Két héttel a jól sikerült selmecbányai kirándulás után ismét nagy útra indult a hazánkban 50 éves működését ünneplő Nohab mozdonysorozat egy példánya. A végállomás ezúttal is határainkon kívülre esett, az élményvonat az ausztriai Spitz an der Donau városka állomására közlekedett. A '80-as, '90-es években az Európa középső részén csak a MÁV-nál megtalálható Nohabok kedvéért Nyugat-európából is zarándokoltak vasútfotósok a mozdonyok akkori fő működési területének számító Balaton környékére, most azonban Nohab "házhoz ment". Ezt ki is használták az osztrák vasútfotósok, itt nem a két héttel azelőtti, a felvidéki útnál tapasztalt érdektelenség kísérte a menetet. Az igazi "Nosztalgia kft-s" megjelenésű élményvonatot most nem követtük még rövidebb útszakaszon sem, csupán a Dürnstein állomásra érkezésekor jelentünk meg. Látnivaló szerencsére rajta kívül is akadt bőven.

A Wachau kultúrtáj 2000 óta világörökségünk részét képezi. A Duna mintegy 30 km-es hosszúságú völgyszorosa amellett, hogy természeti szépségeivel mágnesként vonzza a kirándulókat, messze földön ismert és elismert bortermő vidék is. A történelmi eseményekben gazdag térség városai is szemet gyönyörködtetőek középkori épületeivel, templomaival és a fölébük magasodó várakkal, várromokkal. A táj kevéssel az évszázad árvizének levonulása után még kissé viharvert arcát mutatta, azonban a június közepi kánikula sokat segített az átázott terület felszáradásában. Az élet már visszatért a rendes kerékvágásba, ezért a nyári napforduló alkalmával Szent Iván éjjelére - ez évben június 22-ére - tervezett nagyszabású ünnepséget nem kellett lemondani. Erre az eseményre indult immár második alkalommal Budapestről a "Szentivánéj-expressz" névre keresztelt különvonat.

Utunk első állomása a Wachau keleti kapuja, Krems an der Donau volt. Az állomás ahhoz képest, hogy három vonal (Krems - Absdorf-Hippersdorf - Wien Franz-Josephs-Bf., illetve Wien Nord, Krems - Herzogenburg - St. Pölten és Krems - St. Valentin) találkozásánál fekszik, meglepően kicsi. A vonatforgalom nem túl változatos, ott-járttunkkor emeletes ingavonatok közlekedtek, de a tárolóvágányokon "földszintes" ingákat és 4020-as sorozatú villamos motorvonatokat is láttunk, a dízel-trakciót pedig az 5047-es motorkocsik képviselték.

Hétköznap alighanem változatosabb arcát mutatta volna az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) a kremsi állomáson. Az ingavonatok elé - illetve mögé - Taurust és a 1044-es sorozatú mozdonyok korszerűsített változatát, a 1144-est fogják, de az átellenben elhelyezkedő vontatási telepen Herkulest is láttam. Feleségem azonnal felfedezte a csarnokban az érme-automatát és legott vásárolt is belőle egy korongocskát a gyűjteményébe. Rám való tekintettel azt választotta, melynek egyik oldalán egy kremsi épület, a másikon pedig a 17c 372-es gőzmozdony verete látható.

Az hamar bebizonyosodott, hogy a városka megismeréséhez nemhogy a rendelkezésünkre álló kevéske idő, de talán még egy egész nap sem lett volna elegendő. A zeg-zugos utcákat középkori eredetű épületek határolják, míg kissé föntebb igazi "egyemberes" sikátorok hagyják eltévedni a gyanútlan turistát. Az óvárosban áradatként hömpölygött a jókedvű emberek sokasága, csúcsra járatva a boltocskákat és a vendéglátó-ipari létesítményeket. A képen a városka mozgalmas főutcája látható a központot nyugatról lezáró "Steinernes Tor" bejáratán keresztül.

Az utcákon sétálgatva teljesen véletlenül magyar vonatkozású dolgokat vettünk észre. A "Steinernes Tor", vagyis Kőkapu közelében egy modellvasúti boltra lettünk figyelmesek, melynek kínálatában hamar szemet szúrt a GYSEV Liszt-mozdonyának makettje. A HO-ás léptékű, elsősorban osztrák kínálatot még egy igazi CFR-es "Sulzer" színesítette, valamint ott pompázott a Széchenyi-Taurus is. Ez utóbbinak már ára is volt, 195 helyett kedvezményesen csekély 175 Eurótól kellett volna megválnunk, ha az aprócska mozdonyt magunkkal akartuk volna hozni.

Erről azonban most lemondtunk és inkább tovább indultunk utazásunk második állomása, Dürnstein felé. A nagyrészt a Duna partján húzódó úton hamar elértük a települést, melynek ékessége a falu fölé magasodó sziklára épített vár romja. Tavasztól őszig Dürnstein vasúton is elérhető: az Ybbs-völgyi és a mariazelli vasutat is üzemeltető NÖVOG vasútvállalat szervezésében jár Krems és Emmersdorf között meghatározott napokon három pár vonat. Az egyéni megjelenésű szerelvényt egy 2043-as dízelmozdony és három ún. Schlieren-kocsi képezi, valamennyi az ÖBB kötelékéből származik.

Ugyanaz, csak fordítva: a Dürnsteinbe érkező vonat várból nézve. Eredetileg a Bécs és Linz közötti összeköttetés részének is tervezték, végül a múlt század elején helyi érdekű vasútként épült meg a Wachaun átvezető ún. Donauuferbahn (Duna-völgyi vasút). A Krems an der Donau és St. Valentin között gyönyörű természeti környezetben kanyargó pálya egy részén a közelmúltban az ÖBB leállította a vonatforgalmat: a 34 km-es a fentebbi társaság szolgáltat, az Emmersdorftól Weins-Isperdorfig tartó 26 km-en pedig egyáltalán nincs forgalom.

Igazából sokkal stílszerűbb lett volna, ha a MÁV-Trakció 480 005-ös Mátyás-mozdonya továbbítja a "Szentivánéj-expressz"-t. Mátyás király ugyanis 1477-ben megostromolta a dürnsteini várat, ám kudarcot vallott, s csak másodszorra, hét évvel később sikerült bevennie. A X/XI. század fordulójáról származó erősséghez, amelyben Oroszlánszívű Richard angol király is raboskodott, számos legenda fűződik. Ma sokkal békésebb célokat szolgál, a kirándulók kedvelt úti célja, hiszen a könnyen megközelíthető romoktól kiváló kilátás nyílik a környékre.

Azt mondják: aki még nem látta a Wachaut, az nem látott semmit. Ez persze enyhe túlzás, de tény, hogy a táj lenyűgöző. a vár történelmet sugárzó falmaradványai mellől a Duna nagy kanyarulatát figyelhetjük meg, a távolban Weissenkirchen falucska háztetői piroslanak. A békésen hömpölygő folyó néhány héttel korábban egészen más arcát mutatta, amikor rekordmagas vízállásával jócskán kilépett medréből. Szent Iván éjjelére ennek szinte semmi nyoma nem maradt, a figyelmes szemlélő azonban észrevehette a vízközeli házak falán, meddig emelkedett a folyam.

Korábban modelleket mutattam, ezen a képen azonban a látszat ellenére nem terepasztal, hanem igazi vasút látható. A Dürnstein községnél magasodó sziklák alatt a Duna-völgyi vasút vonalát két alagút segítségével bújtatták át, a felvételen a 2043.24 éppen a második bejáratához érkezik. A teljes vonalon egyébként 18 alagút található, ebből nyolc a jelenleg forgalom nélküli szakaszon van. A fotó a várból készült, ahonnan egyébként hosszan megfigyelhettük a Spitz felé kanyargó sínpáron tovahaladó szürke-arany fényezésű "Wiesel" (menyét) szerelvényt.

Közben egyre közeledett a "Szentivánéj expressz" érkezési ideje, ezért kiballagtunk a vasútvonal Dürnstein állomást megelőző szakaszához, és pozícióba helyezkedtünk. Kis idő múlva a távolban lassan mozgó füstoszlopra lettem figyelmes, amiről elsőre azt gondoltam, hogy még egy gőzmozdonyos különvonat is jön. Ám időről időre felharsant a MÁV mozdonyaira jellemző kürtszó, így megnyugodhattam: közeleg a Nohab. Dürnstein határában egy kisebb dombot kell megmászni a vonatoknak, emiatt okádta a füstöt a kilenc kocsi élén erőlködő dízelgép, ám mire mellénk ért, lejtős szakaszra érkezett, így a hangorkán is abbamaradt.

Maga az út igen érdekesen lett megszervezve. A Budapest - hegyeshalmi fővonalon lévő, az árvíz miatti pályaelzáródásnak köszönhetően a különvonatot kerülő útirányra terelték. Ez a kitérő nagyjából 60 percnyi plusz menetidőt okozott, amit a szervező fel is tüntetett honlapján, azonban csak a budapesti és a győri időadatokat javította ki. Hogy Dürnsteinbe is egy órával később ér a vonat, szemérmesen elhallgatta, így aki ezt maga nem kalkulálta ki, ott a helyszínen szembesült azzal a ténnyel, hogy a tervezettnél kevesebb idővel gazdálkodhat.

Igazság szerint a rendkívül bájos, ellenben nagyon kicsi falu bejárására két és fél óra is bőven elegendő, még akkor is, ha felmászunk a várba. Az utazás fő attrakciója pedig nem ott, hanem Spitzben várta az utasokat, ahova a vonat már az eredetileg tervezett időpontban indult tovább. De ne szaladjunk ennyire előre! Az élményvonat az állomás első vágányára érkezett, annak szinte teljes hosszát kitöltve. Ezután indulhatott tovább a rá várakozó, ellenirányba közlekedő helyi személyvonat, érdekes látvány, ahogy a 2043-as a helytelen állású rugós váltóhoz közeledik.

Sajnos ismét csalódni voltunk kénytelenek, hisz' akár Selmecbánya esetében, most is egy csupán egy "mindössze" 49 esztendős Nohabot sikerült látnunk. Az első "Szentivánéj expressz" egy évvel korábban bezzeg két M61-essel közlekedett, mostanra pedig csak egy jutott. Az utasokat azonban ez láthatóan cseppet sem zavarta, s bőszen fotózkodtak a 2761 017-es pályaszámot viselő egykori M61 017 társaságában. Vártunk egy kicsit, mivel esélyt láttunk arra, hogy a szerelvény átáll a második vágányra (nyíltvonali jellegű fotólehetőséget kínálva), azonban ez szertefoszlott, amikor Nohabunk motorja leállt.

Az igazán szép vasúti fotóhelyek ugyan Dürnstein után lettek volna, de mivel a vonat továbbindulása 18 órára volt tervezve, mi elindultunk haza. Terveztünk még egy rövid betérést Ausztria egyik legrégebbi városába, Tullnba, azonban ebből végül egy rövid, kávézással egybekötött állomási tartózkodás lett. Tartózkodásunk megrövidítését az eredeti tervekhez viszonyított egy órás késés mellett az egyre sötétebb égbolt és a távolban hallható égdörgés indokolta. Szerencsére épp akkor érkezett a 1116 120 egy pályaépítő gépláncot cibálva, így egy különleges fotóval búcsúzhatunk a térség vasútjától.

A visszaút már kissé érdekesebbre sikerült. Eleinte minden simán, zökkenőmentesen ment, ám kevéssel hazaérkezésünk előtt hatalmas vihar csapott le ránk. Az égi áldás hullámzó intenzitással, hol csendes esőként, hol felhőszakadás formájában érkezett, jelentős menetidő-növekedést okozva. Aztán már szinte az utolsó métereknél tartottunk, amikor jégeső csapott le ránk. Később megtudtuk, hogy a városban sok kár keletkezett, nekünk szerencsére csak a veranda üvegteteje repedt meg néhány helyen. A lépcső melletti sarokból jó diónyi jégdarabokat szedtünk össze, a legszebb a mélyhűtőben emlékeztet arra az estére. A "Szentivánéj-expressz" utasai sem maradtak ki a jóból, bár ott csak eső esett, a hírek szerint Ausztria több térségében jégeső is pusztított. Mindent összevetve nagyon kellemes kirándulásban volt részünk. Ha nincs a Nohab-vontatta különvonat, talán sosem jutunk el a Wachauba, ami pedig nagy kár lett volna. A szolíd lankákkal tarkított, de néhol igaz alpesi jelleget öltő vidék a hatása alá vont minket, ha jövőre is elindul a "Szentivánéj-expressz", lehet, hogy ismét a kíséretébe szegődünk.