Maradjunk egy kicsit az olvasnivalóknál! Már nem is tudom hol bukkantam rá egy bejegyzésre (talán a britek N-es fórumán), amely egy új, amerikai lapot reklámozott. Mint kiderült újabb társaság vágott bele a csináljunk digitális magazint mert az jó nekünk és az olvasóknak is dologba, amelynek eredményeképpen létrehozták a Trackside Model Railroading névre hallgató újságot. A lap első, 2013 augusztusi száma ingyen letölthető a honlapjukról asztali gépre, tabletekre és okostelefonokra. A további számok már fizetősek lesznek, egy évre 15 dollárért lehet előfizetni. A lap amerikai témát tartalmaz alapvetően, ennek okán láthatunk ide illő terepasztalokat (köztük szerintem egészen parádés sziklamegoldásokkal, valamint jópár jól sikerült fotóval), oktatásként egy hogyan forrasszunk síneket képes útmutatót, valamint híreket a vasútmodellezés és a nagyvasút világából. Sajnos a szöveges anyag szerintem elég kevés, meglehetősen szellős ezen része a magazinnak, a képek mellett néha több információra is vágytam volna.
Értékelést nem írok, nézzétek meg ti is, végülis pár kattintással már a ti gépeteken is megnyílik az újság, szóval tényleg nem tart semeddig sem. A koncepció már persze jobb kérdés, a töménytelen mennyiségű fórum/blog/levelezés lista világában vajon van-e még élettere egy ilyen jellegű publikációnak? Azt nem bánom, hogy letölthetem, de tartalmilag és kinézetileg persze jóval elmarad mondjuk egy Model Railroadertől, ugyanakkor alig valamivel több mint harmada csak az előfizetési díja. Amerikai témát modellezők majd jól elgondolkodnak az ár/érték arányon, én meg szimplán csak örülök, hogy egy ilyet is láthattam.
Trackside Model Railroading
2013.09.18. 17:09 IST
Szólj hozzá!
Címkék: amerika magazin modellvasút digitális újság
A bejegyzés trackback címe:
https://vonatmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr265521342
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek