Szombaton kirándulni voltam családi szinten, és belefutottam a Höllentalbahn nyílt napjába. A dolog ott kezdődött, hogy a Rax-ra szerettünk volna kirándulni, ami Payerbach mellett van. Wikipédia, kisvasúti honlapok, minden azt írja, hogy a Höllentalbahn egy kisvasút, amely Payerbach vasútállomás és a Rax nevű hegy lábánál lévő felvonóállomás között közlekedik. A program tökéletesnek ígérkezett - az én vonatozási, és a nejem kirándulási ingerenciája is le lesz rendezve egy program keretében.

Sopronban szálltunk meg, innen kézenfekvő volt, hogy vonattal menjünk Payerbachba. Végre nem kell vezetnem, és a vasútállomásról pedig a hegy megközelíthető kisvasúttal. Nos, a valóság mást mutatott, de hogy ilyen jól sikerüljön a kirándulás, azt nem gondoltam volna előtte.

Payerbach egy kis falu, a itt kezdődik a Semmering vasút legszebb része. A vasút U alakban körbeveszi a települést, az állomás végében, egy hatalmas, íves viadukttal indít a vonal - ha valakinek van ideje, jó képeket készíthet az állomás ezen végénél letáborozva. Mi azonban kirándulni mentünk, hegyre felmenni volt a cél, no meg kisvonatozni - ilyenre nem volt idő.

Előző nap tájékozódtam telefonon, osztrák vasutakat értő barátomnál, hogy mi a helyzet a kisvasúttal. "Hétvégenként megy, próbáljátok ki, nagyon jó" volt a válasz. A kisvasút az állomás túloldalán van, könnyű megközelíteni, de a "hétvégén jár" dologból annyi az igaz, hogy vasárnap jár, akkor is három vonatpár van csak. Nem voltam boldog, amikor azzal kellett szembesülnöm, hogy egy hat kilométeres séta vár a hegy lábáig, de ha már eljöttünk idáig, akkor menjünk. A Rax szép, a felvonó is, csak piszok drága - 40 Euró két személynek a jegy oda-vissza. 

Visszafelé elkezdtem keresni a síneket - ha már itt vagyunk, legalább az állomást lessük meg, biztos van legalább 1-2 kocsi, valami.. Gyanús volt nekem, hogy a felvonónál kisvasút sehol nincs. Odafelé láttunk távolabb síneket, de a hegy lábánál már semmi nyoma a kisvasútnak. Biztos eldugták - gondoltam. A papírgyár után azonban volt egy kis tábla, hogy Museumbahn, balra. Uccu, nézzük meg, az ilyenekre gerjedek. Jó nyolszáz méteres, kátyús, majd murvás úton való gyaloglás után, egy régi munkáslak mögött megleltük a síneket, majd a pusztában jó párszáz méter gyaloglás után az állomást. A peronon, pár csillén, és egy tehervagonon kívül csak egy felirat mondta azt, hogy ez a végállomás. Megnéztük, csalódott voltam, de legalább megtaláltuk - elindultunk a vasút mellett a bringaúton vissza a nagyvasúti állomáshoz.

Nagyon szép a táj, a folyó mellett sok kis teraszos rész van kialakítva padokkal, ahol lehet gyönyörködni a látványban. Azonban Reichenau állomásra sétálva szembejött velünk egy vonat! Egyből megkérdeztem a kalauzt, hogy mi ez a vonat, és lehet-e rajta utazni. Mint kiderült, nyáron szerveznek két olyan szombatot, amikor két vonat jár felváltva, és mi pont egy ilyenbe futottunk bele. A menetek depólátogatással vannak összekötve - és ami a legjobb, bárki csatlakozhat, nem zárt csoportoknak szervezett program. 

A végállomás - Hirswang depó - felé egy dízelmozdony által húzott villamoskocsival mentünk. Beszélgetve a kalauzzal kiderült a vonal története is - két célból építették: egyrészt ez a vasút vitte a kirándulókat a Rax hegy lábáig, másrészt kiszolgálta ki a papírgyárat is. Mint kiderült, ez utóbbi a vasút halála is, ugyanis pont a papírgyár foglalta el a kisvasút helyét, és remény sincs arra, hogy valaha ismét a hegy lábáig járjon a vasút - pedig az igény megvan.
Érdekes momentum, hogy a vasút eleve villamos vontatásúnak épült. Villamos motorkocsik vitték az embereket, és általam eddig sosem látott, házibarkácsnak tűnő (de nem az) villanymozdonyok a tehervonatokat. A fura mozdonyok bányamozdonynak épültek - vasúti alagútépítésen dolgoztak, és onnan felszabadulván kerültek a vasútra. Ha minden igaz, akkor ezek a világ egyik legrégebbi, máig üzemelő elektromos mozdonyai.

A hatvanas években a vasutat bezárták, a villamos kocsikat a Zillertalbahn-ra eladták, a vasút egy részét meg elbontották a papírgyár miatt. Azonban az osztrák kisvasútbarátok összefogtak, és majd' harminc éve újranyitották a vasutat, majd visszavásárolták az eladott járműveket, amelyek alapos felújításon - egyesek teljes újjáépítésen estek át. Most ezek a civilek üzemeltetik a vasutat - ez az osztrákoknak olyan hely, mint nekünk a Kemencei Múzeumvasút. Régebben, az újranyitás után, gőzösök is közlekedtek a vonalon, de ezeket elvitték egy másik, szintén újranyitott kisvasútra - azóta csak a villamosok mennek vasárnaponként.

A depóban körbevezették a vendégeket - a vasutasok egy rögtönzött történeti ismertetőt tartottak. A depó nem csak egy járműtároló, hanem múzeum és műhely is. Kiállítva lehet látni sínbicikliket, drezinákat, régi favázas teherkocsikat, mozdonyokat, de meg lehet tekinteni a ma is használatban lévő műhelyt is.

A régi, szíjhajtású gépeket a mai napig használják - egy bemutató erejéig beüzemelték a központi motort is. Érdekes volt látni, ahogy a plafon közelében lévő tengelyek a szíjhajtás hatására életre kelnek, és bemutatják, hogy pl. az esztergát hogy lehet bekapcsolni, illetve irányt váltani rajta, egy, a plafonról lelógó rúd segítségével. Eddig ilyet csak malmokban láttam, ha nem saját szememmel láttam volna, akkor nem hiszem el, hogy vasúti tengelyeket is megmunkálnak így hajtott gépekkel.

A visszaúton egy másik villamoskocsival utaztunk, amit az egyik régi villanymozdony továbbított. A középállomáson volt egy megálló, ahol meg lehetett tekinteni a vasutat árammal ellátó központot is. Az utazás a nagyvasút melletti peronon ért véget, ahonnan egyszerűen át lehetett sétálni a nemsokára induló vonatunkhoz.

El kell mondanom, hogy piszok mázlinak érzem, hogy pont akkor voltunk arra kirándulni, amikor ez a nyílt nap volt, és hogy a depót is megnézhettem. Akik készülnek erre menni, mindenféleképp érdeklődjenek, hogy mikor jár a vonat - ha jól láttam, délelőtt mindössze egy vonathoz van csatlakozás a nagyvasúton.