A Hódmezővásárhelyre tett vasvillázásunkról készített hozzászólásomban, amelyben a már gyakorlatilag teljesen kész Tram-Train városi szakaszát mutattam be, még csak említhettem a vonalon majdan közlekedő járművet. Most már fényképem is van róla: miután korábbi hibája kijavításra került, végre sort keríthettek az első hatósági vizsgamenetére. Abban, hogy a március 10-ére kitűzött eseményre ténylegesen sor kerül, nem voltam teljesen bizonyos, mindenesetre úgy terveztem a napomat, hogy ha kell oda tudjak menni. Aztán amikor azon a szerdai reggelen megtekintettem a vonatinfós alkalmazást (az iemiget), már biztos voltam benne, hogy látni fogom a Vasvillát, ahogy valaki tréfásan elnevezte a 406 001-es pályaszámú motorkocsit. A térképen ugyanis azt láttam, hogy a jármű ideiglenes honállomása, Szentes felvételi épülete előtt áll. Nem sokkal később már úton voltam, mégpedig Kiskunfélegyházára, Paco (a szentesi vontatási főnökségen a motorkocsival foglalkozó dolgozók így nevezték el az egyik spanyol szervizes szakember után) útjának első állomására. Itt egy személycsoport kellős közepébe pottyant, ebben a hozzászólásban az ott eltöltött 40 percéről mutatok néhány impressziót. Indulás tehát ismét vasvillázni, ezúttal Kiskunfélegyházára!
Vasvillázás Kiskunfélegyházán
2021.03.13. 06:30 Tastam
1 komment
Vasvillázás a vásárhelyi híres promenádon
2021.03.06. 06:30 Tastam
Mindjárt az elején előrebocsátom: nem dolgozni érkeztünk február utolsó szombatján a délkelet-Magyarországon található városkába, Hódmezővásárhelyre. Mindezekből nyilvánvalóan következik a kérdés, hogy akkor mit keres az utunkat leíró hozzászólás címében egy mezőgazdasági eszköz neve és vajon hogy kapcsolódik ez az ismert magyarnótában is szereplő híres promenádhoz. Nos, mondanivalóm valójában egy hazánkban eddig ismeretlen fajta közlekedési eszközhöz kapcsolódik, a jelenleg még épphogycsak a szárnyait bontogató Tram-Trainhez. Az angol kifejezés magyarításaként alkották meg a vasútvillamos szót, aztán ebből találta ki egy nem kevés humorérzékkel megáldott valaki a vasvilla rövidítést. Kicsivel kevesebb mint egy évvel ezelőtt, amikor az emeletes vonat első magyarországi útja kapcsán a 815 007 pályaszámú motorvonatot 007-es ügynöknek tituláltam, kaptam hideget-meleget. Lehet, hogy ez most sem lesz másként, mivel tudom, hogy a vasvilla kifejezés ebben az értelemben nem mindenkinek tetszik. Mégis úgy döntöttem, használni fogom, mivel megítélésem szerint jópofa megnevezés, még ha semmilyen módon sem kapcsolódik a Tram-Trainhez.
2 komment
Véget ér egy fejezet
2021.02.20. 06:30 Tastam
Az egykori Juventus együttes 1970-ben kiadott kislemezének egyik dala a "Véget ért egy fejezet" című nóta volt. Bár a napjainkban is népszerű szám egészen másról szól, mégis ez jutott az eszembe, amikor hírét vettem, hogy vasutunk megszünteti egyik ikonikus vonatfajtájának közlekedtetését. Ez pedig nem más, mint a "hagyományos", azaz nem a felújított, ún. csíkos, hanem az egyszerű, régimódi kék kocsikból és az azokat továbbító 431-es sorozatú villamos mozdonyból összeállított ingavonat. Az intézkedés oka az, hogy az utolsó négy üzemképes 300-as alsorozatú vezérlőkocsinak február elején rövid időn belül lejárt, illetve lejár a fővizsgája, a vagonok pedig attól fogva nem közlekedhetnek. Mivel továbbüzemeltetésüket a gazda, a MÁV-Start nem tervezi, újravizsgáztatásukra nem fog sor kerülni. Elsőként a 307-es (teljes nevén az 50 55 80-05 307-0) állt le, melynek utolsó napja február 7-e, vasárnap volt. Aznap reggel kellemetlen, borús idő virradt ránk, ennek ellenére úgy döntöttem, Füzesabonyba utazok, hogy talán utoljára lássam ezt a vonatfajtát közlekedni.
1 komment
Újdonságok N-es méretben
2021.02.15. 14:57 crash
A Nürnbergi játékvásár minden év február elején kerül megrendezésre, és a vasútmodell-gyártók erre az időpontra szokták tartogatni az újdonságok bejelentését. Ebben az évben a rendezvényt a COVID miatt eltolták nyárra, de ez a gyárakat nem tántorította el, hogy előrukkoljanak a 2021-es újdonságokkal. Mostanra már szinte minden nagyobb gyártó megjelentette az újdonságlapjait. Átfutottam ezeket, hogy milyen érdekes dolgok lesznek N-es méretben. Nem akarom lelőni a poént, de rég nem volt már ilyen érdekes év az N-es méretet gyűjtőknek.
4 komment
Címkék: arnold fleischmann hobbytrain scale n jaegendorfer trix spur n
Irány Egyiptom!
2021.02.13. 06:30 Tastam
A magyar vasúti járműgyártás nem ismeretlen az egyiptomiak számára, hiszen a Ganz és a Ganz-Mávag többször is szállított mozdonyokat, motorvonatokat, illetve villamosokat a piramisok országába. Elsőként 1934-ben került ki a Ganz egy, a Kairó - Szuez vasútvonalra szánt motorvonat megépítésére kiírt ki versenytárgyaláson induló 14 gyár közül nyertesként. A leszállított járművekkel a gazdája meg volt elégedve, így eztán az egyiptomi vasút hosszú ideig a budapesti járműgyár állandó megrendelője lett. Egy példa: külön az afrikai ország részére lett kifejlesztve az ENR 4301-es sorozatú, nálunk M31-esként ismert dízel tolatómozdony. 1986-ban villamosokat küldtünk Alexandriába, majd ezután szünet állt be a kapcsolatban, egészen mostanáig. 2021 február 10-én ugyanis járműszállítmány indult Dunakesziből Egyiptomba, amelyet egy nagy darabszámú megrendelés első négy példánya alkotta. Bár az időjósok arra a napra nem sok jót ígértek - és sajnos előrejelzésük ezúttal be is vált -, ezen a napon magam is megjelentem a Budapest északi peremén elhelyezkedő város állomásán.
4 komment
Söröskocsi 1:45-ös méretben
2021.01.18. 21:24 crash
A Brawa jó tíz évvel ezelőtt adta ki az Oppeln kocsit nullás - 1:45 - méretben. Rendkívül szép, és részletes modell. Már akkor olyan céllal vásároltam, hogy majd magyarítani fogom. Abban biztos voltam, hogy a PFT (Pályafenntartás) zárt teherkocsiparkjának egy időben ezek adták a gerincét, de azt is tudtam, hogy bizony egészen a negyedik korszak végéig a MÁV vonalain használatban voltak.
Szólj hozzá!
Címkék: brawa teherkocsi MÁV scale 0 tehervagon spur0
Csapófedeles kocsi nullás méretben
2021.01.11. 22:19 crash
A bejegyzés írása közben arra gondoltam, hogy van-e ennek a kocsinak valami szebb neve? Ez úgy jutott eszembe, hogy az ünnepek alatt lehetőségem volt egy kicsit modellezni. Az első a sorban, ami elkészült, az a csapófedeles kocsi volt. Az eredeti neve sem szebb: klappdeckelwagen. Egyik barátommal beszélgettem, de ő sem tudott semmi más nevet felhozni. Egy viszont biztos a kocsikkal kapcsolatban: ezek az elődei a Tcs kocsiknak, amelyekből korábban készítettem két példányt.
3 komment
Címkék: vasut vasutmodell scale 0 tehervagon modellvasut
Csóréautók?
2020.11.27. 09:45 konzol1
A csóré, meztelen, csupasz, pőre szavak ugyanazt jelentik. Legalábbis az értelmező szótár szerint. Autó, kocsi – szintén egymás szinonimái. Vagy mégsem? Gyerekkoromban Tímár Györgynek volt egy kabarétréfája, ahol Brachfeld Siegfried megkérdezte partnerét, hogy
- Mi a különbség a húzni és a vonni között?
- Semmi. - volt a válasz.
- És a rejteni, meg a dugni között?
- Semmi.
- Na, akkor add ide a rejtővonót!
- A MICSODÁT?!
- Rejtővonót…
- Ja, hogy a DUGÓHÚZÓT!
Ezen rövid bevezető után már kitalálta a Kedves Olvasó, hogy jelen írásomban PŐREKOCSIKRÓL lesz szó.
Utolsó kommentek