Folytatnám az év elején megkezdett sorozatot egy újabb darabbal, ami nem meglepő módon szintén Japánból származik. Egy vasútmodellezős újságban, méghozzá az RM Models-ben találtam rá és amilyen egyszerű az elképzelés, annyira hatalmas ötlet is egyben.
Anno amikor megkaptam a magazint az év elején, az első lapozásakor feltűnt, hogy nem hajlik úgy, mint kellene. Ennek oka az volt, hogy egy kemény kartonpapírt rejtettek el benne, amit kissé körülményesen ugyan, de ki lehetett belőle szedni anélkül, hogy az újság úgy essen szét mint Lego kamion egy négyéves kezében. Nagyjából így nézett ki a dolog:
Ezen a fotón persze már nem simul úgy le, mert a cikk megírása miatt szedtem szét, de nagyjából elképzelhető hogyan is lehetett benne a magazinban. Bal oldalon hajtogatási útmutatót láthatunk, jobb oldalon pedig magát a naptárt. Laza egy perc múlva ezt az eredményt kaphatjuk:
Jópofa, nem? Szépen háromszög formájúra hajtogatható, simán megáll a talpán, a vastagabb papír miatt pedig meglehetősen szilárd darab. Előtérben a naptár rész (alul a Neko Publishing kiadó által megjelentetett, a témához kapcsolódó újságok nevei állnak), háttérben pedig egy erdő is látszik. Az előtt pedig vasúti töltést imitáló szürke felület, aminek nyilván megvan a maga indoka. Előtte azonban lássunk még egy oldalnézeti fotót is:
Ezen így már látszódik a hajtogatás mikéntje is, a szürke felület egy kis nyelvvel kapcsolódik a hátlaphoz, azt kell átdugni rajta, így marad fixen a helyén. Ugyanakkor annyira lehajlik, hogy alulról is meg van kellőképpen támasztva. Mindez pedig arra jó, hogy vasútmodellt tegyünk rá. Vagy bármit amit táj előtt szeretnénk látni. Én speciel fogtam egy 248 mm-es hosszúságú Unitrack töltéses sínt, valamint a két részből álló Bandai shorty féle E231-es motorvonatom makettjét (a Yamanote vonal festésében), és ezt szemlélgetem naptárnézés közben, lásd a fotókat lentebb. De arra is gondoltam, hogy a Mozdonyok világa című újsághoz adott szerelvények közül odateszem valamelyiket. Bár ezeket nem gyűjtöm, de ami érdekel megveszem, legutóbb például a 800-as sorozatú Shinkansent amely szerintem kidolgozottságra meglepő módon jól sikerült. Amúgy az erdős táj miatt nem csak japán téma illik a naptárba, hanem nagyjából bármilyen.
Na, milyen? Ugye, hogy pofás darab? Nekem borzasztó módon bejön, jó ránézni a polcon.
Miután így megszemléltétek, gondolom feltűnt két dolog: egyrészt a naptár csak 6 hónapból áll, másrészt a bejegyzés nyitóképén másik fénykép szerepel. A magyarázat egyszerű és könnyen kitalálható: ha a másik irányba hajtogatjuk a papírt, akkor megkapjuk a második félévét 2012-nek, valamint nagyvárosi környezetet is.
Várom tőletek is, hogy milyen vonatos témájú bizbaszokkal rendelkeztek, milyen "értéktelen" cuccokról gondoltátok azt, hogy vétek lenne kihagyni és mindenképpen szeretnétek birtokolni egy olyat. Nekem is van még pár dolog a tarsolyomban, de kíváncsi lennék a tieitekre is.
Utolsó kommentek