Jómagam ahhoz a generációhoz tartozom, amely az Óperenciás tengeren is túl játszódó meséken nőtt fel. Az ismert világ határán túl fekvő ország létezésében akkoriban természetesen hittem, de hogy valóban létezik, csak felnőtt fejjel tudtam meg. A mesés név ugyanis a mostani Felső-Ausztria régies német neve, az Ob der Enns - vagyis az Enns folyón túli terület – elhallásából ered. A kalandozások korában eleink onnan hozták zsákmányukat, míg jóval később a huszárok oda indultak háborúba. 2012 Adventjakor mi is eljutottunk Óperenciába, hogy felfedezzük ezt a csodaszép vidéket, és magunkba szívjuk a karácsony előtti időszak semmivel össze nem hasonlító hangulatát. Mert arrafelé az Advent az eredeti jelentésének megfelelően még a várakozást jelenti, nem a minél több és drágább ajándékok beszerzéséről szól, mint az itthoni, már novemberben kezdődő Mikulásos, piaci hangulatú vásárai.
Nem hazudtoltuk meg őseinket: kalandozó magyarokként zsákmány reményében indultunk Óperencia felé, mi azonban élményeket kívántunk begyűjteni. Nyugati szomszédunk gyönyörű vaspályái közül rövidke, mindössze négynapos utunkon hat keskeny nyomközű vasútnál tettük tiszteletünket, s portyánk során több „leg”-gel is találkoztunk. Az időjárásra sem lehet panaszunk, mert bár nagyrész mínusz fokok keringtek odakint, legalább nem kellett a cipőinket átáztatni a hólében, amit azért azt az utolsó délelőttön megtehettünk. De nézzük most, mi mindent láthattunk a behavazott Óperencián innen és túl!
Útban az Óperencia felé rövid időre megálltunk Ober Grafendorfnál, hogy láthassuk a hányatott sorsú Mariazelli vasutat az új üzemeltető színeiben. Utoljára épp két esztendeje jártunk itt, amikor a kiágazó, egykor Grestenig húzódó mellékvonal maradékán leállt a forgalom, valamint amikor az addigi szolgáltató, az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) átadta a 760 mm-es vonal kezelését a Niederösterreichische Vehrkehrsorganisation (Alsó-ausztriai Közlekedési Szervezet, NÖVOG) cég kezébe. A képen egy, a 1099 004-es pályaszámú villamos mozdonnyal továbbított személyvonat látható. |
 |
| A vonalon ma még meglehetősen vegyes üzem az uralkodó, többek között az 1910-14 között épített 1099-es mozdonyok is napi rendszerességgel dolgoznak. A hírek szerint azonban hamarosan új szelek fújnak a kisvasúton: a vonalra szánt vadonatúj, korszerű járműtípus első példányát december 15-én szándékozzák bemutatni a publikumnak. Egyszer már elvetélt egy, a vonalon villamos motorvonatok meghonosítását célzó kísérlet: az osztrák járműipar három motor-, egy vezérlő- és három betétkocsit szállított le, amelyekből két szerelvényt képeztek. A fotón a 4090 002 Ober Grafendorf bejáratához érkezik. |
 |
| Szállásunk az Enns folyón – vagyis az Óperencián – épp, hogy csak, de innen helyezkedett el, mégpedig a rendkívül bájos Steyr városkában, mely az Enns és az Ybbs összefolyásánál, 310 méteres magasságban terül el. Érdekes, hogy bár a stájer tartomány névadója, már 1254-ben, a pozsonyi béke megkötésekor Felső-Ausztriához csatolták. Ódon hangulatú, macskaköves utcáin különleges élmény végégsétálni, ám nem árt résen lenni, mert az egyik kacskaringóból bármikor felbukkanhat egy autóbusz. A két vízfolyás torkolatánál emelkedik a barokk Szt. Mihály templom, jobbra Steyrdorf városrész terül el. |
 |
| A következő napon az Óperenciás tengerhez indultunk, vagyis a Salzkammerguti tóvidék felfedezésére. A regék kutatóinak egy része ugyanis úgy véli, a mesebeli óceán tulajdonképpen nem más, mint ez a több kisebb-nagyobb állóvízzel tarkított tájegység. A környék, főként lenyűgöző természeti szépségei miatt már régóta kedvelt úticélja a hegyek szerelmeseinek. Az Ausztria egyik legszebb és legnépszerűbb vidékét azonban az 1860-ra befejezett Bécs – Salzburg vasútvonal, az ún. Westbahn nem érinti, ezért szárnyvonalakat építettek a két legnagyobb tóhoz, az Atter- és a Traunsee-hez. |
 |
| Elsőként az Attergaubahnhoz látogattunk el. Az egyméteres nyombőségű, villamosított kisvasút a Westbahn Vöklamarkt pályaudvaráról indul 13 km-es útjára az Atter-tó partján lévő végállomására. Említésre érdemes, hogy a Stern & Hafferl cég üzemeltetésében lévő vasutacska egyik nosztalgia-motorkocsija a Ganz és társa budapesti üzemében épült 1913-ban eredetileg a Pozsony-Országhatárszéli hév részére. Ezt sajnos nem láthattuk, mivel az öreg járgányt kizárólag nosztalgia-üzemben használják. Ellenben sikerült hóesésben megörökíteni az 1951-ből származó 26 111-est. |
 |
| Következő állomásunk a rendkívül bájos Gmunden városka volt. Az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) két vonala is elnyúlik területére, ám az egyiken (az egykor a sószállítás miatt alapított Lambach-Gmunden héven) a szolgáltató 1988-ban a személy-, 2007-ben teherszállítást is leállította. Érdekesség, hogy a valamikori Linz – Budweiss lóvasutat is elvezették a városba, régi állomása ma lakóház. Maga a nagyállomás még nem újult meg, vagyis mág nem épültek meg a legtöbb helyen már jelen lévő korszerű, kényelmes, ám nem túl szép magasperonok. A fotón egy vonatkeresztezés után Linzbe induló ingavonat épp elhagyja a pályaudvart. |
 |
| Gmunden egyik érdekessége, hogy utcáin kanyarog a világ legrövidebb villamosvonala. Az 1894. augusztus 13-án megnyitott 1 méteres nyomközű utcai vasút hossza jelenleg – miután 1975-ben egy 118 méteres szakaszát leállították – éppen 2,315 kilométer. A létesítmény másik érdekessége, hogy mivel egy szakaszán 100 ezrelékes emelkedő is található, ez a világ legmeredekebb adhéziós üzemű vaspályája. Az aprócska villamosüzemnek öt motorkocsija van, melyek közül a képen az 1911-es évjáratú, Graz-ban épített jármű látható a „Mikulás-járat“-tal. A felvételen jól megfigyelhető a rendkívül meredek pálya. |
 |
| A térségben a már említett két ÖBB-vasúton kívül a Stern & Hafferl társaság is üzemeltet egy vonalat, melyen csak átszállással lehet végigutazni. A pálya ugyanis két különböző nyombőségű szakaszból áll. E furcsa, öszvér-vasútvonal második, egyméteres nyomközű, 15 km-es szakasza az Gmundenben a Traunsee partjáig viszi utasait, ám tervezik a síneket a városközponton át a nagyállomásra elvezetni. Mivel a tónál hiába vártuk a menetrendben szereplő vonatot, továbbindultunk a nyomtávváltó állomásra, Vorchdorf-Eggenbergbe. A már estébe hajló időpontban készült fotón az 1911-es építésű E24 010 mutatkozik. A kismozdonyt ma már szinte kizárólag állomási tolatásokhoz használják. |
 |
| A második teljes napunkat Steyr és szűkebb környéke felfedezésével töltöttük. A délelőtti program városnézés volt, közben sikerült összefutnunk az Adventi időszak tiszteletére Christkindl érintésével Garstenbe közlekedő nosztalgia-postaautóbusszal is. Az csőrös busz stílszerűen egy Steyr 380a márkájú jármű, mely típust a neves üzem 1949 és ’53 között gyártott. Volt szerencsénk jellegzetes kürtjét is hallani. Az erős trombitahangot előadott dallamot a postabusz a hagyományos postakocsitól örökölte, célja az volt, hogy a szűk, kanyargós hegyi utakon már messziről tudható legyen érkezése és a szemben közlekedők időben félreálhassanak. |
 |
| A térség egyik kedvelt attrakciója a kisállomásról induló keskeny nyomközű, a Steyr patak völgyét követő 760 mm-es nyombőségű vasút, mely 1985 óta múzeumvasútként működik. Működtetője az ÖGEG (Österreichische Gesellschaft für Eisenbahngeschichte = Osztrák Vasúttörténeti Társaság), mely több gőzmozdonyt, sőt még egy gőzhajót is üzemben tart nyugati szomszédunknál. A Steyr Lokalbahnhof a belvároshoz közel helyezkedik el, a főtértől néhány perc alatt elérhető. Most az onnan kihaladó vonat élén a Resicán 1953-ban épített 764.007-es pályaszámú gőzmozdonyt láthatjuk. |
 |
| Az adventi időszakban itt is indulnak Mikulásvonatok, ráadásul a nagy érdeklődés miatt – ez fotós szempontból nem elhanyagolható tényező – meghatározott napokon két szerelvény forog. Ezúttal a már bemutatott Resica-mozdony mellett egy "echt" osztrák gőzös közlekedett: a 298.102-es pályaszámú masina 1888-ban a Steyrtalbahn részére épült Linzben és 1967-ig volt szolgálatban. Sorsa egy ponton közös a 764.007-esével, ugyanis 2003-2004-ben Kolozsvárott tették ismét üzemképessé, akárcsak néhány évvel korábban a resicai gépet. A felvételen a szép, hosszú Mikulásvonattal Aschach község kertjei alatt zakatol. |
 |
| A Steyrtalbahnként (Steyr-völgyi vasút) ismert pálya megnyitására 1889. augusztus 19-én került sor, így jelenleg ez Ausztria legrégebbi, még működő kisvasútja. (Összehasonlításként: hazánk legrégebb óta működő kisvasútját, a Zsuzsivasutat 1882. július 16-án vehette birtokba a nagyérdemű.) A pályát hamarosan meghosszabbították, valamint létesítettek egy kiágazó vonalat is. A forgalom leállítása a szokásos forgatókönyv alapján, a ráfizetéses üzemre hivatkozva fokozatosan történt, az utolsó szakasz 1980-ig maradt üzemben. A múzeumvasút végállomása Grünburg község szélén található. |
 |
| Visszaútban rövid pihenőt tartottunk abban a városban, mely – az óratornyán olvasható felirat szerint – megállította és megfutamította a nyugati világ meghódítására törekvő törököket. Az Ybbs-parti Waidhofen történelmének magyar vonatkozása is van: 1490-ben Mátyás király seregei ostromolták, a város bevételét a király hirtelen halála akadályozta meg. A rendkívül bájos, középkori magját jórészt még őrző települést az ÖBB Amstetten és Seltzthal közti vasútvonal érinti, állomása pedig még mellőzi a modern magasperont, így hangulatos és fotogén. Ottjárttunkkor épp egy Amstettenbe készülődő helyi vonat állt benn. |
 |
| Minket most az állomás előteréből startoló kisvonat érdekelt. A kisvasút hányatott sorsa dióhéjban: szép de gyenge forgalmú hegyi szakaszát 1988 májusában az ÖBB felhagyta, az ott 22 éven át működő népszerű múzeumvasutat pedig 2012 nyarán a hatóság leállította. A maradék sínpálya sorsát az Ybbs patakon 2007-ben és 2008-ban végigsöprő árvíz pecsételte meg, mivel az ÖBB nem tartotta érdemesnek a pályát helyreállítani. A 2011/12-es menetrendváltástól az első 6 km-es vonalrészen a tartomány és a város szervezésében, órás ütemben, szinte villamosként jár a kisvonat az egykori elágazóállomásig, Gstadtig. |
 |
|
Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy még akkor utazhattam ezen a vasúton, amikor a vontatásban a 2091-es poggyászteres motormozdonyok húzták a prímet. ’95-től az ÖBB motorkocsi-üzemre állt át a vonalon, ezeket a járműveket használja az új gazda, a NÖVOG társaság is. Maga az eredetileg 76 km-es hosszúságú hálózat négy év alatt készült el, utolsó szakaszát, a Gstadt – Ybbsitz szárnyvonalat 1899. március 9-én vehette birtokba a nagyérdemű. A kép a vonal leglátványosabb műtárgyán, a Schwarzbach-viadukton áthaladó „Citybahn”-t ábrázolja, a hátteret a Waidhofen város szolgáltatja. Nos, ennyi mindent láttunk a rendelkezésünkre álló két rövid egész és két fél nap alatt. Kellemes volt, az azonban – bár előre tudtuk, mi vár ránk – kevésbé, hogy a negyedik napja fűtés nélkül lévő lakásban nyolc fokra szállt le a hőmérséklet. Azonban most, hogy ropog a tűz a cserépkályhában és kellemes az idő, jó a behavazott városokat és fehér lepel borította tájat ábrázoló fotókat nézegetni. |
Utolsó kommentek