Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a német közszolgálati televízióban egy riportműsor, amely azt mesélte el, hogy a Német Vasút egyik szép vonalvezetésű, hegyi vasútvonalán egy hétvégére a menetrend szerinti személyszállító vonatok egy részét a megszokott dízelek helyett gőzmozdonyokkal továbbították. Beismerem, nagyon írigyeltem azokat, akik akár utasként, akár fotósként részesei lehettek annak az eseménynek, hiszen mi idehaza hasonlóról akkoriban még csak nem is álmodhattunk. Ám azóta eltelt több, mint egy emberöltőnyi idő és sok minden megváltozott. Nem tudom, Németországban, vagy máshol szerveznek-e még olyasfajta akciókat, de örömmel jelenthetem, hogy mi, magyarok már második éve megrendezzük a magunk kis Retró-hétvége nevű örömünnepünket. Az alapelv a német és a hazai esetben is ugyanaz, csak nálunk nem gőzösök, hanem valamiért különlegesnek számító dízelmozdonyok kerültek egyes, az észak-balatoni vasútvonalon közlekedő személyvonatok elé. A rendezvény sikerét mi sem jelzi jobban, minthogy a vasútrajongók mellett a "civil" utazóközönség is láthatóan élvezte, és fényképezte a mindennapok monotóniáját némileg feldobó mozdonykavalkádot.

Ez évben a MÁV-Start két hétvégét jelölt ki a Nosztalgia Kft-vel közösen megszervezett esemény megtartására. Az akcióból én sem akartam kimaradni, csakhogy az első alkalommal, július 13-14-én mindkét napon dolgozni kellett mennem, ezért  nem tudtam megjelenni az észak-balatoni vasút mentén. Másodszorra azonban már a teljes hétvégém szabad volt. A két nap közül végül a szombatot, augusztus 3-át választottam, annak ellenére, hogy arra a napra az időjósok változékony időt jeleztek előre. Kétségtelen, hogy a Székesfehérvár - Tapolca vasútvonalnak tájképileg a Tapolca felé eső része a szebb, mégis a Balatonfüred környéki szakaszát választottam a mozgásomhoz. Ennek az oka az az egyszerű tény, hogy a hírek szerint ősszel megkezdődik a vonal Szabadbattyán és Füred közti tartó részének villamosítása, s ezért talán ez az utolsó lehetőség számomra "madzag" nélküli fotózáshoz. De még így is igen korán kellett kelnem ahhoz, hogy két átszállás után negyed nyolckor Székesfehérvár állomáson felszállhassak a Füredre induló Katica motorvonatra.

Az első felvételt még a Balaton elérése előtt, Polgárdi állomáson sikerült elkészítenem. Itt Katicánk a szemből közlekedő gyorsvonat elől félreállt, az így adódott néhány percet felhasználva két izgatott német vasútfotós, motorvonatunk vezetője és jómagam alkalmi sorfalat alkotunk, s vártuk a vonat áthaladását, egy fiatalember pedig egy kicsit előrébb helyezkedett el. Közben a kalauz hölgy néhány, cigizés céljából leszállt utasnak epés megjegyzések kíséretében ecsetelte tevékenységünket. Miután a jelző szabadra váltott és mindannyian ismét a vonaton voltunk, indultunk is tovább.

A németek leszálltak Csajágon, valószínűleg megtetszett nekik az állomás Székesfehérvár felöli végénél nyújtózkodó széles, jól belátható ív, amely egyébként valóban remek fotóhely, én azonban továbbutaztam és Arácson hagytam el a Desirót. A hangulatos megállóhely, ahol a legnagyobb örömömre vakító napsütés fogadott, az ősi, korábban önálló település nevét viseli, mely 1954 óta Balatonfüred része. A megálló mintegy két kilométerre fekszik Balatonfüred állomásától, ezt a távolságot gyalog terveztem megtenni.

Az első retró vonat a Füredről 9 órakor Budapest-Déli pályaudvarra induló Kék hullám sebesvonat volt, amelyet a beharangozó szerint egy "klasszik" Szergejnek kellett továbbítani. A klasszik kifejezés a vasútbarát zsargonban azt jelenti, hogy a vontatójármű nagyjából eredeti állapotában van, vagyis nem modernizált, illetve nem remotorizált. Nem is ért csalódás, a megadott időpontban valóban feltűnt nem túl hosszú vonata élén az enyhe füstöt eregető 628 089-es dízelgép. Mögötte látható a mára egyedüliként üzemképes fűtőkocsi, amelyre a vonat végére sorozott IC-vagon energiaellátásánk biztosítása miatt volt szükség.

A következő két retró vonat megörökítését az állomáson túl fekvő nyíltvonali szakaszon terveztem, azonban amikor odaértem csalódottan voltam kénytelen megállapítani, hogy az erősen bebokrosodott szélű töltésen haladó vonatból alig látszódna valami, ezért visszatértem a pályaudvarra. Az északi part legnagyobb állomását az 1970-es évek elején alakították jelenlegi formájára, akkor adták át aluljárón át megközelíthető szigetperonjait és mai szemmel nézve is ultramodern felvételi épületét. Szerencsére a régi indóház is megvan, bár egykori tetszetős díszítéseből mára alig maradt valami.

Tíz óra elmúlt, s a 4. és az 5. vágány közti peronon egyre nagyobbra duzzadt a várakozó embersereg. Negyedkor a füredi állomáson kellett volna a két retró vonatnak találkozni, csakhogy a Tapolcáról érkező hétvégi személyvonat késett. Az ellenirányban közlekedő Tekergő gyorsvonat azonban időben befutott a fővárosból, ezért a menetirányító úgy döntött, hogy induljon tovább Balatonfüredből és a két szerelvény a következő állomáson, Aszófőn keresztezzen egymással. A Tekergőt a szinte még festékszagú tizenkilences Nohab továbbította, mely nemrégiben befejezett felújítása során egykori különleges, kísérleti színezését kapta vissza.

Bő negyedóra múlva végre befutott a várva várt vonat, élén az M40 114-es vasparipával. A Púpos becenevű mozdonysorozat megjelenése újdonság volt a tavalyi retró-hétvégéhez képest, akkor a mára erősen megfogyatkozott számú mozdonyok egyikét sem merték bevetni a forszírozott balatoni vonatforgalomban. A júliusi, vagyis az idei első retró napokon a MÁV-Start hatvani illetőségű gépe, a 408 224 érkezett a magyar tengerhez és a rábízott feladatot tudtommal renben teljesítette is. Ezúttal a beharangozó a Nosztalgia kft gyártáskori megjelenésű M40 219-esét ígérte, de végül - a hírek szerint műszaki okok miatt - a 114-es lett az áldozat.

A vonat nem közlekedett tovább, a mozdony gyorsan körbejárt, vagyis szerelvényét megkerülve annak másik végére állt át. A művelet az állomáson váró népes publikum figyelő tekintete és élénk érdeklődése közepette zajlott le. A szerelvény megjelenése meglehetősen ellentmondásosra sikeredett, hiszen az eredeti fényezésű Púpos és a németországból használtan beszerzett ún. halberstadti kocsik nem illettek egymáshoz. Körbejárás után már azonban a hazai gyártású személykocsival jobb lett az összkép. A szerelvény a nap nagy részét itt töltötte, csak késő délután indult vissza Tapolcára.

Én azonban megindultam, de nem Tapolca felé, hanem az ellenkező irányba, vagyis arra, amerről jöttem. Balatonfüred állomáson ugyanis közeledett a kétóránként visszatérő csúcsforgalmi időszak, amikor érkezik, majd visszaindul egy Katica személyvonat, miközben két távolsági szerelvény is keresztez. Ezeket pedig nem az állomáson kívántam megörökíteni, hanem inkább a nyíltvonalon. A képen a 19607-es számú, Szombathelyről a Déli pályaudvarra közlekedő Kék hullám sebesvonat látható az arácsi megálló közelében. Ezután megvártam a hamarosan érkező Desiro-motorvonatot, s arra felszállva elbúcsúztam az északi part egyik legfontosabb üdülőhelyétől.

Nem utaztam messzire, a következő megállón már le is szálltam a kényelmes, légkondis vonatról. A borkultújáról is ismert Csopak török eredetű neve egy ősi halfaj emlékét őrzi. Érdekesség, hogy a tó körüli községek közül Csopakon kívül csak egy, Dörgicse elnevezése vezethető vissza a Balaton élővilágára. A megálló végében álló egykori őrházban ma büfé működik, benne a jó sör mellé - tudtommal - akár a vonatjegyet is megvásárolhatjuk. Az őrház melletti szabad területen vasúti ereklyéket láthatunk, van itt régi karosjelző, a gőzmozdonykorszak jellegzetes állomási berendezésének számító vízdaru, valamint egy keskeny nyomtávú lórévagon is.

Az apró szabadtéri kiállítás leglátványosabb darabja az ütközőtányérok karéjában sütkérező 375 008-as pályaszámú gőzmozdony. A vén csataló nyugodt, megbecsült nyugdíjas éveit tölti a csopaki megállóban, ezt azonban igen fordulatos aktív korszak előzte meg. Az idén éppen 111 éves jármű ugyanis a nyughatatlan háborús évek folyamán Lengyelországban és Romániában is dolgozott. Megérkezésemkor a mozdonyt éppen Szlovákiából, az autójuk rendszáma alapján Érsekújvár körzetéből érkezett fiatalemberek vették körül és fotózták, azonban hogy milyen nyelven beszéltek, sajnos nem hallottam.

Csopaktól ismét gyalogosan indultam tovább Balatonalmádi felé. Viszonylag hosszú forgalommentes időszak következett, a következő állomásig, Alsőörsig nem is találkoztam vonattal. Az állomás "látnivalója" ez az elhagyatott fordítókorong-akna. Annak idején fűtőház és fordítókorong is létesült itt, mivel Alsóörs volt a szépemlékű, Veszprémbe vezető szárnyvonal kiinduló állomása. Egy időszakban, nem emlékszem már pontosan mikor, a befedett aknán étterem működött, melyben kiselejtezett vasúti kocsik ülésein fogyaszthattuk el ebédünket, vagy vacsoránkat. Ma itt a gaz az úr...

A településen ugyan értékes építészeti emlékek is találhatók, ám ezek felkeresésére nem jutott idő, de kirándulásomnak most ez nem is volt a célja. Lefényképeztem az éppen érkező, Tapolcára közlekedő vonatot, majd folytattam utamat. Az említett veszprémi pályavonal itt, az állomás kezdőpont (Székesfehérvár felé eső) végén hagyta el Alsóörsöt, majd később, Almádi előtt a nyílt vonalon ágazott ki abból. Az észak-balatoni vasúttal együtt épült Veszprém város kezdeményezésére, célja a város és a Balaton közti áru- és személyforgalom megkönnyítése volt.

Sajnos az égiek nem voltak mellettem. Korábban, Csopak és Alsóörs között szinte az egyik pillanatról a másikra felhők takarták el a napot és az eső is megeredt. Szerencsére csak gyenge szitálásra futotta, de az sem hiányzott. Aztán igen változatos időjárás következett, hol szép napsütés, hol borongós idő, de volt - szerencsére viszonylag messze - égdörgés is. Amikor a közigazgatásilag már Almádihoz tartozó Káptalanfüredre értem, következett a retró mozdonyok következő hulláma, bevezetőül a 628 089-es Szergej robogott el előttem Tapolcára tartó szerelvényével.

Káptalanfürednek vasúti megállója is van, mégpedig nem is akármilyen. Közelebbről megnézve jól látszik, hogy a stáció eredetileg szigetperonnak épült, amely ma is változatlan formában mutatkozik, azonban csak egy sínpár húzódik mellette. Az 1960-es évek elején, amikor a vaspályát felújították, a veszprémi vonalat az alsóörsi állomásból ágaztatták ki, s az a régi, Almádi előtti elágazásig párhuzamosan futott a tapolcai vasúttal. Akkor készült a szigetperonos megálló is. Csakhogy a mellékvonal a közlekedéspolitikai koncepció keretében '69-72-ben két részletben megszűnt, néhány évvel később pedig a vágányt is felbontották.

A ma a 29-es menetrendi sorszámot viselő észak-balatoni vaspályát 1909-ben a MÁV építette, majd helyezte üzembe. A vonal melletti épületek, az indóházak, őrházak, stb. az akkor hatályos típustervek alapján készültek, azonban az üdülőhelyi jelleg miatt kisebb változtatásokat alkalmaztak rajtuk. A felvételi épületeken finom díszítéseket helyeztek el - ennek csekély maradványa ma is megfigyelhető a fentebb bemutatott balatonfüredi állomás esetében -, míg az őrházakat a tető kontyolásával próbálták csinosabbá varázsolni. Egy ilyen, de már erősen átalakított őrház látható Káptalanfüred és Almádi állomása között félúton.

Jómagam nem vagyok a halételek nagy rajongója, de nem igazán lelkesedem a horgászatért sem. A kettő között igazándiból nincs összefüggés, a halak fogyasztását a szálkáik miatt szorítom minimálisra, a horgászat sportját pedig türelmetlenségem miatt nem űzöm. A magyar tenger a nap- és vízimádók mellett a horgászok paradicsoma is, napközben előbbiek veszik birtokba a part közeli területeket, majd amikor ők hazamennek, a horgászok kezdik meg sokszor estébe, sőt éjszakába nyúló akciójukat. Néha a vízpartra sem kell lemenni, hogy egy lelkes horgásszal találkozzunk: ez a hangulatos és ötletes installáció a fenti képen látható őrházzal szemben található.

Balatonalmádiban, az északi part jelentős üdülőhelyén is van egy mozdony kiállítva, azonban nem az allomáson. A 375-ös megtekintéséhez mintegy másfél kilométert kellett volna gyalogolnom a meredek domboldalon, a vasparipa ugyanis a már többször említett veszprémi mellékvonal nyomvonalán megmaradt egyik viadukton áll. Én azonban minél hamarabb tovább akartam utazni, mivel a Tapolca - Záhony sebesvonatnak és az ellenirányba közlekedő párjának itt, Almádiban kell keresztezni, amit pedig a lefotózásukhoz nem találtam kedvezőnek.

Hat perccel később már a napsütötte fűzfői állomáson szálltam le a vonatról. A pályaudvarból ágazott ki egykor a közeli gyártelep kiszolgálására szolgáló vontatóvágány, mely Vilonyaán át Hajmáskér állomással teremtett összeköttetést. A vonal Fűzfő felé eső végét már felbontották, a gyártelepre heti két pár tehervonat közlekedik Veszprémből. De térjünk vissza a retró-hétvégéhez! A fentebb említett két vonat fotózása szerepelt még a terveimben, melyek közül az elsőt a 194-es "bajszos" Szergejnek kellett továbbítani. Hogy a vonatot a napos oldaláról fényképezhessem, megkerülve az állomást a felvételi épülettel szemközt helyezkedtem el.

Csakhogy amint a hangosbemondó elkezdte az érkezését harsogni, elborult az idő, és hogy a kép még teljesebb legyen, az eső is eleredt. A történelem megismételte önmagát: a tavalyi retró-hétvégén ugyanitt, ugyancsak esőben fotóztam az M61 001-et és bizony most is ki kellett nyitnom az ernyőt. A szép, a 70-es éveket idéző, egységes megjelenésű kocsikból álló szerelvényt pedig kedvezőbb lett volna a túlsó, az ív belső oldaláról fotózni. De idő már nem volt újra megkerülni az állomást, így maradt a külső ív és a vonat terepasztalos rövidségű látványa.

Nem sokkal később újra kisütött a nap, majd befutott a Záhonyba tartó sebesvonat, élén a 19-es Nohabbal. Ez azonban már nem csupán egy fotótéma volt számomra, hanem szállítóeszköz is, ugyanis megállása után felkapaszkodtam az utolsó kocsira és elhagytam vele a magyar tenger vidékét. Igaz, hogy ezzel a vonattal átszállás nélkül hazajuthattam volna, Fehérváron mégis kiszálltam a zsúfolt kocsiból és egy kényelmesebb, helyből induló vonattal utaztam tovább.
Számomra tehát véget ért a retró Balaton party, s mivel a retró szerelvényeket mind láttam, nem tartottam érdemesnek tovább maradni. Az eseményt sikerült kiválóan összehozni, késés alig volt azon a délelőttön, nagy köszönet illeti a szervezésben és a lebonyolításban részt vevő valamennyi vasutas munkáját. Bízom benne, hogy jövőre is lesz retró hétvége, amely, mint megtapasztalhattam, már nemzetközileg is ismert és népszerű. Akkor valószínűleg messzebbre merészkedek és a vonal felső, "drótmentes" részén ténykedek majd. Talán ezzel a hozzászólás hatására mások is sikerült kedvet kapnak ahhoz, hogy részt vegyenek majd a jövő évi retró Balaton party-n.