Egyszer réges-régen, még az 1990-es évtized legelején az Mk48 2019-es pályaszámú mozdony elhagyta otthonát, az éppen leszálló ágban lévő Királyréti Állami Erdei Vasutat, és bevonult felújításra a MÁV szombathelyi járműjavító üzemébe. A megrendelt munka el is készült, azonban a mozdony nem tért vissza a Börzsönybe, hanem nyugat felé vette az irányt és meg sem állt az Ausztria Tirol tartományában lévő Zillertalbahn-ig. Ez állítólag annak köszönhető, hogy a megrendelő nem tudta kifizetni a felújítást, az üzem pedig így tudta a járandóságát behajtani. Ám a mozdony csekély teljesítménye és az ottani viszonyokhoz képest alacsony végsebessége csak erősen korlátozott, elsősorban pályafenntartási tevékenységre tette alkalmassá, ezért új tulajdonosa hamarosan továbbadta. Új telepállomása a Stájerországban található Stainz lett, ahol már testhezálló feladatot kapott: a "Flaskavasút" becenévre hallgató múzeumvasút rövid vonalán közlekedett gyengébb forgalmú napokon, illetve különvonatok élén. Itt régi ismerősökkel is találkozhatott, ugyanis a kisvasútnak több, szintén Kismarosról származó személykocsija is van. Végül a múlt év végén jött a hír, hogy miután a visszavásárlására összegyűlt a pénz, így a három évtizedre nyúlt nagyjavítási tartózkodás után hazatért. A hatósági vizsgák letétele után egyik első bevetésére március 27-én került sor, amikor egy fotósvonatot továbbított Kismaros és Királyrét között. Jómagam ennek apropóján utaztam a jelzett napon a Dunakanyarba.

Engedtessék meg most a krónikásnak, hogy felelevenítse egy korábbi személyes élményét ezzel a mozdonnyal kapcsolatban! Néhány évvel ezelőtt sikerült kiadnom a Ceglédkörnyéki Gazdasági Vasútról (Cegléd - Tiszajenő-Vezseny) írt tanulmányomat. A dolgozatban megemlítettem, hogy az Mk48 2019-es mozdony 1961-ben ezen a vonalon kezdte pályafutását, és hogy ez a jármű Ausztriába került. Ezen tények alapján a vasúti vontatójármű-gazdálkodásában nem jártas olvasók azt kombinálták ki, hogy "a mi mozdonyunk" (értsd: a ceglédiek mozdonya) a sógoroknál tevékenykedik. E gondolatot egy külföldre szakadt ceglédi is a magáévá tette, és amikor épp a közelben járt, ellátogatott a stainzi múzeumvasúthoz. Ott sikerült beszédbe elegyednie magával az üzemvezetővel, akinek annyira megtetszett a "mi mozdonyunk" sztori, hogy néhány vasúti szuvenírt ajándékozott az egyébként nem vasútrajongó illetőnek. Ezek a tárgyak - egy osztrák vasutas tányérsapka és egy, a múzeumvasút Magyarországról származó személyvagonjának zománctáblája - végül nálam kötöttek ki, a fejfedő sajnos nagyon nagy méretű. De térjünk vissza a jelenbe, nézzük, mi mindent láttam a királyréti kisvasúton!

A kirándulóhelyek netovábbja számunkra a Dunakanyar, ahova bármikor szívesen indulunk. Izgalmas és változatos helyszínek, lebilincselő táj, persze a vasút is jelen van, na és nem utolsó sorban nincs messze. Kismarosra érkezvén első utunk általában a Dunához vezet. Ez egy csupán néhány perces séta a vasúti megállótól egy csendes utcán. A folyó partján állva dél, azaz Vác felé nézve egy ipari nagyüzem, a váci cementmű tűnik fel a láthatáron, az ellenkező irányba pillantva azonban elénk tárul maga a csodálatos Dunakanyar.

A fentebb említett fotósvonatról csupán néhány nappal korábban, véletlenül értesültem. Eredeti terveinket megváltoztatva úgy döntöttünk, hogy kisunokánkat - akit aznapra már korábban ránk bíztak - elhozzuk és vonatozunk is vele egyet. A dunaparti játszótéren már kitombolta magát, de közben egyre türelmetlenebbül várta a kisvonat indulási idejét, ezért időben visszaindultunk, mert ha elkésünk, az bizony nagy tragédia lett volna. Útközben feltárult előttünk a nem egészen 2300 lelkes község, melynek látképét a kis kiemelkedésen álló, 1827-ben épített katolikus templom uralja.

Ennek a templomnak a tövében helyezkedik el a 70-es (Budapest - Szob) vasútvonal hangulatos megállóhelye is. Egy kismarosi kiránduláshoz ideális a vonatos megközelítés, hiszen a Budapest-Nyugati pályaudvarról induló zónázó vonatok szűk háromnegyedóra alatt ideérnek. A peron végénél a vonattal érkező látogató lépcsőn juthat le a sínek alatt átbújó utcára, de a település felől is ezen az útvonalon közelíthető meg a legegyszerűbben a Királyréti Erdei Vasút mindössze néhányszor tíz méterre kialakított induló állomása. Mi is ezt az útvonalat választva haladtunk komótos tempóban a kisvasút felé.

A vasúti híd árnyékában Tobi motorkocsi várta a következő bevetését. A hivatalosan M06-401 pályaszámra hallgató jármű a kisvasút paphegyi járműtelepén épült 2010-ben egy teherkocsi alvázának felhasználásával. A hidrosztatikus hajtású, két vezetőállásos motorkocsi, melyben 36 ülőhelyet alakítottak ki, elsősorban a gyengébb forgalmú napokon kerül bevetésre szólóban, vagy egy személykocsit vontatva. De besegített már olyankor is, amikor sok utast kellett elszállítani. Ekkor a vonat végére kapcsolva nemcsak a férőhelyek számát növelte, hanem erejével segítette az elöl dolgozó Mk48-as motormozdonyt is.

A kisvasúton az elmúlt időszakban egy meglehetősen hosszúra nyúlt átépítésre került sor, ami miatt vagy egy éven keresztül nem lehetett utazni hazánk egyik legnépszerűbb erdei vonalán. A munkálatok költsége 1,46 milliárd forintra rúgott, de ebbe beletartozik a közelben található Kemencei Erdei Múzeumvasút felújítása is. Szerencsére a tervezők nem estek át a ló túloldalára, így nem épültek betonból a hely miliőjéhez egyáltalán nem illő díszburkolatos magasperonok, mint amilyet kis hazánkban már volt "szerencsém" tapasztalni. A képen a hangulatos kismarosi állomás látható.

A fentebb említett rekonstrukció egyik "terméke" a (fenti kép jobb oldalán feltűnő) kismarosi felvételi épület is. Most ez is megújult, a mai elvárásoknak megfelelő belsővel várja az utazókat. A tágas, világos utascsarnok egyik sarkában ajándékárus pult található, amely egyben vasúti jegypénztár is, a másik oldalon a kisvasutat és a Börzsönyt bemutató táblák nyertek elhelyezést. Miután szétnéztünk a helyiségben, megvásároltuk jegyeinket, vettünk néhány szuvenírt, majd a peronon vártuk, hogy felszállhassunk a vonatra. Pajti az utolsónak besorozott nyitott, azaz ablaküveggel nem rendelkező nyári kocsit választotta.

Arrafelé nem szégyellik a múltat, így az állomáson ma is áll a vasút egy nagy és dicsőséges korszakát felidéző juttató emlékmű. 1975-től az erdei vasút, részben azért, hogy a küszöbön álló megszüntetését elkerülje, úttörővasúttá avanzsált. Mai formája az évtized végén alakult ki, a mindenre kiterjedő rekonstrukció folyamán a korábbi 600 mm-es nyomtáv 760-ra módosult. Az emlékkő felirata: "Á. E. V. Börzsönyi Úttörővasút. Készítették Pest megye ifjúkommunistái széleskörű társadalmi összefogással az Úttörőszövetség megalakulásának 30. évfordulójára. 1976, gyermeknap".

Időközben beérkezett Budapestről a személyvonat, ahonnan egyre többen érkeztek a kisvasúti állomásra. A vasutasok hamar rádöbbentek, hogy a három kocsi nemcsakhogy zsúfolt lesz, de talán nem is fog mindenki felférni. Gyorsan intézkedtek, és az állomáson félreállított tartalék vagont rásorozták a vonatra. Ez kissé meglepett, nem gondoltam, hogy ezen az erős emelkedőkkel rendelkező vaspályán az inkább síkvidéki vasutakra optimalizált kismozdony meg tudna birkózni. A tolatási manőver végén a vonat néhány perces késéssel elindult 12 kilométeres útjára.

A vonat meglepően nyugodt futással gördült, a kocsik nem imbolyogtak jobbra-balra és nem volt tapasztalható a kisvasutaknál megszokott erőteljes zötykölődés sem. A sima haladás szinte hegesztett sínekből álló pálya hatását keltette, de mint később megbizonyosodtam róla, ilyenről szó sincs. Mindez talán annak (is) köszönhető, hogy a sínillesztések nem egyvonalban vannak, hanem cikk-cakkos elrendezésűek. Ezek miatt elmaradt a jellegzetes zakatolás, ami kicsit hiányzott, hiszen hozzátartozik a keskenynyomközű vasutakon való utazásokhoz.

Immár a vonal végállomásán, Kismaroson vagyunk. Jelenleg egy tetővel ellátott, de teljesen nyitott esőbeálló alá lehet menekülni az időjárás viszontagságai elől, korábban azonban e helyütt épület állt, valamint néhány - még a 600 mm-es korszakból származó - jármű volt kiállítva, még korábban pedig a vasútvonal folytatódott Adolf-kút, valamint Bajdázó felé. Jelenleg az állomást két sínpár alkotja, ami éppen elegendő arra, hogy az érkező vonat mozdonya körbejárja a szerelvényt. A második vágányból kiágazó csonkavágányon egy személyvagon ácsorgott, amely vélhetően tartalék volt arra az esetre, ha hirtelen sok utas jelentkezne.

A menetrend szerint a Királyrétre beérkezett vonat 8 perc múlva visszaindul Kismarosra. Jómagam úgy döntöttem, hogy útközben néhány fotót készíthessek, gyalog teszem meg az utat visszafelé, a feleségem Pajtival pedig Királyréten marad a következő, 2 óra múlva esedékes vonatig. Leszállás után azonnal útnak is eredtem, hogy már a nyíltvonalon megörökíthessem a visszainduló szerelvényt. Éppen akkor érkezett egy túrázó pár is a helyszínre, akik egy másfajta fényképet készítettek: egy szelfit, amelyen a hátteret a kisvonat adja.

Királyréten egy másik keskeny nyomközű vasút is található: a 2007 májusa óta működő hajtánypálya. A létesítmény nem más, mint egy 760 mm nyombőségű, 750 méter hosszú körpálya, amelyen az izomerővel működtetett szerkezetek segítségével nagyjából 4-5 perc alatt lehet körbetekerni. Maga a hajtány tulajdonképpen egy négyszemélyes "sínibicikli", amelyet az első üléseken helyet foglaló két személy, akár egy kerékpárt, pedállal hajt, a hátsó üléseken pedig további két személy foglalhat helyet. A főként a gyerekes családok körében népszerű hajtánypálya állomása mindössze néhány lépésnyire található az erdei vasút végállomásától.

Első nekifutásra Paphegy állomásig jutottam el, amely az erdei vasút telepállomása. A Kismaroson felépített új járműszín elkészültéig itt tárolták a mozdonyokat, vagonokat, míg napjainkban elsősorban a szükséges karbantartások, javítások, illetve járműépítések helyszíne. Itt készült többek között a már bemutatott Tobi, valamint a Vili névre keresztelt kísérleti napelemes motorkocsi is. A remíz mellett egy Mk48-as motortér-burkolata áll gondosan letakarva, vélhetően egy mozdony felújítása folyik odabenn. Az állomás túlvégén nyújtózkodó két mellékvágányon régi tehervagonok sorakoznak.

A sínpár végighalad Szokolya egyik utcáján, ahol a vadonatúj, korszerű betonaljak felhasználásával ellátott vágányt, akárcsak Kismaros területén, zajcsökkentő betétekkel látták el. Ennek köszönhetően - számomra sajnálatos módon - megszűnt a kisvasút másik, Cegléddel kapcsolatos vonatkozása. A '70-es évek végén történt átépítéskor ugyanis az akkor felszámolt Cegléd - Hantháza vonal sínanyagát építették be az új pályába, azok az 1909-ben hengerelt sínek most eltűntek innen. A kép jobb oldalán Szokolya-Mányoki megállóhely látható.

Az elnevezés Mányoki Ádámra, a szokolyai református pap fiára utal, aki korának, az 1700-as évtized első felének legjelentősebb magyar festője volt. Maga a kora középkori eredetű templom a völgy túloldalán egy kis magaslaton áll, s a falu számos pontjáról jól látható. Szokolya nevét a szláv Szokol (=sólyom) szóból eredeztetik: az Árpád-korban feltehetően itt laktak a király solymászai. A településnek normál nyomközű állomása is van, a Vác - Drégelypalánk vicinálison elhelyezkedő stáció azonban a központtól mintegy 2 kilométerre esik, így nem játszik jelentős szerepet az itt élők életében.

A vonatok márciusban még csupán hétvégeken, kétóránként közlekedtek, ezért még várnom kellett a Kismarosról Királyrétre tartó szerelvény felbukkanására, amire végül Morgó megállónál került sor. Érdekesség, hogy 2015-ben itt forgatták A vadász imája című amerikai-spanyol-német thriller néhány jelenetét. Az állomás a nevét a kisvasutat kísérő vízfolyástól kölcsönözte, amely több patak egyesüléséből jön létre Királyrétnél, Kismaroson egyesül a Török-patakkal, s végül a Dunába torkollik. Egy szakaszon a völgyében kanyarog a fentebb említett Vác - Drégelypalánk vasútvonal is.

A tervezettnél korábban érkeztem meg Kismarosra, ezért még volt időm elsétálni a kisvasút állomásáig. Azt már messzebbről láttam, hogy az erdei vasút egységes színvilágától elütő, rikítóan piros Mk48 2019 már ott tartózkodik. Két kocsiból álló vonatával a középső sínpáron állt, ami lehetővé tette elfogadható fényképek készítését. Nem sokkal e fotó elkattintása után a vonatot átállították a harmadik vágányra, mivel közeledett a Királyrétről visszatérő vonat érkezési ideje. A manőver után már a kerítés mellett várakozott, ami a fényviszonyok miatt szinte fotózhatatlanná tette.

De ekkorra én már visszatértem a vasút állomás előtti szakaszához, ahol még egy utolsó fényképet lőttem a menetrend szerinti személyvonatról. Amikor néhány nappal korábban tudomást szereztem a fotósvonatról, kicsit bosszús lettem, hogy mért három órai indulással szervezték a közlekedését, hiszen nem sokkal később már elkezdődik a sötétedni. Aztán tudatosult bennem, hogy az előtte lévő éjszakára esik a szokásos tavaszi óraállítás, vagyis a téli időszámításhoz képest voltaképpen egy órával korábban lesz. Így viszont a program résztvevői már jobb fényviszonyokra számíthattak.

Ezzel a vonattal érkezett vissza Pajti is, de még nem mentem vissza az állomásra, hanem a használaton kívül helyezett bejárati fényjelzőnél vártam a fotósvonat indulását. Erre rövid idő múlva sor is került, de előbb még úgy hallottam - a fotóhelyemről a növényzet miatt nem láttam rá az állomásra -, tolatási mozgások voltak a pályaudvaron. Az Mk48 2019-es ausztriai múltjának már csak a színét őrzi, az osztrák jelöléseket és feliratokat a hazai hatósági előírásoknak megfelelő feliratozások váltották fel.

Ahogy a vonat elhaladt előttem, csak akkor derült ki számomra a tolatás szükségessége. A két, kissé ízléstelen fényezésű kocsiból álló vonat végére ugyanis rákerült az aznap szolgálatban lévő mozdony, az Mk48 2018. Hogy erre mért volt szükség, nem tudom, vélhetően az utasok számára állítottak be útközben együttállásos fotólehetőségeket. A vonat távozása után visszatértem az állomásra, ahol kis családunk ismét egyesült, majd hamarosan elindultunk a hazafelé vezető úton.
Áprilistól az erdei vasút már naponta jár, a hétvégi közlekedés is sűrűbbé vált. Ettől kezdve már valószínűleg többször látható lesz a 2019-es is, s az újdonság varázsa hamar elillan. A nyár folyamán szükség lesz a vonóerőre, a "mi mozdonyunk" így ismét bekerül a mindennapos mókuskerékbe, s csak a színe emlékeztet majd arra, hogy nem is olyan régen még a sógoroknál rótta a kilométereket.