Mai vendégposztunk mickeymano fórumtársunktól származik, aki nem csak N-es modellező, de mint kiderült, a kivasutak nagy barátja is. Idén sikerült a Kommandói kisvasúti napot elcsípnie, erről osztja meg velünk az élményeit.
--
Immáron 20 éve járok Erdélybe minden nyáron 1-2 hétre. Az idén végre sikerült –persze nem teljesen véletlenül- a kommandói napok idejére időzítenem a szabadságomat és működés közben megtekinteni és kipróbálni a helyi kisvasutat.
A Kovászna-Kommandó keskeny nyomközű vasúti rendszert a 19. század vége felé kezdték el építeni melynek fő célja a környék erdőgazdálkodásának és fafeldolgozó iparának kiszolgálása volt. A vasút alsó szakasza a kovásznai normál nyomközű vasút állomásától az alsó siklóig tartott, kb 6km hosszan. A vasútállomáson rakták át a vasúti kocsikra a faanyagot, az Európában egyedül álló gravitációs elven működő siklóval pedig összekötötték a felső szakasszal mely összes hossza 60km környékén volt. A sikló normál nyomközű volt, a pálya közepén szimmetrikus kitérővel, ahol az állvány kocsik kikerülték egymást és szükség esetén átpakolták a súlyokat. Hossza 1260m volt, 400m szintkülönbséget hidalt át. A fával megrakott kocsikat egyszerűen rátolták az állvány kocsira a felső állomáson és ennek súlya húzta fel az alsó állomásról az állvány kocsit az üres vagonnal. A sikló utolsó üzeme 1999-ben volt, azóta többször leégett, az alsó állomáson lévő hidat elmosta a patak, a nyomvonalat szinte benőtte az erdő. Tudomásom szerint a siklót tervezik újjáépíteni, de már csak embereket fog szállítani a felsősikló állomásnál lévő kilátóhoz. Ha jól tudom, a Sikló Egyesület Sepsiszentgyörgy épp ezzel a céllal jött létre. Hát… ez is valami.
Csak az érdekesség kedvéért, a Magyar Vasúttörténeti Parkban megtekinthető az a terepasztal melynek témája épp ez a sikló és környezete.
A Kommandóról odavezető kb 8km-es szakaszt szintén benőtte az erdő ,karbantartás hiánya miatt a pálya és a műtárgyak nagy része használhatatlanná vált. Sajnos a romániai gengeszterváltás után a kommandói központi fűrészüzemet privatizálták majd később csődbe ment és bezárták, így a kisvasút létjogosultsága is bizonytalanná vált. Manapság az üzem újra működik, de a fát már trélerekkel szállítják. Szerencsére egy Georg Hocevar nevű oszták vállalkozó – aki amúgy megszállott vasútrajongó- felismerte a kisvasút turisztikai jelentőségét, felújíttatott néhány nyitott személykocsit valamint törpe dízelmozdonyt, több gőzmozdonyt, többek között az 1911-ben Budapesten a Máv Gépgyárban készült CFI 764-243-as pályaszámú mozdonyt.
A gőzmozdonyok jelenleg a vonal felső szakszán közlekednek kb 7km hosszan a Kommandó-Halom útvonalon a Nagy Bászka patak völgyében, sajnos egyelőre csak a kommandói napok alkalmával melyeket minden évben augusztus első hétvégéjén tartanak. A pálya alsó szakszán a tündérvölgyben kb 3,5 km hosszan minden szombat és vasárnap pedig a törpe dízelmozdony vontat utasokkal teli panoráma kocsikat. Sajnos a többi vasúti jármű és pálya szakasz jelenleg az enyészeté… ☹
A felső szakasz műszaki állapotára jellemző, hogy lejtmenetben sikerült kétszer is kisiklanunk – pont az a kocsi ahol ültem ☺- , de a személyzet nem esett pánikba, egy fatuskó és egy emelő valamit néhány pajszer segítségével kb kettő perc múlva ismét zakatoltunk. Igazi élményvonatozás volt! A program fénypontja pedig az volt amikor sikerült a helyszínen megvásárolnom a Sepsiszentgyörgyi Sikló Egyesület és a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület gondozásában tavaly –ráadásul egy kötetben négy nyelven- megjelent kiadványt potom 95 RON-ert (kb 6000Ft) melynek címe Vasúti vontató járművek a Kovásznán és Kommandón. Ez egy A4 méretű kb ujjnyi vastag könyv telis-tele régi és új fényképekkel a vasútról és járműveiről valamint a járművek jellegrajzával és műszaki leírásával, a vasút történetét bemutató archív képekkel. Ha valakit érdekel , következő N-es topictalira elhozom, érdemes belelapozni.
![]() |
![]() |
Amúgy Kommandó Kézdivásárhelytől 32 km-re délkeletre a Háromszéki-havasokban, a Nagy-Bászka völgytágulatában, a Kupán-, Toplica- és Rozsdás-patakok találkozásánál fekszik. 1 km-es tengerszint feletti magasságával Kovászna megye legmagasabban fekvő települése, körben 1800m magas hegyvonulatokkal, gyönyörű – főként fenyő- erdőkkel. Budapesttől mintegy 760Km, tehát kizárólag csak a fanatikusoknak ajánlom. Viszont ha valaki Erdélyben jár a környéken, semmiképpen ne hagyja ki. A táj már maga megér egy utat!
Több kép itt: https://picasaweb.google.com/107314995867490230823/Kommando2012
-MM
Utolsó kommentek