A mondások nagyszerűsége abban rejlik, hogy akár a nyelvi játékok, nagyon sokféle helyzetre alkalmazhatók. E hozzászólás alaptémája az, hogy a vasúti vontatójárműveket is üzemeltető MÁV-Start nem egyszer jut olyan helyzetbe, hogy a feladatok hirtelen megsokasodása, meghibásodás, vagy más ok miatt fellépő mozdonyhiány miatt kénytelen bevetni egy-egy már félreállított, de még bevethető gépét, erre a szituációra pedig könnyedén ráhúzható a "jó az öreg a háznál" mondás. Ennyit a címadásról, térjünk most rá a lényegre! Az ősz, a cukorrépa-betakarítás ideje minden évben komoly próba elé állítja a vasutat. A lebonyolítás a rossz műszaki állapotú kocsipark, a kiöregedett vontatóállomány miatti nem egyszer komoly nehézségek ellenére nyugodtan ki merem jelenteni, hogy az évről évre apróbb zökkenőkkel ugyan, de sikeresen végrehajtott kampányok kisebbfajta bravúrnak számítanak. Mivel a cukorrépával rakott vagonok sok esetben olyan, nem villamosított vonalak állomásain kerülnek berakásra ahol az év többi szakában csak minimális, vagy még annál is kevesebb az áruforgalom, szokás a dízelmozdony-állományt az új helyzetnek megfelelően átcsoportosítani. Ugyanebből a megfontolásból Hatvan Szergejeit is kölcsönadták Szolnoknak, miközben fő feladatukat, a jászberényi tolatós tehervonat továbbítását az egyébként csak nagyon ritkán használt 408 224-es pályaszámú Púpos kapta meg.

Nem tudom, mikor és hogyan jött az az ötlet, hogy a Mikulás ne rénszarvas-vontatta szánon, hanem vonaton érkezve hozza az ajándékokat a gyermekeknek. Jómagam Németországban ismerkedtem meg ezzel a szokással, mely aztán több környező országba is begyűrűzött. Egy időszakban hazánkban is divatba jött, még a MÁV is indított ilyesfajta szerelvényeket, mégpedig a népszerű "Piroska" (MD-) motorvonattal, mely színében is illett az alkalomhoz. Az igazi, gőzmozdony-vontatta vonat azonban - leszámítva a Bp-Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti parkba közlekedő meneteket - mindig is hiányzott. Mostanság élményvonatok hordják a népeket Bécsbe a karácsonyi vásárba, pedig egy hangulatos, némi kísérőprogrammal fűszerezett gőzfelhős Mikulásvonat talán sikerrel prosperálhatna. Ám aki ilyet szeretne látni, jelenleg sajnos külföldre kell utaznia. Szlovákiában és Ausztriában különböző egyesületek indítanak Mikulásvonatokat, Szlovéniában pedig az állami vasúttársaság szervez országjáró vonatozást a nagyszakállúval. Ez évben az egy nap alatt megjárható választékból a Pozsony és Révkomárom között beállított "Mikulášský parní expres"-t, vagyis gőzös Mikulás-expresszt választottuk, amelyet az Albatrosklub nevű egyesület hirdetett meg december 1-jére. Döntésünket egyrészt a költséghatékonyság, másrészt az a tény befolyásolta, hogy ebben a relációban még nem volt módunk gőzvontatású vonatot látni. A fotózáshoz két helyszínt terveztünk be, Érsekújvárt és a végállomást, Révkomáromot, a végleges útiterv menet közben, az aktuális időjárás függvényében alakult ki.

A most ismertetésre kerülő utazást hosszas "vajúdás" előzte meg, hiszen már évek óta készültünk rá és bár többször is elhatároztuk utunk időpontját, végül hol ezért, hol azért kénytelenek voltunk halasztani. Ebben talán még az is közrejátszott, hogy a kiszemelt úticél nem sok látnivalót rejteget, pontosabban mondva jószerével az egyetlen érdekesség az általunk meglátogatni szándékolt objektum. Egy már majd' elfeledett vaspálya nyomait indultunk megkeresni, s ehhez az Alföldön, az Orosháza szomszédságában található Kaszaper faluba utaztunk, amely a régen megszüntetett vasútjának állomásán kis szabadtéri járműskanzent, a volt felvételi épületben pedig kis múzeumot hozott létre. Hogy ez utóbbit belűről is megtekinthessük, még előtte nap felvettük a kapcsolatot az interneten talált telefonszámon a művelődési ház dolgozóival és tisztáztuk, hogy beengednek minket az épületbe. Az időjárás is rásegített: szeptember végén jártunk ugyan, ám ragyogó napsütést és nyári meleget ígértek az időjósok. Úgy is lett, lássuk hát a kissé rendhagyó nyomkereső kirándulásunk történetét!

November 19-én, délután fél kettő tájban jutott el hozzám a hír, amely szerint Pilis állomás 1. vágányán egy osztrák motorkocsikból összeállított szerelvény tartózkodik. Az infó hitelességét eszembe sem jutott megkérdőjelezni, mégis kissé bizonytalanul kellett kezeljem, ugyanis azt közel négy órával korábban töltötték fel az egyik internetes fórumra. Az eddigi tapasztalatok alapján bizonyosnak látszott, hogy a küldemény Lőkösháza útirányon át Romániába tartott, azt pedig tudtam, hogy román vasút akkoriban éppen (szokás szerint) meglehetősen vontatottan fogadta a felé tartó teherszállítmányokat. Ez a küldemény pedig, bár személyszállításra megalkotott kocsikat tartalmazott, tehervonatnak számított. A fentiek alapján nem tartottam kizártnak, hogy ha a kétórási vonattal Pilisre utazom, még ott találom a szerelvényt. Így hát gyorsan összeszedelődzködtem, magamhoz vettem a fotómasinámat, kislattyogtam a megállóba és felpattantam a nevezett személyvonatra. Nem tudom, az okoskodásom helyes volt-e, mindenesetre - láss csodát! - a nem mindennapi tehervonat valóban ott ácsorgott a peron mellett. Bár a körülmények nem voltak ideálisak, természetesen dokumentáltam is a látottakat.

Csehországban viszonylag kevés kisvasút található, ezek közül is csupán kettő olyan van, amely ma is részt vesz a közforgalomban. Jó tíz éve egy kis vasútbarát csoporttal végiglátogattam ezeket a vasutakat, köztük a cseh állami társaság,a ČD üzemeltetésében lévő egyetlen keskeny nyomközű vasutat, a Třemešná ve Slezsku - Osoblaha vonalat is beutaztuk. Azonnal megtetszett az enyhén hullámos terepen kanyargó vaspálya, ám csupán oda- és visszautaztunk, komolyabb nézelődésre nem futotta a passzentosan kiszámított időből. Már akkor elhatároztam, hogy jobban meg kell ismernem ezt a kisvasutat, és ennek 2018 őszén érkezett el az ideje. A nyár végén ugyanis egy német vasutas fórumból tudomásomra jutott, hogy szeptember 28-29-én a fennállásának 120. évfordulója alkalmából nagyszabású rendezvény színhelye lesz a vonal. Szerencsés módon az az időszak számomra éppen szolgálatmentes volt, vagyis nem kellett az utolsó pillanatban szabadságkéréssel zaklatni a kollégákat, így hát gyorsan szobát foglaltam egy közeli város szállodájában. Bár akkor éppen ünnepi hosszú hétvége volt a cseheknél (szeptember 28-án van a cseh államiság ünnepe, vagyis az önálló Csehszlovákia megalapítása, aminek az idén éppen a 100. évfordulója volt), gond nélkül kaptunk a szobát, amit egy kissé viszontagságos utazás után, 27-én este el is foglaltuk.

A 29-es számú (Szabadbattyán - Tapolca) vasút már régóta a vasútrajongók egyik kedvencének számít. Korábban, még a múlt század nyolcvanas éveiben a vonalon megforduló sokszínű vontatójármű-állomány, valamint a nyári időszakban közlekedő gőzvontatású nosztalgiavonatok csábították a fotósokat, később a Nohabok miatt utaztak sokan, még külföldiek is a magyar tenger északi partjára. Aztán az ezredforduló környékén ez is megszűnt, azonban a nyári szezon erős forgalma a mai napig kiváló fotólehetőségeket kínál a dízelek rajongóinak a sok tájképi szépséggel megáldott vonalon. Mostanára már szinte csak ez az egy nem villamosított fővonal maradt az országban, és bár a vonatok meglehetősen egysíkú összeállításban közlekednek, sokan kattogtatják fényíró masinákat a sínek mentén. A MÁV az utóbbi időszakban minden nyáron készül valami különlegességgel, mint például a hétvégi Nohab-vontatta menetrend szerinti múltidéző gyorsvonatok beállítása. Ilyen az idén nem volt, annál sokkal érdekesebb akciót szervezett az állami vasúttársaság: egy Retró hétvégét, amikor eredeti színtervükben pompázó mozdonyok továbbítottak néhány sebes- és gyorsvonatot.

Aki vasútmodellezéssel foglalkozik, annak szüksége van szerszámokra. Gondolom mindenki belefutott már abba, hogy valami rossz minőségű szerszám miatt bosszankodott. Voltam már ezzel én is így, és most nagy várakozásokkal rendeltem meg a MENG cég kifejezetten műanyag kitekhez kitalált oldalcsípő-fogóját. Láttam róla videókat - tényleg jónak ígérkezett - de az ára egy kicsit elriasztott. Ötven Eurót egy oldalcsípőre… meredeknek tűnt.

Október második felében két vaspályánknak volt - viszonylag - kerek évfordulója: 19-én a Szentes és Hódmezővásárhely közti vicinális százharmincötödik, a következő napon pedig a Somogyszob - Balatonszentgyörgy vonal 125. születésnapját ünnepeltük. Mindkét helyen tartottak megemlékezést, azonban itthoni elfoglaltságaink miatt csak az egyik helyen tudtunk megjelenni. Nehéz volt a választás, hiszen a kubikosok városából induló vasút a tágabb értelemben vett otthonunk, az Alföld lakóit szolgálja, míg a Balatontól déli irányba kanyargó másik vonal egy számunkra nagyrészt ismeretlen vidéket jár be. Végül az utóbbi mellett döntöttünk, aminek a fő oka az volt, hogy a személyforgalmat már közel egy évtizede nélkülöző vasúton ez alkalommal különvonat is közlekedett. A lehetőség mások fantáziáját is megmozgatta, mert mire a civil kezdeményezésre létrejött vonatozási lehetőség híre - egy héttel az akció előtt - eljutott hozzánk, a vonatra már minden hely elkelt. Ezért aztán kénytelenek voltunk az autós követés mellett dönteni. Így hát 2018. október 20-án, szombaton korán reggel útnak indultunk a sokak által Somogyországnak is nevezett országrészbe, hogy legkésőbb 10 órára a kis dunántúli település, Somogyszob állomására érkezzünk.