Szeptember 2-án három, izgalmasnak ígérkező vasutas program közül választhatott a honi vasútrajongó és -fotós. Ezen a napon került sor a balatonfenyvesi kisvasúti napra, a BHÉV ráckevei vonalát egy fotósok számára indított tehervonat járta be és szintén másodikán közlekedett a 100a vonalon két gőzvontatású szerelvény. Sokaknak talán nehéz volt eldönteni, hova utazzanak, számomra azonban - lakóhelyem okán - nem volt kétséges a választás. 1847. szeptember 1-jén indult meg a forgalom a 98,1 km hosszú Pest - Szolnok vasútvonalon, jómagam tehát a kerek, 170 éves jubileum alkalmából rendezett buliba látogattam el. A program egybeesett a "Szolnok napja" elnevezésű rendezvénysorozattal, amely számos eseményt, előadást és koncertet tartalmazott. Ennek köszönhetően vonzónak kínálkozott akár nagyobb távolságról is Szolnokra látogatni, hiszen a tartalmas időtöltés, a jó hangulat biztosítva volt. Csupán egy dolog volt, amitől tartani lehetett: az időjárás. Az előző napig tartó kánikulát ugyanis elűzte nagy nap előestéjén érkezett hidegfront, s ahogy a nyáron ez többször is előfordult, éppen hétvégére romlott el az idő. Ezért ugyan bízva a szerencsében, de biztos ami biztos alapon esőkabáttal és ernyővel felfegyverkezve indultam reggel Szolnokra.

Van a hazai vasúttörténetnek egy olyan epizódja, mely, bár rövid ideig tartott, de ezalatt nagyon mély nyomott hagyott maga után, kitörölhetetlen és megkerülhetetlen fejezetté nemesülve.

Már nem emlékszem pontosan, hogy melyik social media csatornán jött velem szemben egy poszt, hogy a GySEV fotósvonatot szervez a nagycenki kisvasúton.  A Nagycenki Múzeumvasút nem a világ leghosszabb kisvasútja - fél nap alatt az ember az összes talpfát végigszámolja - de nekem az egyik kedvencem. Azért szeretem nagyon ezt a kisvasutat, mert Magyarországon csak itt járnak a régi idők kisvasúti járművei. Itt lehet olyan kocsikat látni, mint máshol nem: háromablakos kocsival, középfeljárós Bak kocsival, vagy villamoskocsiból átépített kisvasúti személykocsikban is lehet utazni. Kicsit olyan dolog, mintha az ember visszacsöppenne a múltba, csak az tűnik fel, Trapper helyett Levis farmer van az embereken, és mindenki nyomogatja az okostelefonját. Kisvasútbarátnak maga a paradicsom. 

Nagyon régen valaki a turisztikai tárcánál kitalált egy rendezvénysorozatot, amit manapság kisvasúti napok néven emlegetünk. A dolog lényege az volt, hogy minden hétvégén más-más kisvasúton kerül az esemény megrendezésre. Ez kisvasúti nap amolyan helyi ünnep, amely a kisvasút körül forog. Mindenki elmegy megnézni a vasutat, utazik rajta, a vasút pedig készül rá. Ráncba szedik az állomást, ha van akkor előkerülnek a nosztalgiajárművek - ahol van, ott esetleg a gőzöst is befűtik - és a nagy érdeklődésre való tekintettel sokkal több vonat jár, mint egyébként. Van olyan kisvasút is, amely például csak a kisvasúti nap alkalmával látogatható. Általánosságban elmondható, hogy a naptárban mindenkinél előkelő helyet foglal el a kisvasúti nap.

Nemrég volt a bulgáriai Ruszéban egy modultalálkozó, ahová meghívást kaptam. A modultalálkozó az egy olyan rendezvény, ahol a terepasztal-modulokat építő vasútmodellezők járnak, felállítanak egy jó nagy pályát, és játszanak. A játék az egy cseppet túlzó, mert jobb, ha azt írom, hogy vonatforgalom bonyolódik. A vonatok menetrend szerint járnak, a személyvonatok megszabott rendben, a tehervonatok pedig a szimulált áruforgalomnak megfelelően adott állomásról egy másik állomásra meghatározott rakományt szállítanak. Mint az igazi vasúton, csak kicsiben.

A Vonatmagazin blog sokáig legolvasottabb cikke a Kerékpárral a felhagyott vasútvonalon téma volt, ami a Szlovéniából Olaszországba tartó vasútvonal helyén létesített kerékpárútról szólt. Ez már öt éve volt, és akkor ott hagytam abba a sztorit, hogy az Olaszok tervezik a kerékpárút hosszabbítását, és milyen jó volna később meglátogatni ismét. Nos, jelentem a múlt hétvégén volt lehetőségem ismét végigtekerni a szakaszt.

Most lehet, hogy sikerült a kedves Olvasót jól félrevezetni a címmel, mert többen arra gondolhatnak most, hogy lesz valami jó kis szaftos buszos-vonapótlós történet. Nem lesz, ugyanis én a vonatot egy másik vonattal pótoltam.

A Mokra gorai kisvasútról írt posztom kapcsán Tastam felhívta a figyelmem, hogy egy dologról elfelejtettem említést tenni: Odafelé útközben tettünk egy kis kitérőt Pozsegába, ahol a Szerb Vasút  kisvasúti gyűjteménye található. Ez egy kis skanzen, amelyben a teljesség igénye nélkül gyűjtöttek össze kisvasúti járműveket Szerbiából.