Az elmúlt év tavaszán megkezdődött Szeged és Hódmezővásárhely között Magyarország első tram-train vonalának kivitelezése. Az építkezés, ahogy ez lenni szokott, a régi pályatest bontásával kezdődött. A munkálatok a vasútrajongók számára igazi csemegét kínáltak, mégpedig a keleti régióban egyáltalán nem megszokott GYSEV-mozdonyok megjelenésével. A régi vágányzatból kikerülő használt, de máshol - pl. mellékvágányok felújításánál - még beépíthető anyagokat, vagyis a sínszálakat és a betonaljakat különböző állomásokra fuvarozták tárolásra, a szállítást a Kárpát Vasút végezte. Mivel a társaság saját vontatójármű-állománya a megnövekedett feladatok elvégzésére kevésnek bizonyult, ezért a cég bérelt mozdonyokat irányított a helyszínre. Mozgásuk különleges témát nyújtottak a vasútfotósok részére, akik közül jópáran ki is használták az adódó lehetőséget. Magam is közéjük tartozom: egy meleg áprilisi délelőtt útnak indultam Lakitelek felé, hogy a Tisza hídján, a Tiszán túl és a Tiszán innen is megörökíthessem a soproni székhelyű "bezzegvasút", valamint a Kárpát Vasút mozdonyát. Ha már arra jártam, visszaútban felkerestem a remélhetőleg csak Csipkerózsika- és nem örök álmát alvó tiszakécskei gyermekvasutat is.

De mi is az a tram-train? Nos, ez a magyarul vasútvillamosnak is nevezett közlekedési forma nem más, mint egy, a városi villamos és a vasút "keresztezéséből" létrehozott szörnyszülött, amely valójában egy személyben villamos és vasút is. A '90-es ések elején a németországi Karlsruhe és a tőle keletre, nagyjából 30 km-re fekvő Bretten között alkották meg az első tram-train vonalat, amely a két város területén közúti vasútként, azaz villamosként, míg közöttük a Német Szövetségi Vasút vonalán vonatként közlekedik. A kezdeményezés nagy sikert aratott, nemcsak a karlsruhei hálózat bővült, hanem más helyeken is bevezették az új közlekedési formát. Hazánkban nincsenek olyan nagy lélekszámú, sűrűn lakott területek, mint Németország ipari vidékein, talán ezért kellett egy emberöltőt várakozni az első fecske, vagyis a Szeged - Hódmezővásárhely tram-train megjelenésére. Maga az alapgondolat azonban nálunk sem ismeretlen, sőt több, mint száz évvel ezelőtt is üzemeltek - persze az akkori technikai színvonalnak megfelelő módon - hasonló vaspályák az országban, mint például a keskeny nyomtávú Alföldi Első Gazdasági Vasút Békéscsaba - Vésztő vonalának városi szakaszai, vagy a Nyírvidéki kisvasút, melynek Nyíregyházát átszelő vonalrészén közlekedett a MÁV egyetlen villamosa. Rendes nyomtávon is van példa: a Cegléd - Kupai Kovács major helyiérdekű vasút városi szakaszán néhány évig gőzmotorkocsival bonyolították le a helyi forgalmat. A jelenleg építés alatt álló szegedi tram-train, ha minden jól megy, ez év végére készül el. Akkor kezdődhet a próbaüzem, 2020 tavaszán pedig remélhetően ott lehetünk az avatásán.

 A régi vasútból kibontott anyagok elszállítását a Kárpát Vasút két Bobóval (448, illetve 449 sorozat) végezte. A munka kezdetén két GYSEV-től bérelt jármű vontatta mind a munka-, mind a tehervonatokat. Ekkor ki lehetett használni a vontatójárművek mozgását mutató térkép, az ún. iemig szolgáltatását, hiszen ezen a MÁV-Start vontatói mellett a GYSEV mozdonyai és motorkocsijai nagy része is látszik. Sajnos azonban eleinte nem adódott számomra olyan lehetőség, hogy érdemes lett volna fotózni indulnom. Pedig a különleges, sínek, illetve betonaljak szállítására szolgáló kocsikból összeállított szerelvények a bontás helyszínéről indulva eljutottak Csépára, Tiszakécskére, Városföldre és Nagykőrösre is. Aztán az egyik napon az egyik GYSEV-gép (ha jól emlékszem, a 448 308-as pályaszámú) hazament. A mozdonyt, melyet a szintén a zöld-sárga vasúttársaság villanymozdonya vontatott, már csak hazaútban sikerült megörökítenem a 100a vonalon.

Április 14-én végre úgy tűnt, minden klappol. A térkép szerint kora délelőtt elindult a betonaljakat szállító vonat valahonnan Hódmezővásárhely környékéről és a Szentesre vezető mellékvonalon folytatta útját. Közben telefonon beszéltem egy szentesi ismerősömmel, aki megerősített, hogy ez a szerelvény valóban Lakitelek felé fog menni, méghozzá két mozdonnyal, nevezetese a GYSEV 448 307-esével és a Bobo kft. 449 019-ével. Így hát késő délelőtt elindultam és meg sem álltam a tiszaugi hídhoz. A műtárgyat a korábbi, a II. világháborúban megrongált közúti híd helyére 1946-ben építették úgy, hogy azon vasúti pályát is át lehessen vezetni. Már akkor megvolt az elhatározás a Kunszentmárton - Lakitelek vonal megvalósítására, amelyet a tervezett "V0-ás körgyűrű", vagyis egy Budapestet elkerülő, átlós irányú vaspálya egy szakaszának szántak, elsősorban az átmenő teherforgalom lebonyolítására. Később a megnövekedett gépjárműforgalom részére a híd mellett egy új közúti hidat vertek, a régi híd pedig megmaradt a nem túl erőteljes vasúti forgalom számára.

Megérkezésemkor más feladatom nem volt, mint várakozni. Szerencsére kisvártatva megcsörrent a telefonom és a fentebb említett ismerős - aki néhány barátjával maga is a vonat nyomába eredt - tájékoztatott, hogy Csépa állomáson tolatási manőver zajlott le, és annak végeztével a GYSEV-gép továbbindult Lakitelek felé. A dolog egyetlen szépséghibája az volt, hogy a mozdony magában, vagyis kocsik nélkült kelt útra, node ez legyen a legnagyobb probléma. A lényeg ezúttal az volt, hogy a soproni vasúttársaság vontatójárművét, amely egyébként nem igazán sűrűn fordul meg az ország ezen eldugott szegletében, sikerüljön megörökíteni a tiszaugi hídon. Az pedig sikerült és ilyen lehetőség lehet, hogy többé nem fog adódni.

Miután a magányos mozdony elment, én is távoztam, de nem visszafelé indultam, hanem tovább, Csépára, ahol ott maradt a Bobó kft. mozdonya. Ez az egyik helyszín, ahol a Hódmezővásárhely - Szeged vonalból kitermelt betonaljakat tárolásra lepakolták, azonban a terület hamar telítődött, így a következő szállítmányokat tovább kellett vinni Tiszakécskére. Ott azonban egy leürített szerelvény foglalta el a rakodóvágányt, és hogy a következő rakott vonatot beállíthassák, előbb az üreset el kellett hozni. Azért ment most a 448 307-es. Érdekesség, hogy az 1952. május 18-án megnyitott vasútvonalon hosszú évek óta nem közlekedett tehervonat, ez a néhány hét, amíg a betonalj-szállítás zajlott, a maga napi egy-két teherszerelvényével üdítő változatosságot hozott a vasutasok és a környék lakosságának életébe.

Csépa állomás egyébként nagyon közel áll hozzám, bár ezelőtt még sosem jártam itt. Az 1950-es évek elején, a Kunszentmárton - Lakitelek vonal közel két évig tartó építési munkálataiban fiatal mérnökként apám is részt vett. Az elmúlt évszázadban a hazai vasútépítő szakembereknek közül csak kevesen vehetnek részt vadonatúj vaspálya létrehozásában. Apámnak ez megadatott és ő nagyon büszke volt erre, a vonalat élete főművének tekintette és haláláig nyomon követte a sorsát. Ellenben az ünneplést, a reflektorfényben sütkérezést nem szerette, mégis részt kellett vennie a hivatalos, nagy csinnadrattával megtartott megnyitón. A hídnál Berbits Lajos közlekedési miniszter vágta át a nemzeti színű szalagot, majd egy ünnepi különvonattal az építkezéstben részt vett vasutasok (köztük apám) társaságában beutazta a vonalat. Csépa állomáson is volt ünnepség, a nagy eseményre az állomásra kivezényelt iskolásokkal megjelent egy fiatal, csinos tanárnő is. A csépai tartózkodás idején a szintén a vonaton utazó apámat egy jóakarója összeismertette ezzel a tanárnővel, aztán ahogy az idő haladt szerelem lett a dologból, majd házasság és pár év múlva megszülettem.

De még mielőtt teljesen elérzékenyülnék, inkább folytatom az élménybeszámolót. Csépáról visszaindulva a következő állomásomnak Tiszakécskét terveztem. A hozzám eljutott információk szerint, mint már említettem, a GYSEV mozdonya oda tartott, hogy a kiürült betonaljszállító szerlevényt elhozza. Sietnem nem kellett, mivel ebben az időszakban személyvonatok is közlekedtek a Szolnok - Lakitelek közötti vonalon, a tehervonat pedig csak azok lekölekedése után startolhatott el Tiszakécskéről. Az egyik vonattal menet közben, Kerekdomb térségében találkoztam, a 416 031-es pályaszámú motorkocsi alkotta, Kecskemétre tartó 37125-ös vonatot megörökíteni is sikerült.

Tiszakécskére első ízben, három és fél évtizeddel ezelőtt az igen kényelmetlen ülésekkel ellátott, mára legendává lett MD-motorvonattal jutottam el. Akkoriban az ütemes menetrendnek még hírét sem hallottuk, a vonatok a nagyobb üzemekkel, iskolákkal folytatott megbeszélések alapján megírt szükségleti menetrend alapján jártak. De statisztikák tanulmányozása nélkül is biztos vagyok abban, hogy az akkori, darabszámra kevesebb vonaton jóval többen utaztak, mint manapság a kétóránként közlekedő egyetlen (néha kettő) ikermotorkocsin, vagy az egy-két mellékkocsival szaladgáló Bz-n. Arra akkoriban nem figyeltem, miféle és mennyi rakodás volt a rakodóterületen, de az bizonyos, hogy az utóbbi években, évtizedekben az állomáson nem igazán van jelen az áruforgalom. Ez a helyzet tavaly áprilisban változott meg, amikor a Hódmezővásárhely térségében kitermelt betonaljak egy részét itt rakták le tárolásra. A terület megtelt, mozdulni alig lehet a placcon, alighanem a bontással kapcsolatos utolsó munkavonat visszatérését sikerült dokumentálnom.

Ha már úgyis Tiszakécskén voltam, úgy döntöttem, sétálok egyet a Tisza partján. Környékünk egyik legkedveltebb üdülővárosa valójában nem a szőke folyó, hanem annak holtága mellett helyezkedik el. Ez a többé-kevésbé mesterségesen létrehozott állóvíz itt, az Alföldön csodálatos látványával a természetrajongók és a horgászok igazi paradicsoma. Az egykor mocsaras vidék nádasai igen gazdag növény- és állatvilágnak adnak otthont, állatvilág legjelentősebb részét alkotó tőkés récéken kívül megfigyelhetők itt fekete gólyák és kócsagok is. A parton végighúzódó sétány az arra járóknak nyújt kellemes pihenési, kikapcsolódási lehetőséget, továbbhaladva pedig népszerű strand várja a víz és a nap szerelmeseit. A Holt-Tisza nem csak nyáron, minden évszakban egyedülálló látványt nyújt az arra vetődőknek.

De más látványosságot is rejteget a város, jómagam főként ennek megszemlélésére indultam a központ felé. Tiszakécskének van egy saját vasútja, amelynek napjainkban sajnos csak romjai tekinthetők meg. A 760 mm-es, vagyis keskeny nyomközű vasutat 1971-ben építették, forgalma 2009-ben állt le. Feladata az eredeti elképzelések szerint a vasútállomás és az onnan 4,5 km-re található Tisza-strand közötti közlekedés megoldása lett volna, azonban - részben - anyagi okok miatt csak a városközpont (Sportliget) és a Tisza-part közti 1,2 kilométernyi szakasza készült el. A nyolcvanas évekbeli internet nélküli világban vajmi keveset tudtam az egyébként már egy bő évtizede működő kisvasútról, ám szerencsére apám képben volt és az ő társaságában látogattam ide és utaztam először a rövid, mégis hangulatos, kertek aljában kígyózó kisvasúton.

Napjainkban az elmúlás sajnálatos jelei jellemzik a településsel elválaszthatatlanul összenőtt kisvasút maradványait. A Sportligeti végállomást a remízzel egyetemben megszüntették, mivel útban volt az ott kialakítandó körforgalomnak. Azóta a három jármű - egy C50-es sorozatú mozdony, egy fedett, gazdasági vasúti és egy nyitott, a szépemlékű Alföldi Első Gazdasági Vasúttól származó, 1902-es (!) évjáratú személyvagon - a szabad ég alatt várja sorsa beteljesülését. Bár a nyílt vonalon leállított "vonat" kerítéssel van körbevéve, ez nem akadályozta meg az(oka)t a személy(eke)t, aki(k)nek köszönhetően a zárt kocsi részben kiégett.
A szegedi, a Tiszán is átkelő városközi vasútvillamos azóta is bőszen épül, mindeközben Tiszakécskének a Tisza partjára vezető helyi "villamosa" folyamatosan pusztul. Az előbbinek természetesen örülök, hiszen a vasút fejlesztése nekünk, a kötött pályás közlekedés rajongóinak örömhír. Az utóbbi megállapítás azonban elszomorít, mert bár nem egy gazdaságilag hasznos és fontos vasútvonalról van szó, nem jó nézni a fokozatos leépülését. Tervek vannak a felújításáról, melyek új végállomásról, a járművek és a pálya rendbetételéről szólnak, valóra váltásuk ügyében azonban eddig semmi kézzel fogható nem történt. Fentebb említettem, hogy szeretnék a vasútvillamos avatásán szeretnék jelen lenni. Anélkül, hogy bármiféle sorrendiséget állítanék fel, hozzá kell tennem, hogy talán még nagyobb öröm lenne számomra, márcsak azért is, mert Tiszakécske a tágabb értelemben vett otthonomhoz tartozik, ha ott lehetnék a felújított Tisza-parti kisvasút ünnepélyes avatásán. Hát, majd meglátjuk...