A Nürnbergi játékvásár minden év február elején kerül megrendezésre, és a vasútmodell-gyártók erre az időpontra szokták tartogatni az újdonságok bejelentését. Ebben az évben a rendezvényt a COVID miatt eltolták nyárra, de ez a gyárakat nem tántorította el, hogy előrukkoljanak a 2021-es újdonságokkal. Mostanra már szinte minden nagyobb gyártó megjelentette az újdonságlapjait. Átfutottam ezeket, hogy milyen érdekes dolgok lesznek N-es méretben. Nem akarom lelőni a poént, de rég nem volt már ilyen érdekes év az N-es méretet gyűjtőknek.
A Fleischmann-nal kezdek, ők hozzák ki a legtöbb újdonságot idén. A legérdekesebb, hogy a korábban megjelent M62-es Szergejt jelentetik meg GySEV színekben. Ami külön örömteli, hogy a négytengelyes Eas kocsi modelljét is elkészítik Gysev festésben - tehát a téma adott: össze lehet állítani egy GySEV tehervonatot Szergejjel, és Eas kocsikkal - csak az Eas kocsik átszámozását kell megoldani.
A magyar téma itt nem szakad meg, hiszen már majd egy éve jelen van Magyarországon a Regiojet, így a megjelenő Fleischmann Regiojet szerelvény Vectronnal és három ex-osztrák IC kocsival a hatodik korszak része a magyar téma iránt fogékonyaknál.
Az osztrák témák iránt érdeklődők sok újdonságot kapnak a Fleischmanntól. Személyvagon terén az Eilzugwagen várható hármas korszaknak megfelelő zöld színben. Tehervagon fronton ebbe a korszakba egy szeneskocsi-szett érkezik két Villach és egy csapófedeles kocsival. A jó hír, hogy ezek a kocsik MÁV-nál is használatban voltak, így akár átfestésre is alkalmasak.
Négyes korszakban egy pőrekocsi, Fertrans eltolható oldalfalú kocsi és autószállító kocsi fog megjelenni gyorsvonatokhoz.
Az ötös korszakban új Rola érkezik, kísérőkocsival. Ez a festés a kétezres években volt jellemző, most először kapható. Ugyanebben a korszakban érkezik még egy roppant jól kinéző négytengelyes pőrekocsi dróttekercs-rakománnyal.
A hatodik korszakot gyűjtők cseh és osztrák kéttengelyes eltolható oldalfalú vagonnak örülhetnek. Emellett osztrák ponyvás, lemeztekercs-szállító kocsit és cseh négytengelyes Rils ponyvás kocsit is lehet a katalógusban találni.
Örömteli látni a magyar újdonságokat a Fleischmann kínálatában. Ami szintén jó, hogy egyre több cseh, lengyel modell is megjelenik a már standard német és svájci témák mellett. Ahogy látom, a harmadik legjobban reprezentált vonal az osztrák téma.
A Piko néhány éve szállt vissza az N-es méretbe. Kevés újdonságuk van 2021-re. Engem mindössze az osztrák színekben kiadott Sürzenwagenek izgattak fel, és a már két éve is beharangozott Öbb sínbusz.
A Minitrix volt az egyik kedvenc gyártóm, aki nagy meglepetéssel kedveskedik a magyar téma iránt fogékonyaknak. Négy kocsiszettet hoz ki magyar, olasz, román és orosz kocsikkal, amelyekből a Venezia EN egyik-másik szerelvénye összerakható. A pontos szerelvény-összeállításhoz érdemes fényképeket nézegetni, hogy ne essünk olyan hibába, hogy nem létező szerelvényt állítunk össze. A megjelenő kocsik nem csak a Veneziához használhatóak fel, több nemzetközi személyvonat összeállításához is felhasználhatóak a megjelenő kocsik.
Az Arnold az elmúlt évhez képest magyar fronton semmi újdonságot nem hozott. Ugyanazt a Regiojet szerelvényt várom, mint az elmúlt évben. Mondjuk mióta a Fleischmann is bejelentette, lehet elég lesz az övét megvenni.
Ami érdekes lehet tőlük, az a FS656-os olasz ikergép - hátha ezek után kihozza a 636-os sorozatot, amiből lehet szlovén és horvát gépet festeni. De ha már átfestés, érdemes megemlíteni az új szerszámos Ggs tehervagon-t, amiből jópár koptatta a hazai síneket. Osztrák témában viszont tervezik kihozni a Valousek festésű schlierent - ezek a kocsik még Sopronba is bejártak - jó témát választott a gyártó.
Hobbytrain-éknél midössze egy újdonságot láttam, ami beindított, a KISS emeletes motorvonatot, amelyek magyar festésben most állnak üzembe a MÁV-startnál. Lesz hatrészes változat is, amiből lehet magyar változatot festeni. Talán ezt a modellt várom a legjobban egész 2021-ben.
Nagyjából ennyi, ami N-es méretben megfogott a 2021-es termékkínálatból. Van olyan gyártó, ahol szinte semmi sem történt tavaj óta - de bizakodom, hogy idén ez másképp lesz.
A képek a gyári katalógusokból származnak.
Utolsó kommentek