Crash kolléga év elején mutatta be egy „majd egyszer” projekt befejezését; akkor vetettem fel, hogy ezen felbuzdulva én is beszámolnék egy hasonló, 2013 óta pihentetett modell elkészültéről. Maga a befejezés tulajdonképpen még tavaly tavasszal megtörtént, az utóbbi hónapokban mindössze a tervezett beszámoló került tárolóra. Na, ennek a végére tennék most pontot pár képpel, meg némi magyarázattal.

Alapötlet, technológiai visszatekintés

Időről időre foglalkoztatott az ötlet, hogy jellegzetes hazai kocsikat építsek N-ben; főleg olyan típusokat, amelyek a 90-es évek „fellazított szocreál” hangulatát meghatározták. Akkoriban nagyon sok Gags volt még forgalomban; némelyik viszonylag friss főműhellyel, mások már biztos úton az enyészet felé. A kocsi egyszerű felépítése (mondjuk egy tartálykocsival, vagy a jellegzetes ÉPFU-s poranyagszállítóval összevetve) kifejezetten modellezésre invitál, és ha akad megfelelő méretű nagyszériás teherkocsi, akkor az egész kaland megúszható lenne a kocsiszekrény megépítésével.

Egy alkalmi vétel nyomán jutottam kedvező áron néhány Minitrix tartálykocsihoz – a Gags-hez nagyon közeli forgócsaptáv és ütközők közti hossz, no meg a könnyen lepattintható alváz azonnal adta az ötletet, hogy kis csalással, az eredeti Gags-kocsiszekrényt megnyújtva készítsek gyantával sokszorosítható átalakító-kitet, amivel viszonylag kevés munka árán építhető kellő távolságból Gags-nek látszó kocsi.

Ekkor 2013-at írtunk. A megfelelő minőségű 3D-nyomtatás még drága volt, a többrétegű UV-nyomtatás pedig még vagy egy évet váratott magára – a Gags bordáit valami olcsó, kéziszerszámmal kivitelezhető, de élethű megoldással kellett kialakítani. Korábban többször próbálkoztam bordás lemez utánzásával; a 90-es évek közepén kihúzott szálakat lakkoztam le, pár évre rá tejfölös pohár polisztirol (nota bene, már ez is történelem) falába dolgoztam bele bordákat, mint valami „lineáris DYMO-gép” (szóljon, akinek ez még jelent valamit), aztán úgy 2001–2002 körül vastag műanyag lemezbe karcoltam negatívot, amit gyantával kiöntöttem és egyenletesre csiszoltam. Hosszú bordákra (pl. NOHAB oldala, ugye) jó volt némelyik megoldás, de mi a helyzet a Gags megszakított bordáival? Nos, erre jött az n+1., ezúttal életképes ötlet: az őspozitív oldallemezeit vastag alufóliából, egy karcolósablon segítségével alakítottam ki; a bordákat a panelek széleinél pedig egy ABS-ből csiszolt célszerszámmal lapítottam vissza:

Szereztem már rossz tapasztalatot a szilikonra tapadó alumíniummal, ezért nem bíztam a véletlenre: a negatív levétele előtt az őspozitívok kaptak egy réteg alapozót. A finomabb, prizmafóliából ragasztott rácsokat az alapozás előtt maszkolóval kitakartam:

Első nekifutás

Az öntvények elvileg többféle kocsi- és ajtókialakításra készültek, de végül egyetlen, gyakori típusnál maradtam:

Az alulról beragasztható padlólemezt már eleve a Minitrix-mechanika bepattintására készítettem elő. Eredetileg a járdalemezt is öntöttem, de később mégis az áttört rács mellett döntöttem:

Aztán elkészültek a végleges öntvények. Ekkor használtam utoljára azt a gipszből készült kalodát, amit még a 2011-es ALCO DL-202-höz öntöttem. Pazarló volt, tisztán tartani is nehezen lehetett; ekkor vettem tőle végleg búcsút – azóta LEGO-kockákból építek minden kalodát. No, de vissza az öntvényekhez – ezeket félretettem egy időre, hogy pihenjen egy kicsit az anyag:

Press “pause” to resume

Volt ideje pihenni, 2018-ban vettem újra elő a projektet. Időközben jó pár maratott alkatrészt is rendeltem, többek között a Gags-kocsikhoz is. Ez lett végül belőle:

Az áttört járdák is jól kijöttek rajta, igaz, nem mindegyiknek volt ilyen:

A Minitrix-alvázak sajnos kicsit nyaklanak a keskeny kialakításuk miatt. Ez egy tartálykocsi alatt kevésbé tűnik fel, a Gags-nél viszont kellett néha ügyeskedni, faragni, hézagolni. Ha most kezdeném újra, ezt is másképp csinálnám. Az összhatás viszont így is visszahoz egy kicsit a 90-es évekből, és talán az se tűnik fel nagyon, hogy a főkeret alatt egy tartálykocsi-szökevény rejtőzik:

Hát ez volt az öt évig halogatott projekt. Van még egy N-es ZIL 130, amit 1997-ben kezdtem; jó lesz már egyszer azt is befejezni...