Ismét letudtunk egyet a MÁV-Start rendkívül népszerű kezdeményezése, az ún. retró hétvégék közül. Ez az idén már a harmadik volt, egyben a második olyan, amely a Balaton északi partján, a 29-es számú Székesfehérvár - Tapolca vasútvonalon zajlott le. Ezek kapcsán különböző fórumokon sokan sokféleképpen reagáltak, fejezték ki tetszésüket, vagy éppen nemtetszésüket. Az egyik közösségi oldalon találkoztam például egy olyan, meglehetősen indulatos bejegyzéssel, melynek szerzője szerint senkit nem érdekel, hogy a szerelvényt gőzmozdony vontatja vagy más, sokkal fontosabb lenne, ha a vonatok késés nélkül közlekednének. A vasutat csupán közlekedési eszköznek tekintő "egyszerű" utasok részéről ez természetesen érthető reakció, de bizony rengeteg érdeklőt, és nemcsak vasútrajongókat vonz egy-egy ilyen esemény, melyek sokakat a saját fiatal(abb) korukba repítenek vissza. A "vasútfanok", illetve -fotósok köréből is érkeznek különböző megjegyzések, kritikák, például hogy mért pont ez vagy az a mozdony továbbítja ezt vagy azt a szerelvényt, és mért nem egy másik, míg mások a gördülőállományt kritizálják, mivel szerintük a retró fényezésű mozdonyok, kocsik nem (eléggé) korhűek. Tény, hogy a korábbi színtervükben pompázó járművek a mai elvárások, valamint előírások megfelelően vannak kiképezve és feliratozva, és ha nagyon precízek akarunk lenni, csak hasonlítanak a '70-es, '80-as évekbeli megjelenésükre. Azonban én úgy gondolom, egy olyan állami fenntartású, közforgalmat lebonyolító vállalattól, mint a MÁV-Start, amelynek egyáltalán nem feladata a hagyományőrzés, igenis szép és megbecsülendő gesztus egy ilyesfajta esemény létrehozása.

Az észak-balatoni vasútvonal ez évi szezonjának kezdete igen emlékezetesre sikeredett. A hosszas, teljes kizárásos időszakokkal megfűszerezett karbantartás után a Szabadbattyántól Balatonfüredig tartó vonalrész villamosítva és részben felújítva vágott neki a 2021-es kiemelt nyári időszaknak. Június utolsó harmadában aztán megérkezett az idei első kánikula a maga 35-38 fokos csúcshőmérsékletével, aminek köszönhetően - több vasútvonallal egyetemben - a MÁV biztonsági okokból itt is sebességkorlátozást vezetett be. Aztán a hőség enyhülésével ezek feloldásra kerültek, kivéve a Szabadbattyán és Balatonfüred közti szakaszt, ahol a vasúti szakemberek olyan vágánytorzulásokkal és egyéb pályahibákkal találták magukat szemben, amelyek miatt még nagyobb mérvű sebességkorlátozások bevezetését látták szükségesnek. Az intézkedés az első napokban komoly késéseket okozott a 29-es vonalon, de az utazóközönség kénytelen volt vonatelmaradásokkal is számolni. Aztán a pályafenntartási szakszolgálat nekifogott a hibák kijavításának, minek köszönhetően a helyzet lassan elkezdett normalizálódni. Jelenleg csak a "megszokott" késések tapasztalhatók, de mivel arrafelé a közlekedés továbbra is meglehetősen megbízhatatlan, valamint hogy többet tudjunk fotózni, egyéni közlekedési eszközzel vágtunk neki az útnak. Kiruccanásunk kétnapos volt, egy éjszakát egy közeli szálláshelyen töltöttünk el. De a szócséplés helyett inkább kezdődjék a retró Balaton party!

1. nap (augusztus 7, szombat)

"A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból, s ragyogó reménység a jövendőre" - így vélekedett Eötvös Károly a magyar tengerről. Szavai ma is aktuálisak, hiszen a Balaton az egyik legnépszerűbb kiránduló- és üdülőhely hazánkban, ezen kívül otthont ad számos kulturális rendezvénynek is. A vírushelyzet visszaszorulásával az idei nyáron visszatért a korábbi nagy élet a tó partjára, ahol, úgy gondolom, mindenki, bármi is az érdeklődési köre, megtalálja a kedvének megfelelő szórakozást.

Az augusztus 7/8-iki hétvégén a tó északi partját a vasút szerelmesei vették birtokba, ezt a két napot mi is ennek szenteltük. Biztos, ami biztos alapon 7-én, szombaton viszonylag korán, már 6 órakor elindultunk otthonról, hogy még a szokásos országúti rohamot megelőzve, kényelmesen elérhessük úti célunkat. Ez sikerült, sőt a tartalékidőnk szerencsére felhasználatlanul maradt, minek köszönhetően a tervezettnél jóval korábban megérkeztünk első fotóhelyünkre, Balatonszepezdre. Itt még sikerült ezt az eredetileg számításba sem vett Kék Hullám fantázianevű IC-t is megörökíteni.

Az előző képen látható vonat élén a 628 314, mögötte a 418 317 pályaszámú mozdonyokat láttuk, vagyis ez még nem egy retró szerelvény volt. Nem sokkal később azonban már egy már félig-meddig retró vonat volt időszerű. Azért csak félig-meddig, mert esetében csupán a vontatójármű idézte a régi időket, a kocsik vasutunk legkorszerűbbjei közül kerültek ki. A vonatot az M61 006 húzta, amely az egy hónapja lezajlott retró hétvégén nem igazán brillírozott: a vasutas fórumon - melyre e hozzászólásban még többször is fogok hivatkozni - olvasható bejegyzések szerint ugyan működőképes volt, azonban csak minimális vontatási energiát tudott kifejteni.

Még maradtunk helyben, ahova egyébként egyre-másra érkeztek a vasútfotósok. Egy Balatonfüredről Tapolcára közlekedő, immár igazi retró személyvonat volt várható, amely normál esetben egy egy, vagy két két mellékkocsit vontató 117-es (vagy ahogy a legtöbben ismerik, Bz) motorkocsi. Ezen a hétvégén azonban ezek a vonatok is régivágásúak voltak, amire most éppen az egyre duzzadó csapattal együtt mi is vártunk, a 408 224-es Púposnak kellett továbbítani. Legalábbis én azt hittem. Mint később kiderült, felületesen néztem meg a hivatalosan közzétett programkiírást, ezért ezúttal csalódás ért, amikor megláttam a három kocsi élén dolgozó húszas Nohabot...

Nemcsak a nap, de a teljes balatoni retró-hétvége abszolút sztárja, a gőzmozdony volt a következő "fellépő", amelyet Révfülöp állomáson vártunk meg. Az enciánkék gyorsvonati kocsikkal mintegy 20 perces késéssel az ívben, fák takarásából felbukkanó 424 247 nagyobb sikert aratott, mintha bármelyik szupermodell sétált volna végig fürdőruhában a peronon. Az állomásra ez alkalomra kisereglő különböző korú - nagyrészt nem vasútbarát - érdeklődők reakciói egy különleges, talán soha vissza nem térő hangulatot teremtettek. Jobbra a település nevezetessége, az Árpád-kori fülöpi templomrom sejlik fel.

Ugyanazon a napon került megrendezésre az elmúlt szombaton a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztott Balaton-átúszás is, ennek köszönhetően a környék szinte minden négyzetméterét, még a templomrom előtti füves térséget is parkoló gépkocsik foglalták el. Számítottunk erre, de szerencsére mire megérkeztünk, az átúszás elkezdődött, így az autókkal érkezők már a parton tartózkodtak. A gőzmozdony kedvéért az állomásra kizarándoklók is elmentek, a Tapolca - Balatonfüred személyvonat retró Bz-szerelvényét már csak a fanatikusok várták meg. A kép az állomás Budapest felőli végében készült.

Természetesen voltak gondolataink arra, hogy az egymás után érkező vonatokat hol lehetne megörökíteni, de ez a "tervezet" meglehetősen képlékeny volt. Nem ragaszkodtunk körömszakadtáig az előzetes elképzeléseinkhez, hagytuk, hogy sodorjanak az események. Amikor Révfülöpről továbbindulva, Pálköve határában megpillantottunk egy ígéretesnek tűnő helyszínt, azonnal eldöntöttük, hogy az ábrahámhegyi klasszikus fotóhely helyett itt várjuk meg a következő vonatokat. Az egyik hamarosan meg is érkezett, a gyorsvonatot a 418 148-as Csörgő vontatta. Itt ez is retrónak számít, hiszen a Dunántúlon a tavalyi év vége óta csak remotorizált 418-asok dolgoznak.

Az előző képen látható vonat Révfülöpön találkozott az ellenkező irányba, azaz Tapolcára tartó szerelvénnyel, hamarosan ez utóbbi is megjelent a mindössze egy ipari létesítményhez vezető keskeny utat fedező fénysorompónál. Hogy a vonatot két mozdony vonszolja, elsősorban nem azért volt szükséges, mert azt bármelyikük önmagában nem bírta volna el. A kocsisor továbbítása az első gép, az M62 127-es Szergej feladata volt, a mögötte guruló M41 2103 a vonatban elhelyezkedő IC-vagonok energiaellátásának biztosítását végezte.

Ezután - immáron az eredeti tervezet szerint - egy kedvelt klasszikus fotóhelyre indultunk: Badacsonytomaj állomásra. Ide elsőként a retró ingavonatot vártuk, amelyet a 194-es Szergej továbbított. Ez a szerelvény nem nosztalgia, hiszen külső megjelenése csupán emlékeztet a Bhv sorozatú személyvagonok korábbi külsejére. Az elvakult vasútrajongók nincsenek megelégedve a látvánnyal, mert sok minden hibádzik a kocsikon, amely a fényezésétől eltekintve megegyezik a jelenleg még forgalomban lévő, nem korszerűsített Bhv-kocsikkal. Azonban az kétségtelen, hogy a most elénk táruló képen nagyon jól mutatnak.

A következő, szűk negyedóra múlva az állomásra beeső személyvonaton azonban a legelvetemültebb vasútfanatikusok sem találhattak hibát. A képen látható látvány 2000 teléig, a Nohab mozdonyoknak a térségből távozásáig mindennapos volt errefelé. Az M61 020 által továbbított Bhv és By sorozatú személyvagonok azóta szinte semmit nem változtak, az észak-balatoni vasútvonalon azonban ma már jellemzően nem dolgoznak. Egy hiba azonban mégis van: a mozdony orrán egy embléma látható az eredetileg ott díszelgő vörös csillag helyett. Ennek gyakorlati oka van, közforgalomban résztvevő járműveken ugyanis önkényuralmi jelkép nem jelenhet meg...

Továbbindulva hamarosan az első napunk utolsó közbenső megállásának színhelyére, Badacsonytörmedic-Szigliget állomásra érkeztünk. A Budapest-Déli pályaudvarra tartó Kék Hullám IC pontosan megérkezett, a szerelvényt a már korábban látott M62 127 és M41 2103 párosa vontatta. A pompás megjelenésű Szergej az egy hónappal korábbi retró hétvége utolsó vonatának utolsó állomásán kénytelen volt megállni, miután az egyik forgóvázában egy vonómotornál tűz keletkezett. A már idézett fórum szakértői hosszú javítás ígértek a gépnek, de szerencsére hamar sikerült megreparálni.

A Balatonvidék kirándulóinak egyik legszebb, legnépszerűbb célpontja, a Badacsony alaprajza kör, amelyből eleinte lágy hajlással, később egyre meredeken emelkedik ki a hatalmas csonkakúp. Oldalában szőlők, majd erdők, feljebb bazaltsziklák vadregényes világa, tetején gyönyörű fennsík. A hegy szinte belekönyököl a magyar tengerbe, a vasútvonal a lábánál, a verdeső hullámokhoz közel hatalmas ívben kerüli meg. A Badacsony jellegzetes sziluettje hosszú szakaszon uralja a látképet, e hosszú nevű állomásról is kiválóan látható, most éppen az időközben befutott ellenvonat háttereként.

Az előző képen látható Kék Hullámnak alighanem sikerült kivívnia a nap késésrekordere - meglehetősen kétes hangzású - címet. Természetesen a bő hármnegyedórás csúszással közlekedő, részben gyorsvonati-, részben IC-minőségű kocsikból összeállított vonatot követő helyi motorvonat sem tudott pontosan közlekedni. A retró Bz-t már aznapi végállomásunk, Tapolca bejáratánál vártuk, majd örökítettük meg. Megérkezése után körbenéztünk a pályaudvaron, ahol a retró hétvégékre jellemző módon hatalmas, hömpölygő tömeg fogadott.

A sok ember  élelemmel ellátásának elősegítésére a szervezők egy érdekes módszert választottak. Az egyik délelőtti vonattal érkezett étkezőkocsit az állomás mellékvágányára állították, majd azt a kora délutáni órákig étteremként üzemeltették. Mivel a jármű működéséhez villamos energia is szükségeltetett, külön erre a célra egy mozdony, nevezetesen a remek megjelenésű 418 308 érkezett, amely egész idő alatt járó motorral látta el a kocsit elektromossággal. Ez elég komplikált és nem is túl olcsó megoldás volt, hogy aztán mennyien választották ebédjük színhelyéül az étkezőkocsit, nem tudom.

Nem irigyeltük az állomáson aznap szolgálatban lévő vasutasokat, hiszen a területen szédelgő, sokszor szét sem néző, figyelmetlen ember- és gyereksereg terelgetése a vasúti járművek folyamatos mozgása közepette nagy figyelmet kívánt (tudomásom szerint a két nap folyamán szerencsére sem baleset, sem rendkívüli esemény nem történt). Többen átsétáltak az állomásépülettel szemben elhelyezkedő vontatási telep területére, ahol mi is körbenéztünk. Még éppen sikerült az ott tartózkodó járműveket megörökítenünk, mielőtt a biztonsági szolgálat emberei - nagyon határozottan, de udvariasan - elhajtotta az üzemi területen tartózkodókat.

A távozási kényszer érzékenyen érintette az összesereglett soknemzetiségű fotóscsapatot, hiszen az épület sarkától ideális fényviszonyok mellett lehetett volna fényképezni az állomást elhagyó gőzmozdony-húzta vonatot. A többség, köztük mi is, elzarándokolt az állomás kezdőpont - azaz Budapest - felé eső bejáratánál található sorompóhoz és ott várta meg az eseményt. Amikor elérkezett az indulási idő, az attraktív szerelvény méltóságteljesen mozgásba lendült, majd elegánsan elhagyta a pályaudvart. Ma már különlegesnek mondható, pompás látvány volt.

Ezzel a nap érdemi része számunkra lezárult, de valamit még látni szerettünk volna. Ez a valami, vagyis inkább valamik az állomás város felőli oldalán álltak, még éppen odaértünk, mielőtt elhúzták volna a csíkot. Az idén a retró hétvégékhez az autóbuszokat üzemeltető Volánbusz is csatlakozott, kínálatuk azonban sajnálatos módon a júliusi rendezvényhez képest jelentősen beszűkült. A korábbi négy helyszín most Balatonfüred mellett csak Tapolcán lehetett találkozni nosztalgiabuszokkal, ráadásul nem mind a két nap, csak szombaton. Tapolca és Szigliget között egy Ikarus 55 Lux és egy Ikarus 256 tett néhány fordulót.

Még mielőtt elindultunk volna éjszakai szálláshelyünkre, egy gyors lövéssel mlg leterítettünk egy Keszthely felé induló személyvonatot. Ezután már tényleg elhagytuk a tavasbarlangjáról híres kisvárost, és egy ízletes vacsora elfogyasztása után a pihenésnek adtuk át magunkat. A frissítő fürdő jólesett, hiszen a napközben 30 fokig melegedő időjárás alaposan megizzasztott bennünket, és bizony a pihenés sem jött rosszul a fárasztó nap után. Másnap pedig folytatódott a retró-hétvége, aminek újult erővel kívántunk nekiindulni.

2. nap (augusztus 8., vasárnap)

Reggel frissen, kipihenten és jóllakottan kezdtük meg azt a bizonyos második napot. Elsőként Balatonfüredre indultunk, hogy lencsevégre kapjuk a 9,35-kor esedékes Vízipók Interrégió vonat érkezését. Megérkezésünk az állomásra számomra történelmi pillanat volt, hiszen most első ízben láttam ott villamos mozdonyt, de több dízel, köztünk két retró is tartózkodott a helyszínen. A várt vonat annyira hirtelen és pontosan futott be, hogy majdnem lemaradtam róla, a róla készült fénykép nem is sikerült túl jól, ezért most a mozdony körbejárása után elkattintott felvételt mutatom.

Ez a vonat azért érdekes, mert két első generációs 2. osztályú IC- és egy komfort-, valamint egy kerékpárszállító kocsiból volt összeállítva. Előbbi kocsitípussal indult meg 30 évvel ezelőtt a MÁV InterCity-forgalma Budapest és Miskolc között, most azonban ezeket a mai viszonyok között is megfelelő színvonalú szolgáltatást nyújtani képes komfotkocsival együtt bármiféle pótdíj nélkül igénybe vehette a nagyérdemű. Sajnos a kocsik oldalán korábban elhelyezett InterCity emblémát tartalmazó matricát eltávolították - mégpedig meglehetősen amatőr módon...

A vasutas fórum közönsége élesen bírálta azt a tényt, ami az utasoknak is bosszúságot okoz, nevezetesen hogy a villamosítást követő új menetrendi struktúrában a Budapest - Tapolca relációban közlekedő vonatok egy részét Balatonfüreden kettévágták. Ez a jelen esetben azt jelenti, hogy aki a Vízipókkal érkezett, de a Tapolca felé eső egyik állomásra igyekezett, át kellett szállnia. A csatlakozó vonat ugyanazon peron másik oldalán várakozott, a klasszikus szerelvény előtt egy igazi veterán állt, a 408 224-es Púpos.

Nagy mozgás az állomáson egy darabig nem volt várható, ezért a fényképek elkészítése után legott továbbindultunk, hogy megelőzve az előző képen látható személyvonatot, Aszófőnél ismét le tudjuk fényképezni. Ez sajnos, mivel az erős forgalomban csak lassan lehetett haladni, egy hajszál híján, de nem sikerült. Azonban nem keseredtünk el, hiszen rövid idő múlva érkeznie kellett a Szolnokról Tapolcára tartó hétvégi sebesvonatnak. Rövid várakozás után fel is tűnt a  távolban az egységes az enciánkék szerelvény, melyet az előző napon a gőzös, most az M62 127-es továbbított.

A szervezőket dicséri az is, hogy a hétvége két napjának eseményeit nem azonos "partitúra" alapján vezényelték le. Ez a tény csapott be minket is mindjárt az elején, amikor a várva várt Púpos helyett egy Nohab bukkant ki az ívben. Annak helyét vette át vasárnap a hatvani vontatási főnökség büszkesége, a 408 224, miközben a csupán szombaton dolgozó gőzmozdony helyett egy csíkos Szergej ugrott be. Az Aszófő állomáson nem sokkal később lefotózott vonatot azonban mindkét napon az M61 006 cibálta Szombathelytől Balatonfüredig.

A hétvége eseményeit igen élénk nemzetközi érdeklődés kísérte. Sok külföldi fotóssal találkoztunk, volt akivel a két nap alatt többször is, míg végül már szinte ismerősként köszöntöttük egymást. Legtöbbjük Németországból és Ausztriából utazott hazánkba, de a következő, Örvényes település határában található fotóhelynél olyan személyek társaságában vártuk a vonatot, akik esetében nem sikerült megállapítanunk, milyen nyelven beszéltek. Maga a vonat csupán félretró volt, mivel a Pielstick-motoros "klasszik" 418 148 előtt egy remotorizált Szergej, a 628 314 dolgozott.

Amint az az eddigiek alapján is megállapítható, nem sorban haladtunk, hiszen szombaton a bejárandó vonalszakasz közepén kezdtünk és haladtunk a végpont fel, a második nap pedig egyből az elejéről indultunk. Ezt azért szerveztük így, mert a programleírás alapján az érdekesebbnek ígérkező fotótémákat semmiképpen nem akartuk kihagyni. Udvariból így most egyből Zánka-Köveskálra ugrottunk át, ahova kis idő múlva várható volt a vasárnap fénypontjának megérkezése. De előbb még egy vonatkeresztezés zajlott le az állomáson, melynek első résztvevője, az M62 194 az olajzöld ingavonattal hamarosan meg is érkezett.

Várakozás közben egy árnyas padon elköltöttük egyszerű ebédünket. Közben egy osztálynyi gyermeksereg érkezett néhány felnőtt kísérővel, a csapat nagy valószínűséggel az üdülés végeztével hazafelé indult. A gyerekek annak ellenére, hogy a remek strandidőben el kellett hagyni a magyar tengert, nagyon jó hangulatban voltak, az addig csendes pályaudvar hirtelen megtelt élettel. Hogy nyugodt(abb) körülmények között fotózhassak, a szűk tíz perces késéssel érkező ellenvonat megörökítéséhez kisétáltam az állomás végpont felőli bejáratához. Az IC-t az M41 2103-as Csörgő vontatta, amely végre nem egy Szergej mögött, másodhegedűsként mutatkozott.

Most a nap nagy attrakciója következett, egy eredeti színtervű Púpos fellépése. Feladata a Nyíregyháza és Zánka-Erzsébetváros közötti fürdősvonat továbbítása volt útjának utolsó, villamosítatlan szakaszán. Szombaton ez elmaradt, mivel a vonat még a 100a vonalon egy baleset miatt olyan mérvű késést szenvedett, hogy a visszaúti késésének csökkentése érdekében Balatonfüredtől visszafordították. Várakozás közben már-már attól tartottunk, mi is hoppon maradunk, hiszen rég vissza kellett volna indulnia, de még meg sem érkezett. Végül csak beesett az állomás peron nélküli vágányára az Erzsébettábor megállótól már utasok nélkül közlekedő szerelvény.

Az állomáson tolatás kezdődött: a mozdonyt át kellett "varázsolni" a kocsisor túlsó végére. A dolog sietős volt, hiszen közeledett a következő két ellenkező irányba tartó vonat, amelyeknek ismét Zánka-Köveskálon kellett találkozniuk. Hogy ezeket már ne az állomáson fényképezzük le, kimentünk a Székesfehérvár felé eső bejárati jelzőhöz, ahol az első hamarosan fel is bukkant. Ez pedig a Budapestről Tapolcára igyekvő Kék Hullám IC volt az elmaradhatatlan fűtő-, vagy ebben a melegben inkább hűtőkocsival, valamint a hatos Nohabbal az élén.

Az előbb látott IC beérkezése után azonnal indult is a már megfordított "fürdős" Nyíregyházára. Érdekesség, hogy az előző, vagyis a júliusi retró hétvégén ezt a vonatot különleges vontatójárművek továbbították. Akkor a Budapesti Helyiérdekű Vállalat, az immár a MÁV égisze alatt tevékenykedő MÁV-HÉV két Bobója érkezett a helyszínre és teljesítette mindkét napon ez a nyúlfarknyi távot. Erről jómagam sajnos lemaradtam, sajnos az, úgy tűnik, csak egy egyszeri alkalom volt. Egyébként a második retró hétvégével egyidőben került megrendezésre a MÁV-HÉV szokásos születésnapi nosztalgianapja is.

Púposok kavalkádja következett, bár ez a kifejezés esetünkben enyhe túlzás, hiszen az előbb távozott csíkos M40-est csupán egy ugyanilyen sorozatú mozdony követte. A képen a 408 224 a Tapolcáról érkezett személyvonattal hagyja el az állomást, és gyorsít Balatonfüred irányába. Tudomásom szerint ez az utolsó Púpos a MÁV-Start kötelékében, amely rendszeres vonali szolgálatot lát el. Általában a Hatvan és Jászberény között hetente háromszor közlekedő tolatós tehervonatot továbbítja, de néha megfordul a salgótarjáni vonalon is. Miután megérkezett Füredre, még egy menete volt vissza Tapolcára, majd gyorsan hazatért, hogy hétfőn délelőtt már Jászberényben tegye a dolgát.

Miután Zánkánál elcsendesedett a vasút, elindultunk hazafelé, de még egy utolsó retró vonat lefényképezése céljából megálltunk Balatonakalin. Ez a már többször is látott Bz-motorvonat volt, amely valószínűleg a délelőtt folyamán jutott el Tapolcáról Balatonfüredre, azonban akkor valahogy elszalasztottuk. Még volt kis időnk az érkezéséig, így lesétáltunk a Balaton csupán egy macskaugrásnyira lévő partjára és átmustráltuk a strand körüli elárusítóbódék kínálatát. Amint megláttuk a fénysorompó piros villogását, még volt időnk visszasietni a sínekhez, hogy megörökíthessük az érkező Piroskát, amely aztán néhány nap múlva hazatért Balassagyarmatra.

Végül (és legalábbis számunkra utolsósorban), mintegy bónuszként érkezett Balatonakali-Dörgicse állomásra egy, az Erzsébet táborba tartó különvonat. Erre nem számítottunk, sem a menetrend, sem a retró-napi programkiírás nem tartalmazta. De a vonat nem is volt retró, annyiban különbözött a vonalon szaladgáló többi szerelvénytől, hogy egy, a hétvége miatt éppen facér szolnoki Fecske-ingából lett kiadva. Utasai gyermekek voltak, a több száz lurkó a Zánkán látott gyereksereggel ellentétben nem haza, hanem épp ellenkezőleg, üdülni utaztak. Ennek megfelelően a hangulat is emelkedett volt a kocsikban, már messziről jól hallható volt az önfeledt gyerekzsivaj.

Annak ellenére, hogy a magyar tenger partjánál, az ország egyik legnépszerűbb üdülőhelyén töltöttük el a mögöttünk lévő két napot, a Balatont inkább csak messziről láttuk. Most nem is ez volt a fő cél, de ősszel bepótoljuk a kirándulásokat és talán, ha az időjárás megengedi, a megmártózást is. Persze a szeptember közepére tervezet balatonfüredi üdülésünket még akár meg is hiúsíthatja a mostanában az életünket uraló koronavírus, de egyelőre még nem erre számítunk.
Maga a balatoni retró party remekül sikerült, és a két nap történései közepette szerzett tapasztalásaink szerint nemcsak mi éreztük magunkat kiválóan. Az összképet számunkra kicsit lerontja az a tény, hogy egy retró-járművet, az M62 001-es dízelt, mivel neki csak vasárnap délután volt jelenése, nem láttunk, de ez a mi sarunk, hisz' akár meg is várhattuk volna. A legnagyobb hatást ránk a gőzmozdony aszófői fellépése gyakorolta. Nem tartom magam túlzottan szentimentális figurának, de amikor a vonat meglehetősen látványosan továbbindult az állomásról, könnyek szöktek a szemembe. Ezt nem a füst okozta, és nem csak a látvány, sokkal inkább a jelenlévők reakciója. Itt kanyarodok vissza a bevezető elején idézett mérges hangvételű hozzászóláshoz, melynek szerzője megtapasztalhatta volna: igenis, sokakat érdekelt, hogy azt a vonatot akkor egy gőzmozdony továbbította. Ez egyszer az sem volt fontos, hogy ez a vonat késett, a levegőben szinte harapni lehetett az állomásra csakis a vasparipa miatt kizarándokoltak - közülük is elsősorban gyermekek - felszabadult jókedvét, vidámságát. Ha másért nem is, ezért mindenképpen érdemes volt létrehozni ezt a retró hétvégét, amit ezúton is köszönök a szervezőknek.