Június harmadik hétvégéjén egy céges rendezvényen kellett Erdélyben részt vennem és abban a szerengigacsés helyzetben voltam, hogy az utat vonattal tehettem meg. Mivel a program szombat este véget ért, vasárnap még egy kis városnézés is belefért Kolozsváron. Az utóbbi időben több nagy médiafigyelemmel kísért vonat közlekedett már a térségbe és Tastam is sokszor írt már az ott tett utazásairól - így rengeteg képet láttam már az itteni vidékről - most pedig végre élőben is megtapasztalhattam, milyen az erdélyi vasút.

A fent említett városba naponta 4 pár közvetlen vonat megy, ha épp nem verik szét sehol a pályát valamilyen okból kifolyólag. Mivel nekem az esti órákban kellett megérkezni, a 8:40-es Bihar IC-t néztem ki magamnak. Ez a vonat normál esetben egy órával később indul, azonban a 100-as vonal felújítása miatt ennek is hozzányúltak a menetrendjéhez, hiszen Szolnoktól Püspökladányig az építés alatt álló szakaszon közlekedik.

Már az előző esti jegyvétel is kalandosra sikerült - majd egy órát álltam a nemzetközi pénztárban. Nyár van, ennek ellenére este 8 után csak három ablak szolgálja ki az utasokat - ezért aki teheti, kerülje el ezt az időszakot - esetleg próbálja meg szemben a Wasteels-ben - bár utóbbi meg 7 órakor bezár. Na szóval állok sorba, erre odajön egy magát horvátnak valló srác, akinek saját állítása szerint ellopták mindenét és jegyre gyűjtött, hogy haza tudjon utazni. Nem kímélt senkit, németektől a kínaiakig mindenkinél bepróbálkozott. Egyetlen szépséghibája volt a dolognak és a szememben itt bukott meg az egész: aznap már nem ment az Adriára vonat, így elég nehezen volt hihető a sztorija (egyébként sem hiszem, a rendőrség vagy akár a nagykövetség cserben hagyná, ha segítséget kérne). Amikor megkaptam a jegyemet és elhagytam a kasszákat újfent utánam jött, majd pedig amikor egy "Please, leave me!"-vel megkértem, hagyjon békén még neki állt feljebb. Azonban az évek alatt már hozzászoktam a Keletiben ügyködő efféle csőcselékhez, így nem hagyott különösebben mély nyomot bennem, viszont úgy gondolom, biznisz váró helyett első körben az ilyeneket kellene eltüntetni, ha emelni szeretnénk a szolgáltatás színvonalát. Visszatérve a jegyhez Kolozsvárra létezik egy négy napos kirándulójegy, ami 31 euróba kerül - ez viszonylag baráti ár, ha azt nézzük, Bécsbe - ami jóval közelebb van - 25 euró az ugyanilyen okmány. Fontos azonban megemlítettem, a császárvárosba nem kötelező a helybiztosítás a jetire, itt ellenben kénytelen voltam beszerezni egy helyjegyet oda is és vissza is néhány száz forint értékben.

Másnap reggel kibuszoztam a vonathoz, fotóra sajnos nem volt idő, hiszen jó szokásomhoz híven az utolsó pillanatban értem ki. A szerelvény egy másod osztályú jugoszláv gyártmányú Gosa, valamint egy első és egy másod osztályú DWA-kocsiból állt, a vonóerőt egy Gigant biztosította Püspökladányig, így aztán a menetdinamikára sem lehetett egy szavam sem. Megkerestem a jegyen feltüntetett helyemet - sajnos a GOSA-ban volt, s rögtön egy meglepetés is ért, ami elkerülhető lett volna. A nekem szánt ülésen ugyanis már ültek! De nem okolhatom őket, hiszen a fülkeajtó fölött levő kis rekeszekbe - ahova a számok mellé a helyfoglalást be szokták írni - semmi sem volt bejegyezve! Pedig már mint írtam - előző este lefoglaltam a helyet - tehát bőven lett volna idő ezt meglépni - de úgy látszik ebbe az irányba nem szokás feltüntetni a helyfoglalást.

Így fogtam magam, átmentem a DWA-ba, ami a kedvenc kocsim és perceken belül magunk mögött hagytuk a Keletit és Szolnokig megállás nélkül haladtunk.  Innen pedig következett az amit már említettem, átrágni magunkat a felújítás alatt álló területeken. Az egy óra - amivel most több a menetidő - a gyakorlatban úgy néz ki, hogy megy a vonat mint a meszes két állomást, aztán áll egy fél órát a peron mellett amíg elmegy a szembe jövő forgalom - majd halad tovább. Ezt egészen Ladányig ismételgetve. Akik nem fürkészték közben a menetrendet idegesen pillantgattak az órájukra, én azonban nyugodtan ültem, mert a kilométer - és időadatokból látható volt, tervezett megállásokról van szó. És az út alatt végre megcsodálhattam a munkálatok menetét. A 30-as vonalhoz hasonlóan itt is párhuzamosan halad a pálya és az állomások felújítása - az új szakaszon érezhetően simábban és csendesebben fut a vonat - azaz ráfért már erre a vonalra is a felújítás, bár szerintem vannak olyan helyek, ahol ez jóval indokoltabb lett volna. Püspökladányban mozdonycsere következett, én pedig a kocsiból megörökítettem egy számomra oly kedves ferencvárosi gépet - ami most épp itt vendégeskedett:

És egyből meg is ismerkedhettem a MÁV-Start egyik csodálatos újításával (ha a kocsi végében cigizők okozta kellemetlenség még nem lett volna elég...) - a vonat innentől Biharkeresztesig minden állomáson és megállóhelyen megállt - egy helyjegy nélkül volt igénybe vehető. Ennek különösen örültem mert így olyan emberek is felszálltak - akiknek kulturális vagy higiéniai okokból nem feltétlenül ilyen színvonalú kocsikban kellene utazniuk. Bele is gondoltam - ha már mindenáron a vonatszám csökkentése a cél - miért nem soroztak be egy sima B-s kocsit a Csörgő mögé a helyi utasoknak - hiszen azzal a lendülettel - amivel a mozdony rááll a szerelvényre a határon pedig lejár róla - ezt a kocsit is vihetné magával. De nem, inkább érezzék magukat a nemzetközi utasok úgy, mintha egy harmadosztályú személyvonaton utaznának. A Csörgő meg sajnos remot volt, ezen a vonalon a hétvége során már csak ilyennel találkoztam, úgyhogy a jó kis "alföldrengető" hangzás és az intenzív gyorsulás sajnos elmaradt. Az útnak ezen szakasza ezért elég unalmas volt, de egy óra alatt csak odaértünk a határra. Fotózni itt az ellenőrzés miatt nem nagyon mertem - meg fel sem szálltak az ott várakozók, amíg a határőrök az útleveleket ellenőrizték - gondolom ezért nekem se lett volna szerencsés leszállni... Az M41-es ezalatt lejárt, a Sulzer-re azonban még várni kellett. Azt ugyanis épp a szemejövő EC-ről akasztották le - ezek szerint nem akartak neki túl nagy üresjáratot - így egyből indulhatott is vissza. Szerencsére az nem késett, így mi is viszonylag pontosan folytattuk utunkat.

Biharpüspökiig (Episcopia Bihor) csak lépésben haladtunk (jó negyvenes tempóval), majd itt is álltunk vagy 15 percet - a román fél ugyanis itt ellenőrizte az úti okmányainkat. A személyzet és a határőrök innentől kezdve csak románul beszéltek pedig én bíztam benne, hátha kapunk egy magyar ajkú kalauzt vagy vezért. De mivel ez nem így volt, így még azt is problémás volt megkérdeznem, lehet -e egy fényképet csinálnom a szerelvényről? De erre egyenlőre még nem volt lehetőség, viszont a távolban feltűntek Nagyvárad gyárkéményei:

A város az iparnegyedeivel és a lakótelepeken átkígyózó csöveivel engem kicsit Miskolcra emlékeztetett - utóbbi szintén nagy kedvencem az ilyen témájú helyeivel. Az állomáson pedig le akartam kapni a vonatot, de mint már írtam, nem vagyok ismerős Erdélyben, ezért angolul megkérdeztem a kalauz hölgyet, csinálhatok -e egy fotót? Nem hiszem, hogy teljesen megértette, mit szeretnék, de rázta a fejét, így inkább jobb a békesség alapon egy állomási panorámát készítettem! Telefonos képekért amúgy se nagyon akartam törni magam, úgyis visszajövök én még majd ide egyszer egy komolyabb fényképezőgéppel alaposan utánaérdeklődve az itteni etikettnek!

Közben megtörtént az utascsere is, egy-két helyi is felszállt a "magyar vonatra", elnézve némely itteni kocsik állapotát nem feltétlenül tette rosszul. Persze láttam itt is jó néhány Desiro-t - amik színvonalban már a nálunk is megszokott kényelmet hozzák, azonban a tárolón álló Nagyvárad-Bukarest Euronight vonat kocsijai nem festettek valami bizalomgerjesztően. Ezeken morfondíroztam, miközben elhagytuk a határ közeli várost, és tovább haladtunk Kolozsvár felé.  Az út egy jó darabig egy szélesebb völgyben folytatódott, a hegyek jó kilométernyire lehettek, a sebesség 75 km/h és 85 km/h között volt. Egy helyen lassítottunk csak le egy híd miatt, azon kívül viszonylag konstansan tartottuk ezt a tempót. Néhol még látszottak egy felszedett második vágány nyomai, majd jött egy közbenső megálló, Élesd (Alesd). Az utasforgalom itt elhanyagolható volt, szembe se jött semmi, a magyar állomásnév viszont ki volt írva a román alá, ami nem mindenhol mondható sajnos el. A sík vidéket pedig nem sokára magunk mögött hagytuk, egy hirtelen jobbossal befordultunk a Körösök völgyébe. Az elején két alagúton is átmentünk, a látvány pedig lebilincselő volt:

Ez megint egy olyan természeti szépség, amit nem lehet fotókon visszaadni. Ilyen pl. egy naplemente vagy a balatoni panoráma a Szép-kilátóból. Ezt élőben kell látni! És van is idő a nézelődésre, hiszen itt már saccra kábé csak olyan 60-as tempót mentünk. A látvány viszont mindenért kárpótolt, nagy élmény volt az útnak ezen része. Akár csak ez a takaros csucsai (Ciucea) állomásépület:

Itt jött szembe ugyanis az a vonat, amivel vasárnap visszautaztam. És ami meglepő volt - péntek délután ellenére pontosan hagytuk el a kis falut. Ezután nem sokkal bejött egy második vágány, így innentől kezdve szembe forgalomra nem kellett várni. Felkapaszkodtunk egy komolyabb hegyvidékre, az elénk táruló völgy látványa pedig újfent csodálatos volt. Ezt csak vasárnap visszafele tudtam megörökíteni, mert pénteken nem számítottam rá:

Aztán pedig elkezdtem a leszálláshoz készülődni, mert lassan megérkeztünk Kolozsvárra. Még egy utolsó kép a vonat ablakából:

Majd pedig az érkezés után elhagytam a szerelvényt. A taxi már várt rám, így megkezdődött a hétvégi program. Vasárnap reggel újult erővel vágtam neki a város megismerésének, amit elsőre kiszúrtam az a villamos volt. Kb. 7 óra állt rendelkezésemre, ez idő alatt szerettem volna megnézni a nevezetességeket (persze csak kívülről) és bíztam benne, egy villamosozás is belefér. Sajnos utóbbira végül nem jutott idő, azonban úgy voltam vele, utaztam már elég ilyen járművön, a várost viszont még nem láttam - így utóbbira fókuszáltam. A kaland a Belvedere hotel mellett indult, ami az azonos nevű bécsi palotáról kapta a nevét, ahol a trianoni békeszerződést aláírták (Erdély elcsatolása)... Persze szomorú, hogy az egykor többségében magyarok lakta város egyik legszebb panorámát adó magaslatán egy ilyen nevű építmény áll, viszont ebbe a témába nem akarok jobban belemenni mert ez a cikk a vonatozásról szól! A látvány pedig csodálatos innen a városra, most egy olyan képet mutatok, amin a villamospálya is látszik (szerelvény épp nem jött, várni meg nem akartam - mert hétvége lévén elég ritkán járt):

Ugyanez a hely lentről, immár villamossal:

Másik irányból a régi generáció képviselője jön:

Az új pedig folytatja útját az állomás felé:

Közben kezdtem megéhezni, és mivel ezt a lehetőséget egy vakációnak fogtam fel úgy voltam kaja tekintetében is kirúgok a hámból. Tehát kerültem a zsömlét meg a parizert, inkább a mának éltem. Egy helyen kérdeztem csak meg, beszélnek -e magyarul, azután inkább a világnyelvvel próbálkoztam - így a nap végére már egész jól tudtam angolul jégkrémet, chips-et és ice teát venni :-) És nagy nehezen a főtérre is odataláltam, pedig még térképem is volt - gondolom ezek alapján már sejtitek, mennyire jól használható...

Ekkor azonban már kettő óra fele járt az idő, a vonatom meg 15:12-kor ment, így a villamosozás már nem fért bele. Búcsút mondtam a térnek és elindultam visszafele a pályaudvarra. A téren lencsevégre kaptam egy villamost:

Majd pedig nem sokkal később még egyet, előtte azonban ejtenék néhány szót a kötött pályás közlekedésről a városban. A vonalat ui. nemrég újították fel, a pálya a betozás alapján egészen frissnek tűnik azonban a körülötte levő úttal még nem hozták szintbe. A képen látható peron is elég kopott, az első vilis képen levőt viszont épp nagyban építették. A követés - gondolom hétvégére való tekintettel - elég ritka, és ebben a megállóban még egy menetrend se volt kitéve - jegyet bezzeg tudtam volna venni a szemben levő bódéban. A régi járművek is egész jó állapotúnak tűnnek, én meg csak bízni tudok benne, hogy egyszer tényleg az egész pályát és a hozzá tartozó létesítményeket (utakat, megállókat) is felújítják. És akkor itt a beígért második villamos:

Ezen is látható, hiába az új pálya, az egész tér elég lepukkantnak tűnik. Tiszta Moszkva-tér feeling-je van! Viszont volt egy dolog, amit még reggel kinéztem magamnak, az állomás fölött átívelő híd. Ennek meghódítására mindenképp akartam időt hagyni. Ha egy fél perccel előbb érek oda, közvetlen közelről fényképezhetek le egy lesuvickolt Csauruszt, de hát túl lassan mentem felfele, így csak a távolban látszik:

Viszont egy füst alatt letudtam az állomási panorámának szánt képet is - jól látszik, 5 személyvonatok fogadására alkalmas vágány van, ezeket aluljáró köti össze, amely egész kultúrált. És 5 perc múlva a Csaurusz mellett található motorvonat is odaért a hídhoz, így összejött egy közeli fotó is:

Lassan azonban búcsút kellett intenem a hídnak, felvettem a csomagomat a megőrzőből, bespájzoltam az útra és kimentem az 5. vágányra. A vonatunk még nem állt bent, ugyanis visszafele egy belföldi gyorsvonattal egyesítve közlekedett Nagyváradig, ami még nem érkezett meg. Ezért előbb azt kellett megvárni:

Ami nemsokára meg is érkezett, a Csaurusza pedig lejárt a szerelvényről:

Ezután rátolták a miénket, én pedig kezdtem megijedni, a peronon ugyanis elég sokan várakoztak. Szerencsére a nemzetközi részbe csak azok szálltak fel, akik Magyarországra jöttek, így egyedül voltam a fülkében, viszont hiába álltak már a vonaton egy fél órája a Sulzer-ek, a klímát nem kapcsolták be. Így körülbelül még újabb fél óra volt, mire elviselhetőek lettek a körülmények - persze a nagy meleg miatt egész úton nem sikerült a kocsit a kívánt hőfokra lehűteni. Visszafele kicsit kómásabb voltam, mint pénteken, így egy picit aludtam is, a Körösök völgyét persze most sem hagytam ki.

Biharkeresztesre pontosan érkeztünk meg, a személyvonatos szakaszon pedig elkezdett megtelni a szerelvény a pesti egyetemistákkal, dolgozókkal. Püspökladányban aztán megkezdődött az őrület, órás, kétórás késések a vágányzár miatt, elkezdtem felkészülni a legrosszabbra.

Sokan leszálltak itt tőlünk, hiszen nekünk papíron egy órával tovább tart az út az extra megállások miatt a Keletibe, mint az IC-knek a Nyugatiba, azonban ez ma nem volt jó döntés a késések miatt! Befutott egy gyorsvonat, aminek előttünk kellett volna Pest felé mennie, de még ő is várt velünk vagy fél órát a szembe jövő forgalomra. Felmerült a kérdés, vajon őt engedik -e előbb - hiszen neki van előbb indulása - viszont így már, hogy nem ment el a kívánt időben, csak feltartana minket. Végül szerencsére a józan ész győzött és bár több, mint 40 perc késéssel indultunk el - az egy órás tervezett állásidő kihagyásának köszönhetően még negyed órát kellett álltunk Szolnokon. A Keletibe negyed tizenegyre értünk, én pedig egy élménydús hétvégét magam mögött hagyva szálltam fel a trolira.