Pár héttel ezelőtt jött szembe velem a hír Twitteren, csak aztán jól elfeledkeztem arról, hogy itt is megosszam veletek: Új-Zélandon az utolsó Ganz-Mávag EM/ET típusú motorvonatot is kivonták a forgalomból. Nyilván ez remek hír az ottani utazóközönségnek, hiszen 34 évet töltött el szolgálatban a 44 megrendelt egység és helyettük zsírúj, modern motorvonatokat kapnak, a hazai vasútbarátoknak viszont enyhe szomorúság költözhet a szívébe, hiszen egyel kevesebb országban utazhatunk magyar vonatokon. Természetesen nem a vasutat zárták be Wellington környékén, hanem a korábban már felújított flotta nem kapta meg az újabb átépítésre az engedélyt, helyette inkább a Hyundai Rotem által gyártott, Matangi becenévre hallgató (szelet jelent maori nyelven) FP/FT villamos motorvonat flottát bővítették. Ezek egyébként először csak a brit DM/D motorvonat állományt cserélték le valamint adtak lehetőséget a kapacitás növelésére, aztán rendeltek még belőlük 35 darabot, hogy 2015-2016 folyamán leválthassák a magyar szerelvényeket is. Az utolsó járgány 2016. május 27.-én fejezte be a munkát. Aki érez magában egy kis hajlamot némi nosztalgiázásra az kattintson erre a linkre és nézegesse meg a képeimet amelyet jópár évvel ezelőtt csináltam ottjártamkor.
A kérdés persze adott: mi fog történni a forgalomból kivont szerelvényekkel? Az állomány közel fele Dél-Afrikába hajózott, hogy ott vasúti kocsikat faragjanak belőlük és úgy éljenek még túl pár évet. Egy megmaradt a Canterbury Railway Societynél, remélhetőleg ők megőrzik majd egyben az utókornak.

A világ minden táján vannak olyan vonatok melyek nem elsősorban az egyik pontból másik pontba való eljutást szolgálják, hanem magára az utazásra koncentrálnak, hogy az élmény legyen a jegyvásárlónak. Van ahol ezt kényelmesebb ülésekkel, nagyobb lábhellyel, kiváló étkezőkocsival, nagyobb személyzettel vagy éppen nosztalgia szerelvénnyel próbálják ezt megtenni, van ahol kilátókocsikat üzemeltetnek amelyekben egy-egy fotelban elheverve tudjuk az elsuhanó tájat csodálni. A japán Ichibansen/nextstation gárda fogott egy Kiha 122-es dízel motorvonatra alapuló ET122-es motorvonatot és megváltoztatta egy olyan vasúti járművé amely különleges utazások lehetőségével kecsegtet. Én legalábbis le vagyok nyűgözve.

Amikor én még kissrác voltam, az egyik kedvenc olvasmányom a "Nagy indiánkönyv" volt. Az igen vaskos kötet Karl May elbeszéléseit tartalmazza, a német író a vadnyugat hőskorában játszódó történeteket az igaz szívű indián, Winnetou személye köré szőtte. May egykori lakhelyén, a kisvasútjáról is ismert Radebeulban már jártunk, s úgy döntöttünk, felkeressük a regénybeli események helyszínét is. No, nem az Újvilágba indultunk, az messze van – mentségünkül szolgáljon, Amerikába maga May sem jutott el –, mindössze bő félszáz kilométerre, az 1960-as évek közepén forgatott Winnetou-filmek színhelyére utaztunk el. Ez pedig nem más, mint a Horvátország területén elterülő Plitvicei Nemzeti Park, ahol a "jugoszláv indián", azaz Gojko Mitić átélte kalandjait. Érdekesség, hogy a napjainkra legendává érett filmek egyik kisebb szerepében az ifjú Mario Girottit láthatjuk, a fiatalember később Terence Hill néven tett szert világhírre. A Nemzeti Park közelében sínpálya ugyan nem fut, ám útközben és kirándulásaink alkalmával többször is találkoztunk a horvát vasúttal. Élménybeszámolónk összeállításakor megpróbáltam elsősorban a vasúti vonatkozásokra fókuszálni, azonban nem vonhatom ki magam a vidék természeti szépségei alól, különös tekintettel a viszonylag kis területen nagy számban előforduló, szebbnél szebb vízesésekre.

Februárban egy eddig még nem látott kiegészítő vált elérhetővé TS2016 alá, név szerint a Shanghai Maglev. Az Union Workshop fejlesztői úgy gondolták itt az ideje, hogy ne csak sínen, de mágneses betonpályán is vezessünk vonatot. Lássuk, hogy sikerült ez nekik!

A szlovákiai vasútnosztalgia-naptárban fedeztük fel, hogy Privigye (ma Prievidza Szlovákiában) első vasútjának 120. évfordulója alkalmából május 14-én a városka állomásán vasútünnepre kerül sor mozdonykiállítással és terepasztal-bemutatóval. De ami még érdekesebb, az esemény hangsúlyos részeként a 475,196-os gőzmozdony kettőt fordul a 120 esztendős vonalszakaszon Privigye és Nagybélic (Veľké Bielice) között, kísérőjének pedig a naptár a 751,131-es dízelgépet jelölte meg. Ez utóbbi feladata a szlovák előírásoknak megfelelően a különvonat után közlekedő tűzoltóvonat továbbítása. A program vonzónak tűnt, ezért számításba vettük, hogy odalátogatunk. Az eseménynek komoly konkurenciája is akadt: a Nosztalgia Kft. ugyanarra a napra szervezett egy fotósvonatot a Mezőföldre. Végül a Felvidék mellett döntöttünk, mivel a mezőföldi vonatozásban szerepelt egy - feltehetően elhúzódó - kitérő a paksi erőműbe, azt pedig nem találtuk igazán vonzónak. Így aztán a pünkösdi hosszú hétvége szombatján fél hatkor nekirugaszkodtunk, végállomásként Privigyét jelölve meg.

Nemrég harangoztam be az AK Interactive Trainspotting kiadványát, amely a vasúti járművek, és a vasút körüli épületek öregbítésével, koszolásával foglalkozik. Anno megörültem annak, hogy lesz ilyen témával foglalkozó könyv, de egy kicsit tartottam is tőle: a vasút nem tank, nem repülő, nem húzhatóak rá az általános sablonok. Külön világ. Nem is nagyon foglalkozik senki aktívan a témával, ezért is vártam a fenti kiadványt. Nemrég kézbe kaptam a könyvet, és az első gondolataim osztom meg ezzel kapcsolatban.

Csomagot kaptam a minap, a postás az AK Learning Series első magyar nyelvű kiadványát hozta, ami a Valódi fa hatások címre hallgat. Az AK Learning Series egy olyan könyvsorozat, amely modellezési technikákat dolgoz fel (fa festés, fémszín, figurafestés, stb.), mindig az adott témára koncentrálva vezet végig a témán. Az első rész évekkel ezelőtt jelent meg, és a fafelületek festésével foglalkozott. Szerettem, roppant jó dolgokat tanultam belőle, de egy hibája volt: angol nyelven íródott. Nos, ez a kiadvány a múlt héttől kezdve elérhető magyar nyelven is. Úgy látszik, a magyar piac egyre inkább kezd számítani a külföldi modell- és makettcégeknek, és ennek a fenti kiadvány a következő bizonyítéka. Én csak üdvözölni tudom a dolgot, mert különösebb erőlködés nélkül olvashatok a hobbimmal kapcsolatos szakirodalmat.

Az elmúlt évtizedben – nagyjából a "Székely Gyors" zarándokvonat 2008-as debütálása óta – örvendetesen megnőtt Magyarországon a kirándulóvonatok száma. Ezen szerelvények nemcsak hazánk nevezetes városait, vidékeit célozzák meg, nemegyszer külföldi célok felé is útra kelnek. Az április 15-17-ére az ismert lengyel üdülővárosba, Zakopánébe meghirdetett utazásra mi is beneveztünk, szerencsére elég időben, hisz’ az "egzotikus" helyszínre tartó szerelvény hamar megtelt. Kezdetben okozott némi fejtörést, hogyan képzelik az utazás megálmodói a vonat eljuttatását a Tátra szorításában fekvő településre, mely sínpályán csak meglehetősen nagy kerülő árán érhető el. Aztán hamarosan mindenre fény derült: a vonatozás Szlovákiában véget ér, s az utolsó kilométereket autóbusszal tesszük majd meg. Így egy nap alatt kényelmesen odaérhetünk, sőt még útközbeni rövid programokra is marad idő. Bár ez nem egy kifejezetten vasútbarát kirándulás volt, a szervezők gondoskodtak arról, hogy a kötöttpályás közlekedés rajongói is megtalálják számításaikat.