utóbbi jelenleg sajnos nem megtekinthető. Az egykori tervezők helyes gondolkodását dicséri az a tény, hogy az állomást kiváló helyen, a városközponttól nagyjából 600, a nagyvasúti pályaudvartól pedig 350 méterre építették fel. Mivel időszerű volt egy normál nyomközű vonat érkezése, rövid időre otthagytuk a Mátravasutat és kisétáltunk a MÁV állomására.

Kevéssé helyes, sokkal inkább kicsinyes és önző gondolkodásra vall azonban azon földesurak és pénzemberek hozzáállása, akiknek köszönhetően a miskolci fővonal elkerüli nemcsak Gyöngyös, hanem a jelentősebb Eger városát is. Aki tehát vonattal kíván Gyöngyösre eljutni, a  Vámosgyörkről 1-2 óránként induló vonattal teheti azt meg. Ez nem kedvező a vasúti eljutásra nézve: Budapestről a legrövidebb eljutási idő - legalább egy, vámosgyörki átszállással terhelve - közel két óra, ugyanakkor az autópályán közlekedő gyorsjáratú autóbuszok, melyek fél óránként közlekednek, ugyanezt a távot 1 óra és 10 perc alatt teljesítik. Hacsak éppen nincs dugó az M3-ason, ami egyébként nem nevezhető ritka eseménynek.

A fentiekből egyenesen kikövetkeztethető, hogy viszonylag kevesen választják a vasúti eljutást, ezért a jelenleg szokásos két kocsiból álló ingavonat bőségesen elegendő ebben a relációban. Az utóbbi időszakban e vonat egyik kocsija általában egy, a Bhv-sorozat gyártáskori állapotát idéző olajzöld színű vagon. Ezúttal azonban hiába vártam megjelenését, mint később megtudtam, előző nap műszaki ok (hőnfutás) miatt ki kellett sorozni a vonatból. A 13 km-re elterülő Vámosgyörkről indult szerelvény egyébként 5 perces késéssel érkezett Gyöngyösre, ami éppen elegendő volt ahhoz, hogy az esetlegesen a Mátrafüredre induló kisvonattal utazni szándékozók hoppon maradjanak.

A vonat nem vár - jól tudjuk ezt Demjén Ferenctől, és bár a dal a szerelemvonatról szól, igaz a Mátravasútra is. Még a nagyállomáson voltunk, amikor hallottuk az Mk48-as indulási kürtjelét, de mi nem azértstartoltunk gyalogszerrel Mátrafüred felé, mert lekéstük a vonatot, hanem mert eleve így terveztük. Még a felsővárosi temetőnél jártunk, amikor megpillantottunk egy szemből közeledő vonatot. Az Mk48 409 egyetlen pőrekocsival ereszkedett tolt menetben lefelé, a vagon rakománya egy jókora ballon, néhány egyéb eszköz és három munkás volt. Hogy a ballonban mi lehetett, sajnos nem tudom, csak tippelhetek arra, hogy talán egy visszatérő gyomirtó menettel találkoztunk.

A temető után néhány száz méterrel a vonal elágazik: egyenesen Mátrafüredre mehet a vonat, ha pedig balra fordul, a Lajosházán át Szalajkaházba vezető szárnyvonalon folytathatja útját. Egy szolgálati hely is áll a sínek mellett, melyben a vasút fénykorában, a '70-es években váltókezelő irányította az akkoriban nem csekély számú teher- és személyszállító vonat közlekedését. Napjainkban a kitérőt és a 24-es utat fedező fénysorompót a vonatszemélyzet kezeli. A Szalajkaház felé vezető vonal, mint a képen is látható, nemrégiben lett újjáépítve. Sajnos környezetvédelmi szempontból telítetlen talpfákat kellett alkalmazni, melyek élettartama - a bevezetőben említett fórum bejegyzése szerint - a vegyi kezelés hiányában várhatóan tíz esztendő.

Nem sokkal azután, hogy elhagytuk a Gyöngyös határát jelző táblát, Nyúlmály és Farkasmály megállók között találkoztunk a Mátrafüredről visszatérő első vonattal, a szerelvény a Mátra aljában, annak déli lejtőjén zakatol a város irányába. A hátteret a Mátra uralja, a kép jobb felső sarkában az ország tetején, vagyis az 1014 méter magas Kékestető csúcsán megépített tévétorony-kilátó látható. Ebben a napszakban jellemzően Mátrafüredre szoktak utazni, visszafelé csak kevesen, vagy mint most is, senki sem veszi igénybe a vonatot. Bár a kisvasút már üzemel, talán még túl friss a járványügyi intézkedések könnyítése ahhoz, hogy többen induljanak el tanítási időszakban hétköznap kirándulni.

A város házainak elhagyása után az Egerbe vezető 24-es számú országút a két oldalán kísérő kerékpárúttal és vaspályával egyetemben szőlőültetvények közé érkezik. A déli fekvésű lankák kitűnő termőterületet biztosítanak a szőlőnek, maga a város, e szőlőkből nyert kitűnő borainak köszönhetően, előkelő helyet vívott ki magának a borivók által felállított rangsorban. Kedves látnivalók még a környéken a borpincék, pincesorok. A kissé távolabb, a háttérben látható kiemelkedés szikláiba vájt üregekben kiképzett "borraktárak" télen és nyáron állandóan egyenletes hűvösséget árasztanak. Több pincében vásárolni is lehet a helyben előállított nedűből, mint azt korábban már magunk is többször tettük.

Kissé illúzióromboló e kitűnő kisvasút esetében, hogy a sínpár 8 kilométeres útja során szinte végig az országút szélén halad. A végállomás előtt nagyjából másfél kilométerrel a sínpár végre kissé eltávolodik a főúttól, innentől rövid szakaszon az utasoknak igazi erdei vonatozásban lehet részük, amikor a szerelvény a mátraaljai erdő "alagútjában" zakatol. A vonal építését egyébként az 1910-es évtized végén határozták el, azonban a vonatforgalom a háború miatt csak 1923. június 5-én indulhatott meg. Az eleinte csak teherfuvarozást lebonyolító vonal a Gyöngyös-Benei Vasút Rt. nevet kapta. A korlátozott személyszállítás 1926. június 21-én startolt, érdekességként megemlítem, hogy a vasút gazdája akkor a Gyöngyös Megyei Város Villamosműve nevű cég volt.

Az egyébként igen keskeny erdősávban a fák közötti hangulatos zötyögés azonban nem tart soká, hiszen a vonat hamarosan beérkezik Mátrafüred területére, ahol az utolsó néhány száz métert már lakott területen teszi meg. Még egy megállóhely, Mátrafüred alsó esik az útjába, a képen látható szerelvény éppen azon halad át. Korabeli fényképekből tudom, hogy régebben, még 10 éve is, egy fából ácsolt épület állt itt, ennek azonban mára már csak hűlt helye van. A vasút összes stácója feltételes, vagyis ha nem a végállomáson, hanem valamelyik közbenső megállónál kívánunk leszállni, ajánlatos jelezni a vonatkísérőnek. A felszállás már kevésbé problémás, elég csak jól látható helyen a peronon állni.

A vonat megérkezése után Mátrafüred végállomáson a mozdonynak át kell állnia a kocsisor túlsó végére. A művelet (vasutas nyelven mondva körbejárás) első lépéseként a vonatkísérő, vagyis a kalauz lekapcsolja a mozdonyt a kocsikról. Ezután a mozdony, immár egymagában, előrehúz az állomás végében húzódó csonkavágányra, miközben a vonatkísérő kinyitja a forgalmi irodát. Hogy a mozdony meg tudja kerülni a szerelvényt, két váltó kezelése szükséges, amit a vonatkísérő a forgalmi irodában elhelyezett pultról távirányítással végez el. Végül az Mk48-as felzárkózik vonatja túlvégére, a vonatkísérő pedig ráakasztja az utolsó kocsira, amelyből így az első lett. Ezzel a vonat felkészült a visszaútra, már csak az indulási időt kell megvárni.

Az állomás peronjának végében álló márványtábla Bajcsy Endrének állít emléket, akinek nevéhez a kisvasút személyforgalmának fellendítése és a Mátravasút korábbi legnagyobb felújítása fűződik. Az úttörővasúti korszak (1961 - 1986) legnagyobb beruházása Bajcsy Endre irányításával a két vonal pályájának rekonstrukciós munkálataival kezdődött, majd négytengelyes személyvagonok beszerzésével és a rádiós forgalomirányítás bevezetésével fejeződött be. Mintegy mellékesen a javítóműhelyben megkezdődött a járművek javításaihoz szükséges alkatrészek, s ekkor épült fel a kiinduló állomás már említett modern felvételi épülete. A munkálatok 15,5 millió forintba kerültek, amely akkoriban igen nagy összegnek számított.

Mátrafüred vasútállomása a több mint száz éve népszerű üdülőterület szívében, a városi parkerdő szomszédságában helyezkedik el. A kétvágányos pályaudvaron korábban egy hangulatos, favázas felvételi épület várta a kirándulókat, annak a helyére került a mostani fából ácsolt építmény. A tetővel fedett várakozóhely mellett kapott helyet a már említett forgalmi iroda, amelyből az állomás kitérőit kezelik. A vonatkísérő a mozdony vonatra kapcsolása után visszatér ide, kinyitja a kis pénztárablakot és megkezdi a jegyek árusítását. Így lesz a forgalmi irodából kassza, a kalauzból pedig forgalmista, majd személypénztáros. A vagon végén látható tábla az aktuális járványügyi rendelkezések betartására hívja fel a figyelmet.

A mai község határában fekvő egykori Bene vár alatt terült el Bene falucska, melyet Benepusztának, illetve Beneváraljának is neveztek. A települést az 1713-ban pusztító pestisjárvány elkerülte, erre emlékezve hálából épült fel 1763-ra a ma is álló barokk templom, melyet Keresztelő Szent János tiszteletére szenteltek fel. Azonban a falu kezdett lassan elnéptelenedni, a folyamatot a 19. század végén a turizmus térhódítása fordította meg. Kilátók, menedékházak, pihenőhelyek létesültek, hideg vizű fürdőjére utalva nevét 1893-ban változtatták - Ótátrafüred mintájára - Mátrafüredre. Az igazi fellendülés az államosítás után, 1949-ben kezdődött, ekkor sorra épültek a szakszervezeti üdültetés céljait szolgáló épületek.

Ottjártunkkor a település csendes volt, az utcákon csak pár ember lézengett. Néhány vendéglátóipari létesítmény nyitva volt, vendég azonban nem nagyon akadt. Már több alkalommal is jártunk itt rövidebb-hosszabb tartózkodásra, de ilyen kihaltnak még sosem láttuk a települést, a mostani helyzet, remélem, csak a vihar utáni ideiglenes csendes időszak. Mátrafüred a túrázók paradicsoma is, hiszen számos, különböző nehézségi fokú túraútvonal keresztezi itt egymást. Mi azonban ezúttal nem terveztünk ilyesmit, hanem visszaindultunk Gyöngyösre. A vonatot a nevezetes Palóc Babamúzeum mellett lestük meg, amint a Pálosvörösmartra vezető utat keresztező, fényjelzővel biztosított útátjáróhoz közeledik.

Most könnyű dolgunk volt, hiszen miközben Mátrafüred felé jövet végig kaptatón haladunk, visszafelé nem kellett mást tennünk, mint visszafogni a lejtős úton gyorsulni akaró lépteinket. A vonatoknál sincs ez másképpen: a Gyöngyösre tartó szerelvények mozdonyvezetőjének szinte csak a fékemeltyűt kell kezelnie. A felvételen azonban a hegymenetben tartó vonat látható, mellyel közvetlenül Farkasmály megállóhely elhagyása után találkoztunk, az Mk48 412 keményen dolgozott. Gyöngyösnek ez a határrésze egykor a város szórakoztató negyede volt, hiszen az itt található, fentebb már említett pincesor nemcsak a borkereskedelemnek, hanem a mulatozásnak is színhelye volt.

Mire a vonat visszafordult Mátrafüredről és utolért minket, már beértünk Gyöngyösre és a temető mellett jártunk. A szerelvény épp elhagyta a mellékvonalra vezető elágazást, amikor lencsevégre került. Érdekes, hogy a hosszabbítás után Szalajkaházig vezető szárnyvonal valójában már akkor is hosszabb volt magánál a fővonalnál, amikor még csak Lajosházáig ért el, mostani állapotában pedig már közel még egyszer olyan hosszú: 13 kilométer. Ráadásul a vonalvezetése is látványosabb, mert bár átszeli Gyöngyössolymos települést, sokkal inkább mondható erdei vasútnak, mint a mátrafüredi ág. Vonatok azonban csak hétvégén, illetve a nyári időszakban csütörtöktől vasárnapig közlekednek rajta.

Ezen a felvételen már a végállomás előtti utolsó megállóhoz, Felsőújvároshoz közeledik a vonat. Itt is volt elágazás, az innen kinyúló sínpár a temető mellett a nagyvasúti állomásra vezetett, ahol lehetőség volt az áruk átrakására. Ennek azonban már nyoma sincs, a Mátravasút - amely egyébként 1932. május 12-töl a korábban már említett úttörővasutas időszakot leszámítva ezt az elnevezést viseli - már régóta nem szállít teherárut. Az eredetileg kizárólag árufuvarozásra létrehozott kisvasúton elsősorban követ és fát hordtak az apró vagonok, azonban 1984-től már kizárólag személyvonatok koptatják a síneket. Korábban volt próbálkozás hivatásforgalom lebonyolításával is, napjainkban azonban jóformán csak kirándulók szállnak fel a jellegzetes bordó színű szerelvényekre.

A Mátra fővárosának is nevezett Gyöngyöst nemcsak a lenyűgöző környezete, kitűnő borai, vagy kisvasútja miatt érdemes felkeresni, ezért kirándulásunk záróakkordjaként tettünk még egy sétát a történelmi óvárosban. A nap folyamán már korábban, miközben visszafelé sétáltunk Mátrafüredről, az út több kanyarulatánál is felbukkant a Mátra hegység és az Alföld találkozásánál fekvő városka sziluettje. Legnevezetesebb látnivalója a monumentális Szt. Bertalan templom, melynek építése a 14. század elejére tehető, s mai formáját több átépítés után nyerte el. Bertalan egyébként a város védőszentje is. E templomon és környezetén kívül számos más látnivaló is van még Gyöngyösön, amiért érdemes lesz a jövőben is visszatérnünk a Mátra aljánál elterülő városba.
Utcai túránk végeztével hazaindultunk, de útközben tettünk egy villámlátogatást egy baráti családnál. Jó volt a már több, mint két hónapja tartó bezártság után kimozdulni, a már szinte az életünk részévé vált "maradjotthon-világ" és a "négy fal magánya" hátrahagyása után idegen tájakat nem a televízió, vagy a számítógép képernyőjén, hanem saját szemünkkel látni, no és beszívni a Mátra tiszta levegőjét.