Jó régen jelentkeztem már némi írással a T-trak rendszer szerint épülő moduljaimmal kapcsolatban, aminek megvan az a végtelenül egyszerű indoka, hogy túl sok minden nem történt az elmúlt hónapokban. Csúnyábban megfogalmazva semmit nem dolgoztam velük, rajtuk. Aztán a múlt hétvégén bementem a MOVI pótló klubhelyiségbe és nekiálltam ismét ragasztgatni, koszolni, csinosítani. Mindemellett beszereztem a Bachmanntól az új kiadású fáikból néhány darabot, amelyekről szintén csináltam pár fotót, így ezeket is megmutatnám nektek.
A T-trak modulok építése ott fejeződött be még anno, hogy egyszerűen elfogyott a betonkerítésül szolgáló Ratio kitem, Hattonséknál pedig teltek múltak a hetek, de csak nem akart megjelenni ismét készleten. Pedig ez nagyon kellett ahhoz, hogy a két modulom egységes képet mutasson, mással nagyon nem tudtam volna normálisan pótolni. Aztán végül egy másik brit modellboltból, a Kernow-tól szereztem be néhány újság és egyéb apróság kíséretében. Vettem néhány darabot - gondolva a jövőre is -, amiből két csomagot kellett megbontanom, hogy összeállíthassam a szükséges formát a megfelelő hosszban. Nyilván kicsit koszoltam is a műanyag hatást leplezendő, így jöhet a klasszikus ilyen volt-ilyen lett képösszeállítás. Szóval ilyen volt:
és ilyen lett:
Amint az látható némi törés van a távolabbi kerítés vonalvezetésében, ott már volt elég hely ahhoz, hogy ne kelljen annyira közel vinni a sínekhez a falat. A töltés és a kerítés között még üres rész van, oda a tervek szerint némi fű fog kerülni, talán majd a legközelebbi alkalommal. Élesebb szeműek felfedezhetik, hogy némi élet költözött a kisváros ezen részébe is, de talán ezen a fotón ezek jobban láthatóak:
A Graham Farish kinálatából fogtam néhány emberkét és raktam rá a modulra, valamint a bal szélen egy Hornby által gyártott újságosbódé ragadhatja meg a kíváncsi szemeket. Természetesen az utca sem lesz ennyire kihalt, de egyelőre még nem döntöttem el mikkel pakolom tele az aszfaltot. Sajnos a brit modellautó választék N-es méretben meglehetősen szerénynek mondható, így jó eséllyel japán és német cuccokból kell majd összeválogatnom a szükséges darabokat. Végülis a jobb/balkormány úgysem nagyon látszik ebben a nagyságban, nem?
Ahogy már fentebb is említettem, a kerítés mellett például Bachmann fákat is beszereztem. Korábban láttam katalógusban illetve vasútmodell újságban is ezeket az újdonságokat és kíváncsi voltam, hogy a valóságban hogyan is festenek ezek. Négy fáért öt fontot kértek ami durván 400 forintot jelent darabonként, úgyhogy úgy voltam vele ennyit megér egy próba. A doboza ugyan kicsit megnyomódott mire ideért a szigetországból, de azért első ránézésre így is milliószor korrektebbnek néztek ki, mint a Kato által gyártott fák. Azért a doboz valahogy lehetne keményebb is, hogy többet kibírjon, de végülis egyben vannak, megúszták sértetlenül a kalandot.
Próbáltam a nem túl jól megvilágított helyiségben vaku nélküli fotót csinálni, mert vakuval a valóságtól eltérő színű fákat kaptam. Talán ez a kép mutatja meg a legjobban milyenek "élőben". A csomagolás ötletes, elég jól és sérülésmentesen fogja a fákat a karton, és még kiszedni belőlük is egyszerű egy könnyed húzással. A kialakításból adódóan mondjuk vigyázni kell a szétszedéssel, ugyanis eléggé hullatják magukról a zöldet, talán nem árt telepítés előtt kis ragasztóspray-jel (vagy hajlakkal) befújni őket a tartósság kedvéért. Amúgy nagyon filigrán darabok, nekem bejövősek.
Próbaképpen ráhelyeztem egy fát a modulra, csak hogy lássam az összhatást. Az világosan látszik, hogy a túloldali járdára nem férne el, egészen egyszerűen útban lenne neki a ház, oda egyszerűbb, kisebb, városiasabb fa kell. A kerítés mögött viszont jól mutat, csak viszonylag sokat takar a városképből. Még eltöprengtem azon is, hogy a modul hozzánk közelebbi részére, a sínek innenső oldalára kellene tenni, akkor viszont vonatfotózásnál lesz/lehet nehezebb dolgom. Talán majd később, ha több modul is elkészül (ami a dolgok jelen állása szerint több év múlvát jelenthet). Mindenesetre nem bántam meg a fák kipróbálását, aki bolti növényzetet szeretne venni annak tudom ajánlani a figyelmébe. Többfajta is elérhető, úgyhogy még a választék is korrektnek mondható.
Utolsó kommentek