A vonat reggel a Dorottya utcai végállomásról indult. A szerelvénybe a miskolciak minden fellelhető kocsit összeraktak - az összesen hatkocsis szerelvényben még nyitott kocsik is voltak. Két mozdony volt hivatott továbbítani az elegyet: az ország szerte híres hibrid mozdony, és egy megszokottabb, bordó Mk48-as (tudom, erre nem így hívják, de nekem akkor is Mk48 marad).

A vonat eseménytelenül haladt a papírgyárig, majd a Chinoin után megtartottuk az első fotómegállást. Itt még sok kirándulni szándékozó volt a vonaton, akik nem értették, hogy miért áll meg a vonat, és miért mérges a sok fényképezőgépes ember, ha a vonat elé állnak. Ezután belehúztunk, és vonatostól belevettük magunkat a Bükkbe. A mahócai szárnyvonal egyesek szerint sokkal szebb, mint a lillafüredi… nos, aki az erdőt kedveli, annak mindenképp. Jó helyeken vezet a vonal, van benne egy olyan hely, ahol kétszer is visszafelé fordul a nyomvonal, szép íveket produkálva az erdőben. 

Na, ebből a kanyargós részből lett a baj, ugyanis a végállomás előtt az utolsó nagy ívben a vonat egy nagyot fékezett, és onnan nem moccantunk. Ugyanis mindkét mozdony, az összes tengelyével siklott. A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy a kocsik a sínen maradtak, és jött értünk egy mozdony, amivel később folytathattuk a fotósprogramot, a túrázók vágyók meg indulhattak a siklás helyéről is a pisztrángtelep felé.

Amikor a nép nagyja elment túrázni, tudtam csinálni pár képet a siklott gépekről. Sokat nem kell kellett várnunk, mert olyan tizenöt-húsz percen belül megjött a segélygép, és el tudtunk indulni a fotósprogramra. A fotómegállások jól sikerültek, sütött a nap, és a földön megmaradt tíz centi hó a kopasz fákkal nagyon szép képeket eredményezett. Ésszel kell ilyenkor fotózni, a "betekerem ótóba', oszt jóvan" módszer nem működik. 

A különvonattal Majláthig közlekedtünk, ahol a kisvasút központi állomása van. Itt kaptunk még egy gépet - egy zöld Mk48-ast- és irányt vettünk a pisztrángtelep felé. Igaz, csak egy darabig, mert az első fotómegállás után a zöld gép lerobbant. Hozzáértő vasútmániások szerint csak egy ékszíj szakadt el, és kb. 15 perc várakozás után továbbindultunk. 

Ómassa felé volt még két fotómegállásunk, a Garadna völgyében, majd folytattuk az utat a pisztrángtelepig. Ide futott be a túrázó csoport is - állítólag amíg mi jót vonatoztunk, addig ők hasonlóképp jót túráztak. A pisztrángtelepen az érdeklődők kis idegenvezetést kaphattak a telep vezetőjétől - mi, hogyan történik a pisztrángneveléskor, mikor éppen mit láthat az ember. Az előadás olyan érdekes volt, hogy az ember simán kedvet kaphatott, hogy ő maga is pisztrángot tenyésszen - hiszen az elmondások alapján pofonegyszerűnek hat ez egész. 

A program a pisztrángtelepen ért véget. Innen már nem volt fotómegállás., csak visszament a vonat kiindulási állomásra. A túra jól sikerült, nagy szerencsénk volt a hóval és a szép napsütéssel. A malőrök ellenére is lement a program rendben, látszott, hogy a LÁÉVesek a helyzet magaslatán állnak, és nem vesztik el a fejüket akkor sem, ha konkrétan két mozdony is kisiklik egyszerre.