 A Dunától északra, a mai Szlovákia délnyugati részén található Csallóköz eleddig kiesett kalandozásaink útvonalából. Pedig már rég illett volna odalátogatnunk, hisz' a Kisalföld részét képező, asztallap-simaságú vidék lakossága az 1940-es évek erőszakos szlovákosítása ellenére napjainkban is döntően magyar. Érdekesség, hogy a területet minden oldalról folyók határolják, az így létrejött "szárazföldi sziget"-et igen termékeny termőföld borítja. A tájegységnek vasútja is van, melyet két társaság egymással szemben haladva építette ki: a Pozsony-Dunaszerdahelyi hév 44 km hosszú vonalán 1895-ben, az 53 km-es Komárom-Dunaszerdahelyi héven pedig egy évvel később indult meg a vonatközlekedés. Nem sokkal később a két társaság egyesült, majd az I. világháborót követő államosítás után a Csehszlovák Vasút (ČSD) lett a vonal kezelője. Az elmúlt időszakban a szlovák vasút (ŽSR) volt gazda, a vonalon a két-három kocsis, Búvár vontatta személyvonatok mellett Studenka (a szlovák Bz) motorvonatokkal találkozhattunk. Volt itt komolyabb közlekedés, az 1980-as évek végén keletnémet gyártású, négyrészes emeletes vonategységeket örökített meg itt a jó öreg Praktikám. 2012. március 4-étől a Révkomárom – Dunaszerdahely – Pozsony vonalon a személyszállításért a cseh székhelyű Regiojet társaság a felelős. Az aznapra ígért jó időnek köszönhetően mi is megjelentünk a helyszínen, hogy a Csallóköz lakosságával együtt örülhessünk ennek a nagy horderejű változásnak.
|
 |
| Az út érdemi része még magyar területen, Komáromban kezdődött. A Duna közepén húzódó határon átvezető Erzsébet-híd felé haladva ugyanis észrevettem, hogy a mozdonyszín előtt egy szokatlan színezésű jármű napfürdőzik. Nosza, azonnal az állomás felé vettük az irányt, melynek túlfeléről, a kerítés mellől jó rálátás nyílt a tiritarka mozdonyra. A ČSD-eredetű, 468 001-6 pályaszámot viselő Búvár jelenleg a miskolci székhelyű Bobo kft. tulajdona, mely egyébként elsősorban vasúti járművek felújításával és bérbeadásával foglalkozik. |
 |
| Ha már idáig eljutottam, elnéztem még a rendezőpályaudvar felé is. Ott ugyanis egy másik magánvasút, a pozsonyi illetőségű Loko Rail vasútvállalat egyik vontatóját pillantottam meg. Bár a napállás nem volt éppen ideális, a vágánytengert övező kerítés felett átfotózva sikerült megörökítenem a világ egyik legnagyobb példányszámban épített mozdonysorozat egy képviselőjét, a 770 604-7-s Čmeliakot, azaz Dongót. Mögötte egy Metransos Herkules várakozott, amely azonban nem fért be a képbe. |
 |
| Nem kellett sokat várnom a Herkules indulására, az állomás felé haladtomban hátrapillantva láttam, hogy megmozdul. Végül egy kemény sprintet kellett levágnom a felüljáróig, mellyel, azt hiszem, sikerült kivívnom a lépcsővel szemközt megbúvó kocsma közönségének elismerését. Azonban megérte, hiszen a személypályaudvarra begördülő, konténervonatot továbbító gépről – érzésem szerint – remek fotót sikerült készítenem. A háttérben az indóház mögött jól látható a Duna, még távolabb a révkomáromi Szt. András plébániatemplom tornyait is felfedezhetjük. |
 |
| A határ túloldalán elterülő Révkomárom állomásán (a volt Komárom-északin) korábban már többször megfordultunk, ezért most egyből Dunaszerdahely felé folytattuk utunkat. Hamarosan ismét láthattuk a Metrans konténervonatát, mely a Duna-hídon átkelve éppen belépett Szlovákia területére. Nem sokkal később elmaradtak a házak és kiérve a nyílt terepre esedékessé vált az első személyvonat érkezése. Hamarosan fel is tűnt a távolban a magányos, jellegzetes sárga színű motorvonat. |
 |
| Dunaszerdahelyig az út eseménytelen volt, a vonal ezen szakaszán a vonatok – az új menetrend szerint – kétórás követéssel közlekednek. Csallóköz és maga Dunaszerdahely kis csalódást okozott: a jellegtelen, poros településeknél, vagy a javarészt modern kockaházakból felépített városkánál több látványosságot vártunk. A hangulatos, de kicsinyke központ megtekintésével meglehetősen rövid idő alatt végeztünk, minek utána a pályaudvarra indultunk, ahova vonat érkezése volt időszerű. |
 |
| Épp megérkeztünk az indóház előtti térre, amikor onnan parádés felvonulás indult a városközpont felé. A táncos lábú lányokat a Grinavanka fúvoszenekar kísérte, a mögöttük haladó hölgyek reklámanyagot és a gyermekeknek lufit osztogattak. Hogy valamiféle hivatalos aktus kísérte-e a Regiojet társaság "vasútfoglalás"-át, nem tudom, ünnepélyes külsőségként mindössze ezt az eseményt láttam. A Csallóköz legnépesebb városának állomása a vadonatúj vágányok és peronok mellett a valósnál még kopottasabb hatást gyakorolt ránk. |
 |
| Az üzemeltetőváltást a Pozsonypüspöki – Dunaszerdahely vonalrész átfogó felújítása előzte meg, a 10,8 millió eurót kóstáló munkálatok végeztével korszerű pályatest és peronok, valamint új biztosítóberendezés maradt hátra. A menetrend is gyökeresen megváltozott: a korábbi "igényalapú", azaz meglehetősen ritka közlekedést kínálati ütemes vonatkövetés váltotta fel. A felvétel a Révkomáromból Pozsonyba közlekedő személyvonat érkezését mutatja Dunaszerdahely állomás első vágányára. |
 |
| A forgalom lebonyolításához kilenc Bombardier Talent dízel-motorkocsi érkezett a Csallóközbe. A Regiojet nem tulajdonosa a járműveknek, ugyanúgy bérli, mint előző munkáltatójuk, a németországbeli Pinzgauer Bahn is tette. A cseh cég jellegzetes sárga színeire matricázott szerelvények jelentős javulást hoztak a korábban használatos, 30-40 éves vonatokhoz képest. Az állomás mellékvágányán a még a korábbi használója színeit viselő VT643,13-ast láthatjuk, mellette a kollegája már az új egyenruhában pompázik. |
 |
| Mivel sejtettem, hagy az utunk elején már látott Metrans-konténervonat Dunaszerdahelyre tart, kiszámoltam egy hozzávetőleges időpontot, amikorra a szerelvény elérheti célállomását. Nem is csalódtam: míg nejem a városszéli bevásárlóközpontban nézelődött, a közelében húzódó sínpáron beesett a várt vonat. Később megtudtam: a nem csekély teherforgalmú dunaszerdahelyi konténerátrakó – Pozsony felől négy-öt, Komárom irányából két vonatpár a napi átlag – kiszolgálását magánvasút-vállalatok végzik korszerű járműveikkel. |
 |
| Az új szolgáltató szerelvényei az első napon teltházzal mentek, már csak azért is, mivel ez alkalomból ingyenes volt az utazás. A vonal állomásain, megállóhelyein sok helybéli megjelent, hogy láthassa az új vonatokat, közülük többen, ruházatuk alapján gondolva alighanem a templomlátogatást kötötték össze a vasútnézéssel. A képen látható, Révkomáromba igyekvő személyvonat Enyedpuszta megállót hagyja el, ahová egy család ment ki gyermekestül, rácsodálkozni a modern szerelvényre. |
 |
| Míg idehaza még utópia, Európa nagyobbik felében természetesnek számít, hogy a kisebb forgalmú megállóhelyeken a személyvonatok csupán feltételesen állnak meg, ha le- vagy felszálló utas akad. 2012. március 4-én azonban alighanem mindenütt stoppolták a szerelvényeket, még a semmi közepén található Ekelen is volt felszálló. A pár kilométerre elterülő településről kerékpáron érkező többség azonban bámészkodni jött, a Studénkákhoz képest igen látványos Talentek sok érdeklődőt vonzottak a sínek mellé. |
 |
| Igazi mellékvonali idill Örsújfalu állomáson, melyet a Regiojet már megállóhelyként vett át a ŽSR-től. Utazásunk érdemi része itt ért véget, de valószínűleg nem utolsó alkalommal jártunk itt. A Dunaszerdahelyre irányuló konténervonatok ténye ugyanis megmozgatta fantáziámat, ezért aztán nem lehetetlen, hogy még felkeressük a Csallóközt és vasútját. Azóta már az új motorvonatok megszokottá váltak, bedolgozták magukat, az újdonság varázsa lekopott csillogó sárga gúnyájukról. |
Utolsó kommentek