A most ismertetésre kerülő utazást hosszas "vajúdás" előzte meg, hiszen már évek óta készültünk rá és bár többször is elhatároztuk utunk időpontját, végül hol ezért, hol azért kénytelenek voltunk halasztani. Ebben talán még az is közrejátszott, hogy a kiszemelt úticél nem sok látnivalót rejteget, pontosabban mondva jószerével az egyetlen érdekesség az általunk meglátogatni szándékolt objektum. Egy már majd' elfeledett vaspálya nyomait indultunk megkeresni, s ehhez az Alföldön, az Orosháza szomszédságában található Kaszaper faluba utaztunk, amely a régen megszüntetett vasútjának állomásán kis szabadtéri járműskanzent, a volt felvételi épületben pedig kis múzeumot hozott létre. Hogy ez utóbbit belűről is megtekinthessük, még előtte nap felvettük a kapcsolatot az interneten talált telefonszámon a művelődési ház dolgozóival és tisztáztuk, hogy beengednek minket az épületbe. Az időjárás is rásegített: szeptember végén jártunk ugyan, ám ragyogó napsütést és nyári meleget ígértek az időjósok. Úgy is lett, lássuk hát a kissé rendhagyó nyomkereső kirándulásunk történetét!
Nem túlzás, egy közel ötven esztendővel ezelőtt megszüntetett vasútvonal még látható nyomait kutattuk az ország keleti csücskében. Kaszaper falu Békés megye déli részén, a mezőkovácsházai járásában található. A településnek 1899-tol '71-ig vasútja is volt, a falu központjában fekvő állomásból egy időszakban négy irányba indultak a sínpárok. A vaspályát a legendás Alföldi Első Gazdasági Vasút (AEGV) építette és üzemeltette egészen a II. világháborút követő államosításáig, amikor a társaság akkorra már tekintélyes nagyságúvá növekedett hálózatát a MÁV vette át. Az 1899-re megépült Békéscsaba - Mezőkovácsháza vasúthoz 1905-ben csatlakozott Kaszapernél (az állomást akkoriban Géza megállónak hívták) a Tótkomlósig vezető pálya, végül két évtizeddel később megnyílt a Géza megálló–Orosháza szárnyvonal. Ezzel ki is alakult a kaszaperi vasúti csomópont, melynek leépülése a szokásos "menetrend" szerint, az 1960-70-es években ment végbe. A keskeny nyomközű hálózat akkor már Alföldi Kisvasút (AK) néven államvasúti üzemeltetésében volt. A tótkomlósi és az orosházi kiágazás megszüntetése után az egykori törzsvonalon 1971. október 30-án ment el az utolsó vonat, ezzel az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb kisvasúti hálózata vált az enyészeté.
A mai község területén a XV. század elején jelentek meg az első telepesek. A környék a török időkben elnéptelenedett, majd csak a múlt század elején települt be újra. Nem sokkal a mai Kaszaper megalapítása után, 1925-ben kápolnát építettek, mely Mezőkovácsháza, majd Magyarbánhegyes filiáléjaként működött. A Szent Gellért püspök tiszteletére felszentelt kápolna lelkészsége 1933-ban alakult meg. A háború utáni helyreállítására 1948-49-ben került sor, egyúttal templommá bővítették. 1975-ben harangállvánnyal egészült ki, 1979-ben pedig elkészült az új plébánialak.
A templomtól sétáljunk most át egy valamivel idősebb épülethez, amely az egykori vasútállomás területén található. A nagyjából száz éve emelt, hányatott sorsú épület (melyet hivatalosan bővített őrháznak nevezi a vasúti szaknyelv) a vasút megszüntetése után néhány évig a MÁV tulajdonában maradt, majd a vasúttársaság átadta azt a községnek. Ezután működött falai között szociális bérlakás, fodrászműhely és végül kocsma, majd a már nagyon rossz állapotú ház üresen maradt. A helyi önkormányzat a 2000-es évek elején döntött felújításáról és egy benne elhelyezendő vasúttörténeti kiállítás létrehozásáról.
Először érdemes kívülről is megtekinteni, körbejárni a volt indóházat. Az épület és az egykori állomás területének hasznosítását a község akkori polgármestere kezdeményezésére az évtized elején határozták el. Az akcióra a település 17,6 millió forintot nyert, a felújítás végül 21,3 millió forintot emésztett fel. Az összképet kicsit rontja, hogy a nagyjából eredeti állapotára alakított épület vágányok felőli oldala fehér színezést kapott, de nem igazán illik oda a díszburkolatból kirakott "peron" sem. Az épület falán egy, az AEGV 100 éves fennállására állított emléktáblát és néhány nagyméretű fotót helyeztek el.
Belül kis kiállítás látható, ennek megtekintését érdemes előre megszervezni az interneten található telefonszám felhívásával. Mi is ezt tettük, az épületbe a kultúrházból érkezezett két hölgy engedett be. Az első helyiségben a vasúttörténeti bemutató nyert elhelyezést. Ne gondoljunk itt világméretű szenzációkra, a tárlókban a falu lakosságától kapott, a kisvasúthoz köthető dokumentumok (igazolványok, menetrendek, fényképek), a falakon pedig a szegedi székhelyű vasúttörténeti alapítvány általános vasúti fotói láthatók. A következő helyiségben néhány régi irodagép árválkodik, a harmadik kis szobában pedig egy kovácsműhely berendezését őrzik.
Az állomásépület környékén, ott, ahol egykor a vágányok nyújtóztak, kiállított vasúti járművek árválkodnak. Ha szigorúan vesszük, ezeknek a kocsiknak nem sok közük van az AEGV-hez, sem a jogutódjához, az AK-hoz. A járművek nagy része a korábban Kecskeméten létrehozott, majd az ottani vasút megszűnésével elárvult és hanyatlásnak indult "kisvasúti skanzen" gyűjteményéből származik. Sajnos a törődés hiánya itt is meglátszik rajtuk, mint ahogy a C50 3719-es pályaszámú, 1952-ben gyártott kismozdonyt is a rozsda eszi. Mögötte egy speciális tartálykocsi látható, melyet növényvédőszer tárolására használtak, a nagy zárt kocsiban pedig a kiállítás megnyitásakor és utána egy darabig büfé működött, amire már csak a ráragasztott "üvegtigris" felirat emlékeztet.
Miután úgy éreztük, már mindent láttunk, elindultunk visszafelé, Orosháza irányába. Már odaútban észrevettük a környéken sokfelé látható olajkiemelő szerkezeteket, s szintén feltűnt az út mentén látható különös makett. Éppen 60 éve találtak a környéken földgázt, az ún. "harangos kútnál" 1958 októberében kezdődött meg a kitermelés. Ennek a félszáz éves évfordulóján állították a fúrótornyot mintázó kis emlékművet, amelyet visszafelé tüzetesebben is megvizsgáltunk. A mini olajfúró toronynál rendszeresen megemlékezést és koszorúzást tartanak a helyi nyugdíjas olajbányászok és Orosháza város képviselői. Az objektum nagysága úgy ránézésre épp megfelelő lenne egy kisebb méretarányú kerti vasúthoz...
Nem sokkal később már az orosházai vasútállomásnál álldogáltunk. A Szeged - Békéscsaba vonalon található pompás megjelenésű felvételi épület a város egyik gyöngyszeme lehetne, azonban az összképet alaposan lerontja az állomás előtti rendezetlen, részben romos épületekkel szegélyezett tér látványa. Érdekesség, hogy nem messze, Székkutas felé volt az ország egyik utolsó nyíltvonali, ember-kezelte sorompója, melyen annak idején az AEGV Gyopárosfürdőre vezető vonala is keresztezte a nagyvasutat. A sorompót 2009-ben váltotta ki az automatizálás, az őrházat azóta lebontották.
Egykoron az AEGV keskeny vágánya ide, az orosházi állomás elé is bekanyarodott, de ha az indóházzal szembe nézve jobbra fordítjuk a tekintetünket, a raktári vágányt még ma is láthatjuk. Valamilyen csoda folytán a sínpár átvészelte a megszüntetés óta eltelt csaknem két emberöltőt és dacolva az idővel, hirdeti a régi vasút dicsőségét. Állapota már nem a legjobb, de néhány alkalommal lelkes fiatalok megrendezték itt a kisvasút napját: a vágányt kitisztítva, megszabadítva a sínszálak közét eltömedékelő földtől, hajtányokkal közlekedtek a régi vasút vonalán.
Már éppen indulni akartunk a város felé, hogy tovább keressük a kisvasút nyomait, amikor a pályaudvar irányából jellegzetes hang ütötte meg a fülünket. Átsétáltunk a felvételi épület vágányok felőli oldalára és máris láttuk, hogy egy dízelmozdony érkezik, majd az épületből kisétáló forgalmista mellett megáll. Egy még eredeti kivitelű Bobó volt az, mégpedig az A25 051 pályaszámú mozdony, mely az üveggyár iparvágányáról érkezett, hogy egy, az állomáson várakozó kocsit oda bevigyen. Az államvasút kötelékében ilyen gép már nagyon kevés van üzemképes állapotban és azokat is csak igen ritkán használják, magán-, valamint iparvasutaknál (mint pl. az üveggyár saját célú vágányhálózatán) még akad ebből a típusból.
Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban és a hangorgiában, elindultunk a belváros felé, hogy az állomás közelében található étkezdében elköltsük egyszerű ebédünket. Az étterem a Kossuth utcában áll, melyen annak idején az AEGV vonala megközelítette a nagyállomást. Ugyanezen az utcán a központ felé indulva rövid séta után megérkeztünk a Széchenyi térre, melynek az állomás felé eső sarkánál a képen látható kicsiny épület hívja fel magára a figyelmet. Bár nem látszik rajta, ez volt a kisvasút állomásépülete, benne váróteremmel és szolgálati helyiségekkel. Az állomásra vezető keskeny nyomtávú törzsvonalból itt ágazott ki a Gyopárosfürdőre, később Rákóczitelepre vezető szárnyvonal, melyen a menetrend szerinti szerelvényeken felül számos külön- és "fürdős" vonat is végigcsattogott.
A város legszebb műemléke - valójában Orosháza egyetlen műemlék státuszú épülete - az evangélikus templom. Magát a települést a Tolna megyei Zombáról érkezett evangélikus telepesek alapították, az 1800-as évek végén itt élt az ország harmadik legnagyobb evangélikus közössége. Rendhagyó módon először a tornyot építették meg, ehhez jött közel egy évtizeddel később, 1786-ban maga a templom. 1830-ra készült el a déli keresztszárny, mely az addig külön álló toronyhoz csatlakozva egységes egésszé tette a templomot. Mellette áll az egyház gyülekezeti háza és iskolája, de az egyházközség fenntart még egy óvodát is. A pompás megjelenésű épület utoljára az 1980-as évek második felében kapott nagyobb felújítást.
A fentebb már említett, Gyopárosfürdőre vezető vaspálya 1926-ban nyílt meg, a vasutat a második világháború után Rákóczitelepig meghosszabbították. A keskeny nyomtávú vonalon a közlekedés 1967-ben szűnt meg, majd a vágányt is felszedték, azonban a nevezetes gyógyfürdő ma is megközelíthető vonattal. Egyrészt a Kiskunfélegyháza – Orosháza normál nyomközű vonalon utazhatunk Gyopárosfürdőre, másrészt, kicsit az egykori kisvasútra emlékeztetve a város nemrégiben kiképzett új főteréről gumikerekű "kisvonat" is indul a fürdő bejáratához.
A várásnézés után visszatértünk az állomásra, ahova éppen befutott egy személyvonat Békéscsaba felől. Érdekesség, hogy a vágányok között még áll a gőzöskorszakból megmaradt vízdaru, bár minden bizonnyal üzemképtelenül. A látvány eszembe juttatta, hogy éppen itt, Orosházán fotóztam utoljára közforgalmú tehervonattal közlekedő gőzmozdonyt. A szegedi fűtőház utolsó üzemképes gőzösét, a 424 334-est akkor a cukorrépaszezon miatt megnövekedett mozdonyszükséglet kielégítésére fűtötték be, azóta talán nem is járt errefelé gőzmozdony. Ezzel nyomkeresésünk véget is ért, indultunk haza.
Az egykori AEGV-nek Kaszaper község állította a legméltóbb emléket, azonban a külszínen tárolt járművek állapotát lassanként kikezdi a természet. A kultúros hölgyek, akik a múzeumba beengedtek, elárulták, hogy a falu nem partner a kocsik állagmegőrzésében: a kultúrház a felújításhoz szükséges anyagokat elő tudná teremteni, de valakinek el is kellene végezni a munkát. Azonban a kiállítás tetszett, hangulatos és érdekes, reméljük, még hosszú ideig őrzi a térség egykor fontos gazdaságélénkítő intézményének, a keskeny nyomközű vasútnak mára már alaposan megfakult emlékét.
Utolsó kommentek