Ismét egy olyan téma amelynek a megírásával vagy két éve lógok. Jobb későn mint soha alapon itt az ideje feleleveníteni néhány régi fényképet, valamint előásni a számítógépen olyan ezeréves (szám szerint hat és fél) programot, mint a World of Subways első része. Igen, New Yorkba megyünk, mondhatni kellemes bevezetőként az egy hónap múlva megjelenő, szintén az Egyesült Államokba kalauzoló negyedik rész előtt. Sajnos a fotózást finoman fogalmazva sem nézték jó szemmel, így inkább érdekességképpen mutatnék meg pár képet, összehasonlítva őket a virtuális világgal.

2012 ősze nekem azt hozta, hogy kellemes két hetet tölthettem el New Yorkban. A kötelezően előírt látnivalók megnézése mellett kis idő jutott a metróknak is, benne a PATH hálózat beutazásával. Az eltervezett programunkban az egyik napra a Szabadság-szobor és az Ellis Island meglátogatása, a Wall Streeten való nézelődés szerepelt, ami után jöhetett a metrózás Jerseybe, ahol a süteményezés volt napirendben a Carlo's Bakery-ben Hobokenben. A metrózás pedig számomra azt jelentette, hogy kipróbálhatom a PATH-t. Mivel számítógépes szimuláció formájában már jónéhányszor végigvezettem a hálózaton tudtam, hogy alig másfél óra alatt minden egyes állomást és útvonalat bejárhatunk, így aztán nem a legrövidebb útvonalon jutottunk el a sütizéshez.

A PATH (Port Authority Trans-Hudson) hálózat a "hagyományos" new yorki metróhálózattól elkülönülő vasúti kapcsolat Manhattan és New Jersey között. 1873-ban volt szó először az összekötés szükségességéről, ekkor is kezdték megtervezni, viszont technológiai (fúrás a Hudson folyó alatt) és pénzügyi (nyilván elfogyott) problémák miatt jelentősen csúszott az építkezés, az első menetrend szerinti vonat csak 1908-ban tudott elindulni. A hálózat idővel öt vonalra bővült (oldalt a térképen láthatjátok a jelenlegi útvonalakat), jelentős átfedésekkel, így a 13 állomás mindössze 22 kilométernyi távolságot fed le.

Utazásunk Manhattanben kezdődik, a World Trade Center romjainál, ahol javában folyt az építkezés, az állomást is kerítésekkel körbevett építési terület mellett tudtuk csak megközelíteni, lásd még a cikk nyitóképét fent. Naponta mintegy 240 ezer ember használja a rendszert, így aztán nem csoda a sok mozgólépcső és a kép bal szélén kivehető beengedőkapuk sokasága.

Jegyvásárlás után továbbmentünk a peronra, hogy bevárjunk egy Newark-Penn Stationre induló szerelvényt. Amíg várakoztunk készítettem a peron végéből egy azaz 1 darab fotót a bent álló, Hobokenbe tartó járgányról, ezt látjátok fent. Mire lenyomtam az exponáló gombot egy biztonsági őr már ott is volt és megkért, hogy azonnal tegyem el a fényképezőgépemet, tilos a fotózás, még a peronról is. Betudtam ezt annak, hogy mégis a WTC-nél vagyunk, még mindig paráznak a több mint 10 évvel korábban történtek miatt. Úgyhogy innen csak ilyen képem van, cserébe megmutatom mindez hogyan néz ki a World of Subways szimulátorban:

Végülis hasonlít, nem? Nyilván itt már a jó vonat áll a peron mellett, de alapvetően hangulatában eltalálták a dolgot és még azt is megmagyarázza miért nem tudtam balrább menni a fotó elkészítéséhez, hogy a szerelvény eleje is látszódjon.

Ha már járművek: a WoS-ban a PA2, PA3, PA4 típusokat vezethetjük, míg ekkor már a PA5-ösök jártak a vonalakon, így képek ebből a szempontból sem stimmelnek, de hangulatilag megfelelnek, a formaviláguk a szerelvényeknek nagyon hasonló. Az utolsó PA4-esek egyébként 2011-ig jártak.

Érkezés Newark-Penn Station állomásra az 5781-es szerelvénnyel. A járgányokat a Kawasaki gyártotta 2008 és 2012 között, összesen 340 darabot, de további 119-re volt még opció. Az 5600-5829-es pályaszámú kocsik (A cars) rendelkeznek vezetőállással, míg az 5100-5219-esek (C cars) nem. 19 méter hosszú egy-egy kocsi, normál nyomtávon futnak, a max sebességük pedig 89 km/h. A meghajtás villamos, azonban nem felsővezetékről történik a táplálás, hanem harmadik sín szolgáltatja a 600V-ot. A design az Amerikában megszokottnak mondható rozsdamentes acél, egyáltalán nem túl látványos festéssel megtoldva.

Számítógépen kissé nagyobb a tér, az épület rendben lévőnek tűnik, az utasok hiánya viszont fájdalmas, csakúgy, mint a lejárat a peronról is. Nem tudom, hogy az mikor került oda, viszont nélküle sivár és egyhangú a terület, de amúgyis a valóságban sokkal szűkebbnek tűnt.

A valós életben a peron túloldalán némi kerítéssel elválasztva a nagyvasút járművei ácsorogtak, itt éppen az Alstom PL42AC típusú, 4031-es számú dízelmozdonya, emeletes vagonokból álló szerelvény végén. Ezt a sorozatot 2003-2006 között gyártották, szintén normál nyomtávon fut 160 km/h megengedett legnagyobb sebességgel. Bo'Bo' tengelyelrendezéssel 131 tonnát tesz le a sínekre 3620 lóerővel.

Kissé bolyonganunk kellett itt az állomáson, számomra nem volt egyértelmű hogyan is juthatunk vissza Manhattan felé. Aztán némi lépcsőzés segített a problémán, egy szinttel lejjebb már bele is futottunk egy induló vonatba.

Bár ugyanabból az irányból szálltunk fel, a különbség mégis látszódik, kissé mások a tetőszerkezeti megoldások, valamint itt a jobb szélen futó kerítés mögött lehetne felfedezni nagyvasúti emeletes vonatokat. Tehát egy szint eltérés van a szimulátor és a valóság között. Hogy ez mindig is így volt-e azt nem őszintén szólva nem tudom.

Egy fotó a járat belsejéből hátrafelé, a távolban már fel is tűnik a következő jármű a szabad ég alatt. Mindkét oldali ajtó nyitva, mindkét peronról meg lehet közelíteni a vonatot. "Remek" műanyag ülések, valamint digitális kijelző ami még az előző járat utasait figyelmezteti a végállomásra. Spártai egyszerűség, töménytelen mennyiségű reklámmal.

Itt már nincs szó szabad égről, sem következő járműről, sem kétoldali ajtónyitásról, de egyszerűségről igen. Azért a grafikán már látszik az élemedett kor, ma már gyanítom jobb minőségben kapnánk meg ugyanezt.

A vonattal csak Journal Square-ig mentünk, ott terveztünk átszállni egy Hobokenbe tartó vonatra, így az itt látható 33rd Streetig menőre, amely bár nem ejtette útba Hobokent, de Newportnál át lehetett szállni róla egy megfelelőre. Nem tudom észrevettétek-e, de elképesztően szürke minden, nagyon sok acélt használnak.

A játékban a vonat sajnos másik peronról indul, így aztán csak egy hasonló képet tudtam előállítani. A felüljáró megvan, az üvegfelületes lift tömbje megvan, a lámpák mondjuk eszméletlenül hiányoznak. Valahogy borúsabb képet fest a virtuális világ.

Még egy kép a vonatból, az egyik ajtó mellett fotóztam le ezeket az ajtózárást elősegítő és klímát kezelő gombokat.

Hasonló persze a virtuális világban is akad.

Newport állomás, borzasztóan alacsony belmagassággal amit ezek az oszlopok sem varázsolnak nagyobbá.

A szimulátorban Pavonia-Newportként tűnik fel ugyanez a megálló, kissé szerencsétlenül elnyújtott és világosabb oszlopokkal, valamint nem túl tökéletesen lerakott színes járólapokkal. De felismerhető.

Ugyanitt a másik irányba nézve.

A kábelek hiányoznak a plafonról, csakúgy mint a világítás is furcsán veszi ki magát, nagyobb panaszra viszont nincs okunk.

Miután Newporton bevártunk egy Hobokenbe tartó járatot, utaztunk ezzel is kőkemény egy megállót a végállomásig. Itt is annyira szűkös és kis tér fogadott, ráadásul a szerelvények is kitöltötték a peron teljes hosszát, hogy értelmes járműfotókra esély sincs, be kell érnetek ezzel.

A virtuális világban sem jobb a helyzet, de legalább sötétebb minden és még az utastájékoztató tévék is megvannak.

Innen már csak a 33. utcáig mentünk el a PATH használatával, beutazva ezzel a teljes hálózatot. Ahogy tapasztaltam a szimulátor kellemesen visszaadja a valóság hangulatát, még ha bőven vannak is eltérések. Talán a WoS 3. részében ennél jobb, aprólékosabb munkát végeztek a fejlesztők, de nyilván Németországból Londonba egyszerűbb és olcsóbb átugrani anyagért, mint New Yorkba.

Ja, a süti finom volt.