Már meg nem tudnám mondani hogyan bukkantam rá a Monzo nevű telefonos/táblagépes alkalmazásra, mindenesetre a cucc a leírásában azt ígérte nekem, hogy az érintőképernyős kijelző segítségével rakhatok össze vele különböző maketteket. A freemium szó egyfelől azt sugallta, hogy ingyen kipróbálhatom, gondoltam egy modellt meg lehet így építeni, másfelől a többiért már jó eséllyel fizetnem kell. Egy tesztet megér alapon letöltöttem, hátha találok benne vonatra utaló nyomot is. Találtam, bár nem sokat. A szoftver letöltés és telepítés után egy autó modelljével mutatja be az összeépítés során felbukkanó lehetőségeket, én készítettem inkább egy pár képet és azokkal mondom el amit tudni érdemes róla.


A vasútnál a menetrendekhez szokás kiadni pótlékot, amikor az eredeti adathalmazhoz képest változás áll be, valamint benne kerülnek helyesbítésre az esetleges sajtóhibák is. Esetünkben ez a pótlás az
A mi generációnknak a mai napig különleges eseménynek számít, ha idegen ország földjére léphet, vagy államhatárt keresztez. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a '90-es évek elejéig csak szigorú szabályok betartásával tehettük ezt, s bár napjainkra alapjaiban megváltozott a helyzet, az olyan alkalmi utazóknak, mint amilyenek mi vagyunk, az érzés megmaradt. Október elején egy "hosszított" hétvégét töltöttünk egy határközeli településen, így napjában többször is átélhettük ezt a kalandot. Persze a fő cél nem ez volt, hanem hogy némileg költséghatékonyabb módon a szomszédos Ausztria, valamint Szlovénia néhány szép vidékét is felkeressük. Útközben igyekeztünk a vidéket érintő vasutakat - melyek közül több magyar vonatkozással is bír - megfigyelni, fotózni. Három országot érintve, a vasútvállalatok jellegzetes járműállományának hála, meglehetősen tarka képet kaptunk a földrajzilag nem túl nagy kiterjedésű terület vonatközlekedéséről. Az következőkben élmenyeinkből adok közre egy korántsem teljes értékű, de reményeim szerint érdekes összeállítást.
Gonosz üzemmód ON

Utolsó kommentek