Aki a fenti sort olvasva holmi csöpögős, esetleg pikáns történetre számít, nos az csalódni lesz kénytelen, de bizonyára olyanok is vannak, akiknek ez a mondat ismerősnek tűnik valahonnan. Mostani hozzászólásom címe és témája is a múltban gyökerezik, és hogy tulajdonképpen mire akarok e néhány szóval utalni, hamarosan kiderül. De előbb lássuk, miről is van szó! Az idén immár negyedszer indultak a vasútrajongók retrózni, de ezen eseményeket a helyi lakosság is pozitívan szokta fogadni. Ezúttal a Viharsarok és az attól délre húzódó, 97 kilométer hosszú Békéscsaba - Szeged vasútvonal adott otthont a soron következő retró hétvégének, melynek első napján, szeptember 18-án mi is megjelentünk. A hazai vasutak legújabb történelmének talán legsikeresebb eseménysorozata ebben az évben négy alkalommal került megrendezésre, és ami talán még jelentősebb változás, hogy kilépett a megszokott helyszínéről, a Balaton északi partjáról. És hogy a szervezők mért éppen az említett, meglehetősen periférikus elhelyezkedésű vasútvonalat választották? Egyikük (aki a MÁV-Start alkalmazottja) elmondása szerint azért, mert ugyan a 135-ös vasútvonal korszerűsítése már megkezdődött, de a vonal nagy része még őrzi a retró hangulatát, azonban talán ez az utolsó olyan év, amikor ez még így van. E kijelentéssel nyilvánvalóan arra gondolt, hogy a Hódmezővásárhelyi Népkert - Szeged-Rókus szakasz a két város között létesítendő Tram-Train miatt korszerű, magasperonos állomásokkal rendelkezik, de a fennmaradó nagyjából 70 kilométeres szakasz még a 60-as, 70-es évek hangulatát sugározza a szemlélő felé, miközben már napirenden van e vonalrész átépítése is. A fentebb említett napon tehát kis izgalommal indultunk Békéscsabára, ahol megkezdtük a retró-napi "fotószafarinkat".

Az Alföldi-Fiumei Vasút részét képező vaspályán 1870-ben indult meg a forgalom, a Nagyváradtól Eszékig húzódó vonal fő célja az Alföld és az akkori Magyarország tengeri kikötője, Fiume (ma Rijeka Horvátországban) közötti összeköttetés megteremtése volt a főváros érintése nélkül. Az üzemeltető vasútársaság 1884-es csődje után a vonalakat az állam vette kezelésbe. A vaspálya a trianoni békeszerződés alapján megrajzolt új országhatárok több helyen átszelték, az addig egységes pályán ma négy ország (Románia, Magyarország, Szerbia és Horvátország) osztozik, ennek köszönhetően - a többszöri határátkelés miatt - egykori jelentőségét elveszítette. Magyarországi szakaszai azóta több korszerűsítésen átestek, a minket érdeklő Békéscsaba - Szeged reláción legutóbb a '70-es, '80-as években történtek nagyszabású átépítési munkák. Most ismét komoly beavatkozások várhatók, a hivatalos tájékoztatás szerint a tervezők feladata a meglévő állomások és megállóhelyek vágányhálózatának a forgalomhoz igazított egyszerűsítése, de utasforgalmi korszerűsítéseket és homogén központi forgalom­irányítást is kiépítenek majd. Jelentős változás lesz még, hogy Hódmezővásárhely mára kritikus állapotba jutott indóházát vadonatúj felvételi épület váltja majd ki. Ezért talán ez az utolsó lehetőség, hogy itt többé-kevésbé hitelesnek mondható retró közlekedést lehessen megvalósítani, hiszen a korszerűsítés utáni, díszburkolattal ellátott 55 centiméter magas peronok már egy más világot jelentenek az utazóközönség számára.

Fotószafarink kiinduló állomása a napfény városának a kisebbik pályaudvara: Szeged-Rókus. Ez a stáció fejállomásként már 1869-ben megkezdte működését, akkor nyílt meg az Alföld-Fiumei Vasút szabadkai vonala. A felvételi épület is akkorról származik, ám az azóta eltelt bő másfél évszázad során végrehajtott bővítéseknek és átépítéseknek köszönhetően eredeti megjelenése napjainkban már nem ismerhető fel. Innen Szabadka felé közvetlenül már nem, csak Szeged egy másik pályaudvarán, a Rendezőben történő irányváltás után lehetne továbbvonatozni, mivel a Budapest - Szeged fővonalat egykor felüljárón keresztező vonalszakaszt elbontották, a pályát pedig mindkét oldalról Szeged-Rendezőbe kötötték be.

A vonalon kissé bicegős ütemes menetrend van érvényben, így - menetrend szerinti, azaz pontos közlekedést feltételezve - a szemben közlekedő vonatok találkozási helyük minden esetben ugyanazokon az állomásokon van. Ezek egyike Rókus, ahol ezek szerint egy-kétóránként, óra harminc perckor kereszteznek a vonatok. Ez normál esetben nem számít nagy érdekességnek, most azonban annyiban izgalmasabb, hogy két különleges vonat tartózkodik rövid időn át az állomáson, ráadásul alkalmanként más és más együttállást lehet itt megfigyelni, illetve megörökíteni. Nekünk most két 418-as mozdony randevúja jutott, ezek egyike az utolsó néhány, még forgalomban tartott ún. bautzeni gyorsvonati kocsikkal közlekedett. Most ez a szerelvény érkezett meg előbb Rókusra.

Azon meg sem lepődtem, hogy a vonatról a hazai vasútmániások doyenje szállt le. A szemből érkező vonatra még várni kellett, volt időnk néhány szót váltani. N. J. megtisztelt azzal, hogy adott nekem egy, csakis aznapra érvényes retró menetjegyet, amit aztán nem más, mint személyesen ő maga le is kezelt. Ez a tikett annyiban volt retró, hogy kéregjegy, vagyis az a régimódi kemény kis lapocska volt, amilyen - tudomásom szerint - a hazai személyszállító vasútvállalatnál már nincs használatban. A vonatról néhányan leszálltak, előrementek fényképezni, vagy egyszerűen csak nézelődni, eközben a fess férfiúnak majd' mindegyikükhöz volt pár kedves, vidám szava. De hamarosan feltűnt a Békéscsaba felől közlekedő ellenvonat.

A szegedi "kisállomás" felújítása még várat magára, a kiterjedt, de már régóta nem használt vágányzat arra enged következtetni, hogy régebben erős teherforgalmat bonyolított le. Az állomás Békéscsaba felé eső végétől egészen Hódmezővásárhelyi Népkert megállóig vadonatúj pályán robognak a vonatok. Ez a folyamatban lévő vasútvillamos - avagy tram-train - projekt keretében történt meg, egyelőre azonban még csak a megszokott szerelvények robognak rajta. Az előző képen látott szerelvény az M41 2103-as Csörgővel továbbított retró ingavonatot várta. A gép orrára ezúttal felkerült a veres csillag, melyet masinisztája fehér inget és nyakkendőt viselve vezette.

A fentebb említett, Szeged és Hódmezővásárhely központja között közvetlen összeköttetést létrehozó létesítmény üzembe helyezésére azonban előre láthatóan csak december elején kerül sor. A vadonatúj, még próbafutásait végző CityLink motorvonatokat sajnos nem láthattuk, azonban szerencsénk volt, ugyanis amikor továbbindultunk, éppen az állomás előtt haladt el a Szeged helyi közlekedését végző vállalat nosztalgia, ún. bengáli villamosa. Ez annak köszönhető, hogy a retró eseményhez a Szegedi Közlekedési Társaság is csatlakozott, mely egyébként vasárnapra a nosztalgiabuszának bevetését is megígérte.

A vonatok távozása után elindultunk Békéscsaba felé, fotószafarink következő "leshelyét" az Algyő állomástól mintegy 2 km-rel túl elhelyezkedő Tisza-hídnál jelöltük ki. A vonal legnagyobb műtárgyát 1868 és 70 között építették, átadásakor az ország legnagyobb támaszközű acélhídja volt. Az 1950-ben újra cserélt, utoljára 2008-ban felújított hídon a rövid vonatával Szegedre tartó MD sorozatú motorkocsit kaptuk le. Fotózás szempontjából mindenképpen előnyös volt, a vasútüzemre azonban káros hatással van, hogy néhány nappal a hétvége előtt a műtárgyon 40 km/órás sebességkorlátozás lépett életbe. Mindenesetre elgondolkodtató, hogyan kerülhet ilyen állapotba egy frissen átépített vasúti pálya egyik fontos "alkatrésze".

Algyő nevét, úgy gondolom, Magyarország egyik legjelentősebb, a település határában található kőolaj- és földgázmezőjéről mindenki ismeri az országban. Állomásán még napjainkban is élénk a teherforgalom, elsősorban a MOL algyői telephelye ad munkát a vasutasoknak. Ezen a szakaszon, de egyelőre csak a következő megállóig tart a teljesen újjáépített pályaszakasz, ott pedig Hódmezővásárhely utcáira kanyarodva kezdődik a teljesen új építésű villamosvonal.. Hódmezővásárhelyi Népkert megálló peronjának végéből a Szegedről visszatérő ingaszerelvényt sikerült fotózni, a szerelvény éppen a villamos kiágazásán halad át.

A következő vonat érkezéséig még volt némi időnk, amit Hódmezővásárhelyi Népkert felvételi épületének megtekintésére használtunk fel. A szolgálati hely egészen a néhány évvel ezelőtti átépítéséig az országban egyedülálló módon megálló-elágazóhelyként üzemelt. Ez azt jelentette, hogy bár két vágánnyal rendelkezett elrendezése nem tette lehetővé vonatkeresztezések, vagy -megelőzések lebonyolítására. Újjáépítésekor azonban módosult a vágányhálózata, ezzel a Népkert tulajdonképpen állomássá lépett elő. Felvételi épülete a város egyik építészeti gyöngyszeme - ezt egy korábbi hozzászólásomban már bemutattam - melyet nemcsak kívülről érdemes szemrevételezni, megtekintésre érdemes a váróterem népies faragott bútorokkal berendezett váróterme is.

Ennek a bizonyos vonatnak a hangosbemondó tíz perces kését vetített elő, amit aztán a valóság még néhány perccel megtoldott. A vonatot, melyről a felvételt közvetlenül a népkerti állomás előtt készítettem, a 408 224-es mozdony továbbította. A gép mögött egy fűtőkocsi gurult, hogy az utasok a hirtelen lehűlés után sem fázzanak. A mozdony a hatvani gépészet büszkesége, s az előző napon még a vasútrajongók között "Lehel kürtje" néven ismert tolatós tehervonatot továbbította Jászberénybe, majd vissza Hatvanba. Egyes híresztelések szerint ennek, valamint a Hatvan - salgótarjáni tehervonatnak a vontatását a jövő hónaptól az RCH vasútvállalat saját hatáskörébe vonja, akkor pedig ez a szépség akár munka nélkül is maradhat.

Míg ott tartózkodtunk, befutott egy személyvonat a szentesi vicinálisról. Mint már említettem, ez a megállóhely különleges színfoltja a hazai vasutaknak, Ez abban is megnyilvánul, hogy a két érintett - a Szeged és Békéscsaba, valamint a Hódmezővásárhely és Szentes közötti - vasútvonalakon közlekedő vonatok között részben itt biztosított az átszállási lehetőség. Jelen esetben ez a most megérkezett 117 256-os motorkocsival érkezett és Szeged irányába továbbutazni szándékozó utasokra érvényes. A kép a megállót elhagyó szóló motorkocsit ábrázolja.

Most egy igazi "nagyvad" lencsevégre kapására készültünk, az előző vonat késése miatt azonban elővigyázatosságból kisebb változtatást hajtottunk végre az előre megálmodott terveinken. A következő, Békéscsaba - Szeged viszonylatú vonatot ugyanis Székkutasnál kívántuk megörökíteni, azonban mivel annak menetrend szerinti áthaladási időpontjára már nem tudtunk volna odaérni, ezért azt a Kardoskútra vezető közút átjárójánál vártuk meg. A szerelvényt négy régimódi megjelenésű enciánkék, vékonycsíkos gyorsvonati kocsi alkotta, melyet az M62 194 vontatta. Ez a mozdony sem képes a mögé akasztott vagonok fűtésére, s mivel fűtőkocsiból csak egyetlenegy üzemképes van, az utasok bizony fáztak az elegáns kocsikban. A vonat nagyjából negyedórát késett, vagyis kényelmesen elértük volna a talán egy kilométerre eső állomást.

Most pedig térjünk vissza e hozzászólás címéhez! Az előttünk álló szélmalom csak egy elhanyagolt, romos épület, holott a közeli Székkutas vasútállomással együtt idegenforgalmi lehetőség is rejlik benne, mi több az errefelé átutazóban lévő német autósok, kamionosok rendre megállnak mellette. 1885-ben Szabó Sándor gazdálkodó építtette, aki 1950-ig, a malom leállításáig tulajdonosa is volt, ennek ellenére sokan mégis Piroska-malomként ismerik. Itt jön a képbe az ismert német író, Hugo Hartung, aki száz évvel ezelőtt, még fiatalon cserediákként egy nyarat töltött itt el. Akkori élményei alapján írta meg később a Gyakran gondolok Piroskára című regényét, melyből '54-ben nagy sikerű film is készült.

Ezután fotószafarink legígéretesebbnek gondolt helyszínére igyekeztünk, ahol, úgy gondoltuk, két Piroskával is randevúzhatunk. Az egyik a már látott MD-motorkocsi, a másik pedig az ellenkező irányú retró Bz-motorvonat. Hogy mi köze ezen járműveknek Piroskához? Nos, megjelenésükkor az eredeti színezésük alapján mindkét járműtípust Piroskának nevezték az emberek, amely elnevezés az új szabvány szerinti színterv elterjedése után fokozatosan a feledésbe merült. Most éppen a Balassagyarmati vontatási főnökség vendégszereplőjeként itt tartózkodó Bzmot 343-as érkezett fényíró masinánk látószögébe, amelyre ez alkalommal a veres csillaggal kiegészített eredeti pályaszám került. A jármű vezetője itt is megadta a tiszteletet a különleges alkalomnak, ugyanis fehér ingben és nyakkendőben ült a vezetőállásban.

 A másik Piroska érkezesét azonban hiába vártuk, a hangosbemondó huszonöt perc késést jelzett neki. Ez elegendő időnek tűnt, hogy szétnézzünk az állomáson. Az impozáns indóház helyi védettséget élvező épületét utoljára öt évvel ezelőtt újították fel. Érdekességként megemlítem, hogy 1944-ben itt, Orosházán volt annak a szovjet irányítás alatt álló üzletvezetőségi kirendeltségnek a központja, melyhez a Dél-Alföld 500 km-es összhosszúságú vasútvonala tartozott. További érdekesség, hogy az állomástól Szeged felé pár száz méterre állt 2009-ig a 70-es őrház, hazánk egyik utolsó nyílt vonali sorompóőrhelye.

Egy vasúttörténeti érdekességet, mondhatjuk, hogy kuriózumot találhatunk a közvetlenül a felvételi épület mellett álló régi áruraktár előtti területen. Itt egykor egy keskeny nyomközű vasútvonal is üzemelt, s ugyan a Békéscsabáról kiinduló Alföldi Első Gazdasági Vasút (az államosítás után Alföldi Kisvasút) Orosházára vezető szárnyvonalát már 1969-ben megszüntették, e rövidke pályaszakasz (melyről korábban már a vonatmagazinban is beszámoltam) átvészelte az azóta eltelt több, mint fél évszázadot. Lelkes vasútrajongók néhány évvel ezelőtt ezt a vágányszakaszt megtisztították, majd kisvasúti napot szerveztek rajta, néhány hajtány bevetésével még "vonatközlekedés" is volt az ittfelejtett síneken.

Az állomás kissé különbözik a 135-öshöz hasonló másodrangú vonalon elhelyezkedő stációktól, mivel meglehetősen élénk áruforgalmat bonyolít le. A létesítményből ugyanis több, igen aktív nagyüzemhez ágazik ki iparvágány, az egyikről rendszeresen gyári tulajdonú mozdony is kilátogat. Az érkező és az induló vonatok továbbítását a MÁV-Start 418-as és 628-as sorozatú gépei mellett különböző magánvasúti mozdonyok végzik. Bár aznap az üzemek java része, hétvége lévén, nem termelt, egy tehervonat mégis várakozott az egyik vágányon, élén a 628 145 pályaszámú vasparipával.

A retró-hétvégék szervezői ügyelnek arra, hogy minden alkalommal legyen valami újdonság, olyan, ami korábban nem volt. Ez most a MÁV Rail Tours Kft. MD-sorozatú vontató motorkocsija volt. Az 1970-es évtized első felében gyártott motorvonat-egységek eredetileg hatrészesek voltak: a vontató motorkocsi, egy 1., három 2. osztályú betét-, valamint egy 2. osztályú vezérlőkocsi. Egy komplett, a gyártáskori megjelenésére alakított egység ugyan is rendelkezésre áll, azonban a mellékkocsik berendezése hiányzik, így utasszállításra alkalmatlanok. Emiatt ezen a hétvégén két vékonycsíkos Rába kocsit kötöttek az MDa 3017-es pályaszámú vontató mögé. A várt Piroska a maga 25 perces késésével a képen már Orosháza állomásáról gyorsít ki.

Folytatva fotószafarinkat az Orosháza után következő Csorváson "apróvadak" kerültek elénk. A település állomása egy 21 kilométeres vonalhálózatú, 600 mm-es nyombőségű lóvonatú uradalmi vasút kiindulópontja is volt egyben, amely 1899-es megnyitásától folyamatosan bővülve, majd a tanyasi gazdálkodás megszűnésével párhuzamosan leépülve az 1960-as évek végéig üzemelt. Az utolsó időszakban egy apró gőzmozdony és néhány motoros vontató is került a vonalra, azonban előbbi, túl magas tömege miatt nem sokáig maradhatott. Néhány vontatott jármű szerencsés módon romos állapotban ugyan, de átvészelte az azóta eltelt évtizedeket, ezeket helyreállítva egy lelkes lokálpatrióta csapat tíz évvel ezelőtt egy emlékhelyet hozott létre a ma már használaton kívüli katolikus ótemető mellett, a vasút egykori nyomvonalán.

Továbbhaladva utunk végállomása, Békéscsaba felé még tettünk egy rövid kitérőt Telekgerendásra. Mindeközben, kihasználva a másfélórás személyvonatmentes időszakot, Orosházáról az ott már látott tehervonat elindult, de első nekifutásra csak a telekgerendási állomásig jutott, s ott várta be a Békéscsaba felől érkező következő retró vonatot. A tehervonat mozdonya ugyan valóban nagyon attraktívan néz ki, de az lett volna az igazi, ha a teherszerelvény élén is valamelyik retró Szergejt láthattuk volna. No de ne legyünk telhetetlenek... Magát az állomást nem sikerült megtalálnunk, így az orosházi végében, egy kisebb erdő szélén elhelyezkedő sorompónál vártuk meg az éppen beérkező M41 2103 és ingavonata továbbindulását, miközben még éppen láttuk a tehervonat távozását. Az ég ekkorra erősen beborult, a terepet a fák is tovább sötétítették, emiatt a felvétel kissé elmosódott lett.

Sajnos az időjárás nem javult számottevően addigra sem, amikor elértük utunk végállomását, a békéscsabai pályaudvart. Ennek fő forgalmát a jelentős teherszállítást lebonyolító Szolnok - Lőkösháza - Arad nemzetközi fővonal vonatai adják, míg a Szeged, valamint Kötegyán felé elágazó pályákon is szép számú vonat közlekedik. Ugyan a Mezőhegyesre vezető vaspálya a közeli Kétegyháza állomáson ágazik ki, az oda irányuló személyforgalom kiinduló-, illetve végállomása is Békéscsabán található. A közelmúltban uniós forrásból teljesen újjáépített, valamint kétvágányúsított aradi fővasúthoz méltó legyen a megjelenése, 2013 és '16 között az indóház is nagyobb szabású felújítást kapott.

Az állomás város felőli oldalán egy kellemes, árnyas helyen egy kiállított gőzmozdonyt láthatunk. A normál nyomközű 375.1025-ös pályaszámú vasparipának ugyan ehhez semmi köze, de mindenképp meg kell említenem, hogy innen, az állomási előtérből indultak a nemzetközi ismertségnek és hírnévnek örvendő Alföldi Gazdasági Vasút szerelvényei. Az 1894 és 1971 között üzemelő, virágkorában több, mint másfélszáz kilométeres összhosszúságú hálózat egyik mellékágával utunk során Orosházán már találkoztunk. Békéscsabán az egykori 760 mm-es nyomközű kisvasút állomásának vágányzata helyén ma autóbusz-végállomás található.

Hogy mért pont erre az időpontra időzítettük a békéscsabai tartózkodásunkat, annak köszönthező, hogy két pár Budapest és Békéscsaba, illetve Lőkösháza között közlekedő IC-vonat is retró szerelvényből volt kiállítva, ezek egyike pedig a délutáni Békés IC volt, amely 14,39-kor érkezett meg a megyeszékhely állomására. A három évtizeddel ezelőtti, akkor rendkívül magas fokúnak számító komfortot képviselő kocsik a nyár elején Borsodban megrendezett retró hétvégén mutatkoztak be a nagyközönségnek, majd részt vettek a Balaton-parti múltidéző rendezvényeken is. A vonat élére az előzetesen ígért Taurus mozdony helyett a 431 366-os került.

Bár korábban rövidebb időszakokra a Nap kierőltette magát a felhők mögül, az időjárás egyre borongósabb lett, lassan elkezdtünk félni, hogy végül megázunk. A Budapestről Szegedre meghirdetett gőzvontatású különvonat a jelzettnél hamarabb befutott, ezért lekéstük az érkezését, de látni szerettük volna ahogy tovább indul. Amikor elértük a csabai állomást, a vonat továbbításáért felelős 424-es gőzmozdony már a fűtőházban tartózkodott, és úgy tűnt olyan jól érzi ott magát, hogy nem is akar onnan visszatérni a vonatjára. A peronon sok ember várta, miközben Szegedről megérkezett a Púpos-vontatta személyvonat.

Megunva a várakozást és a peronon nyüzsgő tömeget - amely a fényképezést is lehetetlenné tette - hazaindultunk. Szerencsére még a város határában, a Pataky László utcai vasút átjárónál kisebb csődületre lettünk figyelmesek: főként fotósok és kisgyermekes családok várakoztak minden bizonnyal a gőzmozdonyos menetre. Úgy döntöttünk, csatlakozunk hozzájuk és ezen a jó fotóhelyen megvárjuk a vonatot, melynek indulása lassan már időszerűvé vált. Hamarosan meg is hallottuk a folyamatosan közeledő gőzmozdonyfüttyöket és láss csodát, mire a vonat elénk érkezett, a Nap minden erejét beleadva kisütött, remek fényviszonyokat teremtve a fotósoknak. Ennek köszönhetően vidám hangulatban távoztunk Békéscsabától és a retró hétvégétől.
Igazából közel sem számítottunk akkora érdeklődésre ezen rendezvény kapcsán, mint azt a balatoni események alkalmával megszokhattuk. Ez valóban így volt, hiszen ez a retró hétvége az ország egyik végében került megrendezésre, e tájegység megközelítése pedig sok helyről, főként a nyugati végekről elég körülményes, vagy hosszadalmas. Ám aki megjelent, nem csalódott, a hétvége - bár én csak az első napjáról nyilatkozhatok, de bizonyos vagyok benne, hogy vasárnap sem volt másképp - remekül sikerült. Nagy köszönet illeti a szervezőket és a lebonyolításban részt vevő valamennyi vasutas dolgozót, Jelen hozzászólásom zárásául mást nem mondhatok, mint hogy várjuk a következő hasonló eseményt.