Nemrég Giessenben jártam, az éves szokásos nullás seregszemlén. A kiállítással egybekötött vásár évről évre nagyobb szabású, egyre több a megcsodálni való dolog. Itt láttam egy olyan terepasztalt, vagy inkább  terepasztal szerű “valamit”, ami előtt minden nap húsz percet álltam, és csodáltam. Ha csak egyetlen témát lehetne kiválasztani, hogy mit akarnék mindenképpen bemutatni, akkor

Tavaly szeptemberben azt mondták a Dovetail Games fejlesztőcsapatánál, hogy most figyeljen mindenki, varázsolnak egy keveset és februárra olyan többjátékos vasúti szimulátort rittyentenek össze, hogy attól fog koppanni az állunk a peronok térkövén. Március van, annak is a közepe. A késésből azt hihetnénk, hogy amerikai vasút helyett magyart modelleznek, de nem így történt: két napja kiadásra került a TSWCSXHH - igen, elismerem, borzasztó rövidítés, maradjunk talán a TSW-nél -, beletoltam körülbelül 10 órát eddig amennyi idő alatt egy mai modern játékot félig ki lehet játszani, szóval nézzük az eddigi tapasztalatokat!

Akkor ez most hogy is van, melyik a helyes? Az első nagyon furcsán hat, a második tűnik első hallásra jónak, csak az a bibi, hogy amikről írni szeretnék, azok nem terhek, maximum édes terhek… Természetesen az első szó is helyes, mert ismét teherkocsikról fogok írni. Na, de nem én vagyok Grétsy László, így a nyelvészkedést ezennel ünnepélyesen befejezem.

A MÁV-hoz a II. vh. után jelentős számban kerültek idegen eredetű teherkocsik. Ezek egy része itt maradt a harcok során, de később szovjet „elvtársi” segítséggel jutott még (jó pénzért) a zsákmányoltakból is. Magyar modellgyártók (külföldiek még annyira sem) nem kényeztetnek el III-as korszakos hazai eredetű teherkocsikkal, így „magad uram, ha szolgád nincsen”.

Bár a címet Veöres Sándortól kölcsönöztem, de ígérem, következő sorokban egy szó sem esik költészetről, viszont vasútmodellezésről annál inkább.

 A II. világháború folyamán Magyarországra került olasz eredetű kocsiknak több válfaja volt. Most az FS eredetileg F, majd Ghms jelű kocsija vasajtós változatának készítését mutatom be. 

E hozzászólás címéből logikusan az következne, hogy az osztrák vasút legendás motorvonatától, a Kék Villámtól búcsúzunk, de – szerencsére – nem így van. A szerelvény köszöni, jól van, nem készül még nyugállományba, valójában ő ment búcsúzni. Nyugati szomszédunknál ugyanis döntés született egy vasútvonal leállításáról, a strasshofi Fűtőház Vasútmúzeum szervezésében sorra kerített utazás keretében a Kék Villám feltehetően utolsó vonatként járta be a 35 kilométernyi sínpárt. Igazándiból a Pulkau völgyében húzódó, Zellerndorfot Laa an der Thaya városkával összekötő vonal már régóta tetszhalott állapotban leledzik. 1988. május 28-án közlekedett a relációban utoljára menetrend szerinti személyvonat, a teherforgalom pedig Laa an dr Thaya állomás és a Jungbunzlauer Austria AG gyárudvara közti mintegy 10 km-es szakaszra szorítkozik. A pálya többi részét csak alkalmanként, építési munkálatok, vagy egyéb ok miatt kerülő útirányra kényszerülő tehervonatok vették igénybe. Pedig a vasútvonal – ránézésre – jobb állapotban van, mint sok hazai mellékvonal. De nincs mit tenni, a döntés szerint a vonal 2016. december 11-étől nem létezik, így előző nap vasútrajongók egy csoportja meg egyszer, talán utoljára végigutazott rajta. Az utolsó üzemnapon, december 10-én mi is ott voltunk.

Német alapból magyar tartánykocsi, avagy hogyan készítsük el az 1917-ben Kistarcsán épült vagon modelljét – akár roncsok felhasználásával?

Az alcím természetesen nem elírás. Amikor modellünk eredetije készült – de még később is – így hívták: tartánykocsi.

Őszintén szólva, amikor másfél éve megvettem egy méretváltó modellezőtárstól a „hozzávalókat”, nem sejtettem, hogy sikerül egy u betű nélküli teherkocsit csinálnom. (A II. vh. után u betűvel jelölték azokat a külföldi eredetű kocsikat, amelyek a határ közelébe nem mehettek – gondolom, nehogy valakinek még eszébe jusson átvinni a határ túloldalára, visszajuttatandó az eredeti tulajdonoshoz.)

Manapság meg kell becsülni a vasútbarátok számára szervezett programokat, különösen a különvonatokat. Szerencsére akad néhány lelkes ember, aki úgy gondolja, hogy megéri az energiát egy-egy vasúti program szervezése. Miskolcon az átlagnál magasabb az ilyen jellegű lelkesedés, és szerencsére a kisvasút üzemeltetője nem fekszik a dolgok elébe. Így fordulhat elő, hogy hogy a Lillafüredi Kisvasúton viszonylag gyakran - nem csak minden második szökőévben - van színvonalas program a vasútbarátok számára. Most hétvégén egy tehervonat lett összeállítva, amely direkt fotózási céllal közlekedett. 

Nagy távolságra szóló utazásnál nálam mindig előjön az örök dilemma, azaz mi a fontosabb: repülővel hamar odaérni valahova és ott eltölteni plusz egy napot, vagy menjünk inkább lassabban és élvezzük az elsuhanó tájat? Idén belefutottam ebbe a problémába, mivel az Amerikai Egyesült Államok északnyugati végében fekvő Seattle-ből szerettünk volna feleségemmel eljutni San Franciscoba. A legelső opció triviális: nézünk egy repülőjáratot, kimegyünk a reptérre és laza 2 óra 10 perc múlva leszállunk Kaliforniában. Vaaaagy: nézünk egy vonatot, kimegyünk a vasútállomásra és laza 23 óra múlva leszállunk a szomszéd városban ahonnan egy órás buszozás után eljutunk San Franciscoba. Utóbbit választottuk. Szerencsére.