Amikor egy projekttel elkészülök, az mindig jó érzéssel tölt el. Van értelme a szüttyögésnek, a modellezőcuccok minduntalan szétpakolásának, a szórópisztoly-mosásnak, a több hónapos várakozásoknak egy-egy alkatrészre. A végére az ember azt elfelejti, hogy az alkotás örömébe mennyi üröm vegyül (tényleg kitalálhatnák már az önmagát tisztító szórópisztolyt), és a végére a kész mű birtoklásának öröme marad meg. Így vagyok a most elkészült nullás méretarányú kocsijaimmal is: kész vannak, jó rájuk nézni.

Pár éve megmérgezett a nullás (1:45) méretarány a vasútmodellezésen belül. Mindig elmondom, hogy azért szeretem ezt a méretet, mert kézzelfogható, és itt már minden olyan részletet meg lehet jeleníteni, ami egy járművet jellegzetessé tesz. 

A projekt úgy kezdődött, hogy magyar témában túl sok minden nem érhető el ebben a méretarányban - jóformán semmi. Azonban átépíteni lehet… Elhatároztam, hogy nekem igenis lesz olyan szép, részletes tehervagonom, mint amilyenekkel a német modellezők büszkélkedhetnek, csak MÁV-os kivitelben. 

A dolog vásárlással kezdődött: régi, talán nálam is idősebb Rivarossi kocsikat kezdtem el keresgélni az e-bayen és a börzéken. Ezek jók kiindulási alapnak, kis tuningolással olyan modell építhető belőlük, amely megállja a helyét. Az alap kocsik mellett nézegettem a Schnellenkampf, Addie kínálatát - főleg a különböző fittingek, kiegészítők érdekeltek. Minden kocsira csavarkapcsot és rugós ütközőt terveztem, és úgy voltam vele, hogy amennyire kézügyességem és más lehetőségek megengedik, az apró részleteket - pl. fellépő, komphorog, alváz szerelvényei - kidolgozom. Persze mondani sem kell, hogy nem minden passzolt a helyére, úgyhogy volt mit reszelni. A kedvencem a Weinert légtömlő-imitációk története: gyönyörű darabokat kapni. De, miután beszereztem az összeset, kiderült, hogy nullás méretben létezik olyan, hogy csak a fejet és a csatlást adják, a tömlőt nekünk kell hozzárakni, cserébe a levegőcsatlás összeakasztható. Kicsit lehervasztott, hogy nem vettem korábban ezt a fajta lehetőséget észre, de úgy voltam vele: legyen később is hova fejlődni. 

Kihívás a kocsik festésében, feliratozásában is volt. Egyrészt nincs magyar matricakészlet nullás méretben, másrészt úgy voltam vele, hogy az átlagos hóvasutas Piko kinézetnél valami jobbat kellene elérni. Az utóbbi időben tettem némi kirándulást a makettezés világában, és megismertem rengeteg új dolgot: technikákat, anyagokat - gondoltam ezeket a tapasztatlatokat hasznosítom a vasútmodellezésben is.

Legelső ilyen dolog, a festés-alapozás témaköre volt: egyrészt megtanultam, hogy alapozni kell. Az alapozás ad egy egységes alapot, amin a festék egységesen fed. Másrészt, hogy a különböző anyagú (sztirol, réz, műgyanta, acél) felületekre a festék tapadása eltérő, és célszerű ezeket megfelelően alapozni, és egy második alapozóréteggel homogén színűvé tenni. 

Ezek közül a legjobban a rézzel gyűlt meg a bajom. A rézről könnyen lepattan a festék, és a helyén ott éktelenkedik a sárgás fémszín. Ezt elkerülendő a vasútmodellezés öregjei nekem az úgynevezett kénmájas fürdőt ajánlották - mármint nem nekem, hanem hogy az alkatrészeket így kezeljem. A kénmáj hatására egy feketés-barnás oxidréteg képződik a réz felületén. Ha erre ráfestünk, és lepattan róla a festék, akkor az előbukkanó barnás-vöröses szín kevésbé zavaró. Igenám, de kénmájat hol lehet venni…. ? A “tizenöt éve vettem egy fél litert, azóta is tart” dolgokkal semmire se megy az ember… Sokat keresgéltem, de szerencsémre meglett a szer: az AK Interactive forgalmaz a kénmájhoz hasonló anyagot (vagy lehet hogy az is konkrétan). Mint minden kezdő, én is botladoztam, a jóéletnek se akart sikerülni a dolog. De rájöttem, hogy nem elég fürdetni az alkatrészeket, többször kell meríteni azokat a fürdőben, és letörölni őket, mert a reakcióhoz kell a levegő jelenléte is. 

Miután ezzel megvoltam, kezdődhetett az alapozás. Igenám, de mivel fessek? Milyen festékkel? Valami ellenálló kell, ami bírja a későbbi koszolást, és jól fed, és keverhető. Azt határoztam el ugyanis, hogy a négy nyitott Es kocsit nem egyformára festem. Mivel a tehervonatokban sincs két egyforma színű kocsi, úgy gondoltam, mindegyik egy leheletnyivel eltérő árnyalatú lesz. Ehhez olyan festék kell, amelyet lehet jól keverni… nem volt más választásom, mint a régi öreg Gunze színekhez nyúlni, és azokból kikeverni a színeket. 

A festést nem intéztem el annyival, hogy kaptak a kocsik egy alapszínt: egy kis előárnyékolás, és a festék száradása után világosabb/sötétett tónussal kis fakítást/árnyékolást is alkalmaztam az élethűbb hatás elérésének érdekében. A hűtőkocsikon semmi ilyet nem csináltam, mert ezeket később akarom koszolni. Ők csak egységes szürke színt kaptak. A hűtőkocsik oldala túl nagy ahhoz, hogy jelenlegi tudásommal látványosan tudjam megjeleníteni a felület elhasználódását, koszolódását. 

Az első komolyabb kihívást a nyitott kocsik deszkázata  jelentette: de a korábban bemutatott Valódi fa hatások kiadványban tanultak alapján megpróbáltam a pallókat megfesteni. Van olyan kocsi, amelyikben tetszik is az elért eredmény :)

A feliratokat megszerkesztettem, több helyen nyomtattattam, de minduntalan vastag lett a matrica. Ha visszatekintek, szerintem legalább fél évig állt a kocsik építése a matricakérdés megoldatlansága miatt. A legutolsó nyomtattatási próbálkozás is vastag lett, de nem adtam fel. Megfigyeltem, hogy az általam használt hordozófilmes matrica nem foglalkozik a makettezésben használt matricafeszítővel, és mintha megszívná magát a felrakás során, csak vastagabb lesz tőle. Ha azonban a frissen mosószeres vízzel lemosott felületre rakom fel a matricát, akkor nem áll el annyira a felülettől, mintha matricafeszítő folyadékkal kezeltem volna. Ezután minden hitem a lakkozásban maradt, de a hagyományos matt lakk, fényes lakk megoldásokkal nem jártam sikerrel. Csak látszott a felületben egy kis lépcső a matrica szélénél. Nem voltam felhőtlenül boldog… Viszont felfedeztem az AK Ultra matte varnish termékét, ami az általam valaha látott legmattabb felületet adja. Ha jellemezni szeretném a lakk által elért hatást, akkor olyan, mint amikor az ember túl nagy nyomáson, túl messziről szinte krétaszerű felületet fúj - na ez ilyen, csak a felület nem rücskös, hanem sima, és mégis ugyanolyan matt. Lefújtam ezzel a lakkal a kocsikat, és láss csodát - működött a dolog. Egy-két helyen még lehet látni a matrica széleit, de még mindig ezerszer jobb, mintha mindenütt lehetne látni.

Ha már a lakkozásnál tartunk… kipróbáltam egy technikát, a kreatívkodó hölgyek ezt repesztőlakkos technikának hívják. Én nem speciális repesztőlakkal dolgoztam, hanem közepesen híg fényes lakkal. A technika lényege, hogy nagyon vastag rétegben kell a lakkot felvinni - már-már a megfolyás határáig kell erőltetni a felületen a lakkréteg vastagságát - és az száradás közben be fog repedezni. Ez a berepedezett felület olyan hatást kelt, mintha a fedő festékréteg lepattogzana a felületről, és előtűnne az előző réteg - de mindehhez három dimenziós hatás is társul a lakk vastagsága miatt. Ami jó, mert amikor a festék feljön a felületről, a széle felpöndörödik, rendesen kiáll a felület síkjából. Na, ezt a repesztőlakkal bolondított felületet híg olajfestékkel befolyatva lehet jó hatást elérni. Egyetlen gond van: a lakk száradásakor nem lehet befolyásolni, hogy milyen alakú és kiterjedésű repedések legyenek a felületen. 

A matricák után jöhet a koszolás… korábban leírtam, hogy ezzel óvatosan, a vasút nem guruló roncstelep (még ha néha annak is tűnik), a járművek karban vannak tartva, és nagy gondossággal vannak festve. Egy alumínium repülőt, vagy egy tankot kevesebb gondossággal festenek, mint egy vasúti járművet. Na jó, egy lopakodót biztos nem vállalnának a szolnoki járműjavítóban, de egy tank festése jóval egyszerűbb anyagokkal történik, mint a vonatoké. Konkrétan a vasúti járművek festésénél hasonló alapossággal járnak el, mint a személyautókénál. Ha egy festék a vasúti járművön elkezd lepattogzani, akkor az a jármű már akár 15-20 éve is lehetett utoljára festve. Hozzá kell tenni, hogy egy vasúti kocsit másféle hatások is érnek, mint egy tankot.

A kocsik koszolása során kipróbáltam sok technikát, nekem három dolog vált be igazán: az olajos technikák, a pigmentek, és az úgynevezett depositok. Az utóbbi egy speciális bemosó, amely pigmentet is tartalmaz. Száradás után a felület poros hatást kelt, és a segítségével a sarkokban kiválóan megjeleníthető a lerakódás. Fontos megemlíteni, hogy megvan az előnye, hogy ha elrontjuk, akkor hígítós fülpiszkálóval visszaszedhető. Több, különböző réteg felhordása után lehet a kívánt hatást elérni. Eleinte én is frászt kaptam, hogy egy réteg felvitele után alig látszik valami, de szépen játszani kell a rétegekkel, és akkor jön elő a technika lényege. A végén egy lakkréteg kell a koszolásra, mert a fogdosás során könnyen megsérthetőek a felvitt rétegek. És leírtam… itt a vége. Majd egyszer a hűtőkocsikat veszem még elő koszolásra, de ahhoz még tanulni kell pár dolgot.

Két évig készültek a kocsik - közben persze volt más is, de ennyi idő kellett, hogy a rendelt alkatrészek megérkezzenek, a matrica-mizéria megoldódjon, az alkalmazott termékeket megtanuljam használni. Most viszont van hat MÁV festésű tehervagonom, és ez a lényeg.