Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy házaspár, akinek született 2 gyermeke. Az apa úgy gondolta, hogy mindkét fiát érdekelni fogja a vasút (merthogy többgenerációs vasutas családról van szó), ezért amikor a kelet-német modellvasút hőskorában egy társasutazás során eljutottak az NDK-ba, vett villanyvasutat a nagyobbiknak, amivel aztán két év után meg is ajándékozta. Idővel a kisebbik is cseperedett, és ő is beleszeretett a vonatozásba, amit tovább táplált a pályaudvar közelsége.
Telt-múlt az idő, az idősebb elveszítette ezirányú érdeklődését, de a kisebb még terepasztal építéséről is ábrándozott, igaz, abból soha nem lett semmi. De azért apránként szaporodott mind a járműállomány, mind a pálya. Egyszer például úgy is, hogy egy szekrény mélyén talált két régi személykocsit, amiből az egyiket felhatalmazás nélkül használatba is vette, a másikat meg időnként nézegette, aminek még később lesz jelentősége.
Aztán ahogy serdült a kisebbik fiú is, a modellvasút a szekrényben maradt hosszú évekre. Amikor már az ő fia is elérte a 14 esztendőt, úgy gondolta a fiatalabb fiú – most már ő lett az apa – hogy karácsonyra megkapják a gyerekei a modellvasutat. Volt is nagy öröm, még a lányok is padlóvasutaztak. De a lelkesedés főleg a lányok esetében véglegesen alábbhagyott és bekövetkezett az, ami egy viccben* került megörökítésre.
A járműállomány idővel változott, de a „felfedezett” két kocsi megmaradt. Az egyik, egy poggyász, a Schicht „oldtimer” szerelvény elé került, a másik, egy ősrégi MITROPA kocsi pedig állomási büfékocsivá lett.
Persze a szegény öreg poggyászkocsi gyakorlatilag használhatatlan volt, a siklócsapágyai és a műanyag kerekei igen nagy menetellenállást fejtettek ki, ráadásul a forgóvázak az ívbeállást is sokszor megakadályozták. Mit volt mit tenni, a kocsi gazdája nekiállt barkácsolni. (A „hogyan” később kiderül.)
- A poggyászkocsi egy 1955-ös PIKO katalógusban.
A másik vénséges vén kocsi pedig addig állt félreállítva állomási büféként, amíg rá nem esett egy nagy tárgy. Gazdája a kocsit ugyan sokra nem becsülte, de azért megesett a szíve a kora miatt, így megpróbálkozott a gyógyítással.
(A következő két kép az érzékeny modellvasutasok lelki világát megzavarhatja, ezért csak erős idegzetűeknek ajánljuk a megtekintését!)
- A MITROPA kocsi teteje egészen tropa lett. Itt már összeragasztott állapotban van.
- A ragasztáskor sajnos alakultak ki hézagok a törésvonalaknál, bármennyire is igyekeztem a részeket összeilleszteni.
- Sokat kellett gittelni, csiszolni; a szellőzőnél szobrászkodásra is volt szükség.
- Polírozás, festés után már egész jó lett a helyzet. (Belülről azért nem kell nézegetni.)
Egyszer, amikor hősünk talált az interneten régi modellvasutas katalógusokat, meglátott egy, a poggyászkocsihoz hasonló (h)őskori PIKO ME 217-es kocsi rajzát, amibe egyből beleszeretett. Gyerekei fülébe súgnia kellett – mert azoknak fogalmuk sem volt, hogy apjuknak ilyen perverz ötletei vannak - hogy esetleg vegyék meg neki valamilyen ünnepi alkalomra. Ez aztán meg is történt, de ahogy várható volt, ennek a futása is igencsak hasonló volt a poggyászéhoz. A forgóvázát ennek is ki kellett cserélni – pont, ahogy a poggyászkocsi esetében történt. Szerencsére az ekkoriban gyártott kocsiknak mind Görlitz 3-as forgóvázuk volt, amit a későbbi modellek esetében is meg kellett alkotnia a gyártónak – immár korszerűbb és pontosabb kivitelben.
- Az ME 217-es kocsi még az e-bay-en.
- A (h)őskori forgóvázak szegecsekkel voltak rögzítve, amiket ki kellett fúrni.
- Az új forgóváz a ’70-es, ’80-es években gyártott Schicht Görlitz 3-as típus. A királycsapnál (a bal oldalon) kis szintbe állítás volt szükséges, ezt kb. 1,5 mm-es gyűrűvel kellett elvégezni. A királycsap szintén régi Schicht rendszerű.
- A kocsi belseje. Az üvegről le kellett takarítani a 60 éves szutykot, illetve célszerű volt tuningolni egy einheitswagen peronablakával. Igaz, ehhez ebből a darabból ki kellett vágni egy vékony szeletet.
- A cserélt forgóvázzal – alulról.
- Ilyen csapágyazással csak rossz futás érhető el.
- Forgóváz cserés ME 213 és ME 217 kocsikból álló rövid szerelvény egy 55-60 éves BR 23-as mögött.
Később valaki olcsón hirdetett a börzén egy romos (h)őskori párost, egy poggyászkocsit és egy ME 216a hálókocsit. A poggyász forgóváz cserével és ütköző pótlással hősünk modellező barátjánál kötött ki, a PIKO MITROPA kocsi azonban igen súlyos állapotban volt. A bakelit mellgerendából le volt törve egy darab, ami első körben javíthatatlannak tűnt. De talán mégsem, három próbát megér, és ha hősünk kiállja, megnyerheti a kocsit további barkácsolásra.
- Nem tudni, hogy a korábbi gazdája ezt a szerencsétlent labdaként használta-e, de nem kizárt. A képen nem látható forgóvázról a maszkok hiányzanak. Egyetlen ütköző van rajta, az is sérült. Az üvegek belül részben fel voltak ragasztva – de minek? Ebből kéne valamit csinálni.
- Próbáljuk meg pótolni a hiányzó részt. A probléma, hogy ha csak odaragasztunk valamit, az hamar letörik. Ezért végig kell tüskézni kemény rézhuzalból, erős ragasztóval beragasztani a tüskéket – amiknek a felületét előtte célszerű csiszoló papírral durvítani. A törött ütköző csonkját a helyére illesztettem, hogy pontosan lehessen később kifúrni.
- Zsaluzás vékony, méretre vágott és zsírral leheletvékonyan bevont rézlemezből, maszkoló szalag rögzítéssel. A „kibetonozás” szódabikarbóna és folyékony pillanatragasztó szakaszos adagolásával történt. A fészkességeket még a kizsaluzás után helyenként javítani kellett.
- Ütközők ideiglenesen pótolva, valamint lábra állítási próba. A tetőnél levő sérülés is kigittelésre került. Ez a kocsi jelenleg itt tart, majd tavasszal le lesz alapozva Alvikor alapozóval – mert a bakelitre nem tapad jól a modellfesték.
A próbán hősünk elsőre győzött, így lehet gondolkodni pl. az ablakok pótlásán, egyéb tuningoláson. De még van egy útelágazás. A kocsi teljes befejezéséhez három út vezethetne, de csak egy az igazi. Egyrészt került a MÁV-hoz ilyen jármű a háború során, de a többi magyar(ított) kocsi részletességétől ez jelentősen eltér a hossztorzításon kívül is, így ez mégsem a helyes irány. Vissza lehetne állítani eredeti formájába, de a MITROPA felirattal sokat kéne kínlódni – ráadásul van egy másik MITROPA kocsi. Ez sem a megfelelő irány. Mivel ez a kocsi csak festésben különbözik az ME 217-től, így legegyszerűbb és legcélszerűbb a nyers kasztninak megfelelő kivitelben befejezni, zöld színben, eredetinek megfelelő feliratozással – és természetesen új forgóvázakkal. De ez innentől már csak technológia.
Hősünknek eszébe jutott a mondás: ha már lúd, legyen kövér. A három (h)őskorszaki PIKO kocsihoz némileg passzol a Schicht MITROPA kocsi, ám ennek nincs kapcsolója rég, más, korábban eladott járművekhez kerültek felhasználásra. Az elmúlt 14 évben folytatott gyűjtögető életmódnak köszönhetően a ládafiából előkerült egy PIKO Junior Einheitswagen kapcsoló, ami lehetővé tette a kocsi nosztalgia állományba vételét.
- A forgóváz ennél a kocsinál is szegeccsel volt rögzítve. Nagyon rég cserélésre került. Ugyanakkor a kapcsoló kialakítása, elhelyezése a Hruska Altenbergi kocsijáéra erősen hajazott. Ezért rövid királycsapot kell használni, hogy a rugó ne akadjon bele. A kapcsolóba pedig lyukat kellett fúrni a rúgó részére.
- A forgóvázba beépített kapcsoló.
- A vonatba sorozható MITROPA kocsi. Furcsa, hogy a forgóváz miatt gyárilag magasabb a PIKO kocsinál.
Itt a vége, fuss el véle!
A mesének itt vége is lenne. De még hiányzik valami. Milyen kocsikat modelleztek a (h)őskorban? Elsőre ez kívánkozik: ha a történetben szereplő kocsik bármelyike is hasonlítana egy létezőre, az csak a véletlen műve. Na, azért talán mégsem. A szereposztás a következő lehetett:
ME 213 poggyászkocsi…………………………………. Pw4ü-30
ME 217 2. o. személykocsi……………….......................C4ü-35
ME 216a hálókocsi……………………………………...WLAB4ü-? (C4ü-35)
Schicht MITROPA…………………………….………..WL4ü-28 (B4ü-30)
(Zárójelben az inkább hasonlító kocsik, ugyanis a (h)őskorban egy normál személykocsit festettek át WR, vagy WL kocsivá: az ablakok száma, kiosztása a normál kocsihoz hasonlított. Az élethűség nem nagyon volt fontos akkoriban, valószínűleg a megfelelő technológia is hiányzott.)
A kocsik pályaszámában is a teljes következetlenség uralkodik. A 00213-as pályaszám még a katalógusszám átvétele, a 18350-es pályaszám pedig valami egyéb típushoz tartozott – már ha egyáltalán volt ilyen pályaszámú kocsi. Mert lehet, hogy az NDK éber őrei már akkor is az ellenség megtévesztésére játszottak. Mint ahogy később is több esetben a PIKO csak egyedi vagy nagyon kis példányszámú kocsikat modellezett: az 5/6606/010 katalógusszámú Pwi-32, amiből összesen 1 db, 426/43-as katalógusszámú C4i-34 típusból 42 db (ugyanakkor a viszonylag hasonló C4i-30-ból viszont 1221 db!), a 426/41 katalógusszámú B4i-29a típusból mindösszesen 2 példány készült. Érdekes módon az 1990-91-es katalógus már C4i-33h, illetve B4i-30-asként jelölik ugyanazokat a kocsikat. Kíváncsi vagyok, melyik állításuk igaz. A 426/41 katalógusszámú modell megadott hossza (241 mm) ugyanakkor egyik eredeti típushoz sem pontos.
* - Mi a hasonlóság a modellvasút és a női mell között?
- …
- Mindkettő a gyereknek készült, de a papa játszik vele.
Utolsó kommentek