Jónéhány évvel ezelőtt felbukkant pár kép az Index vasútmániás fórumán, hogy egy hattengelyes rozsdállik az istvántelki parajosban. Kis kutakodással sikerült kideríteni, hogy ez egy német eredetű, Ssyms kocsi. Az eredete nagyon érdekes: története a második világháborúig nyúlik vissza. A kocsisorozat ugyanis 1942-ben látta meg a napvilágot, akkor amikor a híres Tigris harckocsi is. A kocsit eredetileg általános nehézrakomány-szállítónak készült, de amikor a Henschel elkezdte gyártani a Tigrist, rájöttek, hogy a 45 tonnás harckocsit nem lehet szállítani vasúton. A porosz vasúton akkor a 11.5 tonnás tengelyterhelés volt az általánosan használt - voltak ennél jobb vonalak is, de ha keletre akarták szállítani a vasszörnyet, akkor ha volt is olyan kocsi, amely nem hajlott el alatta, a pálya biztosan nem szerette. Ezért vették elő az Ssyms kocsit, és kezdték el gyártani. A két hattengelyes kerékpárnak és a masszív szerkezetnek hála már fel lehetett rakni a harckocsit a vasúti vagonra - igaz, csak korlátozással. A Tigris ugyanis olyan szélesre sikerült, hogy lelógott a vasúti kocsiról. Ezért vasúti szállításhoz külön, keskenyebb lánctalpat szereltek a tankra, és a normál lánctalp rakományként utazott a harckocsival. Ez a lánctalp volt az úgynevezett transzport-lánctalp. Nem nagyon közlekedtek vele, mert olyan nagy volt a talajnyomása, hogy egyetlen út sem köszönte meg, ha végiggördült egy ilyen lánctalppal szerelt Tigris rajta. Persze későbbiekben lazítottak a dolgon, kivételes esetekben fel lehetett normál lánccal is rakni a tankot a vagonra, de voltak korlátozások: például kétvágányú pályán nem találkozhattak ilyen vonatok, illetve az állomásokon is megvolt, hogy milyen vágánytengely-távolsággal rendelkező vágányra állhat egy ilyen terhet szállító vonat, nehogy a rakomány valamibe beleakadjon. A kocsik kialakítása speciális volt, például a kézifékkerék a vagonok végén teljesen lehajtható volt, illetve az egész kocsi felülete sima volt - semmi kiálló alkatrész - hogy a tankok zavartalanul végiggurulhassanak a szerelvényen. Igen, ezekről a kocsikról a tankok legurultak, nem leugrattak. Utóbbira volt példa Magyarországon az átkosban, de a rossz nyelvek szerint a vasúti kocsiknak annyira nem tett jót a manőver, hogy utána selejtezni kellett őket.
Tigris I harkocsit emelnek egy Ssyms kocsira a gyárban. Kép: Wikipédia
Nos, ilyen, második világháborúból visszamaradt kocsi volt megtalálható Istvántelken a parajosban. Amikor a KISS kiadta a kocsit 1:45-ös méretben, tudtam, hogy át fogom alakítani a kocsit a MÁV színezésnek megfelelően. Maga a jármű nagyon szép kidolgozású. Ára mára €100 felett van, a megjelenéskor még befér a €75-80 kategóriába. A kocsi a Kiss újhullámos modelljei közé tartozik: műanyagból van. Műanyag modell létére szép súlya van, ami a rakfelület alatt található fémlemeznek köszönhető. Súlya miatt szépen, méltóságteljesen gurul a sínen, nem ugrál, nem döcög. A modell részletességére jellemző, hogy pl. a fékszerkezet teljesen ki van dolgozva, annak ellenére, hogy csak akkor látható, ha fejre fordítjuk a kocsit. Csomó plusz alkatrészt - levegőtömlőket, kapcsolót, féksarut, plusz csavarkapcsot - is mellékelnek a kocsihoz. Emellett két-két végprofil is van a dobozban, amit ha akarunk, felrakhatunk. Én nem akartam, mert a képek alapján ezek nem voltak a kocsi részei a felleléskor.
Az átfestést grafikai munka előzte meg. Tervrajz alapján a kocsit megrajzoltam, majd a feliratozást megterveztem. Rengeteg apró felirat van rajta, kis kutakodást igényel, hogy mi mit jelent - de sikerült kisilabizálnom mindent. Az eredeti kocsik festése nem lett volna nagy kihívás: a kocsik feketék voltak. Semmi csicsa, egyenfekete. Mint írtam lett volna, ha megint nem megyek el a hülyeség irányába... történt ugyanis, hogy egy nullás találkozón vásároltam felirat-eltávolító port. Ez kis üvegben van, és hasonlóan kemény szilikát-por, mint amit a csiszolópapírok gyártásához is használnak. Az eladó szerint a port fel kell vinni a felületre, és fültisztítóval dörzsölgetni kell a feliratot, amely majd szépen lehozza azt. A módszerrel két gond volt: az egyik, hogy nagyon nagyon nagyon nagyon lassan ment a dolog, mert a kocsin valami iszonyatosan ellenálló festék volt. Alig akart belekapni a festett, feliratozott felületbe - de ha belekapott, akkor onnan nagyon kellett vigyázni, mert vitte, mint flex a vajat. A másik probléma az volt, hogy az így lecsiszolt felirat helye meglátszott, szóval nem volt más választásom, mint fillerrel megpróbáltam eltüntetni a helyét, majd feketével újrafestettem az egész kasztnit. Persze ezt utána eljátszhattam a forgóvázakkal is, mert feliratozás során vettem észre, hogy az egyik kocsin vannak német feliratok a forgóvázon, amit szintén el kell tüntetni, szóval a fent leírt dolgot lehetett megismételni a fogóvázakon is.
Maga a festés problémamentes volt, és matricázás után jött egy kis tuning: a járófelület kapott egy igazi fa felületet. Nagyon jó hatást kölcsönzött a kocsinak. A legvégére csak a lakkozás maradt. A szokásos vizesbázisú, ultramatt lakk hozta meg azt a hatást, ami visszaadja az évek óta a napon fakuló kocsi képét.
Maga az átfestés nem volt egy nagyon bonyolult dolog - inkább a kocsi mérete és a feliratok adták fel a leckét. A feliratok kétszer is: leszedéskor, és felhelyezéskor is. De a munka megérte, mert most van két ilyen kocsi a gyűjteményemben.
Utolsó kommentek