Napjaink magyar vasútmániásai nem igazán tobzódhatnak szép, korabeli vonatok látványában. A hazánkban működő, a régi vonatok megmentésére specializálódott egyetlen vállalkozás ugyanis egyre inkább a kirándulóvonatok működtetésére áll át, egységes megjelenésű kocsipark felállítása helyett a hazai vasutaktól idegen vagonokból állítva ki szerelvényeit. Eme tendenciát ugyan írhatjuk a válság okozta pénzhiány számlájára - az illetékesek szemrebbenés nélkül meg is teszik ezt -, de a külföldi tapasztalatok ellentmondanak ennek az álláspontnak. Válság nem csak nálunk van, északi szomszédunknál mégis képesek "kis, vidéki" egyesületek folyamatosan karbantartva üzemeltetni normális megjelenésű nosztalgiavonatokat. Az egyik ilyen egyesület a zólyomi KHT (Klub historickej techniky), mely járműveivel utazásokat is szervez. A február 25-ére meghirdetett eseményen barátommal magam is ott voltam, igaz, nem utasként, hanem a meglehetősen népes autós vonatkövető konvojához csatlakozva dokumentáltuk a történéseket. A menet különlegessége az volt, hogy a szerelvény közel egy évtizede személyforgalom nélküli, Zólyomból Ipolyságra vezető pálya egy részét járta be.

Kiinduló állomásunk Zólyom személypályaudvar (Zvolen osobná stanica) volt, ahol a nagycsarnokban felállított kévéautomaták mustrájával, majd az egyik gép szolgáltatásának igénybevételével indítottunk. A különvonat - várva az első vágány felszabadulását - még a tárolóvágányon tartózkodott, ezalatt még körbenéztünk az állomáson. Szlovák vasúti tudósítás nem képzelhető el a jellegzetes "Búvár" nélkül, a sorozatnak most egy különleges, sötétbordóra fényezett példányával találkoztunk.
Közben elment a pozsonyi gyors, melynek a helyébe üstöllést be is tolták a különmenet szerelvényét. A szlovákiai gőzmozdonyos vonatokat ún. tűzoltóvonat kíséri, mely nemcsak biztonsági okok miatt követi azt, hanem viszi a vasparipa részére a visszaúthoz szükséges vizet is. A hátteret a zólyomi vasútfotók kedvelt motívuma, a Nagy Lajos király építtette vár adja. Itt-tartózkodásunk idejére felhő takarta a napot, ami talán nem is nagy baj, hiszen nem kellett tartani az erős napsütés okozta kontrasztoktól.
Mint az a fenti felvételen is megfigyelhető, a KHT három vontatójárművet is bevetett az alkalomra. A vonómozdony, a 422 0108 a neves mozdonykonstruktőr, Karl Gölsdorf által szerkesztett osztrák 178-as sorozat egyik szlovákiába szakadt példánya, építési éve 1909. A vonat végén az egykori Csehszlovák Vasút (ČSD) egyik emblematikus járműve, a "Hurvinek" becenevű M131-es, mely 1948-ban született. A harmadik a tűzoltóvonat nagymozdonya, a466  0253-ast a mi M41-eseinkhez hasonló Pielstick-motor hajtja.
A vonal a pályaudvar elhagyása után azonnal déli irányt véve befordul a Neresnica patak völgyébe. Első vonali fotónkat az ezen a szakaszon található rövid alagútnál terveztük, azonban elvétettük a helyet, tévedésünket pedig már nem volt időnk korrigálni. Így kénytelenek voltunk megelégedni a szűk völgyet szegélyező szinte függőleges sziklafal impozáns látványával. Meglepetésként ért az árnyas területet borító hótakaró, melyben menetelve cipőink valósággal itták a helyi légkört.
A vonalon 2003. februárja óta nincs személyvonati forgalom, ezért a különvonat közlekedése nagy eseménynek számított a helyi lakosság körében. Nem kevesen, elsősorban gyermekek zarándokoltak ki az állomásokra, megállókba, mint vonatunk első stációjához, Dobróváraljára (Podzámčok) is. A felvétel az érdeklődők koszorújában továbbinduló szerelvényt ábrázolja. Sajnos a kistelepülés névadóját, a közeli dombon emekedő, XIII. századi eredetű Dobronya várának maradványait nem lehetett belekomponálni.
Az időjárás nem könnyítette meg a fotósok dolgát: bár hideg nem volt, az erős szél sok esetben lecsapta a gőzmozdony füstjét, leginkább előre. Nem volt ez másképp Dobronya (Dobra Niva) állomáson sem, aholcsak többedik próbálkásra sikerült értékelhető felvételt készíteni. A Zólyomtól 12 km-re elterülő 1800 lelkes falucska kezdetben a fentebb említett vár szolgálófaluja volt. Vonatunk öt percet állt a négyvágányos állomáson, majd a gőzös füttyjelére felszálltak az résztvevők és folytatódott az utazás.
A Zólyom és Korpona (Krupina) között húzódó vaspályát a ČSD létesítette 1923-25-ben. Az építkezés nem volt egyszerű: több helyütt komoly földmunkával töltéseken, illetve bevágásokban vezették el a sínpárt. Az egyik hosszú töltést nem sokkal Szásza-Tótpelsőc (Sása-Pliešovce) állomás előtt találhatjuk, a vonat azon éri el a két falvat kiszolgáló pályaudvart. A vonat útja során majd' minden állomáson és megállóhelyen megállt, így az említett, domboldalra épült stáción is tartózkodott néhány percet.
Szásza-Tótpelsőc után a sínpár nagy vargabetűt leírva hagyja el a Neresnica völgyét, hogy nem sokkal később már a Krupinica folyása mentén húzódjon tovább. A vonat ezen a szakaszon a szinte érintetlen természetben halad, itt található a vonal másik alagútja is. Bábaszék (Babiná) állomáson - melynek bejáratánál a kép készült - a szerelvény áthaladt. Részben azért, mert a közelben nemhogy település, de egy ház sincs, másrészt pedig azért, mert a térséget vastag, vizes hó borította.
Nem sokkal később feltűnnek a mai Szlovákia egyik legősibb városa, Korpona (Krupina) házai. Kis nehézséget jelentett az állomás meglelése, mely a menetirányunkat tekintve a városka túlsó végén helyezkedik el. Miközben egy gyerekkocsit toló ifjú hölgytől érdeklődtünk, leeresztették a közeli sorompót, s épp volt időnk megfelelő pozíciót elfoglalni a következő fotó erejéig. Most legalább már biztosak lehettünk benne, hogy nem hagytuk el az állomást, hiszen a különvonat csak idáig közlekedett.
Korponán bonyolult tolatási manőver szükségeltetett a szerelvény megfordításához, melyben a gőzmozdony és a "Hurvinek" is részt vett. A motorkocsinak ugyanis visszafelé is a vonat végén kellett állnia, ehhez pedig meg kellett kerülnie a mellékkocsiját. Miután végeztek, valamennyi jármű elfoglalta az új helyét, eközben sikerült elcsípnem a motorvonatot úgy, mintha éppen beérne az állomásra. A háttérben a pályaudvar karakteres épülete látható, nem tudom, vajon használatban van-e...
Az általunk most bejárt vonal engem erősen emlékeztetett a bulgáriai Septemvri - Dobrinishte vonalra. Igaz, a balkáni vasút keskeny nyomközű, azonban a táj, de főként az állomásépületek nagyon hasonló érzést keltettek bennem. Talán a hasonló építészeti stílus miatt van: a két vonalat közel egyszerre építették. Dacára, hogy itt közel egy évtizede nincs személyforgalom, valamennyi épületen ma is látható az állomásnév-tábla, s egy alapos takarítás után akár használatba is vehetnék őket.
Még egy darabig az állomáson tébláboltunk, várva a tűzoltóvonatot. Éppen a Zólyom felőli váltókörzetben szédelegtem, amikor megütötte fülemet a fénysorompó jellegzetes, csengető hangjelzése. Nosza, nekiiramodtam a közeli, a Krupinicát átívelő vashíd felé, azonban a vizes, a sárhoz hasonlóan vendégmarasztaló hóban nem igazán lehetett sietni. Ráadásul vigyázni kellett, mivel nem láttam a hó alatt a talpfákat, törött bokával pedig nehézkes fotózni. S hogy örömöm teljes legyen, a nap és felhő mögé bújt.
A csörgő hangú T466 0253 rövid vonatával megállt a már fordított állásban a vonat élén tartózkodó gőzmozdony mellett, a vonaton utazó tűzoltók pedig megkezdték a gőzös itatását. Mi pedig úgy döntöttünk, ideje hazaindulni. Ahogy haladtunk Ipolyság felé, többször is közel kerültek a vasút rozsdás sínjei. Egy darabig van még a vonalon rajta viszonylag rendszeres vonatforgalom, ám az alsó szakasza halott. Csupán évi néhány különvonat közlekedik erre, a híradások szerint az idén is lesz még...