Az augusztus 20.-iki hétvégét – kissé megtoldva - Erdélyben töltöttük, nevezetesen a Kovászna megyei Erdővidék közepén található Székelyszáldobos (Doboşeni) nevű faluban. A 600 - 1500 méteres hegyek övezte tájegység különleges tájképi szépséggel bír. Lakói egyszerű emberek, akik szorgos és nem könnyű munkával keresik kenyerüket, valamint vezetik a kisebb-nagyobb háztáji gazdaságokat. A barnaszénbányák bezárásával a munkalehetőség erősen lecsökkent, sokan ezekkel a gazdaságokkal tartják el magukat és családjukat. Ott-tartózkodásunk alatt megtapasztaltuk a székely mindennapokat, az ottaniak nehéz sorsuk ellenére boldogságban élik napjaikat. Megtapasztaltuk vendégszeretetüket, és jókat beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Megtapasztaltuk azt is, hogy Székelyföldön mindegyik, még a legkisebb településnek is komoly történelme van.Az 1700 lelkes, kétharmadában magyar lakosságú, a Kormos-patak kiszélesedő völgyében fekvő Székelyszáldobos jellegzetessége, hogy sem vasút, sem szilárd burkolatú út nem vezet oda. Ebből egyenesen következik, hogy utunk nem kifejezetten "keményvonalas" vasútbarát kirándulás volt, de arra ügyeltem, hogy vonatfotókat tudjak készíteni, még ha nem is túl sokat. Most első alkalommal személygépkocsival vágtunk neki az útnak, megízlelve a mienkétől eltérő, kissé bizarr közlekedési kultúrát. Odaútban Nagyvárad, Marosludas, Medgyes és Segesvár érintésével autóztunk.
Képes üdvözlet Erdővidékről
2012.08.25. 15:27 Tastam
Szólj hozzá!
Címkék: Címkék
N700A a Tokaido vonalon
2012.08.23. 16:20 IST

Azt írja az MSN japán kiadása, hogy augusztus 21-én új típusú (vagy inkább mondjuk új verziónak) Shinkansen került bemutatásra a sajtónak, méghozzá N700A megjelöléssel. Az N700-asok már régóta koptatják a síneket, viszont a JR Hamamatsu gyárában némileg továbbfejlesztették, így a jármű emiatt megkapta az Advanced elnevezést, ebből jön a típusjelzés utáni "A", amely nem mellesleg a motorvonat oldalára is felfestésre került, lásd a linken látható képeket.
A különbség elsősorban abban van, hogy a jármű képes az automata üzemre, azaz kommunikál a pálya mentén néhány kilométerenként elhelyezett egységekkel, és így végrehajtja a megfelelő utasítást gyorsítás, lassítás tekintetében például. Mindezek ellenére alapvetően a járművezető üzemelteti a vonatot, az automata rendszer csak késés vagy valamilyen zavar esetén működik majd. Emellett a vészfékezési hatékonysága is javult a motorvonatnak, 10%-kal rövidebb út kell neki a megálláshoz.
A jármű az elmúlt 5 év első új szerelvénye a Tokaido vonalon, 2013 végéig 13 egységet fognak belőle leszállítani. Az első kereskedelmi forgalomban (értsd fizető utasokkal) töltött napja várhatóan 2013. február 6. lesz.
(A kép az MSN oldaláról származik.)
Szólj hozzá!
Címkék: japán Shinkansen N700A Tokaido
Locomotive Detailing Manual
2012.08.22. 21:58 IST
Nyolc nappal ezelőtt jött meg a Model Rail hiányosan, hét napja írtam levelet a kiadónak azt kérdezve, hogy lehet-e valamilyen módon megoldani a problémámat, hat napja kaptam rá választ, hogy küldik, csak legyek türelemmel mert 14-28 nap kell a postázásra, tegnap pedig itt volt a postaládámban, és így írtam is egy köszönő levelet nekik. Csak azért nem lelkendezek, hogy ilyenek ezek a britek, mert más országokban is tapasztaltam már hasonlót, így itthon is. Vevőbarátság kérdése. De ha már megkaptam, akkor egy kis ízelítőt is adok abból, hogy mi van benne:
1 komment
Címkék: brit magazin model rail
Vendégposzt -Kommandó
2012.08.21. 21:46 crash
Mai vendégposztunk mickeymano fórumtársunktól származik, aki nem csak N-es modellező, de mint kiderült, a kivasutak nagy barátja is. Idén sikerült a Kommandói kisvasúti napot elcsípnie, erről osztja meg velünk az élményeit.
Szólj hozzá!
Címkék: kisvasut
Train Simulator 2013
2012.08.21. 07:32 IST
Most már biztosra mehetünk a megállapítással: a RailWorks alkotógárdája minden évben meglep minket egy új verziójú programmal. A változások ezekben hol kicsik, hol nagyok, mindenesetre eljutottunk odáig, hogy a RailWorks nevet lassan elfelejthetjük: míg tavaly Train Simulator 2012 név alatt jött ki a program de mindenki továbbra is RW-nek hívta, addig idén is maradtak a megnevezésnél, úgyhogy kénytelenek leszünk átszokni a TS2013 névre. Hogy ez összekeverhető mint a Trainz szériával, mind az "ezeréves" MSTS-sel? Úgy tűnik ez őket nem érdekli. Lapozás után sorolom, hogy mivel is találkozunk majd a 2012. szeptember 20-án megjelenő új verzióban.
4 komment
Címkék: szimulátor railworks virtuális vasút train simulator
EEP 5 olcsón
2012.08.16. 07:35 IST
Anno még talán 2007-ben jelent meg itthon az EEP vasútmodell szimulátor program 5.0-s verziója. Egy házaspár ölte bele a program és kézikönyv lefordításába az energiáját, egyedi fémdobozt is készítettek hozzá, majd az árusításába fogtak. Finoman szólva sem volt olcsó a program - amelyet én egyébként virtuális terepasztal szimulátornak hívnék inkább -, mégis jópáran beszereztük. Nálam túl nagy sikert nem ért el, de ez ízlés kérdése.
Aki akkor kihagyta annak itt a remek alkalom, hogy bepótolja a mulasztását: mind a CD Galaxisnál, mind az 576 KByte-nál nemegészen egy ezer forintba kerül a szoftver, ráadásul ugyanúgy a fémdobozos változata, nem valami lebutított, megcsupaszított verzió. Úgyhogy szerintem vegyétek és vigyétek, próbáljátok ki! A találatért köszönet jsimnek!
5 komment
Címkék: eep virtuális vasút
A hócipőm tele van a postával
2012.08.14. 22:05 IST
Nem szoktam panaszkodni, mert alapvetően egy jólnevelt gyerek vagyok, de egyre inkább tele a hócipőm a postával. Ma például akkor durrant el az agyam, amikor kivettem a postaládámból az előfizetett brit Model Rail című vasútmodelles havilap aktuális számát és a csomagolását teljes szélességben kinyitva találtam. Az újság benne volt, viszont a 32 oldalas kézikönyv a mozdonyok élethűbbé tételéről hiányzott belőle. Nem értem ha már azt elvette a drága postai alkalmazott akkor már miért nem vitte az egészet, másrészt azért sem értem, mert mit gondolt kit fogok hibáztatni a hiányzó cuccért? Más ki nem tudja venni onnan a lapot. A postának meg hiába írok ilyen ügyben, jön a válasz, hogy már ők is így kapták. A francokat. Könyörgöm egy 3,75 fontba kerülő újságról van szó, derék brit barátaink nem ilyeneket fognak megdézsmálni. Meg aztán kaptam én már a magyar posta által újracsomagolt küldeményt, mellette egy cetlivel, hogy már hozzájuk is így érkezett. Ezen olyan nem volt.
A csomagjaimat már eddig sem bíztam a magyar postára (kivéve az EMS, néhány bolt csak azzal szállítja a nyomon követett küldeményeit), de az újságokkal nincs mit csinálnom, az sajnos nem választható.
Ugyanakkor még így is jobb a statisztikám a postával mint crash-nek, de ez így nem nyerő. Nagyon nem. A dühöngésért meg elnézést, kikívánkozott.
2 komment
Címkék: magazin posta model rail
Sárgák. Síndöcögények.
2012.08.13. 20:45 IST
A hétvégén a számítógépem tartalmát mazsolázva belefutottam néhány villamosos fotómba, amelyeket Budapesten lőttem az elmúlt években. Annyira megörültem nekik, hogy elkezdtem kiválogatni a használhatóbbakat, a számomra valamiért érdekesebbeket. Azt mondjuk megállapítottam, hogy a fotóstudásom korábban sem ütötte meg az elvárhatót, de ezt nézzétek el nekem, bennem kellemes emlékeket ébresztettek a képek.

Utolsó kommentek