Nem tartjuk magunkat napimádónak, strandra sem sűrűn járunk, a tengerhez pedig még ritkábban, ezért nem is csoda, hogy a sokaknak etalonnak számító isztriai tengerpartra először csak 2019 szeptemberében jutottunk el. Teljesen gyanútlanul indultunk útnak, hiszen a térképre pillantva azt láttuk, hogy a tengerparthoz közeli régiók szinte teljesen vasútmentesek, de magán a félszigeten, annak is a belsejében mindössze egy vaspálya húzódik végig. Tehát úgy gondoltuk, átadhatjuk magunkat a pihenésnek az óra állandó figyelése nélkül, mert úgysem jön vonat. Ez végül így is lett, azonban teljesen véletlenül, egyik kirándulásunk alkalmával egy furcsa, mozdonyt formázó fémalkalmatosságba botlottunk. Később kiderült, hogy az „1:1 méretarányú mozdony-makett” egy rég megszüntetett keskeny nyomközű vasútra hivatott emlékeztetni, de akkor nem folytattam a kutakodást. Aztán 2025-ben, amikor ismét Isztriába készültünk, jobban beleástam magam a témába és lassanként egy hihetetlenül gazdag és érdekes helyi vasúttörténelem kezdett el kibontakozni előttem. Így aztán az ott töltött időnk során tett kirándulásainkat már eleve úgy terveztük, hogy lehetőség szerint ezen vasúthistória mind több megmaradt emlékét is útba ejthessük. Ebben a hozzászólásban a helyszínen szerzett, nemcsak a vasúttal kapcsolatos benyomásainkat fogom elmesélni.

Mindjárt az elején be kell ismernem, hogy jómagam nem tartozom a kerti vasutak nagy rajongói közé. Unokánk azonban igen, legalábbis utazni nagyon szeret velük, így igyekszünk sorra látogatni a hazánkban fellelhető és látogatható, liliputi méretű vaspályákat. Az ebben a hozzászólásban tárgyalt kiruccanásunk alkalmával a Velencei-tó déli partjának közelében elterülő, közigazgatásilag Gárdonyhoz tartozó Dinnyést kerestük fel. Bár a velencei tavi üdülőhelyek árnyékában elhelyezkedő település talán kevéssé ismert, igen sokféle látnivalóval és kikapcsolódási lehetőséggel rendelkezik, mint például a közelében található Dinnyési Fertő Természetvédelmi terület, illetve a Velencei-tavi Madárrezervátum. Az elmúlt évtizedben azonban egy újabb látványossággal gazdagodott az 1100 lakosú falu, amikor 2014-ben megnyitotta kapuit a Várpark. Hogy visszakanyarodjunk fő témánkhoz, ezen szabadtéri kiállítás legfrissebb attrakciója egy kerti vasút, amely 2025 márciusa óta szállítja a létesítmény látogatóit. Korábban már mi is tettünk egy látogatást a Várparkban, ahol megcsodáltuk az akkor mindössze 18 magyarországi vár kicsinyített mását bemutató szabadtéri kiállítást, amely azóta folyamatosan fejlődik, így hamarosan országos, majd nyugodtan kijelenthetem, hogy nemzetközi hírnévre tett szert. A látogatók a tavalyi esztendő tavasza óta már 46 várat tekinthetnek meg, és ehhez csatlakozott a kisvasút, melynek léte valószínűleg még több érdeklődőt vonz az időközben skanzenné növekedett létesítménybe. 2026. április 19-én, vasárnap Dinnyésen kerti vasúti találkozóra került sor, mégpedig már a második alkalommal, amely eseményen magunk is megjelentünk.

Az öregedésre gyakran próbálnak olyan tapintatos(nak gondolt) kifejezésekkel utalni, mint például az alkonyi évek, az őszi élet, az aranykor vagy a második gyermekkor. Bár én magam is már elég közel vagyok ehhez az életszakaszhoz, nem ezért szálltunk fel 2025. december 6-án a MÁV Rail Tours (MRT) vasútvállalat által forgalomba helyezett különleges, Mikulás Expressz névre keresztelt különvonatra, mert már tényleg a második gyermekkoromat élem. Egyszerűen csak egy tartalmas és felejthetetlen Mikulás-élményt szerettünk volna szerezni az unokánknak, ami talán többet jelent majd neki, mint az a csoki-Mikulás, meg a kívánságlistáján szereplő néhány játék, amit reggel az előző este az ablakba kitett cipőjében talált. Tehát úgy döntöttünk, kerül amibe kerül, ez alkalommal elutazunk a Mikuláshoz, mégpedig a Mikulás Expresszel. Ez a különleges vonat a budapesti Nyugati pályaudvarról indult, végállomása pedig a Vasúttörténeti Park, vagy röviden mondva „Füsti” volt, ahol egy Mikulás-napi eseménysor megtartására került sor. A rendezvény után aztán értelemszerűen a különvonat vissza is szállította utasait a Nyugatiba. Bár az idő nagyon borongósan indult, útközben készítettem néhány fotót, és ezeket a képeket, valamint a róluk alkotott gondolataimat osztom meg ebben a bejegyzésben.

„Medzinárodný maratón mieru”, azaz Nemzetközi Békemaraton. Igencsak meglepődtem, amikor utánajártam, mit jelent ez a kifejezés, de a legmeglepőbbnek azt találom, hogy mindez egy gőzvontatású különvonat kapcsán történt. Nos, a Nemzetközi Békemaraton, más néven Kassai Békemaraton a világ legrégibb, megszakítások nélkül évente megszervezett maratoni futóversenye. A kétfordulós futóversenyt Kassa (Košice) történelmi óvárosban és az azt övező parkokban tartják minden esztendő októberének első vasárnapján, immáron 1924 óta. Nem is olyan régen a megtisztelő címet még a „Boston Marathon” viselte, amelyre első alkalommal 1897. április 19-én került sor, ez a versenysorozat azonban 2020-ban megszakadt, amikor a koronavírus-járvány miatt a szervezők kénytelenek voltak egy futást lemondani. De térjünk vissza Kassára, ahol ezen versenyek szervezője a Maraton klub (Maratónsky Klub). És itt jön képbe a vasút, pontosabban a kassai Gyermekvasút. A keskeny nyomközű volt Úttörővasút üzemeltetése mellett nagyvasúti nosztalgia- és élményutazásokat is szervező társaság ugyanis már több alkalommal indított közös különvonatot a maratonistákkal közösen mostani úticélunkra, Tornára (Turna nad Bodvou). Tornai programjuk hangsúlyos pillanata az idei kirándulásukon is ezen emlékmű megkoszorúzása volt. Ezt korábban M131, vagy M152 sorozatú motorkocsikkal tették, ám tavaly, a kassai maraton 100. évfordulóján a szervezők megadták a módját: a vonat élére a frissen felújított 434 2338 pályaszámú gőzmozdony került. Tornai programjuk hangsúlyos pillanata a helyi sportpálya mellett található Maratoni emlékmű megkoszorúzása volt. Ez az idén megismétlődött, a maratoni vonatot egy rövid szakaszon pedig mi is elkísértük.

Mint köztudott, 1825. szeptember 27-én nyílt meg az első közforgalmú, menetrend szerint közlekedő vasút az angliai Stockton és Darlington között. Ezen történés 200. évfordulója alkalmából világszerte sokfelé tartottak megemlékezéseket, hazánkban erre a szeptember 27–28-i hétvégén került sor a budapesti Vasúttörténeti Parkban, népszerű nevén a Füstiben. A kétszáz éves közvasút előtt tisztelgő „Lokopiknik” elnevezésű esemény mellett a látogatók a „motorvonatok világa” és az „Utasellátó napja” tematikus kiállításokat is megtekinthették, de ugyanekkor tartották a Füsti 25., valamint az M62-es sorozat, becenevén említve Szergej 60. születésnapi party-ját is. Erre az alkalomra tizennégy Szergej gyűlt egybe, a MÁV-nál a különböző korszakok jellemző festési variánsait viselő gépek mellett több vendégmozdony is megjelent. Ezek a járművek azonban szombaton nem töltötték az egész napot a Füstiben, hiszen hat közülük a Budapest - Lajosmizse vonal forgalmát látta el retró összeállítású vonatokat továbbítva. Nem gondoltam volna, hogy a retró rendezvényeken lehet még újítani, hiszen általában nyilvánvalóan ugyanazok a mozdonyok és szerelvények jelennek meg. Azonban tévedtem, a szervezők kitaláltak és megvalósítottak egy nemzetközi retró eseményt, amelyen idegen mozdonyok is részt vettek. Jómagam ezt a programot részesítettem előnyben a Füstiben megtartott rendezvénnyel szemben, így azon a szombaton nem a Vasúttörténeti Parkba, hanem az említett vaspálya mellé látogattam el.

2025. július 1-jén a Győr-Sopron-Ebenfurthi Vasút (GYSEV) működési területe közel háromszorosára nőtt, miután 752 kilométer hossznyi vaspályát „átengedett” a MÁV az osztrák-magyar vasútvállalatnak. A történet előzménye, hogy az előző évben Magyarország az osztrák Strabag SE részvényeinek megvásárlásával, 71,8 százaléknyi tulajdonrészt szerzett az osztrák állam 28,2 százalékával szemben. Ez miatt Ausztria, mint kisebbségi tulajdonos, beperelte a hazánkat. Jelenleg azonban más gondokkal is szembe kell néznie a zöld és sárga színeket viselő GYSEV-nek. Az új vonalak tényleges működtetéséhez ugyanis járművek is kellenek, abból pedig momentán kevéssel rendelkezik a társaság. Pillanatnyilag tudomásom szerint csak az új IC-motorvonatok beszerzése van folyamatban, amelyeket a Stadler gyárt a társaságnak. A tizenegy szerelvény a tervek szerint 2027-től áll forgalomba, és - jól értesültek szerint - nemcsak Sopron, illetve Szombathely és Budapest között fognak közlekedni, hanem két forduló között tesznek egy kitérőt Belgrádba is. De ez még a jövő zenéje, hiszen a belgrádi vasútra még várni kell. Teljesen véletlen, hogy néhány nappal a vonalátadás/átvétel után éppen egy frissen GYSEV-felségterületté vált pálya mellett töltöttünk el néhány kellemes napot, mégpedig a magyar tenger egyik legnépszerűbb városában, Keszthelyen. S bár az üdülés főszereplője ezúttal az unokánk volt, azért a papa is próbálta kihasználni a lehetőséget egy kis vonatfotózásra...

A május végétől a vakáció kitöréséig tartó néhány hét különleges időszak az iskolák életében, hiszen amennyiben a tanmenettel az év folyamán jól haladtak, ilyenkor már a tanulás mellett az osztálykirándulások is hangsúlyos szerepet kapnak. Nem volt ez másként az unokánk tanintézménye esetében sem, amely május utolsó péntekjén egy szentendrei kirándulást szervezett a fiatalember osztálya részére. Csakhogy a gyerek két nappal korábban elszenvedett egy sajnálatos, de szerencsére csak kisebb sérüléssel járó balesetet, aminek következményeként az egyik lábára gipsz került. Ezután bő egy hét „betegállomány” következett számára, így egyértelmű volt, hogy Szentendrére nem utazhatott el kis társaival. Hogy a legénykét kárpótoljuk, elhatároztuk, hogy bepótoljuk neki ezt az elmulasztott kiruccanást, bár az igazat megvallva nem tudtuk, az osztálykirándulás célja a városnak pontosan melyik pontja volt. Ezért aztán úgy döntöttünk, a Skanzent - hivatalos nevén a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot - látogatjuk meg, hiszen az nem csupán egy turista-attrakció, hanem egyúttal kiváló ismeretterjesztő helyszín is. És nem utolsó sorban a létesítmény területén immáron több, mint másfél évtizede egy múzeumi vasút is működik, amelyet még mi sem láttunk teljes valójában. Ebben a hozzászólásban egy képzeletbeli utazást tehetünk Magyarország legnagyobb utasforgalmú mellékvonalán - a nyúlfarknyi vaspálya ugyanis hazánk vasúthálózatában mellékvonalként van nyilvántartva.

A jászok eredetileg iráni nyelvű, egykor a szkíta népekhez tartozó ősei a Kárpát-medencébe a 13. század folyamán a kunokkal együtt, több hullámban jutottak el. 1239 tavaszán IV. Béla király a vármegyéktől független koronabirtokokra telepítette őket, megkapták a vendég népeket megillető jogokat, cserébe hadiszolgálatot láttak el. A népcsoport saját nyelve a 16. század táján kihalt, majd idővel elvesztette etnikus különállását is és a 17. század folyamán beolvadt a környező magyarságba. Mindezek ellenére a Duna-Tisza köze északi részén, a Zagyva folyó alsó szakaszának két partján elterülő, tizennyolc település alkotta mai Jászság lakóit mostanság is szokás jászoknak titulálni, de emléküket a számos Jász előtaggal kezdődő településnév is őrzi. A területet két vaspálya szeli át: a nemzetközi jelentőségű, villamosított, de mára némiképp degradálódott Újszász és Hatvan, valamint az inkább helyi jellegű Újszász és Vámosgyörk közti vonal. Június 7-én ez utóbbin végighaladt egy fotósok számára szervezett, különleges összeállítású különvonat, melynek fedélzetén magam is ott lehettem. Ebben a hozzászólásban erről az utazásról lesz szó.