Egy héttel ezelőtt a TINGS-en sétálva többek között az tűnt fel, hogy egyrészt mennyire sok kereskedő vesz részt egy vasútmodell kiállításon, másrészt pedig mennyire drágán adják a cuccokat. Gyakorlatilag új modelleket nem volt érdemes vásárolni, minden a webáruházas árak fölött 10-20 százalékkal volt, így aztán bátran böngésztem a börzés asztalokra hajazó standokat. Az egyik kereskedőnél a sok Kato doboz között tűnt fel régi szerelmem, a KiHa 110-es dízel motorvonat. Kissé ugyan elnyűtt dobozban, viszont - akkor még - ár nélkül. Kezembe vettem, megforgattam, megnézegettem, külsőre különösebben ordító hibáját nem találtam, így megkérdeztem a kereskedőt mennyibe is kerülne mindez nekem. Rövid tanakodás után rányomott egy 35 fontos matricát (12 ezer forintról beszélünk), ami azt eredményezte, hogy egy brit vasútmodell kiállításról nem angol modellel jöttem haza, hanem japánnal. Ráadásul kettővel, de most csak az egyikről lesz szó.

Azt már meglehetősen régóta tudjuk, hogy lesz következő tagja a World of Subways sorozatnak. Bár a TML-Studios gárdája az utóbbi időben mintha inkább a buszokra feküdt volna rá, mi azért reménykedtünk benne, hogy titotkban azért gondolkodnak a metrós játékaik folytatásán is, már csak azért is, mert mindegyik jól sikerült a maga kategóriájában és idejében. Ma végre megtörték a csendet a város megjelölésével: New York.

Valamikor réges-régen már meglátogattam a Csehország északi részén üzemelő Tanvald – Harrachov fogaskerekű vaspályát, azonban akkor éppen videós korszakomat éltem, ezért fotóm nem volt erről a gyönyörű természeti környezetben kanyargó, érdekes vasútról. Emlékem viszont annál több, így egy ideje felmerült a környék újra meglátogatásának gondolata, s a körülmények az idei nyárra alakultak úgy, hogy elhatározásunkat végre tudtuk hajtani. Számunkra külön vonzerőt jelentett, hogy a közelben találkozik három állam, Cseh-, Lengyel- és Németország határa. Ez az élet számos területére, köztük a vasútra is rányomja bélyegét: az általunk felkeresett kis- és nagyvasutak egy része nemzetközi múlttal, illetve jelennel rendelkezik, ami különösen érdekessé teszi történelmüket. Szinte sorozatban léptük át az országhatárokat, ami manapság nem különb, mintha a szomszéd faluba látogatnánk át, egy emberöltővel ezelőtt azonban egészen más érzés volt itt kirándulgatni. A mai, az uniós világban felnőtt generáció számára bizonyára nevetséges, de nekünk a mai napig nagy kalandnak számít a határ átlépése, s ez az „államközi ámokfutás” még érdekesebbé tette az utat.

Néhány kép az elmúlt öt napból. Részletesen kicsit később.

Class 67 London Marylebone állomáson indulásra készen pöfögve a vonatával.

Szeptember 6.-án ebéd után ledőltem kicsit ejtőzni, ám hamarosan megütötte fülemet, hogy valamiféle nehéz tehervonat közeledik. Kilestem az ablakon és egyből elpárolgott a bágyadtságom, hogy kis dühvel vegyes csodálkozás lépjen a helyébe. A továbbító Trains Hungary-s villamos mozdony mögött ugyanis különleges tehervagonokkal keverve 20 darab, az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) felségjelét viselő 2043-as és 2143-as sorozatú dízelmozdony sorjázott. Magáról a vonatról már tudtam: a menet a hírek szerint az ausztriai Knittelfeldről indult, hogy Hegyeshalom és Lőkösháza érintésével Pascaniban landoljon. Arra, hogy látnom, ne adj’ Isten, lefényképeznem sikerülne, gondolni sem mertem, mivel semmiféle információval nem bírtam a haladásával kapcsolatban. Amikor elhúzott az orrom előtt, igazából nem is bántam, a közelben ugyanis nem igazán van olyan fotóhely, ahonnan az egész szerelvényt meg tudtam volna örökíteni.

A japán JR Tokai vasúttársaság csütörtökön ismét belevágott a próbafutásokba a maglev tesztpályáján. A hír azért érdekes, mert 2011 szeptemberében állították le a teszteket azért, hogy bővíteni tudják az addig 18,4 kilométeres vonalat 42,8 kilométerre. (Erről korábban már írtam itt.) Jelentem a szakasz elkészült, így aztán Uenohara és Fuefuki állomások már össze vannak kötve Yamanashi tartományban. A nagyközönség számára sajnos még nem elérhető a szakasz, de egy próbafutást már tartottak politikusok, cégvezetők és a sajtó tagjainak. A tervek szerint amúgy a Chuo Shinkansen vonal teljes egészében 2027-ben fog megnyílni és a maglev technológiának köszönhetően 40 perc alatt fogja megtenni azt az utat amelyet a hagyományos Shinkansen vonatok (de furcsa ezt így leírni) 100 perc alatt futnak Tokió és Nagoya között. A fejlesztésre nem a gyorsaság miatt van szükség, hanem az elképesztő vasúti forgalom miatt: a jelenlegi vonalon néhány - értsd 3-10 - percenként indul vonat mintegy 1300 emberrel a fedélzetén. Aki azonban nem szeretne eddig várni Japánban a maglev utazással annak sem kell aggódnia: elvileg szakaszonként fogják üzembe helyezni a vonalat, tehát ha elkészülnek egy résszel akkor azt utasforgalomba is fogják adni. Gondolom egy-két év múlva erről is beszámolhatok, addig viszont meg kell elégednünk egy videóval:

Kis puffogás következik a részemről, előre is elnézést érte.
Adott ugyebár a Cities in Motion 2 nevű program amelyet én is jól megszemléltem, egészen kellemesen eljátszottam vele, összességében egy kellőképpen eltalált stratégiai játékról van szó. Ma amikor bekapcsoltam a gépem a Steam azzal fogadott, hogy megvásárolható hozzá a Lofty Landmarks névre hallgató kiegészítő 2,99 eurós áron, ami így első hallásra barátságosnak tűnt, végülis 900 forint egy kiegészítőért nem egy nagy összeg. Kattintottam is a linkre, hogy lássam mi van benne és akkor jött a hátas dobása: a csomagban 4 azaz négy darab épület van lemodellezve, amellyel színesíthetjük városunkat. Jól olvastátok, négy. Ennyi. Semmi plusz jármű, nincsenek új küldetések, csak négy épület. Ez szerintem édeskevés még akkor is ha amúgy ezekről van szó: a londoni Westminster/Big Ben, a szintén londoni The Gherkin nevű felhőkarcoló, a berlini Brandenburgi kapu, és a kölni dóm. Úgyhogy könnyen jött a döntés: kihagyom a pakkot, majd akkor veszek valamit ha komolyabban megerőltetik magukat. Most komolyan mi jön ezután? Egy új panelház 1 euróért, egy belvárosi bérházcsomag 2 euróért aztán legközelebb már csak térképet kapunk, hogy arra sok-sok pénzért felhúzzuk a várost mi magunk?
Puffogás vége.

Biztos van sok vasútmodellező a blog követői között. Manapság divat a vasútmodellezésben a hangdekóderek használata, hogy élethű hangjuk legyena járműveknek. Nem tudom, fordult-e már elő valakivel, hogy az egy mozdonyba nem a hozzá illő hanggal felprogramozott hangdekódert rakta, akár csak kipróbálásra is. Ez vicces szituációkat szokott szülni - kis tolatógép nagymozdony hanggal,  dízelgép gőzöshanggal, és minden, amit el lehet képzelni.  Nos, a lenti, youtube videó megtekintése után nekem hasonló érzésem volt: van ez a tolatómozdony, aminek a hangjáról az M61 Nohab ugrik be egyből. Mintha valaki megbuherálta volna a hangot, mert nem stimmel...

..pedig stimmel. A mozdony a mi M61-esünk testvére, ugyanott készült, és a motorjuk is egy tőről fakad. Ugyanazon 567-es családba tartozó motorja van, ezért a megtévesztésig hasonló hang.

Ennyit mára a félresikerült hangú mozdonyokról.