2011 márciusában forgalomba állt Japánban az E5-ös sorozatú Shinkansen, ennek örömére pedig a szintén japán Kato cég kiadta a vonat modelljét ugyanabban a hónapban 1:160-as méretarányban. Pár hónappal ezelőtt sikerült szert tennem egy szingapúri úriember jóvoltából a 3 egységes kezdőszettre és a 3 kocsiból álló kiegészítő szettre meglehetősen baráti áron. Pár héttel ezelőtt aztán hozzáadódott a hiányzó 4 kocsis szett is, hogy így legyen teljes a 10 kocsiból álló vonat. Ez így N-ben 158,1 centit jelent, szóval nem kis hely kell a futtatásához, de hol van ez még a 16 kocsis japán gyorsvonatoktól...

A valóságban a szerelvényből 59 készült 2009 óta a Hitachi és a Kawasaki által, hogy azokat a JR East vasúttársaság elsősorban az északon fekvő Aomori felé közlekedtesse a Tohoku vonalon. A gyorsaság nem árt hiszen 675 kilométeres távról van szó, melyet a Hayabusa vonatok mintegy 3 óra - 3 óra 20 perc alatt képesek megtenni. Hiába, a megengedett legnagyobb sebesség az E5 esetén 320 km/h, így ennyivel megoldható a menetrend tartása. A vonat három osztályán (itt már van Grand Class ami az első osztálynál is magasabb kényelmi szintet jelöl) összesen 731-en utazhatnak, ha pedig ez nem elegendő akkor az E3 vagy E6 szerelvényekkel csatolják, így hozva létre egy még hosszabb vasúti kígyót.

A vonat modelljét persze nem csak a Kato adta ki, hanem a Tomix is utána ment; gyakorlatilag ennek köszönhetem én is a szerelvény meglétét. A fentebb említett úriember ugyanis a meglévő Kato modelljét szerette volna lecserélni Tomixra, mert bár a kinézetük alapvetően ugyanaz (hiszen ugyanazt a valós járművet másolják), a Tomix az összes tengelyén szedi az áramot és vezeti végig a szerelvény teljes hosszán, emiatt aztán megakadásról vagy a világítás pislogásáról nem lehet beszélni. Így lett beszerezve a Tomix, a Kato pedig a részéről meghirdetésre került én pedig lecsaptam a lehetőségre mivel ellenállhatatlan ajánlatot tett. Szerencsére a modell sincs leharcolt állapotban, a (volt) gazdája fórumbeli aktivitását figyelve bátran vágtam az üzletbe. Ehhez még hozzájött egy nemrégi közös rendelés: míg a többiek az N-es UV villamoshoz rendeltek tonnaszámra Tomytec hajtást, addig én melléjük besuvasztottam a jobb oldali doboz megrendelését, benne a hiányzó 4 kocsival.

A csomagolás a szokásosnak mondható könyv formájú doboz, melyet szépen be lehet állítani a könyvespolcra. Egyrészt jól mutat, másrészt kevés helyet foglal el. Benne formára vágott szürke habban foglalnak helyet az egyes kocsik, nem csúszkálnak, nem lötyögnek, ugyanakkor mégis könnyedén kiemelhetők az ujjaknak vágott kis félkörök segítségével. A kemény műanyag fedlaptól buborékos fólia védi a modelleket, na és persze a kis információs füzet sem marad el alkatrészszámokkal és kocsisorrendet mutató összerakási útmutatóval.
A fenti kép amúgy csalóka, az alsó doboz eredetileg a 3 kocsis kiegészítőszetté, a másik 3 hely üres a szett megvásárlásakor, oda a kezdőszett kocsijait lehet beletenni, mivel az alapszett teljesen más formavilággal rendelkezik eredetileg.

A doboz egyik tartozéka a sárga színű sínrehelyező eszköz, amely már az alapszettben megtalálható, nem kell külön fizetni érte. És hogy miért is jó ez? Megmutatom:

Szóval igen, rárakjuk a sínre, az adott kocsit pedig szépen legurítjuk róla, így biztos, hogy minden kereke a sínszálon lesz és nem mellette. Debil cucc, mondhatnák a profik, alapvetően ezt a műveletet simán kézzel meg lehet oldani. Csakhogy nem ennél a modellnél. Látható a képen is, hogy a forgóvázak gyakorlatilag teljesen eltűnnek a felépítmény alatt, csakúgy, mint az igazi szerelvénynél. Emiatt aztán nincs lehetőség az ujjbeggyel történő állítgatásra, valamint ha siklás van akkor is lehet megbontani a szerelvényt és egyesével gurítgatni le a kocsikat megint a sárga cuccról. Persze ez jól megépített pályán ritkán fordul elő játék közben, de az ördög sohasem alszik.
Amúgy kissé kitoltak a modellezőkkel, a kocsik ugyanis lelógnak a sárga eszközről. A Katonak van hosszabb, kék színű ugyanilyen sínrehelyezője, szerencsésebb lett volna azt adni a vonatok mellé. Ez a sárga méret inkább a villamosaikhoz illik.

Egy kis alulnézeti kép: bár sokan azt várnák, hogy a jármű egyik orrában lesz elhelyezve a motor, a Katonál nem ez a sztenderd. Ők inkább a szerelvény közepe felé tesznek be egy olyan kocsit, amelyik a motort is tartalmazza. Digitalizálásnál ez nem jön jól, így a hajtás mellé még mindkét orrba kell egy-egy plusz dekóder. Ennek a helye a szerelvény alján lévő kis ajtó mögött van. Talán kivehető a képről, ezek a kerekek is vesznek fel áramot ami jó szolgálatot tesz a menetirány szerinti fények működtetéséhez, de akár a kocsi belsejének kivilágításához is. A forgóvázak amúgy meglehetősen egyszerűen vannak rögzítve, kis műanyag dugóval csatlakoznak a kasztnihoz.

Maradjunk még mindig az orrnál ami egyéb érdekességet is rejt magában! Ezalatt elsősorban persze a formát értem amely európai szemmel nézve meglehetősen megdöbbentő, amikor először megláttam akkor még a szokatlansága miatt rondának gondoltam. Modellben eltalálni ugyanezeket a formákat és élethűen visszaadni az szerintem nem piskóta, de persze mindkét japán gyártónak sikerült. Érdemes megfigyelni, hogy milyen hosszú az orr és ahhoz képest mennyivel hátrébb ül a járművezető egy kis kabinban (a kialakításra főleg az alagutak miatt van szükség, nagy sebességnél meglehetősen sok levegőt tud tolni egy nem megfelelően kiképzett vonatorr).
A modellen az orr végződése egyszerű mozdulattal lepattintható, ami azért előnyös, mert így a valóságnak megfelelően össze tudjuk kapcsolni más Kato szerelvényekkel, mint például az E6-ossal. Már persze ha rendelkezünk ilyennel. Én nem, úgyhogy a látványosság most elmarad, meg kell elégednetek ezzel. A bal oldali orrban amúgy a Kato saját csatlakozótípusa került ami hihetetlenül egyszerűen működik (sima összetolás vagy széthúzás, de csak kézi segítséggel) és különösen megbízható (gyakorlatilag én még nem tapasztaltam szétakadást).

A korábban már emlegetett világítás, így néz ki ha megy (bal oldalt) vagy ha jön (jobb oldalt) a vonat.

De most már hagyjuk annyiban a vonatvégeket, nézzünk egy kicsit szét a közepe táján is! Íme az egyik középkocsi, méghozzá az E525-102-es, amely a 7. kocsit jelenti a 10 egységes vonatból. 85 utas fér el itt a valóságban (a 10-ből 4-ben 100-100 utas utazhat), mivel ide került a mosdók egy része. Áramszedő is mindössze 2 kocsin található, ezen és a hármason, de üzemszerűen ezek közül csak az egyik van felengedve menet közben. Azért vettem ezt elő, mert ide került a modell hajtása is.

Oldalára fordítva a kocsit a takaró műanyag lemez leszedése után kerül a szemünk elé ez a látvány. Mint látható mindkét forgóváz hajtott, erre szükség is van ahhoz, hogy elbírja a 10 kocsis szerelvényt ez az egy kocsi. Jól láthatóak a lendkerekek, melyek segítenek az apróbb hibákon való áthaladáskor. A motor 3 pólusú, ennek ellenére véleményem szerint szépen teszi a dolgát és nem túlzottan hangos. A motorból kardántengelyekkel jut el a forgás a forgóvázakhoz, amely a tengelyekre már fogaskerekek segítségével jut el.

A modell festése közelről nézve/fotózva szemcsésnek tűnik, ezzel próbálták elérni a valós járműre való jobb hasonulást. Érdekessége ennek a türkiz-pink-fehér színkombinációnak, hogy az a Fastech 360S kísérleti vonatról származik, mely alig 4 évet élt meg tesztelésekkel és neki is köszönhető például az E5 sorozat megléte. Visszatérve a modellre: a feliratok jól olvashatók és kivehetők, így például az ablak fölötti kijelzőn is olvasható mind a vonattípus (Hayabusa), mind a célállomás (Shin-Aomori) neve. Már persze azoknak akik sasszemmel rendelkeznek, 1:160-ban ezek hihetetlenül kicsik. Mondjuk a kocsi száma (7) már szabad szemmel is kényelmesen látható, így nem jelenthet problémát a helyes sorrendbe való rendezés.

Mutatok egy képet arról is, hogy milyen a csatlakozó az egyes kocsik között. A kocsivégek nem a kidolgozottság magasiskoláját mutatják be, de nincs is szükség rá, mivel szerelvényben való járatáskor - és hogyan is futtatnánk máshogyan ezeket a járgányokat a vasútmodell pályákon - ezek bizony nem látszódnak, maximum nagyon szűk ívekben, de erre is mutatok majd példát. A csatlakozó a fentebb is látható típusú kuplung, az átjárót egy szolidan szürke műanyag öntvény imitálja.

Összekapcsoláskor, egyenesben való haladáskor így néz ki a rés a két kocsi között. Modellvasúti mércével mérve egészen meggyőző a dolog, ennél közelebb már nem nagyon tudnának lenni.

Nagyon szűk ívben megnő a rés, a kapcsoló ugyanakkor stabilan tart még itt is. A Kato minimális ívnek a 315 mm-t ajánlja, azon már nem is néz ki annyira rosszul a forduló szerelvény. Ez a kép 249-es íven készült, ami jelentősen alatta van a megadottnak, ugyanakkor itt is simán elfut a jármű. Nem azt mondom, hogy jót tesz neki (nem mellesleg baromi ronda ilyenkor a kocsik lelógása a sínekről), de probléma nélkül veszi.
Ez pedig annak is köszönhető, hogy a valósághoz hasonlóan a jármű modellje is használja a bedőlési technológiát, na persze nem ugyanazon a bonyolultsági fokon. A lényeg itt mindenesetre az, hogy finoman bedől a szerelvény az ívben ami borzasztóan jól tud kinézni modellvasúti környezetben. Persze nem annyira látványos, hogy egyből leesik mindenkinek hogy mit is lát, igazából annyi az észrevehető, hogy a szokásosnál szebben tud fordulni a szerelvény.
Sebességet nem mértem, ahhoz nem ártana felépíteni valami hatalmas pályát szép nagy ívekkel, hogy szabadon lehessen stopperórával mérni a teljesítményt. Majd egyszer. Mindenesetre nem csak a valóságban, hanem modellként is gyors, nagyon gyors, így aztán nem árt odafigyelni játék közben.

A végére jöjjön két kép megmutatva, hogy milyen a teljes szerelvény egyben. Sajnos vagyok annyira béna fotós, hogy jobbat ne tudjak összehozni, de itt azért már feltűnő a szerelvény hossza. Egyedül a 11 kocsis E231-esem tartja vele a lépést, míg természetesen a 8-8 kocsis E4-es Shinkansen és Skyliner mellette rövidnek tűnik. Hiába, számít az a 2-2 kocsi különbözet.

Majd elfelejtettem: készítettem egy amatőr videót is arról, hogy milyen ha mozgásba lendül az E5-ös, hátha valakit ez is érdekel: