Akit érdekel a vasút annak gondolom nem kell nagyon bemutatnom a MÁV-Start féle vonatinfo, illetve a MÁV-Trakció féle eMig honlapokat, melyeken térképen lehet nyomon követni az egyes vonatok, illetve az egyes járművek útját, néhány statisztikai adattal kiegészítve. A britek nyilván másképpen gondolkoznak, teljesen máshogy viszonyulnak ezekhez az adatokhoz. Az ottani vasúti hálózat kezelője, a Network Rail ugyanis gondolt egyet és tavaly júniusban publikussá tette egy rakat adatát elsősorban azért, hogy külsős fejlesztők azokra alapozva különböző adatbázisokat, majd ezek segítségével felhasználóbarát programokat, internetes honlapokat hozhassanak létre. Az adatokhoz való hozzáféréshez mindössze regisztráció kell, valamint néhány alapvetés ismerete, aztán máris mehet a csámcsogás a megkapott infókon. Némi kiegészítés után én az OpenTrainTimes honlapját mutatnám meg nektek, mert azért akad ott néhány szokatlan megoldás, legalábbis az itthoni állapotokhoz képest.
A Network Railtől származó adatok esetén fontos azonban még előtte megemlítenem, hogy a rendszerük jelenleg 500 felhasználót tud kezelni, azaz ennyi cég/fejlesztő/stb. veheti igénybe egyszerre a folyamatos adatszolgáltatást, aki előbb érkezik az előbb megkapja az adatot alapon. Mondjuk a honlapjukon közzétették, hogy ha kell fel tudják emelni a keretet, de gondolom nem az a céljuk, hogy a másodikos vérpistikék mindegyike az ő adataik alapján tanuljon rendszerkészítést. Apró érdekesség, hogy még egy Wikis lapot is létrehoztak azért, hogy megkönnyítsék a fejlesztők dolgát. Ez aztán a felhasználóbarát hozzáállás, nem igaz? Amúgy olyan infókat adnak ki önszántukból, mint a vonatok helyzetét és a mozgási adataikat, ideiglenes sebességkorlátozásokat, menetrendi illetve menetrendtől való eltérési adatokat, vonatmozgási terveket amik nagyon rövid időre vonatkoznak. Hogy ezeket megértsük, lássuk az Open Train Times honlapot, vajon mit kezdett a Peter Hicks névre hallgató úriember ezekkel a dolgokkal!
A honlapon a Maps menüpont alatt láthatjuk néhány vonal vagy állomás nevét feltüntetve. Ezek egyikére kattintva megkapjuk a hálózat azon részének sematikus ábráját szép nagy fekete négyzetekkel illetve állomások, peronok neveivel. A honlap a háttérben azt a munkát végzi el nekünk, hogy megmutatja az adott körzetben szereplő járműveket. A fekete négyzetben feltüntetett sárga színű vonatszám jelképez egy-egy járatot. Eltérően a hasonló magyar honlapoktól, itt nem tudunk meg gyakorlatilag semmit a vonatról, nincs rákattintási lehetőség amellyel előugranának a menetrendi adatok, a jármű fotója, sebessége vagy egyebe, egyszerűen csak azt látjuk, hogy van egy vonatunk amely megy valamerre. Nyilván a brit vasútmániások ennyiből pontosan tudják, hogy miről is van szó, maximum az érdeklődőknek kell nyitni mellé egy keresőablakot, hogy többet tudjanak. Cserébe viszont néhány állomás esetén azt is láthatjuk, hogy a jelző vöröset vagy nem vöröset mutat, valamint hogy a vonat melyik peronra fog érkezni. Na nálunk meg ilyen nincs itthon, pedig elég kellemes tulajdonsága ez a forgalomirányító lelkületűek számára.
Aki igazi forgalmat szeretne látni, annak ajánlanám London Waterloo pályaudvarát, amely elég durván nagyszámú vonatot fogad és indít (lévén fejpályaudvar) minden egyes órában. A reggeli vagy az esti csúcsban pedig aztán végehosszan özönlenek a járművek, lehet kapkodni a fejeket és nézegetni a vonatszámok cserélődését a peronra való megérkezés után.
Fentebb már esett szó a menetrendekről, amikből aztán mindenfajta vicces (vasúttársaságoknak: fájó) statisztikákat lehet gyártani. Az OTT honlapja alapból nem megy bele nagyon a részletekbe, a fenti három kördiagramot mutatja csak, de a more... gombra rákattintva jönnek az érdekességek. Megnéztem például ezen cikk írásakor, hogy a 2013.04.07-én elindult vonatok 94%-a közlekedett le maximum öt perces késéssel, ami azért nem annyira lenyűgöző, hiszen csak egy adat. A durva az igazából az, hogy alig pár kattintással megtudtam, hogy azon a napon délután fél ötig csak két társaság volt amelyiknek minden vonata időben volt (a Eurostar és a Heathrow Connect), vagy például, hogy a South West Trains cég London-Portsmouth között 59 vonatot közlekedtetett le, ebből kettő késett 5 percnél többet de 30 percnél nem kevesebbet, efölötti késés pedig egyáltalán nem volt. Szóval a számokat, statisztikákat kedvelőknek lehet bőven mazsolázni.
Szót ejtenék még a fentebb már említett sebességkorlátozásokról is: mivel az adat nyilvános, ezért gyakorlatilag nem tart semeddig ezek táblázatba való rendezése sem. Azaz ha van olyan aki szeretné összehasonlítani a magyar lassújelek számát a britekével, az bogarásszon bátran a honlapon, ott vannak felsorolva. Igazából ebből az lenne az érdekes, hogy mennyi lesz kijavítva a közeljövőben, vagy arrafelé is gombamódra szaporodnak-e, de ennek nyomon követését én inkább rátok bíznám.
Hogy jobb-e vagy rosszabb ez a fajta információáramlás annál mint amit itthon megszoktunk az szerintem érdeklődés kérdése. Mindenesetre más, én igazából azt tartom pozitívnak, hogy nyilvánosak az adatok, amikből viszonylag szabadon lehet érdekes programokat, honlapokat összehozni.
Utolsó kommentek