A kétnapos túra első napján a Floyd ezidáig egyetlen angol eredetű dízelgépe, a 0659 001-es továbbította a különvonatot a teljes útvonalon. A második nap két mozdonya együtt közlekedett egészen Füzesabonyig, a vontatást természetesen a villamos vasparipa végezte. Az angol vasúti járművek jellegzetessége a nálunk megszokottnál kisebb megjelenés, ami a szigetországban használatos szűkebb szerkesztési szelvény következménye. A mozdonytesthez képest hatalmasnak tűnő áramszedőt a megváltozott arányokhoz nem szokott szemünk könnyen lehagyhatja a képről.

A nem túl jelentős kisváros nagy és fontos elágazóállomásának jellegzetessége volt korábban a fedett peronok tetőszerkezetének végein elhelyezett nagyméretű, kivilágítható üveglemezekre festett „Füzesabony” felirat. A patinás állomásnevek sajnos már nincsenek régi helyükön, a megmaradt tartószerkezetek ugyan még ma is őrzi helyüket, rajtuk azonban a jelenkori MÁV szabványtáblái virítanak. Ezen a felvételen jól megfigyelhető, hogy az időközben beérkezett különvonat mozdonya nem csak alacsonyabb, de keskenyebb is a kontinensen megszokott méreteknél.

A vonatnak Füzesabonyban 26 perc tartózkodást írt elő a regula, mi azonban néhány fotó elkészítése után már úton voltunk Felnémet irányába. Egyik útitársunk tanulmányait Egerben folytatva ismerős errefelé, így tudott tippeket adni a környéki fotóhelyszínek kiválasztásához. Első vonali felvételünket Felnémet közelében egy magaslatról készítettük, dolgunkat megkönnyítette az a tény, hogy ezen a szakaszon a vonat lassan, 40 km/órás sebességgel közlekedett. A hátteret Eger város panorámája adja, sajnálatos módon azonban nem a páratlan óváros, hanem a modern negyed látható.

A Felnémetig vezető felsővezetéket mostanság ritkán használják, mivel az az innen kiágazó Omya-iparvágányra rendelt vonatokat amúgyis dízelgéppel kell továbbítani, a korábban nagy forgalmat generáló bélapátfalvai cementmű pedig nem üzemel. A Debrecenen át a fővárosba visszainduló különvonat összeállítása itt megváltozott: elejére a Nohab került, a 450-es pedig a végén maradt. Erre a rövid távon (Egerben, majd Füzesabonyban) esedékes irányváltásokhoz kapcsolódó körbejárások megspórolása miatt volt szükség. Az utazás a késett szilvásváradi személy bevárása után folytatódott.

Átírtuk a történelmet: angolok is ostromolták Dobó várát. A szerelvénynek rövid fotómegállása volt az erősség aljában elhelyezkedő Egervár megállóban, utasai – a helyszínen tartózkodó hazai kollegáikkal karöltve – a várfal alacsonyabb-magasabb pontjaira felmászva örökítette meg a nem mindennapi eseményt. A helyi lakosság már kevésbé élvezte a dolgot, mivel a közeli, forgalmas útátjáró sorompója a hosszú lezárt állapot miatt működésképtelenné vált. Jómagam a vár tövénél fotóztam, azonban alaposan elszámítottam magam: az elhaladó vonat eltakarta az ősi falak nagy részét.

Az angol vasútrajongók remélhetően kigyönyörködték magukat a vonat ablakánál Eger fölött, mialatt vonatjuk befutott a nagyállomásra. Idő amúgy sem lett volna városnézésre, de nem is az volt a cél, a rendelkezésre álló háromnegyed óra csupán az állomási büfé forgalmának fellendítésére volt elegendő. Aki sem éhes, sem szomjas nem volt, a peronon pihentette utazásban megfáradt izmait, esetleg az állomáson tartózkodó egyetlen vonatot, egy FLIRT-et fényképezte. A tartózkodásra a normál vonatforgalom miatt volt szükség: szemből két személyvonatot kellett megvárnia.

A szoros menetrend a miskolci vonal környékérre jellemző késések miatt alaposan megnehezítette a különvonat pontos közlekedését. Eger esetében, bár Füzesabonytól egyvágányú pálya köti a hálózatba, adott egy második, kerülő irány is, amely a rendező pályaudvaron át vezet. Most szükség is volt erre, s az intézkedésnek köszönhetően majdnem hoppon maradtunk. Ez a „terelőút” ugyanis a putnoki vonalon indul, míg mi a Füzesabonyba vezető sínpár mellett várakoztunk. Szerencsére útitársaink figyelmességének köszönhetően még sikerült megfelelő pozícióba helyezni magunkat.

Innentől nagyobb ugrásokkal haladtunk, mivel a 108-as számú (Debrecen – Füzesabony) vonalon a különvonat kevés megállással haladt végig. Elsőként a Poroszló és Tiszafüred közötti szakaszon vártuk meg. A Tisza-tóba épített, az országutat és a vasutat hordozó földnyelven több jó fotóhely is adódott, mi végül a szőke folyót átívelő hidat választottuk. A műtárgyra rákanyarodó „Santa Fé” mögötti kocsik itt nem látszanak, de nem is baj. Pedig elkerülhető lett volna a szedett-vett hatást keltő vonatösszeállítás, ha az egész szerelvényt Schlieren-kocsik alkotják.

A Hortobágy a külföldiek szemében az ország egyik legszebb, legérdekesebb területe, halastava pedig védett természeti értékünk. A vonat jó húsz percre megállt Hortobágy állomáson, azonban utasai nem láthatták sem a kilenclyukú hidat, sem a délibábot, a tartózkodás oka ugyanis a szemből érkező vonat volt. Ez pedig nem volt más, mint egy tolva továbbított háromvagonos inga, mely pontosan be is futott a második vágányra. A vonalba szépen felsorakozott angolok ajkát csalódott sóhaj hagyta el, amint megpillantották, én pedig a másik irányba fordulva megörökítettem a ritka együttállást.

Bevallom: nem igazán értem ezeket az angolokat. Megteszik otthonról a nem csekély távolságot, aztán vonattal meglehetősen feszített tempóban két nap alatt körbeszaladnak Magyarországon. Így vajmi keveset látnak hazánk szépségeiből, bár tudom, nem is ezért jöttek. Viszont vonatfotózásra sem adódik túl sok lehetőségük, legföljebb a szűkre szabott – és az esetleges késések miatt csak rövidülő – állomási tartózkodások alatt. Lehet, hogy kevesebb is elég lett volna. Ezen a képen a vonat a nevezetes Látóképi csárda mellett robogva már Debrecen felé veszi az irányt.

A 100-as vonalon még nehezebb falatnak tűnt a vonat követése, illetve utolérése, hiszen e szakaszra 120 km/órás sebességre szerkesztették a menetrendjét. Számomra ez azért volt érdekes, mert korábban abban a hitben voltam, hogy a „Santa Fé” csúcssebessége volt MÁV-os testvéreihez hasonlóan csak 105, vagy 100 km/óra. Mint kiderült, ez nem így van, ráadásul a menetrendtől eltérően az IC után továbbküldött szerelvény mozdonya megcsillogtathatta ezen képességét. A felvétel Püspökladánynál, a 4-es út felüljárójának széléről készült.

Ezután már csak egy alkalommal láttuk a vonatot, mégpedig Szolnokon, ahol valamilyen, általam nem ismert oknál fogva nem a személypályaudvarra, hanem a keleti rendezőbe érkezett. Itt elbúcsúztunk tőle, már úgyis erősen kezdett sötétedni. A kép az íves kiképzésű állomásrészről éppen indulni készülő szerelvényt mutatja, a háttérben a szolnoki irányítótorony, a „Pagoda” látható.
Nem volt egyszerű dolgunk a különvonat követésével, de megérte, hisz’ jól éreztük magunkat. Az időjárás ugyan nem volt mellettünk - előző napon sokkal kellemesebb, jobbára napsütéses idő volt -, de lehetett volna rosszabb is. Reményeim szerint angol vendégeink sem bánták meg, hogy idelátogattak és az utazással töltött két nap után elégedetten tértek haza otthonaikba. Erősen bízom abban is, hogy jó hírünket viszik magukkal nemcsak nekünk, hanem vasutunknak is. Ráfér mindkettőre…