Aki már régebb óta olvassa az írásaimat a vonatmagazinon, az szerintem már kívülről fújja, hogy nagy kedvelője vagyok a Densha De Go! nevű japán vonatszimulátor sorozatnak. A programok nem a részletgazdaságukról vagy a minél élethűbb szimulációról híresek, hanem a szó szerinti játékélményről, na meg persze a változatosságról, mármint annak akit kicsit is érdekel a felkelő nap országának kötöttpályája. A sorozat tagjai rengeteg hardverre jelentek meg, nekem is van PC-re, PSP-re és Wii-re, valamint WonderSwanra. Emiatt aztán nem is lehetett kérdéses, hogy telefonra is beszerzem magamnak, bár ez a vártnál nagyobb nehézségekbe ütközött.
Mobilfronton az Apple iPhone-ját használom, így aztán programokat a magyar alkalmazásboltból tudok hozzá venni. A Densha De Go! mobilos verziója azonban kizárólag a japán boltban jelent meg, ahova viszont nem volt regisztrációm, japán bankkártya és lakcím hiánya miatt. Internetes olvasgatások alapján aztán végül vettem eBay-en Gift Card-ot amivel ki tudtam váltani a bankkártyát, cím ügyben meg Nyerges Norbi segített. Ezek után a vásárlás már nem okozott gondot, szerencsére a telefont nem kell átállítani japánra ahhoz, hogy a játékot használni tudjam. Mondjuk megvan a hátránya is, a programon belüli vásárlás nem működik, de erről majd később.
Szóval ott tartottunk, hogy Densha De Go! A Taito és a Railfan együttműködésének eredménye az iPhone-ra kiadott változat, melyben a teljes mértékben kultikusnak mondható tokiói Yamanote vonalat modellezték le. Feladatunk az, hogy részben vagy egészben, de vezessünk végig egy vonatot a mintegy 38 kilométeres távolságon. Minden kezdet nehéz alapon persze nem kapjuk meg rögtön a teljes kört (a valóságban egy kvázi körpályáról van szó, rengeteg csatlakozási ponttal más járatokhoz), hanem előbb négy- illetve ötállomásos szakaszokat kell teljesíteni, addig a többi opció nem nyílik meg. Amint megvan egy teljes kör teljesítése szakaszokban, utána lesz választható a 29 állomásos menet a maga nagyjából egy órás menetidejével. Emellett persze az a lehetőség is fennáll, hogy a másik irányba is lezavarjuk a szakaszokat, majd ugyanúgy az egész kört. Ennek megfelelően a teljes játék "felszabadításához" négy kört kell megtenni, azaz négy órát belefektetni.
A progi belső nézetes, külső nézetre való váltásra nincs lehetőségünk, és még a vezetőállást sem látjuk. Előbbit nem hiányolom, utóbbit annál inkább, de ezt a fajta kivitelezést már megszoktam a japánoktól. Alapvetően a kedvenc gépemet, az E231-500-ast lehet benne vezetni, de lehetőség van a játékon belüli vásárlással további két villamos motorvonat, a 205-ös és a 103-as megvásárlására. Nyilván ennek a vezetőállás hiánya miatt csak a menetdinamikánál van értelme, ennek tesztelését azonban nem tudtam végrehajtani, meglehetősen debil ok miatt: ha rákattintok a vásárlása (kb. plusz 500 forint lenne egy szerelvény), akkor a program közli velem, hogy előbb vegyem meg a teljes szoftvert, utána tudok csak hozzá vásárolni kiegészítőt. Ez ugyebár annak tükrében hülyeség, hogy éppen az adott szoftvert használom. A trükk abban rejlik, hogy a program a magyar alkalmazásboltot próbálja meg megnyitni a telefonról, amelyben meg nyilván nem találja meg magát, így nem tudja, hogy már megvásároltam. Úgyhogy ez a lehetőség sajnos kimarad, ez van, de ezzel könnyedén együtt tudok élni.
Mint fentebb is említettem, az iPhone verzió a nevéből adódóan is telefonra jelent meg, ami azért magával hordoz néhány különbséget mondjuk a PC-s változathoz képest és ez bizony nem a lebutított grafika lesz. Egyszerűen elképesztő, hogy ma már miket tudnak az okostelefonok (nem csak az Apple termékéről beszélek, hanem lassan már szinte az összesről), a néhány éve még csak számítógépen csodált játékok most már simán elfutnak a tenyerünkben fekvő hardveren is. Mondjuk a Densha De Go! sohasem volt túlzottan gépigényes, ez a verzió is inkább az egyszerűségről tanúskodik.
A grafika a megszokott rajzoltnak tűnik első látásra, de aztán ahogy jobban elmélyedtem benne, fokozatosan változott meg a véleményem. Legelőször csak a szoftver megszokott baromságai tűntek fel: törik a sín (és vele együtt a szerelvény mozgása oldalra nélkülözi a finom átmeneteket), rajzolt a pályatextúra, nincs felsővezeték de legalább a tartói megvannak, szinte kihaltak az állomások. Utóbbi amúgy azért is furcsa, mert a Yamanote vonalat naponta 3,5 millió ember használja, többen, mint a teljes londoni metróhálózatot! Na mindegy, szóval játszottam vele, játszottam, és úgy tűntek fel az apróságok: textúrázott házak, kellőképpen változatos számban, különböző állomások, a jellegzetes épületeket lemodellezték, bár szintén butított verzióban, de felismerhetően. Sajnálatos módon az emelkedőket és lejtőket igen gyatrán sikerült kivitelezniük, egyszerűen nincs meg az az érzés, hogy valóban felfele megyünk (szerencsére azért a menetdinamikánál ez észrevehető), valamint a meglehetősen ritkán szembejövő szerelvények is kaphattak volna jobb kidolgozást. Amúgy a kihaltság a vonatmozgásokra is vonatkozik, néhány darab másik E231-500-as látványától eltekintve sehol-semmi. Emlékeim szerint a PC-s verzióban és a PSP-sben is azért lehetett találkozni más járgányokkal, olyanokkal amelyek más vonalon futottak, így akár párhuzamosan is mehettünk egymás mellett. Na ebben ilyen nincs. Kár érte.
Ha már okostelefon, akkor persze az irányítás módja is megváltozott, ebben kétféle lehetőséget dobtak fel a készítők. Ezek közül az egyiknél két hatalmas és áttetsző gomb jelenik meg a képernyőn, melyek közül az egyikkel menetet adunk/féket engedünk ki, a másikkal menetet veszünk vissza/fékezünk. Egyszerű megoldás, de nem az én ízlésemnek való, így maradtam a másik változatnál, amelynél a kontroller karját stilizáló kék alakzatot kell lefele valamint felfele húzni a képernyő bal szélén, így szabályozva a menetet és a féket. A menetnél öt fokozat van, de igazából csak a lejtőknél/emelkedőknél van ennek szerepe, ugyanis indításnál itt sajnos az egyáltalán nem kedvelt tökig berántom módszert kell alkalmazni ahhoz, hogy értelmes gyorsulást érjünk el. A fék szerencsére finomabban fog, azzal remekül lehet játszadozni. Az ajtónyitás nem a mi dolgunk, mindössze egy szem plusz dolgot tudunk működtetni: a kürtöt. Erre egyébként semmi szükség nincs a játékban. Irányításhoz kapcsolódik a menüben való ugrálás is: japán szövegből meglehetősen kevés van, pláne némelyik angolul van, szóval néhány percnyi nyomkodás után már tökéletesen kezeltem a programot. Játék közben a képernyőn a megszokott dolgok tűnnek fel, azaz a következő állomástól való távolság, a megengedett sebesség és a következő 400 méteren belül előforduló sebességkorlátozások, a vonatunk sebessége, az idő és a következő állomásra való menetrend szerinti érkezés másodpercre pontos ideje. Szóval semmi extra.
A Densha sorozathoz híven itt is pontszámra megy a móka, alapból 25-tel kezdjük, amit pontos helyen és időben történő megállás esetén növelhetünk. Ha késünk akkor másodpercenként(!) egy pontot von le a játék, ha meghaladjuk a megengedett sebességet akkor 5-öt, ha 3 méteren túl állunk meg, akkor is ötöt. Mondhatnátok erre azt, hogy nem egy játékosbarát megoldás, viszont ahogy tapasztaltam sokkal inkább szórakoztató vele játszani, mint anno mondjuk PSP-n volt. Ugyanis a szintidők teljesíthetők, a fékek jól fognak így egész közelről is meg lehet állni, az adagolásuk pedig annyira jó, hogy az elsőre félelmetesnek tűnő 3 méteres tévedési lehetőség is gyerekjátéknak fog tűnni. Komolyan mondom az utóbbit, kis gyakorlás után 1 méteren belül bármikor megállhatunk, ami sok-sok plusz pontot tud jelenteni. Röviden: egy meglehetősen stresszes sorozat képes volt megújulni, kissé könnyedebbre venni a dolgot. Hard-core játékosoknak és vasútfanoknak ez biztosan nem tetszik, de nekem bejön. Szintén a sorozat védjegye a minden megállás utáni azonnali értékelés, így kapásból szembesülünk azzal, hogy mennyire voltunk bénák és mennyire nem. Egyébként ha valaki jót szeretne velem tenni, az lefordíthatná a két képként berakott értékelőlap jelentését: van amit tudok belőle én is, van amit sajnos nem sikerült megfejtenem.
Na lássuk miről is akartam még írni... Ja, megvan, a hangokról. Alapvetően nem egy nagy durranás a jármű hangja, mivel villamos motorvonatról van szó, ezért azt inkább szódával elmegynek minősíteném. Ami viszont megdobja az egészet, az az utastájékoztató rendszer hangjai, az ugyanis fenomenális. Kellemes női hang mondja be a következő állomást (Tsugiwa: Ueno, Ueno), a szükséges infókat (ajtók hol nyílnak, melyik vonalakra lehet átszállni), valamint időnként a szükségteleneket (mit nem szabad csinálni a mobillal). Mindezt japánul ÉS angolul, ráadásul jól érthetően. Emiatt aztán idővel rááll a fülünk még a japán beszédre is. Komolyan mondom: hatalmas. Apró bibi a rendszerben, hogy sajnos az állomási hangok közül csak egy van meg, a telefoncsörgésre emlékeztető, ami bizony hosszútávon inkább idegesítő mint valós élményt visszaadó, de ezzel azért együtt lehet élni.
Ennyi lenne nagyjából. Imádom. Komolyan. Ha csak 10 percem van játszani egyet, akkor is simán előveszem a telefonomat, pörgetek rajta pár megállót, aztán ennyi, a program megjegyzi hol tartottam és legközelebbi elindításakor megkérdezi, hogy kívánom-e ugyanonnan folytatni. És persze, hogy kívánom. Az meg baromi jó móka, hogy mindezt akár a budapesti metrón ülve is megtehetem, mert ott van nálam mindig a telefonom, nem kell ezért újabb kütyüt magammal cipelnem. A magam részéről nagyon örülnék neki, ha még néhány részt kiadnának még a sorozatból telefonokra.
Zárásként videózzunk is egyet, így néz ki a program amely nem mellesleg iPadre is megjelent:
Utolsó kommentek