A Kato egy ideje nem fél attól, hogy híres, de alig egy-két vasúthoz köthető típusok modelljeit dobja piacra. Néhány éve kijött az SP-specifikus GS-4, a PRR legendás GG1-es villanya, most pedig végre halandónak is elérhető áron juthatunk hozzá sorozatgyártott E5-höz, szépen bővül tehát a korai 567-es E-unitok sora is.
A Kato ez alkalomból mindjárt egy teljes készlettel örvendeztette meg a modellezőket, és – mint azt látni fogjuk – most sem okozott csalódást.




Itt van mindjárt február, ami momentán azért érdekes a számunkra, mert idén is hívunk titeket, hogy egy kellemes vasárnapi program keretén belül összefussunk, megnézzük mi újság vasúti szimulátor fronton, beszélgessünk és játsszunk egy jót. Ez a meghívás a szokásokhoz híven a Virtuális Vasúti Találkozót jelenti, melyet február 3-án tartunk meg a
Kissé tanácstalanul, lélekben sokat tipródva ülök a számítógépem előtt és nem igazán tudom, hogy mit is írjak. Mármint azt tudom, hogy mi a véleményem a grafikáról, a hangokról, magáról az egész játékról, csak valahogy úgy érzem, nem én lettem megszólítva ezzel a programmal, nem az én elvárásaimat próbálták meg teljesíteni vele, így aztán meglehetősen értékelhetetlen nekem a mutatvány. Azért persze megpróbálom, hiszen mégiscsak ezért látogatjátok ezt a blogot, de ezt a furcsa kettősséget ti is érzékelhetitek majd. Nem mellesleg ez az egyik leggyorsabban elkészített tesztem, hiszen a progi január 22-én jelent meg, most pedig 24-ét írunk. Ennek ellenére azt mondanám, hogy az alig pár órás játékidő ellenére sikerült megismernem a programot. Körítésnek ennyi elég, ugorjunk egy fejest, illetve hát másszunk fel a lépcsőn!
Utolsó kommentek