Az elmúlt 5 évben az év legvége vagy legeleje arról szólt, hogy elmegyünk egyet vonatozni - jellemzően Hódmezővásárhely környékére. Idén ez kissé megváltozott, ezúttal más célpontot kerestünk btx-szel. Két dolog között vacilláltunk: Nógrád vagy a Bakony? A hideg idő és a havas táj miatt utóbbira szavaztunk, előbbit majd kicsit később fogjuk meglátogatni. A vonatozás kellemesre sikerült, lőttünk pár fotót is, így hát kaptok róla egy képes beszámolót.

Délelőtt indultunk Budapest-Keleti pályaudvarról a Szombathelyre tartó Savaria IC-vel. Nem volt nagy forgalom az állomáson, legalábbis ami az utasokat illeti, néhány vonatra rohanó embertől eltekintve könnyedén lehetett közlekedni. Úgy tűnik csak én számítottam arra, hogy az első munkanapok előtt tömeg fog még ide-oda utazgatni.

Íme a szombathelyi IC ami enyhén szólva csalódást okozott. Mindössze 3 személykocsi, ebből 1 első osztály, 2 másodosztály (1 fülkés és 1 termes) és végig szlovák kocsiból kiadva. A vonat telt házzal üzemelt, legalábbis a két másodosztályú kocsiban, van egy olyan érzésem, hogy ha lett volna még rajta 1-2 kocsi akkor azokon is lettek volna. A vontatási szolgáltatást a GySEV (kissé megkopott) Wagner festésű Taurus-a végezte.

Indulás előtt még egy kis terepfelmérést végeztünk, a 426-os Bobó éppen akkor tolt rá 2 cseh vagont a 8. vágányon álló szerelvényre. Jó kis nemzetközi állomás, nem igaz?

A vonatunk pontosan indult és nem késett Győrben sem. Kellemes időjárás mellett jutott idő némi csevejre és a hozzánk becsatlakozó kvp barátunkkal az általam nemrég beszerzett japán vasúti magazinok átbeszélésére.

Győrben leszállás után volt még 10 percünk a vonatunk indulásáig. Mivel Budapesttől eltérően itt már hó és kis hószállingózás fogadott minket dermesztő hideggel a délihez közeli időpont ellenére, sok időt nem tudtunk és nem is akartunk a szabadban eltölteni, így csak a peron messzeségéből csináltam egy képet a kint ácsorgó Gigant-Traxx-Dacia alkotta csoportosulásról.

Szintén Győrben várakozott indulásra egy Flirt is a GySEV zöld-sárga festésében ami kellőképpen feldobta a havas-betonszürke látványvilágot. Kár, hogy nem maradt idő a közelébe osonni, de tempóznunk kellett a kép bal szélén felbukkanó jármű felé.

272-es Bzmot várakozik az indulásra, na meg ránk is, hogy megtegye a 79 kilométeres (és egyben 2 óráig tartó) útját Veszprémbe. A motorkocsi mögött egy pótkocsi is helyet kapott és meglepő módon szükség is volt rá, szerintem jó 70%-os kihasználtsággal indultunk el a Kisalföldről dél felé. Felhívnám a figyelmet a Bz-től balra található betonépületre, a maga otrombaságában gyönyörű.

A pótkocsinak megvan az az előnye, hogy lehúzható ablakkal rendelkezik a szélvédő mellett, így aztán ki lehet kissé lógni az ablakon, hogy egy-egy állomásépületről (a fenti képen Győrszabadihegy) vagy a sínpályáról (mint például a nyitókép) is készüljön valamilyen fotó, bár leginkább csak dokumentarista jelleggel, mondván itt is jártunk. Mindennek persze megvan a hátránya is a mínusz fokokban: hideg van és nincs fűtés, pár másodperc alatt ki tud hűlni teljesen az a szekció, úgyhogy korlátozottan illik csak alkalmazni és akkor, ha nincs ott más utastárs. Ennek megfelelően ritkán nyitogattuk az ablakot és figyelemmel voltunk másokra is. Ami enyhén meglepett az az, hogy volt más vasútbarát utastárs is aki a pálya műtárgyai miatt utazta be a vonalat.

A menetrend ismerete azzal az előnnyel jár, hogy tudja az ember mikor lehet leszállni úgy, hogy nem hagyja ott a vonat. Téli időszak révén nekünk egy csak Tarjánpusztán sikerült, itt 4 perces ácsorgás van betervezve, hiszen meg kell várni a szemből jövő vonatot. Adott tehát a lehetőség arra, hogy fenyőfával fotózzuk a csehek ezeréves büszkeségét a Bzmotot.

Az állomás épülete amúgy így néz ki. Nem túl biztató, de legalább nincs teljesen lepusztulva.

És már érkezett is a Győrbe tartó személyvonat a 296-os Bz képében, szintén egy darab pótkocsival felszerelkezve.

Állomási csendélet jelzőkkel. Nem akarok hülyeséget írni, de mintha Bakonyszentlászlón követtem volna el ezt a fotót.

A vonalról nem árt tudni, hogy a meglehetősen alacsony átlagsebesség (valamivel kevesebb, mint 40 km/h) annak is köszönhető, hogy hegyi pályáról van szó, átmegyünk ugyanis a Bakonyon. Ez pedig emelkedőket és lejtőket, meglehetősen szűk íveket hordoz magával a bevágásokban vagy éppen a magasban, ugyanis viaduktból is található néhány. Szerencsénkre nem csak Győr havazódott be a napokban hanem a Bakony is, így utunk folyamán végig fehér táj kísért bennünket.

Meglehetősen látványos darabról van szó tehát és persze nem csak a vonatból, de akár az erdőből, a turistaösvényekről nézve is. Megéri ide eljönni túrázni és annak keretén belül az elhaladó szerelvényekre vadászni a műtárgyaknál. Na persze némi tervezés vagy szerencse nem árthat, a vonal forgalma ugyanis meglehetősen csekély mostanság, a 4-5 vágányos állomások jellemzően üresen árválkodnak, a mindössze napi 4 (négy, 4, 4!444!!!) pár személyvonat a két megyeszékhely között minden csak nem kínálati menetrend. Persze hétköznap ez 5 vonatpárra is felkúszik, sőt, a 6 azaz hat is elérhető péntekenként, de az még mindig a "mutatóba járnak itt vonatok" kategória.

Említettem az alagutakat? Merthogy azokból is van pár darab, közte a fent is látható röviddel, de ennél jóval hosszabb is található. Plusz öröm ez a vasútbarátoknak, pláne a pótkocsi hátsó párnázott helyén utazva.

Zirc állomásépületét még megmutatom, mivel teljesen más felépítésében és festésében is ahhoz képest, mint amit megszokhattunk a magyar vonalakon.

Laza 2 óra vonatozás után megérkeztünk Veszprémbe. Az út utolsó szakaszát már a pótkocsi melegében töltöttük el és nem az ablakokban lógva, úgyhogy volt egy kis időnk a kiolvadásra is. Számomra meglepő volt, hogy bakra járt a Bzmot mivel innen akkor lehet majd tolatgatni majd aztán körbejárni ahhoz, hogy visszaindulhasson Győr felé, de aztán a néhány percen belüli további vonatforgalom megadta a magyarázatot a dologra.

Érkezett ugyanis a személyvonat Szombathely felől és a fennmaradó két peron melletti vágányra kellett még befutnia a budapesti és a szombathelyi gyorsvonatnak. Talán a képből is látható, hogy még nem vagyok se az állomásépületnél se az aluljárónál, szóval viszonylag nagy távolságot kell gyalogolni a Bztől az épülethez. Nem egy ideális megállási hely, de a csatlakozások miatt így jön össze. És mondjuk az se egy utolsó dolog, hogy nem kell fél órát dideregni, hanem negyed órán belül tovább lehet utazni.

A nem peron melletti tároló- és tehervágányokon egy komplett halberstadti szerelvény várakozott a dolgára az 1310-es Szilivel az élén.

Kicsit odébb egy egész fal sorakozott remot Dacia-kból. Emlékszem jópár évvel ezelőttről még az első ilyen átalakított példányokra hogy csillogtak büszkén a tűző napfényben, hát a használat és a szürke ég finoman fogalmazva sem tett jót nekik.

Hopp egy fordulás, mert a szombathelyi személyvonat mozdonya lejárt közben a szerelvényéről, hogy aztán később átálljon a másik felére és indulhasson vissza a vasi megyeszékhelyre. Ezt azonban mi már nem vártuk meg.

Érkezett ugyanis az 1152-es Szili a szombathelyi gyorsvonattal. A járatot meglepően nagy tömeg fogadta, így gyors fotózkodás után rohantunk is egy hátrább lévő kocsiba, hátha kifogunk egy négyes üléscsoportot. Mázlink volt, kb. az utolsót foglalhattuk el, így aztán kellemes csevegéssel töltöttük el az utat Budapestig. A remek pályán való "száguldozás" (értsd nagyrészt 120 km/h Fehérvártól a fővárosig) mellett csak az állandó átjáróajtó csukogatás lohasztotta a kedvünket, úgy tűnik azt még a személyzetnek és az utazóközönség nagy részének is tanulnia kell. Ha megy a fűtés (a Bz-n melegebb volt amúgy) akkor azért nem árt zárva tartani a nyílászárókat, de van akinek ez nem egyértelmű vagy csak szimplán nem megy.

Kelenföldre visszaérkezvén, leszállás utáni gyors előrerongyolással. Nem kicsit éles a kontraszt a lepukkant állomásépület és az alig néhány tíz méterre található négyes metró modernsége között. Úgy tűnik az előbbi felújítására az EU nem ad pénzt, saját meg nincs rá.

Ennyi volt az évkezdő vonatozásunk. Nem volt most egy hatalmas, fél ország bejáró túra rengeteg átszállással, inkább egy kellemes ejtőzés lezárandó a karácsonyi időszakot.