Az összes vasútmodellezéssel foglalkozó fórum, Facebook oldal most egy N-es mozdony modelljétől hangos. A viszonylag új keletű Scaletrains cég publikált pár képet a készülő mozdonyáról, aminek a kidolgozása egy csapással favonattá degradál minden más N-es modellt, és leiskoláz sok, nagyobb méretben létező mozdonyt is. A modell szerényen a cég Rivet Counter (szegecsszámláló) sorozatába tartozik - nevéhez hűen a modellen minden rajta van, aminek egy modellen ott kell lennie - és egy kicsit több is.
Nem kell ezen csodálkozni. A vasútmodellek világában ugyanolyan megmunkálóeszközöket használnak, mint az Apple-nek telefont gyártó üzemekben, vagy a Tesla gyáraiban. Szimplán az történt, hogy valaki gondolt egyet a Scaletrains-nél, és azt mondta: bűvöljük el a vasútmodellezőket. CAD rajzokba öntötte a gondolatait - minden olyan részletet megrajzolt, amit eddig elhanyagoltak - és a gyártóüzem a modern technológiák segítségével megvalósította azt. És a végeredmény? Ahogy az ember nézi a képeket, tényleg nehezen hiszi el, hogy egy N-es, azaz a valóságosnál 160-szor kisebb mozdonyt lát. Az alsó képen látszó részletözönt akkor tudja az ember igazán értékelni, ha tudja, hogy az egész modell kevesebb, mint két centiméter széles.
A mozdony eredetije az amerikai General Electric legújabb gépszörnye: a hattengelyes, egy vezetőfülkés vonali mozdony eredetije alig pár éve nyomja az amerikai síneket. A 4400 lóerős gép a legmodernebb technológiákkal van felszerelve - megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi és biztonsági előírásoknak is, és több társával összekötve kilométerekben mérhető vonathosszakat tud megmozgatni. Ha valaki bővebben szeretne a modell eredetijéről olvasni, akkor megteheti itt.
De kanyarodjak vissza a modellhez... Három olyan része van a mozdonynak, amely részletessége eddig még sosem látott: a mozdony orrán minden ott van. A levegőcsatlások, a távvezérlési csatlás, a kapaszkodók, és maga a kapcsoló... érdemes ránagyítani: valóban az igazi kicsinyített mása. A másik, amire azt mondja az ember, hogy szuper a kidolgozása - a hűtők a mozdony végén. Igazából én már tíz éve a Kato class66-osától is hanyatt estem, hogy milyen szép a szellőzője - na most ezt a modellt taszították le a dobogó legfelső fokáról, de nagyon csúnyán. A legszebb résznek pedig a szellőzők alatti kis rácsokat tartom a mozdony végén: nem csak az a nagyszerű, amilyen részletességgel meg vannak jelenítve, hanem a festés is. Élethűen, más színnel vannak festve, mert a vékony rácsokon átlátva az ember nem olyan színűnek látja azokat, mint a valós színük. Nagyszerű részlet, gratulálok a gyártónak.
Technikai szempontból a modell minden jóval el van látva, ami manapság megkövetelhető: RP25-ös kerekei vannak a modellnek - természetesen mindegyiken szedi az áramot, és hajt is. Van hangos változata is a mozdonynak: ebben az esetben ESU Loksound dolgozik a tető alatt, és két hangszórón keresztül képes a tárolt hangmintát megszólaltatni. Öt vasúttársaság színezésében lehet majd kapni: UP, BNSP, CSX, NS, CN - plusz a demo mozdony, és egy limitált kiadás, a Scaletrains modellgyártó logójával.
Azt hiszem, az USA-ban megint sikerült valakinek feljebb emelnie a modellezés mérőlécét - a kérdés az, hogy melyik modellgyártó fogja ezt ismét.
Képek: scaletrains.com
Utolsó kommentek