Érdekes videó került fel a Dailymotionre, majd így persze a Youtube-ra is: egy 45 perces dokumentumfilm, amely a világ legforgalmasabb állomásáról, a Tokióban található Shinjukuról szól. Aki érti az angol nyelvet annak szerintem mindenképpen érdemes megtekinteni, ugyanis jól érthető narrációval mutatja be az állomás egy napját. Megtudhatjuk belőle többek között, hogy egy átlagos napon több mint 3 millió(!) ember használja valamilyen módon az állomást, melynek 35(!) peronja van. Minden 3. másodpercben vonat érkezik és a járatok késettsége teljesen más dimenzióban mozog, mint bárhol máshol: két perc késés már azt jelenti, hogy egy vonat kimarad, ami azt jelenti, hogy az amúgy is zsúfolt peronok miatt az állomás utasforgalma bedugulhat, további késéseket okozva ezzel. Megszemlélhetjük azt a számunkra furcsa szokást az állomási személyzettől, hogy segítik az utasokat a szerelvényre való felnyomorgásukban, mindezt szintén a lehető legkisebb késésért. Megtudhatjuk mit okozhat egy földrengés, vagy egy - sajnos ott is rendszeresen előforduló - öngyilkosság. Néha szembesülünk a más kultúra miatti igencsak érdekes szokásokkal, amire errefelé csak mosolyognánk és a fejünket ráznánk, arrafelé viszont emiatt (is) működik a rendszer.
Szerintem roppant jó a műsor, ha tehetitek akkor ti is nézzetek bele, azt meg jótékonyan felejtsük el, hogy minden egyes dolgot kellőképpen drámai hangon adja elő a narrátor, valahogy ez úgy tűnik beleivódik a dokumentumfilmekbe.
(A Youtube-on három részletben van fent a műsor.)
Shinjuku: a világ legforgalmasabb vasútállomása
2014.04.26. 19:33 IST
11 komment
Címkék: japán tokió
A bejegyzés trackback címe:
https://vonatmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr76090367
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dukeekud 2014.04.27. 12:20:14
Sokszor lattam mar ezt, hogy az embereket hogy tuszkoljak fel a vonatokra, ami ugyen vicces meg erdekes, de szerintem egyaltalan nem hatekony.
Minden megalloban perceket allnak a vonatok, mire betudjak csukni ajtokat, mikozben annyi ido alatt plusz 2-3 vonat erkezhetne, indulhatna az allomasokrol.
Nem ertem miert csinaljak, azt leszamitva, hogy emberek nyilvan elvezik, a tomeg szexet. :)

IST 2014.04.27. 18:31:11
Ha nem tuszkolnák az embereket akkor kb sohasem indulna el a vonat, mert mindig lenne valaki aki fel akarna szállni. Gondolom nem véletlenül csinálják így.
matyi101 2014.04.27. 19:02:17
Miért nem növelik a kapacitást? Újabb vonal, nagyobb szerelvények stb.
IST 2014.04.27. 20:08:27
@matyi101:
Kétperces követésen ekkora utasforgalomnál nem tudsz javítani. Hosszabb szerelvények fizikailag nem férnek be, emeletes kocsikkal próbálkoztak/próbálkoznak némely járatokon, de úgy tűnik nem igazán váltotta be a reményeket.
Újabb vonal ügyben nem tudom hol tartanak, de egy ennyire zsúfolt, metróval és vasúttal telerakott városba, főleg Shinjukunál, nem lenne kis mutatvány.

matyi101 2014.04.27. 20:18:58
@IST: Jé, ilyen van, hogy egy város eléri a kapacitásának a végét? Lehet, hogy addig fogják elhagyni a lakók, amíg normálisan nem lehet élni?
Kirby 2014.04.27. 23:36:40
Volt szerencsém pár éve Tokióban eltölteni egy kis időt. Többször megfordultunk a Shinjuku állomáson, két dolgot bizton állíthatok:
- soha nem késtek a vonatok;
- soha senki nem tuszkolta befelé a felszállókat a vagonokba.
A tömegközlekedés döbbenetesen jó a japánoknál, a vonatok másodperc pontosan érkeznek az állomásokra, gondolom a többi jármű is hasonló.
Nem tudom, nálunk ez mostanában hogy megy, de régebben sokat metróztam, és agybajt kaptam, hogy a peron feletti kijelzőn az volt olvasható, mikor ment el a szerelvény, nem pedig az, hogy mikor érkezik a következő. :-) Agyrém.

Dr. Valentin Narcisse 2014.04.28. 00:43:06
@Kirby: Csak a kettesen van úgy. A négyesen pl. 15 másodperc pontossággal mutatja, tévedni még nem láttam. A hármason is jó lenne a rendszer, de az egész vonal kiszámíthatatlan a műszaki állapota miatt. Az egyetlen szerencse, hogy úgyis felújítják hamarosan.
Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2014.04.28. 14:10:14
A narrátor tényleg túlságosan hatásvadász, és egy kicsit sűrűbb napot reprezentáltak, mint amilyenek valójában, de a problémákat jól összefoglalták.
A vágóképek jelentős része nem Shinjukuban készült, illetve egy részük (a balesetesek) nem is Tokióban, de ez a lényegen nem változtat.
Maga a hely nem olyan rettenetes, mint amilyennek a videók alapján tűnik, jól meg vannak szervezve a dolgok.

Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2014.04.28. 14:19:51
@matyi101: Fokozatosan növelik a kapacitásokat, így a korábbi évtizedek zsúfoltsága már a múlté.
A történet alapvetően a JR Shinjuku állomásról szólt, amit a volt államvasút utódvállalata, a JR EAST üzemeltet. Ezen felül van Shinjukuban több metróállomás is, és 3 magánvasúti (HÉV) végállomás is.
Tulajdonképpen az összes vonalról el lehet mondani, hogy csúcsidőszakban a pályakapacitások maximálisan ki vannak töltve vonatokkal, a peronok hossza sajnos nem növelhető, de így is 10-11, vagy akár 15 kocsis szerelvények közlekednek.
Az utóbbi években az állomásnak-peronoknak több új kijáratot építettek, a belső tereket tágasabbá tették, szóval az apró fejlesztések is folyamatosak.

Kirby 2014.04.30. 00:02:19
@Dr. Valentin Narcisse: Köszi, nem tudtam. Ki kéne valamikor próbálni a 4-est.
De jó hallani, hogy mi is fejlődünk, ha egy kicsit lassan is......
De jó hallani, hogy mi is fejlődünk, ha egy kicsit lassan is......
Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2016.03.12. 23:39:11
A videók már nem érhetőek el... :(
Utolsó kommentek