Pár héttel ezelőtt jött szembe velem a hír Twitteren, csak aztán jól elfeledkeztem arról, hogy itt is megosszam veletek: Új-Zélandon az utolsó Ganz-Mávag EM/ET típusú motorvonatot is kivonták a forgalomból. Nyilván ez remek hír az ottani utazóközönségnek, hiszen 34 évet töltött el szolgálatban a 44 megrendelt egység és helyettük zsírúj, modern motorvonatokat kapnak, a hazai vasútbarátoknak viszont enyhe szomorúság költözhet a szívébe, hiszen egyel kevesebb országban utazhatunk magyar vonatokon. Természetesen nem a vasutat zárták be Wellington környékén, hanem a korábban már felújított flotta nem kapta meg az újabb átépítésre az engedélyt, helyette inkább a Hyundai Rotem által gyártott, Matangi becenévre hallgató (szelet jelent maori nyelven) FP/FT villamos motorvonat flottát bővítették. Ezek egyébként először csak a brit DM/D motorvonat állományt cserélték le valamint adtak lehetőséget a kapacitás növelésére, aztán rendeltek még belőlük 35 darabot, hogy 2015-2016 folyamán leválthassák a magyar szerelvényeket is. Az utolsó járgány 2016. május 27.-én fejezte be a munkát. Aki érez magában egy kis hajlamot némi nosztalgiázásra az kattintson erre a linkre és nézegesse meg a képeimet amelyet jópár évvel ezelőtt csináltam ottjártamkor.
A kérdés persze adott: mi fog történni a forgalomból kivont szerelvényekkel? Az állomány közel fele Dél-Afrikába hajózott, hogy ott vasúti kocsikat faragjanak belőlük és úgy éljenek még túl pár évet. Egy megmaradt a Canterbury Railway Societynél, remélhetőleg ők megőrzik majd egyben az utókornak.
Ganz motorvonatok nyugdíjazása
2016.07.05. 22:17 IST
Szólj hozzá!
Címkék: új-zéland ganz
A bejegyzés trackback címe:
https://vonatmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr258869210
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek