Tavasszal arról tudósíthattam, hogy már N-ben is kapható kínai dízelmozdony nagyszériás modellje, amihez a CMRLine már akkor beharangozta a személykocsikat. Első körben az YZ22B-t tervezték; ez a „hardseat”-es kocsi Kínában olyasmi, mint nálunk volt virágkorában a Bhv, vagy a By. Nos, az első példányok meg is érkeztek a kocsiból, engedjük hát át magunkat a fapad letisztult, egyszerű érzésének, és a szavak helyett beszéljenek a képek, ahol tudnak!
Négy tigris
Négyesével adják az Aliexpressen a kocsikat, egy készlet 150 USD (nemócó) plusz szállítás, de ha egyszer elküldik, legalább hamar ideér a bugriba (hogy itt aztán komótosan elszüttyögjenek vele a vámon). A DF4 után a csomagolás nem okoz meglepetést: a lehető legegyszerűbb, legolcsóbb, ami még éppen megfelel a célnak
![]() |
![]() |
Nyíregyháza VF
Küllemre tetszetős, egész jól kidolgozott modellek, rengeteg külön ráapplikált részlettel (fékrudazat, akksiszekrény, tartályok stb.), melyek egy része le-leesik, ezzel már jó előre kiprovokálva a nullkilométeres generált. A festés, feliratozás igen profi; a feliratok, csíkok élesek, pontosan pozicionáltak. Olyan részletekre is ügyeltek, mint az akkuszekrényeken külön kipingált zárak. Ilyen tapasztalattal és a részletek iránti szeretettel megáldott gyártóra jó szívvel rábízhatnánk egy nyíregyházi Gigant tamponozását.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
This is Sparta
Ami a főkeret alatt és a kocsi belsejében van, az viszont igazi fapad, zseniálisan egyszerű, és merészen közelíti a működőképesség határát. A vonókészülék NEM-tokos és a maga egyszerű módján kulisszamechanikát formál, viszont a nagy függőleges toleranciák miatt inkább Dapol kapcsokat kíván, mint a gyárilag a kocsihoz adott gamókat.
Külön érdekesség, hogy alapból belső világítással adják a modellt, ugyanakkor ezt is rendkívül egyszerűen oldották meg – olyannyira egyszerűen és takarékosan, hogy a belső világítás áramköréhez vezető érintkezők (lényegében megvezetés nélkül befeszített csavarrugók) egy nagyobb rázkódástól azonnal kimozdulnak a helyükről. Nem csoda, hogy a nullkilométeres nagyjavításnak része volt mindegyik kocsi szétszedése és a szétcsúszott érintkezők visszaigazítása. Egyébként kicsit illúzióromboló, hogy egy szocreál kocsi belsejét gótvámpírfehér LED-ekkel világítják ki, de érthető – Sencsenben ezeket valamivel olcsóbban adják kilóra, mint a punnyadtfehéret.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Faustkeil der Völkerfreundschaft
Úgy 30 évvel ezelőtt, amikor még számtalan baráti szocialista ország sorolta magát Kínával egy táborba, az – azóta már a birodalomhoz visszatért – keletnémet tartományokban a Piko gyártott már egy hasonló kocsit N-ben. Kézenfekvő hát egy gyors összehasonlítás.
A Piko személykocsik szándékosan rövidebbek voltak a helyes méretnél (Kaum mehr Platz im Plattenbau, na und?), és az akkori pizzavágós nyomkarimák és nyócbitesen lo-rez feliratok ma már kevésbé állnák meg a helyüket. Amit viszont megengedett az akkori kőbaltás technika, azt azért úgy-ahogy jól kidolgozták rajta, úgyhogy nem szégyenkezhetnek annyira a kínai modellek mellett. Igazából az az érzésem, hogy ha maradnak a komcsik, nagyjából ilyeneket gyártana manapság a Piko, mint ezek a CMRLine modellek (valójában nem ilyeneket gyárt, ezt azért tudjuk).
![]() |
![]() |
Vidám színekkel a világbékéért
Zárszó helyett két kép a gyorsvonati nagykereplővel... kicsit illusztrálandó is a vaskosabb Dapol kapcsok szükségességét.
![]() |
![]() |
Utolsó kommentek