Veszprém, a Bakony „fővárosa” a Séd folyócska völgyének sziklás peremén öt nagy dombra épült, közülük a Várhegy a legmagasabb. A természet is várépítésre alkotta ezt a meredek sziklabércet, amelynek oldalai meredek, megmászhatatlan szakadékok. Egy kellemes októberi napon azonban nem a Vár megtekintésére érkeztem a városba, hanem az egykori erődítményt is magán hordózó sziklaorom alatt húzódó Veszprémvölgy volt az úticélom. Veszprém kedvelt szabadidőparkja, a közelmúltban EU-s pénzek felhasználásával felújított szabadidőpark sok látványosságot kínál az odalátogatóknak. A Séd pataknak a Vár és az Állatkert közötti 2,3 km hosszú völgyében közel 12 hektáron a hangulatos sétautak, árnyas padok, tavacskák mellett még egy Árpád-kori rom is megbújik. Ezen terület részét képezi a Betekints-völgy, melyben egykor egy keskeny nyomtávú vasút üzemelt. A vonal megszüntetése után közel fél évszázaddal érdekes fordulat következett be: egy veszprémvölgyi emléktúrán néhány lelkes lokálpatrióta baráti beszélgetésekor megfogalmazódott egy kisvasúti emlékhely létrehozása. Nagy szerencse, hogy a csapatnak sikerült felkutatnia az egykori keskeny nyomközű vasút három eredeti járművét és azokat az egykori végállomáson kiállítani. Hozzászólásomban erről a vasútról és utóéletéről fogok mesélni.

Már több esetben hirdettek meg kisvasutaink fotósok részére indított teher-, illetve inkább vegyesvonatok közlekedését, azonban eleddig nem jelentkeztem ezekre a programokra. Ennek az oka a fényképezendő szerelvény várhatóan szedett-vetett kocsiösszeállítása volt. Mivel Magyarországon keskeny nyomközön kevés kivétellel már régen megszűnt a teherszállítási tevékenység, a kizárólag turisztikai célból fenntartott vasutak csak nagyon kevés tehervagonnal rendelkeznek, melyek jobbára a pályafenntartásban vesznek részt. Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több kisvasúti vonalon még láthattam igazi tehervonatokat is, és ezek a mostaniak nem igazán emlékeztetnek például a Nyírvidéki Kisvasúton annak idején látott és megörökített szerelvényre. A jószándékot mindenképp értékelem, hiszen az utánam következő generációk már szinte csak régi fényképeken láthatnak keskeny nyomközű áruszállítást, s egy-egy fotóstehervonatos úton módjuk nyílik megtapasztalni a kisvasutak mára már jobbára elfeledett igazi hivatását. Bennem is ezek a gondolatok munkálkodtak, amikor hírét vettem, hogy a budapesti Gyermekvasút az egykori Hegyközi Kisvasút emlékére fotósvonat indítását vette tervbe. Némi morfondírozás után regisztráltam a programra, majd november 7-én reggel 7 órakor útnak indultam a főváros legszebb része, a Budai hegység felé.

Az 1500-as években Tolna és Baranya vármegyékben volt Magyarországon a reformáció és az irodalom központja, így mondhatjuk, hogy aki járt ezeken vidékeken, az minden fontosat látott. Sokan innen eredeztetik a hozzászólás címében idézett közmondást, most azonban nem erre kívánok utalni. Az év utolsó retró-hétvégéjén tett látogatásunkról fogok beszámolni, túránk kiindulópontjául pedig a három megye (Baranya, Somogy és Tolna) határánál, de a tolnai oldalon elhelyezkedő Dombóvárt választottuk. Innen utunk további része már Baranyában zajlott le, ahol több várost is felkerestünk. A megye főbb vasúti csomópontjain is jártunk, vagyis elmondhatjuk magunkról, hogy bejártuk Tolnát, Baranyát.
Ez a nyár alapvetően különbözött az ezelőttiektől. Az ismert eseményeknek „köszönhető” üzemanyag-drágulás és a mindezekkel összefüggésben lévő infláció, a hosszan tartó, embert próbáló hőséggel párosuló aszály arra késztetett minket, hogy a korábbi néhány évhez képest jóval kevesebbet ruccanjunk ki itthonról. Ezért van az is, hogy közel négy hónapja nem vettünk részt olyan eseményen, illetve nem tettünk olyan utazást, amelyről érdemes lett volna hozzászólást kreálnom erre az oldalra. Persze programot, ha nagyon akartunk, találtunk volna, hiszen például ott volt a két balatoni retró-hétvége, ezek azonban számunkra nem megfelelő időpontban zajlottak. Bár voltak újdonságok, mivel korábban többször vettünk részt hasonló eseményeken a magyar tenger partján, voltaképpen számunkra már - kis túlzással mondva - szokványosnak voltak mondhatók. No de ez az új helyszínen megrendezett retrózás vonzónak tűnt, már csak azért is mert Baranyához családi szálak is fűznek. Az alábbiakban erről az eseményről mutatok néhány impressziót.

Ha egy angol, aki a denevérekről újabb információkat keresve a neten, rátalál az írásomra, nagyot fog nézni. Miféle állatról van itt szó?

Május 28-án végre megkezdődött a MÁV 2022-es évi, sokak által várt retró-szezonja. Erre az évre a vasúttársaság összesen négy teljes hétvégét magába foglaló alkalmat hirdetett meg, ezeken kívül várható még néhány olyan esemény, melyek során egy-egy szerelvénypár közlekedik részben retró összeállításban. Ez utóbbi, menetrend szerinti vonatok általában múltidézőként, jellemzően egyes járműtípusok utolsó példányainak a közforgalomból kivonása alkalmával fognak közlekedni. Mint az már tavaly is történt, a retró hétvégék, kilépve a "klasszikus" észak-balatoni vonalról, megrendezésre kerülnek az ország más tájain is. További változás az is, hogy a szervezők már nem csupán egy adott vonalra koncentrálnak, így több, egymáshoz kapcsolódó vaspályán is feltűnnek a régimódi vonatok. Ez kedvező a "civil" érdeklődőknek, akik így jóval nagyobb területen, akár saját falujuk állomására kizarándokolva találkozhatnak mai szemmel nézve már furcsának ható járművekkel. Kevésbé kedvező mindez a vasútfotósok számára, akiknek, ha minél több vonatot szeretnének megörökíteni, ide-oda csapongva kell az érintett vonalak között közlekedniük. Jómagam most abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ez a retró hétvége a lakóhelyemhez igen közel esett, vagyis mindkét napon odautazva több idővel gazdálkodhattam. Bonyolította viszont a helyzetet, hogy éppen szombatra volt kitűzve az érettségi találkozónk, amelyen szintén részt szerettem volna venni. A részletes program meghirdetése után menettervet készítettem a vonatok fotózásához, lássuk, hogy sikerült ezt végrehajtanom.

A jelenleg bő tizennyolc és fél ezer lelkes Veresegyház város Budapesttől északkeletre mintegy 35 kilométerre fekszik. Neve hallatán egy emberöltővel ezelőtt elsőre egy énekegyüttes jutott az eszünkbe. A Veresegyházi asszonykórus ismertségét nem kizárólag a népi vokális zene magas színvonalú művelésének köszönhette, hanem annak is, hogy egy homlokegyenest másfajta zenei stílus előadásában is jeleskedett. Az idősebb hölgyek alkotta kórus ugyanis az 1990-es évek elejétől a Z'Zi Labor nevű újhullámos popegyüttessel kooperált, a két látszólag össze nem illő csapat pedig egy különleges, egyedi hangzásvilágot hívott életre. Legismertebb számuk a „Gyere szeress“ volt, amely valójában nem más, mint a Rolling Stones „Honky Tonk Woman“ című dalának újragondolt változata. Állítólag a legendás brit együttes ebben az egy esetben járult hozzá, hogy egy számukat más (nem angol) nyelven is előadhassák. A különös formáció éveken át nagy sikerrel járta az országot, ám hamarosan mindkét együttes feloszlott. Veresegyháznak azonban napjainkban is van valamije, ami egyedi és országos hírű: a Medveotthon. Ebben az állatkertben kezdte meg működését az elmúlt év őszén Magyarország legfiatalabb keskeny nyomtávú vasútja, amelyről az alábbiakban szó lesz.

A magamfajta vasútrajongók számára az egyik legnagyobb öröm az, amikor egy rövidebb-hosszabb ideje leállított vasútvonal felújításra kerül és újra megindul rajta a forgalom. Ebben a hozzászólásban egy ilyen esetről lesz szó, azonban ezúttal az örömbe üröm is vegyül, hiszen a reaktiválás örömére indított különvonat egyben búcsúmenet is volt. Ez elsőre kissé ellentmondásosnak tűnik, de nincs tévedés, sem elírás: a megállapítás helyes. Az ügy mögött egy kormánydöntés áll, amely ismét egy ellentmondást tár elénk. A határozat ugyanis "az állami repülések céljára szolgáló pápai repülőtér fejlesztése miatt szükségessé váló vasúti fejlesztésekhez szükséges források biztosításáról" szól, ugyanakkor rendelkezik "a 13. számú Pápa–Tatabánya vasútvonal érintett szakaszának elbontásáról" is. Hogy miről is van szó tulajdonképpen? Nos, az 1902. szeptember 12-én átadott Tatabánya - Pápa mellékvonal Környe és Pápa közti szakaszán az erősen lecsökkent utasszám miatt a MÁV 2007. március 7-én megszüntette a személyvonati közlekedést. Teherszállítás ekkor már csak a Pápa és Franciavágás közötti rövid vonalrészen volt, és bár a vonal hivatalosan teherforgalom részére és kerülő útirányként továbbra is rendelkezésre állt, az elmaradt karbantartások miatt a pálya nagy része idővel járhatatlan állapotba került. Franciavágáson napjainkban is rendszeres a vasúti kocsik rakodása, a kiszolgáló tehervonat Celldömölk és a rakodóhely között közlekedett. Ennek azonban vége lett, pápai katonai repülőtér kifutópályájának bővítése miatt ugyanis a pálya egy néhány száz méteres szakaszát hamarosan elbontják. Ugyanakkor vonal másik fele, vagyis a Veszprémvarsány - Franciavágás szakasz felújításra került, ismételt forgalomba helyezésével a franciavágási rakodó kiszolgálása - Győr felől - továbbra is fenntartható maradt. A munkálatoknak köszönhetően március második felére előállt az a sajnos már különlegesnek számító helyzet, hogy a vonal Veszprémvarsány és Pápa közötti része teljes egészében használható állapotba került. Ezt a valószínűleg utolsó lehetőséget kihasználva a Bakonyvasút Szövetség megszervezte egy különvonat közlekedését, amely bejárta ezt a vonalszakaszt, majd hamarosan egy újabb különvonat is meghirdetésre került. E hozzászólásban az utóbbi menetről mesélek.

Egyszer réges-régen, még az 1990-es évtized legelején az Mk48 2019-es pályaszámú mozdony elhagyta otthonát, az éppen leszálló ágban lévő Királyréti Állami Erdei Vasutat, és bevonult felújításra a MÁV szombathelyi járműjavító üzemébe. A megrendelt munka el is készült, azonban a mozdony nem tért vissza a Börzsönybe, hanem nyugat felé vette az irányt és meg sem állt az Ausztria Tirol tartományában lévő Zillertalbahn-ig. Ez állítólag annak köszönhető, hogy a megrendelő nem tudta kifizetni a felújítást, az üzem pedig így tudta a járandóságát behajtani. Ám a mozdony csekély teljesítménye és az ottani viszonyokhoz képest alacsony végsebessége csak erősen korlátozott, elsősorban pályafenntartási tevékenységre tette alkalmassá, ezért új tulajdonosa hamarosan továbbadta. Új telepállomása a Stájerországban található Stainz lett, ahol már testhezálló feladatot kapott: a "Flaskavasút" becenévre hallgató múzeumvasút rövid vonalán közlekedett gyengébb forgalmú napokon, illetve különvonatok élén. Itt régi ismerősökkel is találkozhatott, ugyanis a kisvasútnak több, szintén Kismarosról származó személykocsija is van. Végül a múlt év végén jött a hír, hogy miután a visszavásárlására összegyűlt a pénz, így a három évtizedre nyúlt nagyjavítási tartózkodás után hazatért. A hatósági vizsgák letétele után egyik első bevetésére március 27-én került sor, amikor egy fotósvonatot továbbított Kismaros és Királyrét között. Jómagam ennek apropóján utaztam a jelzett napon a Dunakanyarba.